Ren (Kevin Bacon) egy nagyvárosi fiatal, aki anyjával a texasi Beaumont városába költözik. A helyi kis közösség szigorú, konzervatív értékek szerint él. Szellemi vezetőjük, Moore tiszteletes (John Lithgow)…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal. A koncert során élőzenekari kísérettel felcsendülnek a Kossuth-díjas előadóművésznő legkedvesebb dalai, örökzöldek, cigánydalok…
A 2020-as évre összeállított koncertjén Szarka Tamás (Ghymes) legismertebb szerzeményei (Tánc a hóban, Alhambra, Kézfogás) mellett, a „Sósósó“ című szólóalbuma néhány opusa és a grandiózus dalai is hallhatók…
Friss, fiatalos lendületű, hip-hop, elektronikus és pop elemekből ötvöződő zenei világot hoz a Hanna projekt. A kiskőrösi formáció névadó-vezetője Polereczkiné Matécsa Hanna zeneszerző-dalszövegíró, aki…
Számtalan eredménytelen próbálkozás után Töf-Töf és Robi egy elszédítő játékkal megszelídíti a dühöngő orrszarvút.
Picur folyton sóhajtozást hall egy pincéből. Kiderül, hogy egy magányos, elfelejtett szamovár búslakodik ott. Picurék beszervezik hozzá az egereket mindennapi teázásra és a szamovár már nem érzi magát fölöslegesnek…
Károly bácsi Frakknak ajándékozza öreg cipőjét, mert a kutya is szeretne valamit kapni a Mikulástól. Lukrécia és Szerénke sugallatára a Mikulás szaloncukor helyett kolbászt és egyéb finomságokat helyez…
A hőscincér állítja, hogy ő a legokosabb, legerősebb, legbátrabb állat a világon. A bátor állat azonban megijed, mikor a veréb megdobja egy makkal és kiderül, hogy csak hencegésből ruházta fel magát a szép tulajdonságokkal…
Itt a nagy húsvéti tojáskeresés ideje, April pedig egy szivárványos tojást szeretne megtalálni. Az Umizoomik segítségét kéri a nagy feladathoz.
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
Póló egy bájos kis kutya, aki egy nagy fában lakik a tenger közepén. Barátaival mindenkinek segít, akinek csak tud, miközben izgalmas és fantasztikus kalandokban vesz részt.
Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
Simon új találmánya, a láthatatlansági-szerkó. A rosszcsont Alvin felpróbálja a csodaköpenyt, és nem tudja többé levenni, ugyanis beakad a zipzár. Ebből az aprócska hibából óriási bonyodalom támad!
Az a hír járja, hogy egy szörnyeteg lakik a botanikus kertben. A Bajszikák természetesen utána akarnak járni a rejtélynek. Így ismerkednek meg Vadóccal és Pollyval, akiket a a jóbarátok megvédenek a városban rájuk leselkedő veszélyektől…
A gombolyagvetőt, egy színarany szobrot, amit Möszijő Piktor galériájában állítanak ki, valaki ellopja. A Bajszikák segítenek Hekusnak a rendőrmacskának felkutatni a gonosztevőket.
Contraptus feltalál egy szert, ami képes elváltoztatni Basil arcát, aki így majd fülön csípheti egy rablót.
Charley és barátai "sem igen sem nem" játékot játszanak, melynek során ezt két szót nem lehet használni. Izgalmas nap vár rájuk.
Az osztály gumikacsa horgászat helyett uzsonnahorgászatot játszik, ez sokkal jobb mókának tűnik.
Ferdinánd egy fekete piranha segítségével szeretné ellopni a flamingók zafírtojását.
Maurice elviszi Juniort Lola születésnapi bulijára. A barátok váratlanul egy hőlégballonon találják magukat.
Elérkezett Halloween éjszakája és mindenki házról házra jár, hogy cukorkát szerezzen. Lilo és Stitch azonban mással vannak elfoglalva, hiszen a távoli galaxisból egy zöld szemű lény érkezik, akire ha ránéz…
Egy titokzatos kalóz garázdálkodik a szigeten. Meglopja Jake-et és Hook kapitányt is. Jake és barátai valamint Hook és legénysége is a felkutatására indulnak. Ám a cseles, titokzatos kalózt nehézu utolérni…
A téli Harangjáték-nap nagy ünnep Meseerdőben. Goldie és Mackó nagy izgalommal várják az idei eseményt, de ebben az évben Télapó hógömbje rossz kezekbe kerül, így hatalmas hóvihar teszi tönkre a szép napot…
Dagobert kacsa hazalátogat a szüleihez, az ősi kastélyba, ahol rejtélyek és titkok lapulnak meg. Az egyik előd kincseket ásott el a kastély alatt - legalábbis a legenda szerint. A kiskacsák nekiindulnak, hogy megkeressék…
Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…
Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…
Számtalan eredménytelen próbálkozás után Töf-Töf és Robi egy elszédítő játékkal megszelídíti a dühöngő orrszarvút.
Picur folyton sóhajtozást hall egy pincéből. Kiderül, hogy egy magányos, elfelejtett szamovár búslakodik ott. Picurék beszervezik hozzá az egereket mindennapi teázásra és a szamovár már nem érzi magát fölöslegesnek…
A kiskirályfi születésnapjára készül az egész város nagy titokban. A titokzatos készülődésről csak Süsü sárkány nem tud. Süsü az utolsó pillanatban gondoskodik az ajándékról, melyet többen is megkárosítanak…
Süsü az egyfejű sárkány elmegy vadkörtét szedni. A harcias szomszéd király katonáival csapdát állít Süsünek, aki bele is esik és nem tud belőle kijönni, a lábát is összeszurkálják a lándzsák. Torzonborz…
Süsünek táviratozik az apja Sárkányországból, hogy azonnal térjen haza, mert meg kell nősülnie. Az emberek viccelnek az egyfejű sárkánnyal, hogy lesz egy többfejű felesége, csinálnak is egy próbasárkánylányt…
Spuri annyira fél az orvosoktól, hogy nem adatja be magának a védőoltást, és a verseny előtt lebetegszik. Barátai nem szeretnék, hogy rajthoz álljon, de Spuri elindul a versenyen...
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Az Umizoomik a kék sellő legendája után erednek, akit egy polip ejtett fogságba. Most segítenek neki kiszabadulni.
A városról készült könyv bemutatóját a város régi várában rendezik meg. Miközben Bob és csapata a vár felújításán dolgozik, a résztvevők között nagy bonyodalom támad.
Tig és Leo folyton versengenek valamin. Most egy futóversenyen vesznek részt, ami próbára teszi a barátságukat.
Leo, Tig és a többiek előbb a nyestekkel küzdenek meg, majd megpróbálnak szembeszállni a barna medvével, hogy elüldözzék. Ebben viszont egy repülő mókus is a segítségükre lesz.
Valakik a nevetőgáz segítségével az egész dzsungelben ki akarják fosztani a falvakat.
A Dzsungelbanda egy barlang fogságába esik. Csak úgy tudnak kiszabadulni, ha eljátszák fogvatartóik előtt, hogy ők szellemek.
Állati hangokat utánzó tárgyakat kell keresniük a gyerekeknek, de ez nem is olyan könnyű feladat.
Mehdi filmet forgat az osztállyal, melynek címe Mi leszek, ha nagy leszek. Érdekes ötletekkel állnak elő a gyerekek.
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Zacc nénit állandóan felzavarják délutáni legszebb álmából Bobbyék, így ennek a helyzetnek az orvoslásaként létrehoz egy tökéletes találmányt.
Valaki összefirkálta a parkban a falat, és Bobbyék garázsajtaját is. Mindenki Axel-ra gondol, de a valódi elkövető nem mégsem ő volt.
Lampoo Archie bácsikája vendégségbe érkezik. A bácsi mindenáron ficsúr cicust akar nevelni Lampoo-ból, ám barátai olyannak szeretik a kis bajszikát, amilyen eddig volt. Még Archie bácsi is kénytelen belátni…
Pilut születésnapjára egy robogóval lepik meg kis barátai. Momo a mopszli pedig segít neki a manőverezés megtanulásában, de a nagy lelkesedésben a Bajszikákat a sintér foglyul ejti. Vajon sikerül Pilunak…
Pamacs látszólag átlagos kutya, a valóságban azonban nagy gondolkodó, gyakran életmentő, néha hősszerelmes, de leginkább profi futballista, aki eb létére úgy ad be, mint David Beckham. Az iskola csapata…
A 254-es számú kísérlet egy nagyon aranyos, kedves kis űrlény, némi apró hibával: nagyon büdös, egy valóságos bűzbomba. Lilo az új barátjának köszönhetően hivatalos a lányklub teadélutánjára. Stitch nehezen viseli Bűzbambi népszerűségét…
Jake és barátai egy gazdátlan csomagot találnak a tengerparton. Elindulnak, hogy megkeressék a csomag tulajdonosát. Hook azonban magának szeretné megszerezni a dobozt, amiről azt hiszi, titokzatos kincset rejt…
Tojás Tóbiás könyve felkelti Goldie-ban és Mackóban a nyomozó ösztönöket. A két kis detektív Farkas után nyomoz, aki szerintük piterabló készüléket készít. Goldie édesanyja egy tünde-hajtányt hoz ajándékba…
Dagobert bácsi és a kölykök útra kelnek. A repülőút alatt a kiskacsák továbbra is keresik anyjuk titkát és mindent tudni akarnak Szeléne szablyájáról.
Blinky szerint Pablo valamikor Panama táncbajnoka volt. Pablonak azonban most semmi kedve táncolni, mivel egy tolvaj fosztogatja a boltját. Blinky és Jacko közbelépnek, és megpróbálják kinyomozni, ki lehet…
Eredeti hang digitálisan Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
Eredeti hang digitálisan Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
Eredeti hang digitálisan Egy ritka csillagászati eseményt, egy meteorzáport szeretnének tanulmányozni a mókusok. Mindenki a hullócsillagokban gyönyörködik, csak Theodor nem lát egyet sem, pedig szeretné…
Linglin rendel egy majomkirály varázsbotot, mely a Nyugati utazás című színdarabhoz kell neki. A bot elromlik az előadás közben, de Jett és társai segítenek neki.
A Hetedhét kaland különkiadással jelentkezik a koronavírus idején. A nézők találkozhatnak a Hetedhét kaland műsorvezetőivel, akik elmondják, hogyan töltik a napjaikat, hogyan védekeznek a vírus ellen és…
Kis Királylány mondja… játékot játszanak a palotában, amikor megérkezik Pandora, a robot, ami teljesíti mindenki kívánságát. Pandora azonban eltűnik. Vajon ki a ludas ebben?
Bing és Pando Sullánál vendégeskednek. A teadélutánon Sulla és Bing összevesznek, és Bing meglöki Sullát, ami csúnya dolog. Vajon mit lehet ilyenkor tenni?
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Eredeti hang digitálisan Viola, Christoph felesége egyre terhesebb a család számára, ráadásul kiderül, hogy nem készül vissza Amerikába, hanem lakást vásárol Lipcsében, hogy mindig Rebeca közelében lehessen…
Április 14-én útjára indul a PIM, az A38 Hajó és a Petőfi tv közös projektje, az "ÉN VAGYOK ITT“ különkiadása az “Én vagyok itthon”! A kezdeményezés célja, hogy a jelenlegi helyzetben segítsük a művészeket…
Eredeti hang digitálisan Sam, Dean, Castiel, Crowley és Rowena összeállnak, hogy legyőzzék Lucifert, aki egyre befolyásosabb embereket száll meg.
A zenekar főleg Johnny Cash dalait és az általa feldolgozott szerzeményeket játssza, de a repertoárjukon megtalálhatók a legismertebb rockabilly slágerek is. Kedvenc előadóik: Johnny Burnette, Vince Taylor…
Eredeti hang digitálisan Egy anya szereténél nincs erősebb a világon. Anna, aki brutális férje elől menekült a kislányával együtt, egy hideg éjszakán halálra fagy. Ám lelke addig nem tud távozni, amíg…