Eredeti hang digitálisan Ingemar tizenéves, otthon az "én magányos fiam" lét jut számára. Édesapja az Egyenlítő környékén banánültetvényen dolgozik, édesanyja neurológiai eset. Ha szünidőre nagybátyjához…
A trió jelen felállásában és néven 1990 óta működik. Ezen idő alatt több fesztiválon és Európa számos városában koncerteztek. Kivételes hangszertudásuk, muzikalitásuk és hosszan tartó együttműködésük eredményeként…
Eredeti hang digitálisan Rambelli ki akarja deríteni, ki a tégla a csapatában. Anna felfedezi, hogy egykori férje bérelt egy helyet a nem hivatalos nyomozati anyagainak. Vanessa a suliban egyre közelebb kerül a szintén különc Filiphez…
Eredeti hang digitálisan Marotti nem hisz Federiconak, aki állítja, hogy ő nem lopta el Andres dalát, így a UMIX visszaküldi Olaszországba. Ludmila, hogy ezt megakadályozza, bevallja, hogy ő cserélt el a CD-t…
Jónásék kutat ásnak, és véletlenül betemetik Fáncsit, de szerencsére jókor jön a segítség.
Keresztespók csónakázás közben megijed, és a túlparti veszélyes oldalon akar kiszállni, hogy mielőbb szárazföld legyen a talpa alatt. Csakhogy azt a partszakaszt nem hiába nevezik így!
Koca mama megkéri Mekk mestert, készítsen süldő malackái számára új ólat. A mesternek igen sajátos elképzelése van a probléma megoldásáról és mindenki kétkedése ellenére munkához lát.
Egy esernyő a tartós szárazságban rábeszéli ernyőtársait, hogy keressenek esős tájat maguk számára, ahol jól érezhetik magukat..
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
Franklin és iskolatársai az idei évben a Hóhercegnő című darabot játszák el. Franklin megbántódik, mert nem ő a főszereplő. Franklin és Medve remekül mulatnak a Szentjánosbogár-ünnepen. Mormota úr persze…
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Boris elfelejtette, hogy megígérte Barbarának, hogy elmennek piknikezni. Miffy segít neki, hogy kiengesztelje.
Miffy és az apukája meglátogatják a nagyszülőket. A kis nyuszi nagyon szeret a nagyszülőknél lenni, és mindenféle izgalmas kincset találni az apukája régi játékai között.
Harry egy buta játékot talál ki a többieknek, azt akarja, hogy kapjanak be egy gilisztát, mert aki nem teszi, az nem teheti be többé a lábát a parkba. Laura összeszedi minden bátorságát és szembeszáll a nagyobb fiúval…
Laura úgy dönt, hogy jelentkezik a zeneiskola másnapi hangversenyére. Igen ám, de Szofival annyira belemerülnek a játékba, hogy elmarad a gyakorlás. Laura nem meri bevallani a szüleinek, hogy nem gyakorolt…
Zou játszani megy a Nagypapájával a parkba, de nem tudnak focizni, mert hirtelen feltámad a szél, így Nagyapa kitalálja, hogy eregessenek inkább sárkányt...
Nagyapa és Zou teleszkópot készítenek, hogy jobban lássák a közelgő Zebra-üstököst, és a család partit is rendez estére...
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást. Tölgyit nem hagyják…
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást. Ebben az epizódban…
Bo kis sárkánya nem találja a tánccipőjét, pedig éppen gyakorolni szeretne. A varázsló szerint a cipőt a dilis Trappoló vitte el. Bo és kis sárkánya elindulnak, hogy megkeressék.
Vannak olyan helyek és események, ahová illik kiöltözni, a megfelelő ruhában megjelenni. Yo és Yo egy barátjuk szülinapi zsúrjára hivatalosak, de Yohe nem szeretne ünneplőben menni. A végén azonban mégis beadja a derekát…
A legtöbben vágynak egy nagyobb, szebb, kényelmesebb és időnként csendesebb lakásra, otthonra, mint ahol éppen laknak. Ám hiába van meg mindez, ha nincsenek velünk a szeretteink. Lizzie, a kis gyík új…
Eredeti hang digitálisan Egy nagy vihar után sok a rendbetenni való a régi kikötőben. Bob és csapata a régi mólót építik újjá, amihez Colos szállítja a fát. Vagyis csak szállítaná, mert a hegyekben folyton eltéved…
Goldie felköszönti édesapját Apák-napján, de Mackónak még nincs ajándéka. Goldie segítségével Mackó is megtalálja a legmegfelelőbb ajándékot. Egy félreértésnek köszönhetően Mackó lesz Meseerdő hőse. Eleinte…
Büszke birtokra égő fadarabok hullnak. Kionék pontosan tudják, hogy Zordon van a háttérben, és Anga, a vitéz sas segítségével kiderítik, hogy a keselyűk okozzák a galibát. Hadithi közbenjárására és Ono vezényletével legyőzik a gonoszakat…
Lilo és Stitch folyamatosan zűrbe kerülnek, ami sok fejfájást okoz Naninak. Pedig még nem is tudják, hogy megérkezett a Földre 606-os kísérlet, ami nem más, mint egy fekete lyuk. Egyetlen célja, felszívni a világot…
Jake és barátai a pálmák kincsét keresi, miközben Hook a kampók kampójával henceg. Hook kincsesládát talál, de nem tudja kinyitni. A cél érdekében a Sohakulcsot szeretné megszerezni.
Itt van karácsony előestéje. Mindenki szeretné megmutatni a maga hagyományait. A városi dekorüzlet tulajdonosa, Dona Paloma azonban a gyors meggazdagodás lehetőségét látja benne, amiből semmi jó nem származik…
Dagobert kacsa hazalátogat a szüleihez, az ősi kastélyba, ahol rejtélyek és titkok lapulnak meg. Az egyik előd kincseket ásott el a kastély alatt - legalábbis a legenda szerint. A kiskacsák nekiindulnak, hogy megkeressék…
Zsémbi a magától járó óriáslábbal szeretne részt venni a feltalálók versenyén, ezért nem tud segíteni Albertnek, akinek egy fatörzs torlaszolja el az ajtaját. A láb azonban valami hiba folytán önálló életre…
Április elseje van, a bolondok napja. Digby megvicceli Ropit, Zsémbit és Csillit is, de barátainak nem sikerül kifogniuk a tréfamesteren.
Gonzág az álomfogóról mesél Loopdidoo-nak és Jágónak, akik teljesen megrémülnek a hallottaktól és elmennek megszerezni az álomfogót...
Loopdidoo és Vakond golfmeccset rendeznek, vajon ki lesz a győztes?
Eredeti hang digitálsian A piac megnyitójára még hiányzik egy jó kis előadás. Eperke szeretné meghívni bogyóvilág egyik legnagyobb sztárját, Cserikét.
Zizidor különleges éjszakai lénnyel ijesztgeti a kis falu lakóit. Még szerencse, hogy Flóra és Dugó, az őrkutya bátorsága nem ismer határt.
Dalária fellépéséhez zongorára van szükség, ami nagy feladat elé állítja Dugót és barátait. Flóra zongorájának elszállítása mindenkit próbára tesz.
Kovács Barbara: A csacsi című versét Gyuricza Fanni Éva mondja el.
A klasszikus rajzfilm-sorozat jelelt változata 2014-ben készült. Gombóc Artúr folyton csokoládét eszik s ettől annyira meghízik, hogy amikor ősszel ő is el akar költözni Afrikába, nem bírja a szárnya, sem a repülőgép…
Négykerék, a furcsa kerekes kismalac Szupermalac és Űrpatkány segítségét kéri. Laci bácsi, a világmindenség legrosszabb írója ugyanis egyfolytában kitalált állatokról ír rosszabbnál rosszabb történeteket…
Kemy és a többiek arra kíváncsiak, hogy melyik állatnak van a legkülönlegesebb farka.
Kemy szellemnek öltözik és ijesztgeti a barátait. Dorong apó szerint vannak, akik még Kemy-nél is jobban tudnak átalakulni, a barátok pedig ma őket látogatják meg.
A barátok munkát vállalnak gyorsétteremben, hogy pénzt keressenek, de a tulajdonos Jimmy-vel nincs megelégedve. A fiú, hogy bebizonyítsa, ő igenis értékes munkaerő egy éjszaka alatt menő, hiper-szuper…
A Singer-család útközben megáll Waldau mellett, és Liv az Olaszországban talált kóbor kutyájával a Grieshaber-tanyán kér vizet, ahol rögtön összebarátkozik Paulinával. Liv édesapjával és annak barátnőjével…
Póló egy bájos kis kutya, aki egy nagy fában lakik a tenger közepén. Barátaival mindenkinek segít, akinek csak tud, miközben izgalmas és fantasztikus kalandokban vesz részt.
Póló egy bájos kis kutya, aki egy nagy fában lakik a tenger közepén. Barátaival mindenkinek segít, akinek csak tud, miközben izgalmas és fantasztikus kalandokban vesz részt.
Míg Rózsa le tudja beszélni a királyt a további favágásról, kis herceg rájön Okoda könnycseppjei alakulnak át kristállyá. Azurit király a meggazdagodás reményében elrabolja Okodát, mert ő nem tudja, hogy…
A jókedvű szabólegény egy nap lekváros kenyér majszolása közben hét darazsat ütött le egy csapásra. Ez annyira meghozta az önbizalmát, hogy még az övére is ráhímezte a „hőstettet”. Elhatározta, hogy kipróbálja…
Goldie felköszönti édesapját Apák-napján, de Mackónak még nincs ajándéka. Goldie segítségével Mackó is megtalálja a legmegfelelőbb ajándékot. Egy félreértésnek köszönhetően Mackó lesz Meseerdő hőse. Eleinte…
Büszke birtokra égő fadarabok hullnak. Kionék pontosan tudják, hogy Zordon van a háttérben, és Anga, a vitéz sas segítségével kiderítik, hogy a keselyűk okozzák a galibát. Hadithi közbenjárására és Ono vezényletével legyőzik a gonoszakat…
Lilo és Stitch folyamatosan zűrbe kerülnek, ami sok fejfájást okoz Naninak. Pedig még nem is tudják, hogy megérkezett a Földre 606-os kísérlet, ami nem más, mint egy fekete lyuk. Egyetlen célja, felszívni a világot…
Jake és barátai a pálmák kincsét keresi, miközben Hook a kampók kampójával henceg. Hook kincsesládát talál, de nem tudja kinyitni. A cél érdekében a Sohakulcsot szeretné megszerezni.
Itt van karácsony előestéje. Mindenki szeretné megmutatni a maga hagyományait. A városi dekorüzlet tulajdonosa, Dona Paloma azonban a gyors meggazdagodás lehetőségét látja benne, amiből semmi jó nem származik…
Dagobert kacsa hazalátogat a szüleihez, az ősi kastélyba, ahol rejtélyek és titkok lapulnak meg. Az egyik előd kincseket ásott el a kastély alatt - legalábbis a legenda szerint. A kiskacsák nekiindulnak, hogy megkeressék…
Készült a Magyar Média Meceantúra támogatásával. Kartomi, a kisfiú és Boxi, a kutya egy kincskereső térképet találnak a városban. Követik a térkép jeleit, és hatalmas utat tesznek meg. Közben ahol lehet, segítenek…
Eljött a strandolás ideje, Tik-Tak falva lakói a tengerpartra kirándulnak. Megszerel önfelfújó hajója azonban egy lakatlan szigetnél tönkremegy, így veszélybe kerül, hogy Tommy és Tallulah időben odaérjen az óraütésre…
Kippkopp, a gesztenye-gyerek sétálni indul a nyári réten, ahol játszótársat keres magának. Rengeteg bogárral és állattal találkozik, de senki sem akar játszani vele. Végül talál magának egy barátot, egy…
A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek. Kokó, Wilson, Brúnó és barátaik kalandjait követhetjük nyomon ebben a kedves és vidám sorozatban…

Eredeti hang digitálisan Violetta nem hisz Leónnak, hiába állítja, hogy nem ő törte össze Diego gitárját. Francesca semmit nem tud Marco régi szerelméről, aki váratlanul felbukkant a stúdiónál. Matthias…
Benne: 21:10 Az évszázad gyermekei (Les enfants du siecle, 1999) Stereo 16 év 132'14'' Francia filmdráma (Feliratozva a teletext 222. oldalán) Eredeti hang digitálisan Zene: Luis Bacalov; Operatőr:…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
Európa legjobb rock- és popzenészeinek koncertjei. A régi nagy nevek mellett sok fiatal művész és együttes is fellép az Europe in Concert sorozatban. Ez alkalommal az angol indie rock együttes Newcastle-ből, a Maximo Park…