Eredeti hang digitálisan Egy tetem eltűnik a hullaházból, az eset előtt pedig mindenki értetlenül áll. Jim és Melinda az ügy nyomába ered, és hamarosan kiderül, hogy egy másik szellem költözött be a halott testébe…
Váczi Eszter költeményei mély érzelmekről, fanyar humorról, a pillanat megragadásának élményéről tanúskodnak. Most különleges, intim környezetben hallhatjuk, az Akusztik c. műsorban.
Elindult a PIM, az A38 Hajó és a Petőfi tv közös projektje, az “ÉN VAGYOK ITT“ különkiadása az “Én vagyok itthon”! A kezdeményezés célja, hogy a jelenlegi helyzetben otthonról segítsük a művészeket…
Remek hangulatú nagyszabású koncertet adtak a Bowie-szimpatizáns magyar zenészek a hajón, hogy az ő számaival emlékezzenek a nagy művészre. Az ezúttal előadott dalok között David Bowie egyik legkiválóbb…
Eredeti hang digitálisan A trópusi csarnok megvalósítására három terv pályázik, ami közül végül az nyer, amelyik az igazgató elképzeléséhez a legközelebb áll. Christoph továbbra is nehezen dolgozza fel…
Az egyre veszélyesebben száguldó űrlénytől számtalan kísérlet után, saját féktelen robogását kihasználva, sikerül megszabadulnia Töf-Töfnek.
Egy süncsalád kihajítja fésűjét, és az állástalanul bolyong, míg meg nem szánja egy utcai muzsikus.
Marci, Berci, Bori húsvétra készülődnek, tojást szeretnének festeni. Kérnek a galambtól, a nyúltól, tyúkanyótól. Végül sikerül a gyönyörű hímes tojásokat készíteniük.
A postás csomagot hoz, melyet a legilledelmesebbnek kell kézbesítenie. Igen nehéz azonban a mező állatai között eldönteni, hogy kinek a viselkedése felel meg a követelményeknek, kit illet meg ez a küldemény…
David próbálja összegyűjteni zsebpénzét, hogy megvegye álmai piros versenybiciklijét. Milli, Geo és Rob is munkát vállal, hogy Davidnek legyen elég umidollárja a biciklire.
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…

Póló egy bájos kis kutya, aki egy nagy fában lakik a tenger közepén. Barátaival mindenkinek segít, akinek csak tud, miközben izgalmas és fantasztikus kalandokban vesz részt.
John azért, hogy mihamarabb elmehessen Sohaországba, egy kis csalással oldja meg a házifeladatát. Mikor megérkeznek Sohaországba Wendy elkezd mesélni a barátainak, de ezt John és Michael nehezményezi és elindulnak kalandot kereseni…
Alvin kémkedik Simon után, aki időgépet épít. Simon rájön a turpisságra, és eltűnik a szobából. Alvin azt hiszi, az időgép tüntetette el az öccsét, ezért riasztja a barátait, és indul a Simon-kereső program!
Láng és sofőrje, AJ belecsöppennek az izgalmas Szuperverda Világbajnokságba, ahol megismerkednek a szuperverdákkal és a versenyautók világával. Zúzóval a nagyképű verdával már az elején meg kell küzdeniük…
Kis Mezei Nyuszi találkozik egy kicsi, sárga állatkával. Vajon ki lehet ő? Nem tudja megmondani senki, nem lehet egér, nem lehet mókus, és nem is bagoly - állítják a barátai. De akkor ki ő? Ráadásul hápog, és a vízen úszik…
Charley megtalálja Mehdi "varázspálcáját", és el kezd vele játszani. Eleinte minden kívánsága teljesül...
Mehdi váltófutóversenyt rendez az osztálynak. Mindenki választhat magának egy párt, de Charley mégsem a legjobb barátjával fut.
Furfang professzor fájó szível ugyan, de kidobni készül pár régebbi, nem túl jól működő találmányát. Lógó orrát látva az Észnégyek úgy döntenek, megmentik az enyészettől a makrancos szerkentyűket, és némi…
Szorgos-szurdok a dózerfutam megrendezésének lázában ég. A motor nélküli, saját készítésű járgányok versenyére az Észnégyek is beneveznek. Egyénileg tervezett verdáiknak azonban nem csak erényeikre, de…
Megérkezik Füllencs, a 032-es kísérlet, aki tulajdonképpen egy hazugságvizsgáló. Így amikor Pleakley mamája bejelenti, hogy talált megfelelő menyasszonyt a fia számára, ezért haza kell utaznia, Lilo és…
Jake Sohaország megmentéséért küzd. Talált még tündérport, rendbehozta Cubby térképét, már csak a végzet kardját kell megtalálnia, és ezekkel a tárgyakkal megmentheti Sohaországot. Hajrá Jake!
Mackó az erdei versenyre készül, mindent elkövet, hogy nyerjen. Törpe jövőt mutató varázsgömbje azt jelzi, hogy Mackó megsérül. Akkor pedig lemarad a versenyről! Goldie megpróbálja megóvni Mackót, ám…
Cedric egy varázslathoz fondorlatos úton megszerzi Szófia amulettjét, ám ezzel enyveskezűvé válik. Így a varázslat visszafelé sül el. Vajon hogy teszi ezt jóvá a varázsló?
A Kis Királylány új halacskát és akváriumot kap apukájától. A halacskát Hal Lackónak nevezi el. Algie-nak már régebb óta van akváriuma, szívesen elmagyarázza, hogyan kell tisztán tartani Hal Lackó élőhelyét…
Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…

Peppa és Zsoli megtanulják mi a komposztálás és miért hasznos.
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
Az egyre veszélyesebben száguldó űrlénytől számtalan kísérlet után, saját féktelen robogását kihasználva, sikerül megszabadulnia Töf-Töfnek.
Egy süncsalád kihajítja fésűjét, és az állástalanul bolyong, míg meg nem szánja egy utcai muzsikus.
Marci, Berci, Bori húsvétra készülődnek, tojást szeretnének festeni. Kérnek a galambtól, a nyúltól, tyúkanyótól. Végül sikerül a gyönyörű hímes tojásokat készíteniük.
A postás csomagot hoz, melyet a legilledelmesebbnek kell kézbesítenie. Igen nehéz azonban a mező állatai között eldönteni, hogy kinek a viselkedése felel meg a követelményeknek, kit illet meg ez a küldemény…
Bőrkerág tanácsára Kék egér a parkban keres szállást. A tavacska partján Rigó úr egy Rigó hölgynek udvarol. Amikor a Kék egér a batyujával ügyetlenkedő Bőrkerágot kineveti, Rigó úr azt hiszi, őt nevette ki…
Egy gyermekded vadkan, mivel a disznók közt nem tud tekintélyt szerezni magának, a bárányok között próbál szerencsét, de pórul jár...
Csőrmester elszántan küzd a válások számának növekedése ellen, de a válási kedv nemhogy csökkenne, hanem nő. A férjek elégedetlenségére válaszul a doki plasztikai beavatkozásokat végez a feleségeken,…
A rendőrségi jutalompénzből kellemesen töltik az időt Mézgáék és Máris szomszéd a Francia Riviérán, Nizzában. Géza a kaszinóban, ruletten szeretné kipróbálni a szerencséjét, megálmodta a piros 29-est…
Kody most az osztozkodásról tanul. Gojival segítenek Mei-nek feldíszíteni a kertet, mikor a majmok elcsenik a díszlámpásokat.
Kody ma a figyelemről tanul Li mestertől. Közben Mr. Chu petárdáit ellopják a majmok, hogy Mogo látványos bulit csapjon magának. Kody és barátai azonban utánuk mennek, hogy visszaszerezzék.
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…

Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Négy bátor, önjelölt hősünket követhetjük nyomon: Alexander herceget, a bátor lovagot, aki meg szeretné ismerni a világot, miközben helyrehozza az igazságtalanságokat; Gene-t, a műszaki zsenit, akit csak…

Jett segítséget kér Paul és a Rendőrjárőröktől, hogy segítsenek Isabella születésnapját megszervezni egy magányos helyen a Horn-fokon. A buli jól sikerül, de a világítótorony, ahol laknak meghibásodik…
Az eső lemossa a fiókák fészkét a fáról. Az Umizoomik segítenek megmenteni őket, a cél érdekében végigúsznak az utcákon, parkokon és pocsolyákon is.
Bob és barátai egy rádióteleszkópot építenek. Markos, Tonnás Kondrás és Colos segítenek a nagy munkában. Még egy űrben keringő állomással is kapcsolatot teremtenek.
Cirkás adományokat gyűjt egy felvonulásra. Ehhez az összes vadonlakótól beszedi a gumidiót, ám Blinky anyukája nem tud fizetni. Cirkás magához veszi Blinky papa iránytűjét, és csak akkor adja vissza, ha a kis koala és családja fizet…
A mese főhősei Ella és Ricky, két kis teknős, egy korallzátonyban élnek nagyszüleikkel és barátaikkal egy kis közösséget alkotva. Iskolába járnak, tanulnak a természet törvényeiről. A zátony megvédi őket…
Habognak és Ricky-nek is tetszik Ella, bár próbálják ezt letagadni egymás előtt. Habog, hogy távol tartsa vetélytársát, csőbe húzza, míg Ellát megpróbálja levenni a lábáról...
A Szorgos-szurdokban megrendezendő táncmulatságon mindenki ott lesz. Mindenki – kivéve Depó apót, akinek eddigi próbálkozásai a tánccal balul sültek el. Rosszkedvét látva a dózerkék úgy döntenek: minden…
Flexi nagypapájának szakértő segítségével az Észnégyek felnevelik Szorgos-szurdok történetének legeslegnagyobb padlizsánját. Terményük olyan hatalmasra nő, hogy sehol sem találni akkora mérleget, amin le lehetne mérni…
A gyerekek "Ki jön majd értem" játékot játszanak. Le kell rajzolniuk mindenki arcképét, aki értük szokott menni az iskolába, és reggel otthon annak a rajzát teszik a táskába, aki aznap délután megy értük…
Charley és barátai agyaggal dolgoznak, azt készíthetnek belőle, amit csak szeretnének. A robot nagyon népszerű lesz...
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Négy bátor, önjelölt hősünket követhetjük nyomon: Alexander herceget, a bátor lovagot, aki meg szeretné ismerni a világot, miközben helyrehozza az igazságtalanságokat; Gene-t, a műszaki zsenit, akit csak…
Négy bátor, önjelölt hősünket követhetjük nyomon: Alexander herceget, a bátor lovagot, aki meg szeretné ismerni a világot, miközben helyrehozza az igazságtalanságokat; Gene-t, a műszaki zsenit, akit csak…
Csilla a cowgirl verda elveszíti az egyik dugattyúját a mocsárnál. Láng és AJ indul érte, de sietniük kell, nehogy Zúzó érjen oda hamarabb.
A Földre érkező újabb kísérlet hajakat eszik, ami elég rossz hír a környéken lakóknak. Lilo úgy gondolja, ideje megleckéztetni Mertle-t, így nála bújtatja el177-est, arra számítva, hogy az undok kislány hamarosan kopasz lesz…
Fagy kapitány a messzi északról érkezik a szigetre egy jégből készült hajóval. Miközben Jake és barátai Fagy kapitánynak segítenek, Hook kapitány elrabolja a hableányok kincsét. Ám Jake és barátai ezt…
Mackó anyukájának titokzatos módon eltűnik a kedvenc gyűrűje. Szerencsére Mackó és Goldie Törpe segítségével megoldja a rejtélyt. Tojás Tóbiás, Mackó, Goldie és barátaik piknikezni mennek. Mindenki finomságokkal…
Új lány érkezik a suliba, Zoé, a kalandszerető hercegnő. Nehezen alkalmazkodik az új környezetéhez, ezért Szófia azt tanácsolja neki, indítson egy klubot, hogy így szerezzen barátokat. Zoé csak egyetlen…
Sir Claude kétségbeesetten keresi régi barátját, egy énekes madarat. Ehhez azonban roppant furcsa módszert választ: a többi madarat ejti fogságba, hátha az ő hangjuk hazacsalja egykori kedvencét.
Eredeti hang digitálisan Michael odadja más kisgyereknek Mackó urat a hű játék barátját, mert John azt modta neki, hogy különben kisgyerek. Ezért ő most nagyon bánatos. Az összetört gyermeki szív miatt…
Eredeti hang digitálisan Derek és barátai egész délután telefonon ugratják Alvint és testvéreit. A három kis mókus úgy dönt, hogy visszaadja a kölcsönt, de tévedésből egy nyugdíjazott titkosügynököt zaklatnak…
Jett állatorvosi készletet visz egy kisfiúnak, Adikának, aki anyukájának szeretne besegíteni a Serengeti Nemzeti Parkban lévő állatok gondozásában. Találnak is egy beteg elefántot Faridát. Donnie és…
A Hetedhét kaland különkiadással jelentkezik a koronavírus idején. A nézők találkozhatnak a Hetedhét kaland műsorvezetőivel, akik elmondják, hogyan töltik a napjaikat, hogyan védekeznek a vírus ellen és…
Eredeti hang digitálisan A palotában általános szabadnapot kapott mindenki, boldogan játszik vagy pihen. Kis Királylány ezt nagyon unalmasnak tartja, de mivel nem akar senkit zavarni, elhatározza, hogy csendben marad…
Zsolihoz Ricsi nyuszi megy át játszani, míg Peppához Suzy bari. Eleinte nem tudnak közös játékot kitalálni...
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Eredeti hang digitálisan Christoph és Susanne babájuk elvesztése után nagyon nehezen találja egymáshoz az utat, kölcsönös szemrehányást tesznek egymásnak a történtek miatt. Hogy mihamarabb felejtsen, Susanne…
Elindult a PIM, az A38 Hajó és a Petőfi tv közös projektje, az “ÉN VAGYOK ITT“ különkiadása az “Én vagyok itthon”! A kezdeményezés célja, hogy a jelenlegi helyzetben otthonról segítsük a művészeket…
Wally megkéri Maryt, Samet, Deant, és Castielt, hogy segítsenek neki elkapni egy démont. Ám miközben a csapat csapdát állít neki, Mary titokban ellop valamit tőle. A démon minden támadásuknak ellenáll, és halálos sebet ejt Castielen…
Sebőt leginkább a Platon Karataev egyik frontembereként ismerheti a közönség, a zenekar mellett azonban nem hagyta abba az érzelemközpontú, személyes szólóprojektjét sem, sőt, jelenleg az első nagylemezén dolgozik…
Eredeti hang digitálisan Delia a férje halála óta először megpróbál randizni, de ezt valaki nem nézi jó szemmel. Charlie, az elhunyt férj szelleme mindent megtesz, hogy a családja számára olyan embert…