Almudena elájul a temetőben, ám Harapitónak sikerül magához térítenie. Később figyelmezteti Diegót, hogy Almudena betegsége lelki eredetű. Alejandro a párbajban megkíméli Fernando életét, ám megtiltja neki, hogy Maria Piát zaklassa…
Eredeti hang digitálisan Mel kampánya során az egészséges életmódot népszerűsíti, de kitör a botrány, amikor valaki megoszt az interneten egy fotót, amelyen Mel éppen egy hatalmas hamburgert gyűr magába…
Március 15-én ismét megrendezésre kerül a Red Bull Pilvaker, ahol napjaink jól ismert rapperei, zenészei és színészei öltöztetik modern köntösbe a magyar költészet klasszikusait. A korábbi fellépőkhöz…
Eredeti hang digitálisan Sam és Dean ezúttal Texasba mennek, ahol egy csapat fiatal egy elhagyatott házba tévedve, egy felakasztott lány hullájára lelt. Egy helyi legenda szerint valamikor a 30-as években…
A Mongooz & the Magnet úgy a legpécsibb pécsi zenekar, hogy annak egyik tagja sem eredendően pécsi. Egy ír, egy norvég és egy budapesti srác triója ez a remek blues, pop és rock vizeken portyázó formáció…
Eredeti hang digitálisan Betty szervezi a Profi Adminisztrátor, azaz a titkárnők és asszisztensek buliját a cég dolgozói számára. Az este folyamán Henry szerelmet vall neki, a lány pedig nagyon boldog…
Komondorék szomszédságában a macskák új hegedűket rendelnek Mekk mestertől, hátha egyszer végre tetszést arathatnak macskazenéjükkel.
Mirr Murr egy lavór vízbe különböző nagyságú papírhajót tesz, majd a legyet szeretné megfogni hajóskapitánynak. A légy nem hajlandó társulni, így egyedül kezdi süllyeszteni a hajókat.
Az álruhás Mátyás Budára rendeli a szegény embert, kutyát árulni. Az jó áron eladja az ebeket. A fukar gazda pedig keserűen tapasztalja, hogy "egyszer volt Budán kutyavásár".
Frakk nem engedi a macskákat a karosszékében aludni, ezért azok felmennek a padlásra. Frakk nagy nehezen utánuk megy, de nem tud lejönni.
Cicó és barátai egy aranyszínű kulcsot találnak a járdán. Alapos kutatás után sikerül megtalálniuk a hozzávaló zárat is. Minden autó tetején, amit az autómosóban lemosnak, ismeretlen eredetű barna ragacsos anyag van…
Alvin egy hazugságlavinát indít el nem létező testvéréről, amibe szerencsétlenségére Dave is belekeveredik…
Egy véletlen baleset eredményeképpen Brittany arcára ragad egy ritka és védett állat, a szippancsvarangy. A kis mókuslánynak minden meg kell tennie, hogy életben tartsa, amíg megérkezik a szakértő, aki…
Petunia és szeleburdi kutyusa, Loopdidoo, valamint örök ellenfele Jágó különös kalandokat élnek át együtt...
Petunia és Loopdidoo csigát gyűjtenek, hogy csiga-futtatást tudjanak rendezni...
Kion bajba kerül, miközben a hiénákat üldözi, elsodorja a sebes folyó, így elszakad a barátaitól. Miközben megpróbál visszajutni Büszke birtokra összeakad egy fiatal lány hiénával, Jasirival. A lány segít…
Szófia és barátai megbánják, hogy magukkal vitták az iskolába kedvenceiket, ugyanis egy mágia órai baleset során összekeverednek az állatok.
Tigris alig meri bevallani barátainak, hogy nem tud fütyülni, ám Dalma és Micimackó megtanítják... Malacka hívja a Zűroldókat, mert eltűnt a gödör, amit tegnap ásott a postaládának...
Goldie és Mackó egy repülő bosziseprűt találnak, és addig megtarthatják, amíg nem találják meg a gazdáját... Dédpapa órája összetörik, amikor Brian, a kisegér kinéz a lyukból és Mackómama megijed. Brian…
Egy nagy tuk tuk verseny készülődik, amiben Kody, Goji és Mei megpróbálják legyőzni Mogóékat.
Kody, Mei és Goji egy segélykérő üzenetre bukkannak. Elindulnak, hogy megtalálják, ki kerülhetett bajba.
Claude, a kis jegesmedve családjával együtt Mackófalvára költözik. Itt ismerkedik meg Borisszal és Dorisszal, a két kis barnamackóval. Közös játékuk során felfedezik és megismerik a körülöttük lévő világot…
Claude, a kis jegesmedve családjával együtt Mackófalvára költözik. Itt ismerkedik meg Borisszal és Dorisszal, a két kis barnamackóval. Közös játékuk során felfedezik és megismerik a körülöttük lévő világot…
A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat…
Csizi elhagyta a piros kis csizmáját, ezért Dórával elindulnak megkeresni- Közben át kell kellniük a kapun és a folyón, hogy eljussanak a cipészműhelyig. Útközben találkoznak Dóra francia barátnőjével Amelie-vel…
Szivárványia lakói sorra kapják a rejtélyes ajándékokat. Rubi felcsap nyomozónak, és a bizonyítékok összegyűjtésével felgöngyölíti, hogy ki a titokzatos ajándékozó.
A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek. Kokó, Wilson, Brúnó és barátaik kalandjait követhetjük nyomon ebben a kedves és vidám sorozatban…
Wissper hazaviszi Haley-t a kisegeret, aki elpanaszolja neki, hogy az új szomszédja eltakarja előle a szép kilátást, ezért folyton vitatkoznak. Wissper odahívja Dant, a békés, bölcs pandát...
Kev, a krokodil imád szörfözni, de nem tudja megülni a hullámokat. Wissper Dan, a panda segítségét kéri, hogy tanítsa türelemre Kevet...
Gwen, Bob és Tony beszédcserés játékot játszanak, majd egy nagy kanyon labirintusában jól elvesztik szem elől egymást.
Elered az eső, a csúnya esőfelhő meg követni kezdi ki dinóinkat. Az eső elől egy barlangba menekülnek, ahol úgy tűnik valami ijesztő dolog lakik.
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.
Lara, a katicabogár azt állítja, képes befolyásolni az időjárást, és ezt többször bebizonyítja. Maja nem hisz neki, ezért kilesi Lara titkát.
Komondorék szomszédságában a macskák új hegedűket rendelnek Mekk mestertől, hátha egyszer végre tetszést arathatnak macskazenéjükkel.
Mirr Murr egy lavór vízbe különböző nagyságú papírhajót tesz, majd a legyet szeretné megfogni hajóskapitánynak. A légy nem hajlandó társulni, így egyedül kezdi süllyeszteni a hajókat.
Az álruhás Mátyás Budára rendeli a szegény embert, kutyát árulni. Az jó áron eladja az ebeket. A fukar gazda pedig keserűen tapasztalja, hogy "egyszer volt Budán kutyavásár".
Frakk nem engedi a macskákat a karosszékében aludni, ezért azok felmennek a padlásra. Frakk nagy nehezen utánuk megy, de nem tud lejönni.
A Rózsa óvatosan fésüli Csúnya tündér haját. Tini és Toncsi összezúzott arca miatt csúfolja, Miki Manó szánakozva nézi az egyre szebb hajú tündért. Híre jön, hogy a gonosz manó elfogta a lepkét és a szobája falára szegezte…
Egyszer volt egy királyfi, aki azt mondta az apjának, hogy ő nem akar meghalni, és úgy döntött, hogy elmegy halhatatlan országba. El is indult, ment évekről évekre, egyszer talált egy nagy hegyet, fel…
Sima Lajosék kacsavadászatra indulnak, a gyerekek ismét betörnek Simáékhoz, és folytatják a másolást. Ám Sima egy jól irányzott lövéssel kilövi... a gumicsónakot. Elázik a mobiltelefon, így Jancsi ismét nem tud telefonálni…
Az utolsó pillanatban a gyerekeknek sikerül kijutni a házból, ám Katát bent felejtik. Boriék ráveszik a doktornőt, hogy a "beteg" Jancsi vizsgálata közben próbálja valahogy kihozni Katát. Kata Jancsi ágya…
Az iskolába vezető úton Leo meglátja, hogy az új fagyizó egy élő pingvinnel reklámozza magát. A kis Cooperért mindenki odavan, de kiderül, hogy a gazdája nem a legjobb körülmények között tartja. Rögtön…
Messy-nek mindig korog a gyomra. Vajon mi történik ilyenkor, hogyan keletkezik ez a korgó hang és mit jelez? A választ Messy, Böhöm és barátai segítségével kapja meg...
Vajon hogyan mozdíthatjuk meg a nehéz tárgyakat? Erre a kérdésre Szorgos gazda segítségével érkezik a válasz...
Tibus bohóc a szegedi Király-König Péter Zeneiskola Tücsök Vonószenekarához látogatott el.
Claude, a kis jegesmedve családjával együtt Mackófalvára költözik. Itt ismerkedik meg Borisszal és Dorisszal, a két kis barnamackóval. Közös játékuk során felfedezik és megismerik a körülöttük lévő világot…
Claude, a kis jegesmedve családjával együtt Mackófalvára költözik. Itt ismerkedik meg Borisszal és Dorisszal, a két kis barnamackóval. Közös játékuk során felfedezik és megismerik a körülöttük lévő világot…
Dalária reggeli skálázását Brian félreérti, és hívja a népszerű tehén barátait. Így születik meg a mentőszolgálat felállításának ötlete.
Dugót szörnyű viszketés gyötri, és vakarózás közben mindent tönkretesz.
Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
Maja, Ben és Vili egy tojást találnak a réten, akit madárkának neveznek el, de a tojás lakója tiltakozik ellene. Ráadásul egy madár legyeskedik a tojás körül, amitől lakója remeg. A legnagyobb probléma…
Hilda tüsszögésével tönkreteszi az ünnepi dekorációt, csak az nem derül ki, mi készteti tüsszögésre a bocit. Ellie kimosott ruhái eltűnnek, és sehol sem találja a kis elefánt. Mint minden titkot Tesz-vesz városban, ezeket is Cicó oldja meg…
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
Weöres Sándor: Déli felhők című versét Szilágyi Dorottya mondja el.
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
A kis dinók ezúttal nagy hóban mókáznak. Olyan hideg van azonban, hogy Bob mozdulatlanra fagy. Gwen és Tony segítenek neki, hogy felolvadjon.
Gwen nem akarja, hogy elmenjen a napocska, mert nem akarja, hogy vége legyen a mának. A dinók így a napocska után szaladnak.
Alvin egy hazugságlavinát indít el nem létező testvéréről, amibe szerencsétlenségére Dave is belekeveredik…
Egy véletlen baleset eredményeképpen Brittany arcára ragad egy ritka és védett állat, a szippancsvarangy. A kis mókuslánynak minden meg kell tennie, hogy életben tartsa, amíg megérkezik a szakértő, aki…
Loopdidoo-t eltiltja az orvos a vakarózástól és egy gallért is kap, ami persze nagyon zavarja őt...
Petunia anyukája nagyon vár egy levelet, amit Loopdidoo szeretne átadni, de véletlenül tönkreteszi a borítékot...
Nagy eső áztatja Büszke birtokot. Bunga azonban megmenti a többieket egy nagy árvíztől. Ezután azonban a fejébe száll a dicsőség, ráadásul mindenki a tanácsát kéri, mindez azonban hamarosan nagy veszélyhez vezet…
A Hakalo királyság értékes smaragd kulcsát veti partra a víz. Szófiának és családjának ki kell találnia, hogy kié is lehet a kulcs, ráadásul két hercegnő is érkezik, akik mindketten a jogos tulajdonosnak vallják magukat…
Nyuszi és Malacka aggódnak, mert napok óta nem látták Fülest, ezért hívják a Zűroldókat, akik hamarosan meg is találják... Tigris feleslegesnek tartja az éjszakai alvást, ezért nappal folyamatosan az alvás kerülgeti…
Az Óriás elveszíti a kiskacsáját, amiért lemászik a babszáron, ám az kettétörik. Egy darabig nem tud hazamenni, a mesebeli erdőben kell töltenie az éjszakát... Mackó kutyamutatványokra tanítja Ugrit,…
Eredeti hang digitálisan Az őszi fesztiválra készülődik mindenki, aminek egyik fénypontja a sok holdsüti, ám valaki elrabolta a kedvelt süteményeket. Kody, Mei és Goji azonban megpróbálják visszaszerezni őket…
Eredeti hang digitálisan Ismét eljött a Sárkányhajó-fesztivál ideje, ám a folyó váratlanul befagy. Kody és barátai utánajárnak, hogy ki lehet a tettes, aki megpróbálja megakadályozni az ünnepet.
Eredeti hang digitálisan Kevin a suli egy diákja szerelmes lesz, de nem hajlandó megmondani a mókusoknak kibe. Alvin azt gyanítja valamelyik mókuslányba és meglepő módon ez zavarja a mókusfiúkat. A lányok…
Eredeti hang digitálisan Simon informatika professzora egy igazi zseni és szeretné, ha a kismókus is sokra vinné. Ezért a legnehezebb feladatokkal terheli, míg végül Simon nagyon elfárad és kiadja a dühét…
Oscar, az orángután nem szereti a hosszúra nyúlt karjait. Wissper elviszi az őserdőbe, ahol megment egy makikölyköt és rájön, hogy milyen hasznos tud lenni a hosszú karja...
Sam, a fóka táncolni szeretne a Sarki bálon. Wissper szerint a Turbó-Tigris tánc a neki való, ezért Stripes segítségét kéri, de aztán rájönnek, hogy neki a vízi tánc való...
Valahol az óceánban egy szeles és sziklás szigeten élnek a lundák, ezek az aranyos kis madarak. Remekül repülnek, halásznak, ásnak és még sok mindent csinálnak hogy boldog békességben élhessenek. Lunda…
A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek. Kokó, Wilson, Brúnó és barátaik kalandjait követhetjük nyomon ebben a kedves és vidám sorozatban…
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekenek
Eredeti hang digitálisan Hála Danielnek Betty és a család elutazik Mexikóba, hogy Ignacio megkapja a vízumot. Az utazás során Betty szeretné megismerni édesanyja családjának titkait is, ebben pedig segítségére van az apja nővére…
Eredeti hang digitálisan Amikor Mel megtudja, hogy ikreket várnak, pánikba esik, hogy nem fogja bírni a terhelést, és vissza kell lépnie a kongresszusi képviselői helyért folytatott kampányból. Lennox…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Eredeti hang digitálisan A fivérek Wisconsin államba utaznak, ahol egy kisvárosban egy furcsa gyermekbetegség miatt több gyerek is kómában fekszik a kórházban. Kiderül, hogy egy ősi boszorkány szedi…
A skót felföld rendkívüli elektro-akusztikus dzsesszzenekara a Hidden Orchestra, amely Night Walks című albumával debütált a nemzetközi zenei életben egy olyan hiátusba érkezve, amelyet szépen tudtak betölteni:…