Nehéz feladat vár Alexre, a 35 éves tévériporterre. Filmes emlékezést kell készíteni a munkatársáról, aki tragikus balesetben halt meg, amit közvetve ő okozott. Karácsony előtt, egy a Fekete-tenger partján…
Mark Twain népszerű regényéből készült történetben Huckleberry Finn, a kamaszfiú kalandjai elevenednek meg. Huck a falu kis rosszcsontja, egy csavargó fia, akit senki nem nevel, iskolába sem jár. Ám ugyanezért…
A tehetségkutató műsorból ismertté vált Rúzs Magdi, mára már az ország elsőszámú énekesnője. A 2007-es évben ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Aprócska blues című dalával, amit –…
Töf-Töf és Robi a kétségbeesett, könnyeit törölgető léggömbárus segítségére siet.
Gombóc Artúr felkészül a télre, ezért sálat, sapkát, esernyőt és egy pár meleg cipőt vesz magának. A Civakodó Cipőikrek azonban annyira elviselhetetlenül viselkednek, hogy kidobja őket. Az ikrek számára csak egy megoldás lehetséges…
Frakk egy jó nagy velős csonttal küszködik és balesetet okoz. Talán megoldás lehetne a gumicsont, ha ízlene Frakknak…
A vihar elől Ugrifüles, Tüskéshátú, és a madár egy házikóba menekülnek, ahol az anyóka cicáknak nézi őket. Egy darabig próbálják utánzással macskáknak kiadni magukat, de amikor szalagot akarnak a nyakukba…
Gadzina szokás szerint összevissza bukdácsol a bolygó különböző pontjain, és amikor a sárba pottyan, a frászt hozza szegény pihenő bagingákra. Gadzina a gyümölcsszedő agingákat is megijeszti, mert torkoskodás után szörnyetegnek nézik…
Franklin nagy izgalommal készül a karácsonyi ünnepségre. Tanti egy kedves dalt tanít a gyerekeknek, amivel meglephetik a felnőtteket.
Wilson Eddie segítségével megtanulja, hogyan kell finoman siklani, mikor utasokat szállítanak a vononcok. A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek…
Elly Pocoyóra és Patóra bízza az új babáját, hogy vigyázzanak rá. A baba aztán szétesik, de végül sikerül összerakniuk.
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük…

Lülü, a kis teknőslány újabb kalandjai.
Lülü, a kis teknőslány újabb kalandjai.
Bodicsek érdekes történetet mesél Barbados kapitány elveszett kincséről. Kincskeresőst szeretne játszanik, de a kis tengeralattjáróknak fontosabb dolguk van. Az egyedül maradt kis Bodicsek hamarosan veszélyes…
Jo és Na, a két kisegér valamint Lu, a kis bogár jó barátok. Paul szobájából nyíló egérlyukban élnek, és jól érzik magukat a szép gyerekszobában. Sok mindent megtanulnak, ellesnek azokból a dolgokból…
Hatsie-ra mindenki mindig rábíz valami feladatot, így amikor nagyon besokall, akkor szeret elvonulni egy kicsit megpihenni. Most is ez történik, de a többiek megijednek, mivel nem találják. Közben rájönnek…
Lili egy rejtélyes kulcsot talál a parti homokban, ezután pedig a hozzá tartozó zárat próbálja megkeresni az öbölben.
A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek. Kokó, Wilson, Brúnó és barátaik kalandjait követhetjük nyomon ebben a kedves és vidám sorozatban…
Nagy vihar közeleg, ezért Plüssi biztonságos helyre viszi a játékokat, ám Cidri és Lolo véletlenül kint maradnak... Spricni Mici, a locsolópolip, egyik nyílása tönkremegy, de a Doki gyorsan megoldja ezt a problémát is…
Ono véletlenül felébreszti Makuut és úszó barátait, akik elindulnak vízlelőhely után nézni. Kibori kihívja Makuut egy párbajra, hogy ő lehessen a krokodilok vezetője, és át tudja venni a hatalmat Büszke birtok felett…
Goofy egy varázslatos trükkel eltűnteti az összes tündérmesét a játszóházból. El kell indulnia Tündérmeseországba a Szörnykastélyba visszaszerezni a meséket, melyek az aranymesekönyben találhatóak. Goofy…
Mickey és barátai síelni mennek a hegyekbe, de Daisy nem tud. Egy véletlen folytán mégis belekeveredik egy lesikló versenybe és meg is nyeri a Jégkupát. / Minniet és Daisyt felkéri a polgármester, hogy egy napra helyettesítsék őt…
Elena ismét vendégül látja az alattvalóit a kastélyban, ahol feltűnik egy cserfes kislány, Olivia. Nagy rajongója Mateonak, álma, hogy egy nap varázsló legyen. A fiú szívesen tanítja, Olivia pedig szorgalmasan…
Új szomszédja lesz Edgar családjának. Edgar minden lehetőséget megragad, hogy bebizonyítsa az új kisfiú egy vámpír. / Vee szülei elmennek a borzalom börzére, és most neki kell tökéletes vendéglátónak lennie…
Marci egy kisiskolás fiú, aki minden reggel új kalandra ébred. Egyik nap szuperhősként, máskor meg sárkányként, vagy éppen nyomozóként kel fel és indul el az iskolába.
Marci egy kisiskolás fiú, aki minden reggel új kalandra ébred. Egyik nap szuperhősként, máskor meg sárkányként, vagy éppen nyomozóként kel fel és indul el az iskolába.
Zsizsi és Múmú elindulnak mézet szerezni a méhkaptárhoz, hiába mondja nekik Dönci, hogy ne piszkálják meg a méheket...
Manci érkezik Döncihez látogatóba. Dönci izgul, nem tudja, hogy miről beszélgessenek. Buci szerint, csak önmagát kell adnia...
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
Lucy az Állatkerti sétányon lakik, ezért - nagy szerencséjére - különleges szomszédjai vannak. A szomszédok nem mások, mint Nelson, az elefánt, Georgina, a zsiráf, Borisz, a medve, Molly, a víziló és mindenfajta más állat…

Vízipókot kétszer egymás után is csúnya baleset éri. Fülescsiga meggyőzi, hogy járjon utána az ügynek, így ismerkedik meg a víztükrön korcsolyázó molnárkákkal.
Metta Victoria Fuller művei alapján újabb rajzfilmsorozat készül, ezúttal egy hét éves kislány, Dorothy főszereplésével. A gazdag és egyedülálló Jamina néni örököse a rosszcsont Dorothy és ő akar gondoskodni a neveléséről…
Metta Victoria Fuller művei alapján újabb rajzfilmsorozat készül, ezúttal egy hét éves kislány, Dorothy főszereplésével. Ebben az epizódban Dorothy Mr. Barnum meghívására édesapjával New Yorkba utazik…
Kis herceg a vadásszal eljut Geográfus úr bolygójára, hátha ő tud segíteni, merre található a rózsák bolygója. Közösen el is jutnak a Király bolygójára, amiről azt hiszik innen származik Rózsa.
Jimmy nagyon szeretne benne lenni az iskolai előadásban, de nem az övé lesz a főszerep. Macbeth szerepét Nick kapja meg, aki a bemutató előtt balesetet szenved, így Jimmy ugrik be helyette.
Az ikrek közül mindenkinek megvan a maga elképzelése, hogyan kellene felújítani a kávézót. Eközben Anne és Tom szeretnék megvalósítani régi álmukat, hogy jégtáncos kávézót hozzanak létre. A gyerekek szerint ez nagyon ciki…
Az egerek minden évben egy titkos helyen bált rendeznek. A szomszédasszony már előre fél, mert szerinte ilyenkor mindig valamilyen balszerencse történik. Ernesték csak mosolyognak rajta, de mégiscsak történik…
Maugli minden epizódban egy-egy érdekes állatfajról tanul Balutól és Bagirától.
Maugli minden epizódban egy-egy érdekes állatfajról tanul Balutól és Bagirától.
Egy embernek volt három fia, akik közül a két idősebb elindult szerencsét próbálni. Max, a legkisebb is világot akart látni, s vinni valamire, hogy majd elnyerhesse Lotte kezét. A legidősebb kitanulta…
Nagy vihar közeleg, ezért Plüssi biztonságos helyre viszi a játékokat, ám Cidri és Lolo véletlenül kint maradnak... Spricni Mici, a locsolópolip, egyik nyílása tönkremegy, de a Doki gyorsan megoldja ezt a problémát is…
Ono véletlenül felébreszti Makuut és úszó barátait, akik elindulnak vízlelőhely után nézni. Kibori kihívja Makuut egy párbajra, hogy ő lehessen a krokodilok vezetője, és át tudja venni a hatalmat Büszke birtok felett…
Goofy egy varázslatos trükkel eltűnteti az összes tündérmesét a játszóházból. El kell indulnia Tündérmeseországba a Szörnykastélyba visszaszerezni a meséket, melyek az aranymesekönyben találhatóak. Goofy…
Mickey és barátai síelni mennek a hegyekbe, de Daisy nem tud. Egy véletlen folytán mégis belekeveredik egy lesikló versenybe és meg is nyeri a Jégkupát. / Minniet és Daisyt felkéri a polgármester, hogy egy napra helyettesítsék őt…
Elena ismét vendégül látja az alattvalóit a kastélyban, ahol feltűnik egy cserfes kislány, Olivia. Nagy rajongója Mateonak, álma, hogy egy nap varázsló legyen. A fiú szívesen tanítja, Olivia pedig szorgalmasan…
Új szomszédja lesz Edgar családjának. Edgar minden lehetőséget megragad, hogy bebizonyítsa az új kisfiú egy vámpír. / Vee szülei elmennek a borzalom börzére, és most neki kell tökéletes vendéglátónak lennie…
Sam és a tűzoltók új állomást kapnak Körmöspálcáson. A modern és kényelmes épület minden fontos dologgal fel van szerelve. Szükség is van mindenre, hisz a város felé hatalmas vihar közeledik. A hurrikánt…
A Húsvéti Karneválon egy nagy aranytojást lehet nyerni, amit Hoppáré ad át a nyertesnek. Ám az idei felvonulást tönkreteszi egy zivatar és a nagy versenyszellem. Vagy mégsem?
Itt a Húsvét, Tommy és Tallulah nagyon izgulnak a hagyományos tojáskeresés miatt. Hoppáré helyettesíti a húsvéti nyuszit, az ő dolga a tojások elrejtése. A kis nyuszi azonban pont a legszebb tojást eltöri…
A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek. Kokó, Wilson, Brúnó és barátaik kalandjait követhetjük nyomon ebben a kedves és vidám sorozatban…
Mendy új kamerát kapott, és minden vágya, hogy érdekes dolgokat örökítsen meg. Egy cica megmentéséről lemaradt, de Norman segítségével egy kitalált történetet akar felvenni. Charlie, a halász azonban valódinak…
Közeleg a karácsony, mindenki a lakását és a munkahelyét díszíti. Az elektromos égők azonban veszélyesek, ráadásul Norman felfújható mikulásdísze elszabadul. Nem csoda, ha Samnek és kollégáinak sok dolga…
Elsa (Claire Bouanich), a kilencesztendős kislány egyedül él nemtörődöm anyukájával, aki a suli után rendre elfelejt érte menni. Julien (Michel Serrault), a hasonlóan magányos öregember szárnyai alá veszi…
Jacques rendkívüli rokonságban van az óceánnal, szokatlanul hosszú ideig képes lélegzet nélkül a víz alatt tartózkodni. Gyermekkori barátja és vetélytársa, Enzo, aki már a szabad merülés világbajnoka, versenyre hívja…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…