Marlen Haushofer, osztrák írónő regénye nyomán készült ez a misztikus film. Sztella meg akart halni. Ugyanazzal a megkérdőjelezhetetlen önfeladással zuhant ki az életből, mint amivel az életét élte. Elfelejtett…
Eredeti hang digitálisan Marinának, a bakui Geofizikai Intézetben tartott sikeres előadása után állást ajánlanak. A Moszad-ügynök is támogatja, hogy Marina Azerbajdzsánban maradjon fél évig. Az izraeliek…
Az öttagú modern metalt játszó zenekar 2006-os gimnáziumi alakulása óta nagy utat tett meg szó szerint és átvitt értelemben is: bejárta az egész országot, és 2018-ban ők képviselték Magyarországot a lisszaboni…
Mindenki izgatottan készülődik Germán és Priscilla esküvőjére, izgatottan, de nem boldogan. Violetta úgy érzi, hogy az apja nem jó döntést hoz. Germán pedig azt, hogy Angie vallomása összezavarta. A férfi…
A hihetetlenül erős, csupaizom űrlény felemeli a megmozdíthatatlan dézsát, segít a csapdába esett, a bajbajutott kéményseprőn, a tehetetlen zongoraszállítón. A vagánykodó huligánokat is megleckézteti…
Pulykáék előkelő vendéget várnak, a hattyút. A hattyú kényeskedve emlékezik falusi gyerekkorára, szemétdombot és kakast szeretne látni. Kukori előbb makacskodik, aztán még fényképezni is engedi magát.
Az Egér nagyon szeretne játszani a bocsokkal, de soha sem veszik be a játékba. A Rókának jó ötlete támad: készítsenek gyurmából egy macskát, majd az elijeszti a hívatlan Egeret. De a tréfa fordítva sikerül…
Az iskola fenegyereke, Eörsi Pista el akarja venni Zsófi piros maciját. Több se kell Vackornak, a maga lovagias módján megfegyelmezi a gézengúzt.
Mikor kapitányuk teljesen kimerül a nagy munkában, a bagingák úgy döntenek, hogy mindannyiukra ráfér a kikapcsolódás. Vidámparkot építenek maguknak, ahol remekül szórakoznak. Gadzina úgy elszédül a körhintán…
Franklin és barátai dínó-expedíciót játszanak, ezért felássák a kert jó részét. Teknős néninek sok bosszúságot okoz ez a délután. Teknős Tanti kirándulni viszi a gyerekeket az őszi természetbe. Franklin egy szép képet fest…
A három jóbarát találkoznak egy dinoszaurusszal, aki szeret egyedül lenni. Gwen, Bob és Tony ezt nem nagyon értik, ezért úgy döntenek ők is kipróbálják, milyen is egyedül lenni.
Gwen elhatározza, hogy a világ összes létező dolgából szerez egyet magának.
Egy kislány egy szép nagy babszárral készülne egy iskolai feladatra, de a babcsírája, még elég kicsi. Szerencséjére Roger és robotcsapata a segítségére sietnek.
Egy kislány nem találja a kedvenc kalapját, de szerencséjére Roger űrjárőr és robotcsapata a segítségére sietnek.
Lülü, a kis teknőslány újabb kalandjai.
Lülü, a kis teknőslány újabb kalandjai.
Suhanc akadályozza Olly-t és Beth-t a munkában. Búvár Doug, hogy feladata legyen, Suhancra bízza a forgalomterelést Hínárerdőnél, ám Suhanc rosszul kezd hozzá. Ahelyett hogy kérne, csak utasításokat ad…
Miki egy nagyon szép furfang virágot szeretne adni anyukájának Anyák napjára. A virág viszont csak a csodapocsolya vízétől nyílik ki, így a barátok elindulnak megkeresni a különleges vizet.
Tom Thomas Anyák napjára fagylatot vesz anyukájának, de nem tudja hova is rejtse el a meglepetést. Simka ötletére a fagyit egy termoszba teszik.
Charley és barátai nagy izgalommal készítik a különleges meglepetés ajándékot anyák napjára. Charley anyukája egy véletlen folytán majdnem észreveszi az ajándékot...
Luna és a többiek egy napra átveszik Zesto éttermét. Ám ez a nap, a péntek nem olyan, mint a többi. Péntekenként ugyanis Zesto repülő ételekkel kápráztatja el a vendégeit. Valami azonban elromlik, és Lunáéknak…
Sabrina fiatal kora miatt nem tud még szépen játszani a játékokkal, ezért mindegyik megrongálódik, Dokinak sűrű napja van... Sárki segít Pete biztos úrnak a törvények betartatásában a játékok között…
Kenge a varánusz segít Janjaéknak ellopni Büszke birtokról az elefántok dinnyéit. Az oroszlán őrség felveszi a harcot velük, de Kenge marása lebénítja őket, kivéve Bungát, akire nem hat a méreg.
Mickey, Minnie és Pluto elindulnak piknikezni, de útközben vihar támad. Betérnek Mikula gróf kastélyába, ahol rémisztően furcsa hangok vannak. A kis csapat segít megfejteni a grófnak a rejtélyt.
Von Drake professzor Mickey vörös üstökös szuperjárgányát felturbózza,hogy az unokatestvére új találmányát felülmúlja./ Pete véletlenül használja Von Drake professzor új találmányát a szuper erősítő gépet, de a kocsijából rém kocsi válik…
Dagobert bácsi kis csapatával először az elsüllyedt várost, Atlantiszt felkutatására indul. A tengeralattjáróját Kvák kapitány vezeti. Ám nem ő az egyetlen felfedező, aki arra tart.Kőszív Glomgold, a skót…
Vee nagyon izgatott, mert Halloween napja van, és először megy a barátaival csokit gyűjteni. / Mikor Vee házifeladata tönkremegy, Demi visszarepíti őt az időbe, hogy meg tudja menteni a makettet, amit készített…
Eltűnik egy igen értékes, ritka fajtájú pingvin az állatkertből. Marci és barátai a nyomába erednek, hogy megtalálják. Elvisz nyomozó pedig úgy gondolja, hogy a tettes Marci.
Marci és az osztály ellátogat a múzeumba, ahol megcsodálják Loki, a vikingek istenének szobrát. Ám egy véletlen fagyibalesetnek köszönhetően, Loki életre kel és szarvakat varázsol Gergőnek. Ha meg akarnak…
Zsizsi megtalálja a kisbabakori cumiját, így a többieknek is előjönnek a kicsi kori emlékeik, kivéve Múmút, aki nem emlékszik semmire...
Van egy szomorú almafa, akinek csak egy termése lett, mert nem érte eső. A kópék segítenek neki vízhez jutni...
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
Almababa érkezik váratlanul látogatóba, és Eperkénél lakik egy pár napig, amíg a bogyókák megjavítják a járművét. Eperke viszont rájön, hogy idővel nehezen viseli a nagy világutazó unokahugának állandó pörgését…
A Festetics család Skóciában járt látogatóban a rokonoknál és onnan hazahoztak egy komódot. Ebben a komódban lakott Johanna, a huncut szellem. Vajon Johanna még mindig a kastélyban lakik?
Barcsay-Fehér Géza: Nagymamának című versét Sárdi-Nagy Johanna mondja el.
A klasszikus rajzfilm-sorozat jelelt változata 2014-ben készült. Gombóc Artúr alhatározza, hogy idén ő lesz a télapó és mindenkinek csokoládét visz. Annyira szereti azonban a csokoládét, hogy apránként…
A Közbenjáró újabb kalandra viszi Kázmért és kis barátnőjét, Kamillát. Szkriptumot akarják meglátogatni Másvárosban, de Szkriptumnak, az írónak nyomaveszett. Ezért kis hőseink Nyominger felügyelő úrhoz…
Kis herceg a Ludoká bolygóra indul rókával, mivel a Tigris ember hívatta. Nemes fehér király bolygója természeti erőforrásait pusztítja, annak érdekében, hogy rájöjjön a kristáykönnyek az égből honnan erednek…
A show folytatódik, Jimmy-nek és a többieknek különböző feladatokat kell megoldaniuk, hogy megmentsék a Földet és hazatérhessenek Retroville-be. Amikor a gyerekek nyernek, hazatérhetnek. Ám valami nem…
Az ikrek a nagyinál töltöttek pár napot, ilyenkor pedig a magatartásukért ajándékot kapnak. Idén sincs ez másként, ugyanakkor Nicky, Ricky, Dicky és Dawn viszont nem bírja kivárni, amíg megkapják, így kinyomozzák az ajándék rejtekhelyét…
Ernest az eget kémleli és elmondja egérkének, hogy melyik csillagnak mi a neve. Célestine is szeretne egy csillagot, de hiába kémlelik az eget, nem tudnak újat felfedezni. Ám a végén mégiscsak talál egy csillagot, igaz, nem az égen…
Jett és Shun Yip szerint egy szörny pusztít a városban. Szeretnék megtudni, hogy ez egy igazi szörny, vagy csak egy színész. Ebben Astra az új szárnyaló, Paul és Mira lesz a segítségükre.
Ute királynőnek és Arthur királynak végre gyermeke születik. A boldog pár nagy ünnepséget rendez, a keresztelőre meghívnak mindenkit. Mivel azonban csak 12 aranytányérjuk van, a 13. bölcs keresztanyát…
Sabrina fiatal kora miatt nem tud még szépen játszani a játékokkal, ezért mindegyik megrongálódik, Dokinak sűrű napja van... Sárki segít Pete biztos úrnak a törvények betartatásában a játékok között…
Kenge a varánusz segít Janjaéknak ellopni Büszke birtokról az elefántok dinnyéit. Az oroszlán őrség felveszi a harcot velük, de Kenge marása lebénítja őket, kivéve Bungát, akire nem hat a méreg.
Mickey, Minnie és Pluto elindulnak piknikezni, de útközben vihar támad. Betérnek Mikula gróf kastélyába, ahol rémisztően furcsa hangok vannak. A kis csapat segít megfejteni a grófnak a rejtélyt.
Von Drake professzor Mickey vörös üstökös szuperjárgányát felturbózza,hogy az unokatestvére új találmányát felülmúlja./ Pete véletlenül használja Von Drake professzor új találmányát a szuper erősítő gépet, de a kocsijából rém kocsi válik…
Dagobert bácsi kis csapatával először az elsüllyedt várost, Atlantiszt felkutatására indul. A tengeralattjáróját Kvák kapitány vezeti. Ám nem ő az egyetlen felfedező, aki arra tart.Kőszív Glomgold, a skót…
Vee nagyon izgatott, mert Halloween napja van, és először megy a barátaival csokit gyűjteni. / Mikor Vee házifeladata tönkremegy, Demi visszarepíti őt az időbe, hogy meg tudja menteni a makettet, amit készített…
Éliás, Tengerzug kis mentőhajója egy napon sikeres mentőakciót hajt végre, így ő lesz a nap hőse. Nem csoda, ha felfigyelnek rá a közeli nagyváros öblében, a Nagy Kikötőben is. Felkérik, hogy legyen ő…
Miki egy nagyon szép furfang virágot szeretne adni anyukájának Anyák napjára. A virág viszont csak a csodapocsolya vízétől nyílik ki, így a barátok elindulnak megkeresni a különleges vizet.
Tom Thomas Anyák napjára fagylatot vesz anyukájának, de nem tudja hova is rejtse el a meglepetést. Simka ötletére a fagyit egy termoszba teszik.
Anyák napja alkalmából az összes gyerek meglepetéssel készül, kivéve Normant. Így édesanyja Trevorral megy el vacsorázni az étterembe, ahol tűz üt ki. Mikor Norman a helyszínre ér kétségbeesetten keresi…
Ludmilla a feje tetejére állítja az emberi kapcsolatokat. Violetta véletlenül fültanúja lesz Maxi és Naty beszélgetésének, így megtudja, hogy Ludmilla ellopta a dalát és bemutatta a YOUMIX-nak. Andresnek…
A tizenkilencedik század végén az alig húszesztendős Valentine feleségül megy Jules-höz. A következő évszázad, illetve évezred fordulóján Valentine dédunokája egy hídon fut keresztül Párizsban, és egy szeretett férfi karjában találja magát…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…