A botrány Enrique és Patricia kapcsolata miatt egyre dagad, Cristina révén Gerardo és Alberto is értesülnek róla. Albertónak is vigasztalásra van szüksége, mert egyre jobban gyötri a féltékenység és a kétségbeesés, hogy elveszítette Anát…
A 2004 elején alakult zenekar tagjai a Kőbányai Zenei Stúdióban ismerték meg egymást, és már a kezdeti, spontán zenélések során olyan együttgondolkodást, zenei összhangot fedeztek fel a közös játékban…
Eredeti hang digitálisan A tinédzser Arnaud (Kévin Azais) nyáron besegít a család asztalos vállalkozásába. Az egyik ügyfélnél ismerkedik meg a nagyszájú és csodaszép Madeleine-nel (Adele Haenel), akinek…
Eredeti hang digitálisan Germán úgy dönt, hogy megbocsát Jade-nek. Ludmilla megpróbálja megakadályozni, hogy Violettát felvegyék a stúdióba, azonban Violetta minden nehézség ellenére jól szerepel a táncfelvételin…
Fáncsi és mamája a tengerhez utaznak nyaralni. Fóka Félix úszóleckét ad Fáncsinak, aki cserébe járni tanítja őt.
A benzinszívó szúnyog minden autóból kiszívja a benzint, még a csokoládészállítóból is...
Kotkoda kapirgálni hívja Kukorit, de a kakast persze fárasztja a munka. Elhiteti tehát Kotkodával, hogy a tojásfesztivál zsűrijébe hívták, ám a TV-közvetítésen sehol sem látszik...
Kriszta napozókrémét egy nagyfiú kicseréli Kistöfi festékével, az ebből származó bonyodalmat kell kockásfülű nyúlnak elsimítania.
Dugó tévesen kézbesít egy ébresztő órát, nagy riadalmat okozva ezzel barátainál.
Dugó lepénye eltűnik, és nem ez az egyetlen hiányzó dolog a környéken. Dugó, a szuperszimat azonnal nyomozni kezd.
Lulu bácsi és kis diákjai egy apró kis csíkos hallal találkoznak, aki eltévedt. Kiderül, hogy ő eredetileg egy akváriumi hal, Sammy és a többiek segítenek neki haza találni és addig is eligazodni a vad életben…
Mindenki kicsit ideges, de nem tudják miért. Sammy elmondja a többieknek, hogy egy napfogyatkozás közeleg, ezért ez a furcsa állapot.
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Szilva ideális helyet talál a Csillámbogyóbálhoz, de két mókus megzavarja a bulit.
Zou megtanulja az iskolában, hogy a víz mekkora kincs, így kitalálja, hogy tartsanak "vödör-napot", ami azt jelenti, hogy mindenkinek ő adagolja a vizet a családban, így biztosan nem lesz pazarlás...
Loopdidoo egy palackot talál egy titkos üzenettel. Jágóval és Petúniával utánaerednek az ügynek...
Duri és Chip elmennek követ keresni a játékhoz. Találnak is egy szép mintásat, amiről kiderül, hogy mozogni is tud. Vajon miért?
Betty, Henry és Vipo egy kincsvadász csapathoz csatlakoznak, akik a maják titkos kincsét szeretnék megtalálni Mexikóban, abban az országban, amelynek földjén régen a maják éltek.
Tesz-vesz városban látványos felvonulás lesz, melynek királya és királynője is van. Ebben az évben Cicót és Hildát választják erre a megtisztelő feladatra. Minden rendben is lenne, ha Bütyköl mester egy…
Jágó átengedi Loopdidoo-nak a hajóját, hogy kalózosat játszhasson, de hamarosan nagyon magányosnak érzi magát...
Mackónak kiesik a foga, és nagyon várja a fogtündért. Igen ám, de Mackó mama befogadja éjszakára Jacket és Jillt, így Mackó fél, hogy a fogtündér nem megy el hozzá... A három kismalac összevész egymással…
Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie…
Csillám nagyon gyors, de az új vonatot nem tudja lehagyni, ezért nagyon szomorú lesz, mert azt hiszi, hogy Cili már nem is szereti... Cili seriff megkéri Pecket, hogy helyettesítse, amíg vissza nem ér…
Amber féltékenységében azt kér a kívánságkúttól, hogy Szófia változzon macskává. Sajnos Amber kívánsága teljesül, és ennek később maga nem örül.
Larával senki nem beszél szívesen, mivel csak magáról tud mesélni. A katicalány egyszer csak egy ismeretlen hódolótól kezd leveleket kapni. Maja és Vili pedig megpróbálják kideríteni a titkos udvarló kilétét…
A Csűrcsavarosdi egy játékos vetélkedő, az epizódokban mindig ugyanaz a három csapat küzd. A csapatokat Copfli és Flipper, Pörge és Ormi, Delej és Szőrmóka alkotják. A játék bevezetője egy négy körös…
Lülü különös jelenségre lesz figyelmes, és azt hiszi, földönkívülieket lát. Barátait is meggyőzi, így közösen indulnak az idegenek fogadására.
Tesz-vesz városban futóverseny lesz, amire minden kis állat készül. Cicót kicsit elragadja a versenyzés heve, de hamar észhez tér. Manuel és Pedro dzsungelfelfedezőket játszanak. A legnagyobb dzsungel…
Fáncsi és mamája a tengerhez utaznak nyaralni. Fóka Félix úszóleckét ad Fáncsinak, aki cserébe járni tanítja őt.
A benzinszívó szúnyog minden autóból kiszívja a benzint, még a csokoládészállítóból is...
Kotkoda kapirgálni hívja Kukorit, de a kakast persze fárasztja a munka. Elhiteti tehát Kotkodával, hogy a tojásfesztivál zsűrijébe hívták, ám a TV-közvetítésen sehol sem látszik...
Kriszta napozókrémét egy nagyfiú kicseréli Kistöfi festékével, az ebből származó bonyodalmat kell kockásfülű nyúlnak elsimítania.
Kék egér és Csúnya tündér elindul a Tündérvarrónőhöz új ruhát csináltatni. Az erdei tisztáson egy gyönyörű Rózsa sírdogál - fél, hogy egy nyúl meg fogja enni, mert nincsenek tövisei. A tündér azonnal tövisekért…
Egy idős embernek három fia volt. A legkisebbet cselédként dolgoztatták. Egyszer a fiú elé állt egy paripa és adott neki három sípot, amelybe ha belefúj kívánsága teljesül. A sípoknak annyira hasznát vette…
Kenguruné az egereket itatja, mert a férje mindenüket eljátssza. Bubo doktor egy kis turpissággal el akarja venni a játékfüggő férj kedvét egyszer és mindenkorra a versenyen való fogadástól.
Aladár és Blöki a Gulliverklivel multi szuper fénysebességre kapcsolnak. Egy hatalmas robbanás és egy fejtetőre állított hazugság bolygóra érkeznek. A fordított erők miatt felpotyog amit leejtenek, s…
Laura egy különleges ajándékkal készül Paul születésnapjára, de a kisfiúnak nem tetszik. Mindezek után összevesznek Szofival, így Laura nagyon szomorú lesz, mert azt hiszi, hogy nem szeretik őt a barátai…
Harry és két barátja folyton piszkálja a kisebbeket az udvaron. Laura kitalálja, hogy ha ők is összefognak a barátaival, akkor együtt megleckéztethetik Harry-t...
Limonádé feltalál egy új körömlakott, ami zenél és világít is. Kezdetben jó szórakozásnak tűnik, de idővel mindenkit az őrületbe kerget.
Zou játszani megy a Nagypapájával a parkba, de nem tudnak focizni, mert hirtelen feltámad a szél, így Nagyapa kitalálja, hogy eregessenek inkább sárkányt...
Bori és Jakab a mamájukkal vonaton fognak utazni. A gyerekek még sosem utaztak vonattal, így nagy kaland számukra minden pillanata.
Bori este nem tud aludni, mert fél, hogy egy szörny lakik az ágya alatt, miután ezt mondta neki, egy kisfiú az óvodában. Mama és papa mindent megtesznek, hogy megnyugtassák, hogy nincs mitől félnie.
Nagy baj történt, igazi borzalom. Lerobbant a bűvös körhinta. Rozsda úr szeretné megjavítani a berendezést, de eltűnt egy fontos alkatrész, az izé. Mivel az izé egy csontra hasonlít, Dugó az első számú gyanúsított…
Egy csomag pottyan az égből, amiről mindenki azt hiszi, hogy az övé. Ám a csomag csak a jogos tulajdonosának engedi kibontani magát.
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük…
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük…
Lulu bácsi és kis diákjai egy apró kis csíkos hallal találkoznak, aki eltévedt. Kiderül, hogy ő eredetileg egy akváriumi hal, Sammy és a többiek segítenek neki haza találni és addig is eligazodni a vad életben…
Mindenki kicsit ideges, de nem tudják miért. Sammy elmondja a többieknek, hogy egy napfogyatkozás közeleg, ezért ez a furcsa állapot.
Az Örökbefogadás Napján Dóra, Alana és barátaik kiskutyákat fogadnak örökbe, közben megtanulják, hogyan kell gondozni az állatokat.
Az Álomfa egy varázslatos hely. Itt élnek a kedves kis moncsicsik, akik fénylő gyümölcsökből készítik az álomelixírt és a tsuruk által küldik az édes álmokat a gyerekeknek. Kövessétek a bátor és aranyos…
Vesztergom Andrea: Csakazértis kislegény című versét Papp-Szilágyi Luca mondja el.
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Ma van a nagy sárkány fesztivál, azonban Jeannie sárkányát elvitte a szél. Az Umizoomi csapat útra kel, hogy megkeressék a sárkányt, hogy a Jeannie részt vehessen a versenyen.
Bori jól megfázott, miután az esőben játszott Simonnal a homokozóban, ráadásul sál se volt rajta. Szegény belázasodik, fáj a torka és nem érzi jól magát. Anyukája otthon ápolja, amíg jobban nem lesz és közben Jakabbal játszanak…
Bori az óvodai csoportjával segít szemetet gyűjteni a közeli parkban. Eközben sokat tanulnak a szelektív szemétgyűjtésről és a környezetvédelem fontosságáról.
Mackó mama zsúrt rendez, amire csinál egy ínycsiklandozó csokitortát. Mackó és Goldie nem bírnak neki ellenállni, és megdézsmálják, ezért ki kell találniuk valamit... Egy favágó ki akarja vágni a Göcsörtöst…
Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie…
Clementine-ra, az öszvérre, ráborul egy hordó tollpihe. Peck azt hiszi, hogy azért történt, mert megette a madáreleséget, sőt szerinte már repülni is tud... Dagonya Dani és Dundi külön csapatba kerülnek…
Míg a szülei egy napig távol vannak, addig James az uralkodó, aki vicces megoldásokat talál ki a királyi problémákra.
Eredeti hang digitálisan Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak…
Eredeti hang digitálisan Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak…
Eredeti hang digitálisan Lulu bácsi elengedi a holnapi dolgozatot, így Ricky, Ella és barátaik szabadon játszhatnak. Pipo azonban folyton csak panaszkodik valamire.
Eredeti hang digitálisan Pipo családja azt tervezi, hogy elköltöznek egy oázisra. Ricky és Ella elszomorodik, hogy a barátjuk elmegy, de megpróbálnak kitalálni valamit, hogy mégis maradjanak.
A királynőt egy pár napig Méhviasz helyettesíti, akinek ezáltal egy régi vágya teljesül. A bíró szinte azonnal komoly változást hoz: bevezeti a magántulajdon intézményét a réten. Mindez azonban hamar konfliktushoz…
Eredeti hang digitálisan A fácánkák egy fatörzsön habot találnak, amiről kiderül, hogy ez a kabóca otthona. A kabóca fázni kezd a háza nélkül és elkezd nagyon csuklani...
Lülü és barátai rövid időre kicserélik kedvenc játékaikat. Szuszi nyuszi azonban bajban van, mert játék híján ő egy egyszerű botot szeretne elcserélni, de senki nem tart rá igényt. Persze csak addig, amíg…
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekenek
Eredeti hang digitálisan Mindenki meglepetésére úgy tűnik, hogy Tomást nem vették fel a stúdióba. León rájön ki zárta be Violettát a szertárba a felvételi előtt. Angie visszamegy tanítani a stúdióba, míg…
Eredeti hang digitálisan Ben és Tucker nevet cserélnek egy randi miatt, aminek nem várt következményei lesznek. Riley találkozik régi barátnőjével, akivel még mindig rivalizálnak egymással, Bonnie pedig…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal. A Fool Moon hazánk első számú, többszörös nemzetközi díjas pop-acappella együttese immár 15 évnyi sikertörténetet tudhat maga mögött…
Frank Turner egykori gitár-technikusa – aki a 2013-as Európa-turnén a Sleeping Souls sessionzenészeként is színpadra állt a Million Dead egykori énekesét gitáron kísérve – immáron négy éve zenél, arra…