Eredeti hang digitálisan Superman öt év után tér vissza a Földre, hogy leszámoljon ősi ellenségével, Lex Luthorral, aki gonosz tervet eszelt ki a hős legyőzésére. Supermannek hamarosan rá kell döbbennie…
Eredeti hang digitálisan Angie készen áll a francia útra, Pablot pedig nagyon megviseli, hogy elveszti a nőt. Violetta bevallja, hogy hiába próbálja megszeretni Diegót, továbbra is León dobogtatja meg a szívét…
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász most megint egy ügyes dolgot eszelt ki a halak kifogására. Gumihalakat vett amire súlyt tett, így terve szerint majd megharapja a többi hal és azok mehetnek is a hálóba. De a kopoltyúsok…
A maci bocsok kirándulni mennek és rájönnek, hogy a virág helye ott van az erdőben, nekik az is éppen elég, ha fényképen viszik haza őket.
Károly bácsi egyedül jár vásárolni, csak Frakk van segítségére. Útközben kerékpáros ismerőssel találkoznak, ez adja az ötletet, hogy vegyenek egy kerékpárt. Károly bácsi szorgalmasan tanul, de hamar kiderül…
Kukori nem tudja elviselni, hogy Hápoginak színes tévéje és kacsaúsztatója van. Mindenáron utánozni akarja, így kapar magának egy jó nagy gödröt, megfeledkezve arról, hogy nem tud úszni. Miután majdnem…
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
Franklin szeretné ha a nagynénje megtanítaná néhány cirkuszi mutatványra. Nagy sikere van az osztály előtt a tányérpörgetéssel. Franklin és barátai a Föld-napjára a Zöldjárók klubjával sok-sok fát ültetnek…
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Lili egy iránytűt talál a parti homokban. Egy mentőakcióban pont kapóra is jön, mivel Hatsie mindenáron meg akarja menteni Bikát, aki pedig nincs is veszélyben.
Lili ezúttal piknikezni megy az öbölbe, de közben segít Bikának megkeresni a méhecske barátját.
Az iskolában nyílt nap van. Az egyik harmadikos kisfiúról Laura rosszakat hallott Harry-től, így nem örül, amikor a kisfiú vezeti őt körbe az iskolában. Hamarosan kiderül, hogy Leander nagyon kedves…
Laura szeretne télire befogadni egy pónit, úgy gondolja, hogy a szobájában jó helye lenne. Szülei szerint egy póni az istállóba való, nem lakásba. Laura felhívja a nagyszüleit, hátha ők befogadják Polly-t…
Lülü és Mihaszna futóversenyben mérik össze erejüket. A versenyt azonban számos meglepetés nehezíti.
Lülü és osztálytársai hiába várják a tanárnőt a tanteremben. Lülü gondol egyet és a keresésére indul.
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást. Rosie és barátai…
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást. Tölgyinek nagyon…
Eltűnt Bo összes piros almája, és a piros mászóka is, meg a piros kis tűzoltóautó. A varázsló szerint a Piros Rosy a tettes, aki megőrül a piros színű dolgokért. Bo és kis sárkánya elindulnak hát, hogy megkeressék…
Sok kisgyerek válogat és nem hajlandó megenni azokat az ételeket, amit a szülei elé raknak. Yohe is fanyalog sok mindenre, egészen addig, amíg nem találkozik Gamilával a kistevével és anyukájával, aki már nagyon elkeseredett…
A világ sokszínű és változatos, hiszen milyen unalmas is lenne, ha mindenki ugyanúgy nézne ki. Attól, hogy valaki különbözik tőlünk, még el kell fogadnunk egymást. Ezt próbálja Yoshe és Yohe is megtanítani…
Eredeti hang digitálisan Egy vihar tönkretette a lapátfalvi színházat, az igazgató, Bob és csapata segítségét kéri. Mindenki munkához lát, de Berrencs megvicceli Colost. Szegény Colos azonban megijed…
Mickey és barátai síelni mennek a hegyekbe, de Daisy nem tud. Egy véletlen folytán mégis belekeveredik egy lesikló versenybe és meg is nyeri a Jégkupát. / Minniet és Daisyt felkéri a polgármester, hogy egy napra helyettesítsék őt…
Ravaszdi Frida megsérül az egyik kaszkadőrmutatványa során, így megkéri Cili seriffet, hogy helyettesítse őt a Riszrosz városban tartandó rendezvényen./ Cili seriff önkéntes tűzoltókat képez ki, miközben a város kap egy új tűzoltóautót is…
Stitch bűvészmutatványokkal lép fel, és csodálatos módon tud láthatatlanná tenni tárgyakat, embereket és ugyanígy visszavarázsolni őket. Persze ebben nagy segítségére van a 604-es kísérlet, akit Gantu is el akar kapni…
Párácska egy szeretetreméltó tündér, ám néha gonosz boszorkánnyá változik. Most is ez történik, és csak Jake-en és barátain múlik, hogy nem történik nagyobb baj. Bones szerencsepénze csak neki hoz szerencsét…
Marimonda kiszabadul, hogy tönkretegye Avalort. Elena, a jagárok és az egész királyi udvar azon van, hogy megállítsa őt. Pedig Marimonda kiszabadítása csak figyelemelterelés volt egy sokkal nagyobb és alávalóbb terv érdekében…
Vee családjához váratlan vendégek toppanak be Halottak napján, akik szeretteikről szeretnének megemlékezni, ehhez egy mexikói szokás szerint feldíszített oltárt állítanak fel./ Remy séf kristálygömb sütit…
Maugli minden epizódban egy-egy érdekes állatfajról tanul Balutól és Bagirától.
Maugli minden epizódban egy-egy érdekes állatfajról tanul Balutól és Bagirától.
Petúnia megkéri Loopdidoo-t, hogy vigyázzon egy kicsit Tatuwakra. Anowak elmondja Loopdidoo-nak, hogy nem adhat neki enni...
Loopdidoo kirakósozik a parton, ám pont az utolsó darab puzzle hiányzik...
Jo és Na, a két kisegér valamint Lu, a kis bogár jó barátok. Paul szobájából nyíló egérlyukban élnek, és jól érzik magukat a szép gyerekszobában. Sok mindent megtanulnak, ellesnek azokból a dolgokból…
Zizidor egy szép nyári napon megvicceli Dugót. Az ügyből előre nem látható bonyodalom lesz. Brian azt hiszi, földönkívülivel találkozott.
Dugónak csomagja érkezik, dédanyja megajándékozza a családi órával. Ám a kedves ajándék csak bonyodalmat okoz.
Kányádi Sándor: Tűvé tevő című versét Krivarics Hanna mondja el.
A klasszikus rajzfilm-sorozat jelelt változata 2014-ben készült. Hó Kornél állandóan hőmérőt hord magánál, hogy ellenőrizhesse a környezeti hőmérsékletet. Tavasszal nagy bajba kerül, de szerencsére Picúr és Pom Pom a segítségére sietnek…
Folytatódnak Metta Victoria Fuller vidám történetei, a rosszcsont, komisz kölyökkel a főszerepben, aki ezúttal a gazdag nagybácsit, Samet bosszantja csínjeivel. Az eredeti művet Karinthy Frigyes remek műfordítása teszi még élvezetesebbé…
Egy fiú nem találja a rendetlen szobájában a fél pár cipőjét, márpedig addig nem mehet ki játszani, amíg az elő nem kerül. Szerencséjére Roger, az űrjárőr a segítségére siet.
Egy fiú kénytelen megválni szeretett dobjától, mivel az tönkrement. Szerencséjére Roger, az űrjárőr a segítségére siet kis robot csapatával.
Jimmy szeretne legalább annyi mindent feltalálni, mint Leonardo. Ehhez azonban több szabadidőre van szüksége, így megkeresi az egyik klónját. Az ördögi hasonmás viszont mindent tönkretesz, ráadásul létrehozza…
Az ikrek találnak egy édes kis kutyát, ám nem tudnak megegyezni a nevéről. Viszont a kutyus elkap egy zsebtolvajt, így bekerül a helyi hírekbe, ahol meglátja az igazi gazdája és visszakéri. A gyerekek…
Póló egy bájos kis kutya, aki egy nagy fában lakik a tenger közepén. Barátaival mindenkinek segít, akinek csak tud, miközben izgalmas és fantasztikus kalandokban vesz részt.
Póló egy bájos kis kutya, aki egy nagy fában lakik a tenger közepén. Barátaival mindenkinek segít, akinek csak tud, miközben izgalmas és fantasztikus kalandokban vesz részt.
Az idegen és a Garglux bolygó lakói közötti viszályt a kígyó szította. Róka beszél az idegen fejével, hogy ne bontsa tovább a bolygót, addig a kis herceg megtalálja az elveszettnek hitt gyerekeket a kívánságfa völgyében…
Nagy volt az öröm, mikor Öcsi és Nővérke özvegy édesapja új asszonyt hozott a házhoz. Boszorkányságára csak akkor derült fény, mikor váratlanul meghalt az apa, s a mostoha elkergette a két gyereket az otthonából…
Mickey és barátai síelni mennek a hegyekbe, de Daisy nem tud. Egy véletlen folytán mégis belekeveredik egy lesikló versenybe és meg is nyeri a Jégkupát. / Minniet és Daisyt felkéri a polgármester, hogy egy napra helyettesítsék őt…
Ravaszdi Frida megsérül az egyik kaszkadőrmutatványa során, így megkéri Cili seriffet, hogy helyettesítse őt a Riszrosz városban tartandó rendezvényen./ Cili seriff önkéntes tűzoltókat képez ki, miközben a város kap egy új tűzoltóautót is…
Stitch bűvészmutatványokkal lép fel, és csodálatos módon tud láthatatlanná tenni tárgyakat, embereket és ugyanígy visszavarázsolni őket. Persze ebben nagy segítségére van a 604-es kísérlet, akit Gantu is el akar kapni…
Párácska egy szeretetreméltó tündér, ám néha gonosz boszorkánnyá változik. Most is ez történik, és csak Jake-en és barátain múlik, hogy nem történik nagyobb baj. Bones szerencsepénze csak neki hoz szerencsét…
Marimonda kiszabadul, hogy tönkretegye Avalort. Elena, a jagárok és az egész királyi udvar azon van, hogy megállítsa őt. Pedig Marimonda kiszabadítása csak figyelemelterelés volt egy sokkal nagyobb és alávalóbb terv érdekében…
Vee családjához váratlan vendégek toppanak be Halottak napján, akik szeretteikről szeretnének megemlékezni, ehhez egy mexikói szokás szerint feldíszített oltárt állítanak fel./ Remy séf kristálygömb sütit…
Csodák márpedig vannak…A mesékhez az ihletet az angyalok sugallják, Dzseppetto magányos asztalos fabábuját, pedig egy tündér kelti életre. Ezzel kalandok egész sora veszi kezdetét, csetlő-botló Pinokkióval…
Olly és Bess a vörösalgától szennyezett vizet vizsgálják, amikor kis barátjuk, Lucille a fókalány rosszul lesz. A fókát végül Suzy, a hidroplán menti meg. Olly és Bess az óceán fenekét takarítják, roncsokat, hulladékot szednek össze…
Eredeti hang digitálisan Francesca rájön, hogy Ana hazudott neki és Marconak is. Már csak be kell bizonyítani a fiú előtt is. Germán új nevelőt keres Violetta mellé. A lány egyébként is összezavarodott…
Benne: 21:10 A férfiak nem sírnak (Muškarci ne plaču / Men Don't Cry, 2017) Stereo 16 év 94'55'' Bosnyák, szlovén, horvát, német filmdráma (Feliratozva a teletext 222. oldalán) Eredeti hang digitálisan Szereplők:…
Műsorvezető: Csőre Gábor Nyelvész: Parapatics Andrea nyelvész, Pannon Egyetem Hűttő,szöllő, műttő, teríttő. Biztosan hallották már hasonlóan ízesen kiejteni ezeket a szavakat. Hiba vagy sem? Mai adásunkból…
Európa legjobb rock- és popzenészeinek koncertjei. A régi nagy nevek mellett sok fiatal művész és együttes is fellép az Europe in Concert sorozatban. Ez alkalommal a színpadon a német Thomas Quasthoff…