Bobby készül a harcra Lisával, Samantha vendégül látja a Crydereket. Casey Denault-nak tervei vannak Jockey-val. A Dallas című sorozatot máig a nemzetközi televíziózás legsikeresebb állomásaként tartják…
Christopher és Bobby az örökbefogadás miatt aggódnak. Ray figyelmezteti Charlie barátját, Samantha pedig megpróbálja féltékennyé tenni Jockey-t. A Dallas című sorozatot máig a nemzetközi televíziózás…
Michael megtudja, hogy a rá csak külsőre hasonlító Garthe Knight újra szabadlábon van és társával ördögi tettre készül. Wilton Knight özvegyének segítségével megszerzik az alapítványtól K.I.T.T. különleges…
Szépséges távolkeleti nő rohan lélekszakadva a kihalt éjszakai úton, színpompás selyemruhában. Ugyanennek a lánynak a holttestére később egy vidám ittas házaspár bukkan saját kocsijuk csomagtartójában…
Jeremy egy zenei stúdióban kap munkát, ahova haverja, Super Hans szervezi be. Mark bízik benne, hogy előléptetik, de kiderül, hogy Sophie is részt vett az interjún és egyedül ő ütötte meg a mércét. Mark…
Jessica ezúttal egy amish közösségben találja magát. Reuben aki, egykor közéjük tartozott és ebben a hitben nevelkedett, hátat fordított és kirekesztették. Visszatérése után nem sokkal gyilkossággal gyanúsítják meg…
Egy szörnyű balesethez riasztják a Mentőhelikopteres csapatot, melyben egy motoros zuhant le egy sűrű, fás, erdős szakadékba. Csak hosszú keresgélés után találják meg a sérültet, ám akkor már túl késő…
Két gyerek játszik a tengerparton, amikor egy hullám elragadja őket. Egyiküket sikerül azonnal kimenteni, a másik azonban a víz alá merül. Amikor végre felszínre hozzák, eszméletlen állapotban van. Azonnal…
Jockey azon mesterkedik, hogy Farlowék "kipenderítsék" Samanthát, mert ha a védő família nem áll mögötte, térden állva fogja visszakönyörögni magát, kisfiával a karján? Pamela egyéni drámája…
Clayton Farlow és fia, Dusty megdöbbenve hallják, hogy még néhány nap, és kifogynak az alapanyagból, mert a finomítóból nem érkezett meg az olajszállítmány. Igyekeznek felderíteni, mi az oka a történteknek…
Jessica elmegy New Orleans-ba egy ismerőse temetésére. A temetést követően kiderül, hogy a halott családja 20 éve rejteget egy titkot. John Coop híres zenész volt, és mikor egyik zenésztársát holtan találják…
Jessica Fletcher barátnője, Ginny Blanchard egy gazdag üzletember felesége lett. Mikor meglátogatja őket, egyik este Ginny hozzá menekül, miután férje részegen megüti. Jessica azt tanácsolja neki, hogy ne tűrje tovább a bántalmazást…
Autótolvaj banda garázdálkodik a jómódú környéken. Apa és kisfia éjszaka innen indulnának haza, mikor a férfi észreveszi, hogy a kocsiját épp készülnek ellopni. Megzavarja a lopást, mire a bűnöző lelövi a férfit, kisfának szeme láttára…
Delia fia, Ned először randizik. A lány körül azonban, akiért rajong, furcsa dolgok történnek. Ned pedig attól tart, hogy a barátnőjének az apja még halála után is kísérti a családját. Ám amikor Melinda…
Allison szavahihetőségét továbbra is a lefejezős gyilkos tettei vonják kétségbe, akinek a sajtó immár az "Újrafejező" nevet adta. A gyilkosságok és egyéb események ugyanis egész egyszerűen ellentmondanak…
Allison élete fenekestül felfordul, amikor nyilvánosságra kerül, mire képes. A rendőrség segítsége nélkül kell egy gyilkost kézrekerítenie. A médium című misztikus krimi-sorozat kulcsfigurája a Patricia…
Húsz évvel ezelőtt egy sorozatgyilkos tartotta rettegésben a taxisokat. A gyilkos többször írt a rendőrségnek magát Vadásznak nevezve. A rendőr, aki annak idején elkapta a gyilkost, már meghalt, de a lánya…
Sue új megbízást kap: Pete Hadley oldalán kell megfigyelőként dolgoznia. Egy bevetés során meghal egy FBI-ügynök, mert a biztonságiak nem léptek időben közbe, bár Sue figyelmeztette Hadleyt, hogy az ügynök élete veszélyben van…
Melinda antikvitás üzletének kirakatára éjszakánként különböző jeleket és vádló feliratokat festenek. A nyomok Justin Yates-hez és a weboldalához vezetnek, aki korábban titkos file-okat töltött le Payne professzor számítógépéről…
Most, hogy Allison különleges képességei napvilágra kerültek, a család élete a feje tetejére állt. Allison egy kisfiúról kezd álmokat látni, akit egy játékboltból raboltak el. Azonban most sem Devaloshoz, sem Scanlonhoz nem tud fordulni…
Allison az egyezség keretében egy tinédzserlány elrablásának ügyében segít Cynthia Keenernek. Eközben Ariel Allison középiskolai időszakáról álmodik, még a 80-as évekből, miután koncertre hívták randizni, és gardedám nélkül elengedték…
Fiatal férfi holttestét találják egy japán növényben, egy kudzugyökérben. Hodgins szakértelmének köszönhetően hamarosan megállapítják, hogy a megölt férfi a Zöldfülűek, egy népszerű gyerekműsor tagja, Joe Starkel…
Columbo hadnagynak Max Dyson halálának körülményeit kell kinyomozni. Max ismert és elismert bűvész, aki azonban sok ellenséget gyűjtött magának a szakmájában. A férfit saját trükkje ölte meg: egy speciális guillotine…