Karol még mindig Wandánál lakik, de a színésznő egyértelművé teszi számára, hogy köztük mindennek vége. Egy hazugsággal ráveszi, hogy segítsen neki, és előkeríti régi tettestársát, Wozniakot. A segédmunkából…
A HolyChicks! egy 2015 óta működő csupa csajokból álló pop-rock zenekar. A barátság és a karrier jól összefér a formációban: már az első próbákon megírták első dalaikat, és azóta is kölcsönösen inspirálják és motiválják egymást…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Berki Béla hat éves korától hegedül. Ózdon kezdte a zeneiskolát, amellyel párhuzamosan cigányzenét és magyar nótát tanult, mesterétől, Ökrös Farkas Gézától. Tizenkét évesen felvételt nyert a Rajkó Zenekarba…
J. D. és a többiek teljesen kiakadnak, amikor megtudják, hogy a szüleik meglátogatják őket. Ez a tény pedig mindegyikükből kihozza a legrosszabbat...Elliot teljes csődnek érzi magát, Turk pedig megismerteti…
Turk és J. D. versengése a munkájukban egyre idegesítőbbé válik mindenki számára. Eközben Dr. Cox és Dr. Kelso viszályának köszönhetően kirúgják az egyetlen olyan ápolónőt, aki normális kávét tudott főzni…
Kukori felcsap rovargyűjtőnek. A szöcskével való mulatságos kalandja...
Ugrifüles és Tüskéshátú a beteg babát meglátogatják. Fel akarják vidítani, ezért a fűtőtesten koncertet adnak számára.
Gombóc Artúr elhatározza, hogy idén ő lesz a télapó és mindenkinek csokoládét visz. Annyira szereti azonban a csokoládét, hogy apránként megeszi, így új ajándékokra lesz szüksége...
Kriszta térképet fest, de Kistöfi egy óvatlan pillanatban papírrepülőket hajtogat belőle, amelyeket messzire visz a szél. Kriszta elküldi, hogy szerezze vissza a térképet, és szerencséjére a kockásfülű nyúl mellé szegődik segítőtársul…
Jo és Na, a két kisegér valamint Lu, a kis bogár jó barátok. Paul szobájából nyíló egérlyukban élnek, és jól érzik magukat a szép gyerekszobában. Sok mindent megtanulnak, ellesnek azokból a dolgokból…
Egy kis mókus ad egy makkot Nonnynak, amelyből egy nap tölgyfa lesz. A Bubbi Guppik most mindent megtanulnak a fákról és az újrahasznosításról.
Petúnia, Basil és Loopdidoo sátorozni indulnak a vadonban. Glady-s is velük megy, de ő nem úgy képzeli a táborozást, mint a többiek...
Heidi aggódik, mert Kishattyú halála óta egyre romlik Kismackó állapota. Heidi és Peter szeretnének venni neki egy társat. Peter segíteni akar Heidi-nak, ezért elvállalja, hogy egy angol utazó, Henry Mason hegyi vezetője lesz…
A suliban tetűjárvány tör ki, ezért a mókusok kénytelenek 3 napig odahaza tanulni. Mivel rengeteg a feladat, Dave megpróbálja átvenni Smith tanító néni szerepét, és hamar rájön, hogy az nem olyan könnyű, mint azt a szülők gondolnák…
Chris és Martin krokodilfészek küldetésen vannak a Nílus folyónál. Avivának meg szeretnék mutatni, hogy a krokodilok hatalmas termetük ellenére milyen nagy odaadással gondozzák kicsinyeiket.
Liló egy fényes gyűrűt talál a kertjükben, amit biztosan az ember kislány hagyott el. Rózi azt tanácsolja, juttassák vissza neki valahogyan, de Liló nem akarja, úgy tetszik neki az ékszer. Habzsi azonban…
Boris nem tud fagyit árulni mert csuklik, és folyton a földre esnek a fagyigombócok. Barátai szeretnék elállítani Boris csuklását, de addig is, amíg nem sikerül, Miffy segít neki.
Dan és Miffy piknikezni mennének, de még tart a készülődés, addig pedig egy kis előadással készülnek Miffy mamájának.
Jett hegedűt szállít Petrának Magyarországra. Mikor a lány a Margitszigeten el kezd muzsikálni, hirtelen az összes állat a nyomába ered.
Jett fontos csomagot visz Maribelle-nek az esti királyi bálhoz, mégpedig a kutyuskáinak báli ruhát. Ám a kutyák mégsem vehetnek részt az estén, így Jett vigyáz az ebekre addig. Egy véletlen folytán a kutyák…
Lilo és Stitch a vidámparkba mennek, ahol mindenki kicsinek látja 626-ost. Éppen ezért, Lilo segítségével megnövesztik, ám a 297-es kísérlet mindent tönkretesz.
Gus, a repülő postás ló balesetet szenved, aminek következtében darabokra törik a szárnya. Plüssi és barátai új szárnyat alkotnak neki. / A triceratops vonat megáll és nem megy tovább. Bekerül Plüssifalva…
Nyuszi benevezte a sütőtökét egy versenyre, de szüksége van még egy bemutatkozó dalra is a tökről, amihez a Zűroldók segítségét kéri... Micimackó ráül Teknős frissen festett padjára és csupa kék lesz tőle a hátsója…
Hook kapitány álmában elásta a gyerekkori hajóját, de ébren nem tudja felidézni, hol van a lelőhely. Jake és barátai az alvó Hook-kal körbe-körbe járva keresik az elrejtett kincset a szigeten. Jake és…
José kedvenc játéka egy cápaautó, amit a tengerparton megmutat a kis Umizoomiknak. Valahol azonban sikerül elhagynia, de szerencséjére kis szuperhős barátai segítenek megkeresni.
Anonimusz mindenkitől kérdez valamit. Na, de ki fog neki válaszolni?
Egy kis mókus ad egy makkot Nonnynak, amelyből egy nap tölgyfa lesz. A Bubbi Guppik most mindent megtanulnak a fákról és az újrahasznosításról.
Kukori felcsap rovargyűjtőnek. A szöcskével való mulatságos kalandja...
Gombóc Artúr elhatározza, hogy idén ő lesz a télapó és mindenkinek csokoládét visz. Annyira szereti azonban a csokoládét, hogy apránként megeszi, így új ajándékokra lesz szüksége...
Kriszta térképet fest, de Kistöfi egy óvatlan pillanatban papírrepülőket hajtogat belőle, amelyeket messzire visz a szél. Kriszta elküldi, hogy szerezze vissza a térképet, és szerencséjére a kockásfülű nyúl mellé szegődik segítőtársul…
Huligánok bántják a gyerekeket és az állatokat a játszótéren és törnek-zúznak. Szerencsére a pórul járt Kukucs kutyája szagot fog, és az is kiderül, hogy Pitykét kemény fából faragták ám.
A szegény, háborúból hazatérő katona senkitől nem kap még egy falás kenyeret sem. Az éhségtől meggyötörten bemegy az első útjába kerülő házba és különleges levest főz a ház asszonyának.
Kag, a rókapapa vadászni indul, de legéletrevalóbb csemetéje utána szökik. A hazazavart Vuk útközben ismerkedik az erdővel és lakóival, és vadászik is, mert a vérében van. Mire hajnalban hazatér, a rókabarlangot üresen találja…
Vukot, az árva kisrókát nagybátyja, a híres Karak hamarosan tanítani kezdi. Vuk remek tanítvány, mert figyelmes, okos és bátor. Karak már kezdi sejteni, hogy egy napon mindenkin túltesz majd.
A világjáró nagypapa kóborlásai során nemcsak filmeket és fényképeket készített, hanem olyan ábrákat - törzsi nevükön “pikitiket” is gyűjtött, amelyekkel Észak-Amerikától Afrikán át Óceániáig a természeti…
Kody most az osztozkodásról tanul. Gojival segítenek Mei-nek feldíszíteni a kertet, mikor a majmok elcsenik a díszlámpásokat.
Kody ma a figyelemről tanul Li mestertől. Közben Mr. Chu petárdáit ellopják a majmok, hogy Mogo látványos bulit csapjon magának. Kody és barátai azonban utánuk mennek, hogy visszaszerezzék.
Ernest-et hivatlosan felkérik, hogy a városi ünnepségen énekelje el a mackóhimnuszt. Boldogan készül a megtisztelő fellépésre, de az utolsó pillanatban elmegy a hangja. Célestine felajánlja, hogy ő szívesen…
Amikor Ernest megbetegszik, Célestine odaadóan ápolja. A mackó azonban megállás nélkül ugráltatja a kisegeret és az orvos tanácsait sem hajlandó betartani. Rövidesen látogatók lepik el a házat, köztük…
Baltazár megmutatja, melyik állat melyiket eszi meg. Egy táplálékhálót is készít.
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Egy véletlen folytán újra felbukkan Nottinghamben a legendás Csalogány Hölgy, az igazság bajnoka, kire urak és zsiványok egyaránt bámulattal tekintenek. János herceg nagy jutalmat ígér annak, aki a kezére…
Ismeretlen tolvajok tűnnek fel a várban, akik csak Mariant kímélik, mikor rajtakapják őket. Így Marian beépülhet közéjük, mikor Robin fondorlatos tervet sző ellenük. Sikerül is elkapni őket, ekkor azonban nem várt fordulat következik be…
Vihar közeleg és a polgármester, valamint Alex kint rekedtek a vízen. Ryder és a kutyik már indulnak is! Utána pedig rögtön Turbó kapitányhoz, aki az őrtoronyba zárta magát. / A kutyik éppen Porter úrnak…
Lülü és barátai azt hiszik, hogy egy sárkány kóborol az erdőben. Elhatározzák, hogy elfogják. Kiderül azonban, hogy amit ők sárkánynak véltek, az nem sárkány…
Frufru, az ősz közeledtével bánatossá válik. Hogy jókedvre derítsék a barátai, Lülü vezetésével egy műsort készítenek neki.
Bob és csapata pillangóházat építenek. Trixi, a kis betonkeverő nagyon szereti a pillangókat, és nagyon izgatot. Szeretné, ha egyszer rászállna egy pillangó. Trixi álma nem várt módon teljesül.
A királynő meglátogatja egyik rokonát és addig helyettest jelöl ki a kaptár élére, mégpedig nem mást, mint Maját. Azonban Maja gyorsan rájön, hogy az uralkodói protokoll betartása nagyon fárasztó és nehéz dolog…
A hangyák nyíltnapot tartanak a rétlakóknak, amit egy cinke támadása zavar meg, aki a lehető legrosszabb helyen landol: a hangyaboly egyetlen bejáratánál. Maja és Vili megpróbálnak segíteni a parancsnoknak…
Körmöspálcás-napot rendeznek a város lakói a parkban. Mindenki igyekszik valaami érdekes dolgot bemutatni, kiállítani. Ám egy tűz nagy bajt okozhat. Szerencsére Sam most is a közelben van!
Jett segítséget kér Paultól és a Rendőrjárőröktől, hogy segítsenek Isabella születésnapját megszervezni egy magányos helyen a Horn-fokon. A buli jól sikerül, de a világítótorony, ahol laknak meghibásodik…
Jett állatorvosi készletet visz egy kisfiúnak, Adikának, aki anyukájának szeretne besegíteni a Serengeti Nemzeti Parkban lévő állatok gondozásában. Találnak is egy beteg elefántot Faridát. Donnie és…
Miffynek haza kellene vinnie egy elkóborolt báránykát, de Szimat folyton csak távolabbra kergeti. Miffynek úgy kell terelnie Szimatot, hogy a bárányka a jó irányba menjen.
Miffyéknél nincsen tojás, mert Boris nem hozott nekik a héten. Miffy nagyon szereti az ilyen rejtélyeket, és beleveti magát a nyomozásba.
Bartos Erika: Sünkarácsony című versét Kapus Dávid mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
Mikor fájuk megbetegszik, Robin és barátai a füvesasszonyhoz fordulnak segítségért, aki térkép alapján tájékozódik az erdőben. Egykettőre János herceg tudomására jut, hogy létezik egy térkép, amely többek…
Varázslatos kő kerül elő a várudvaron álló kút mélyéről, melynek különlegessége, hogy magához vonzza a sárkányokat a szélrózsa minden irányából. Derke nagyon készül rá, hogy végre viszont láthatja családját…
Aviva új tengeralattjáróját teszteli Chris és Martin, akik a mélytenger titkait szeretnék vele felfedezni. Útjuk során ámbráscettel és rengeteg kalmárral is találkoznak.
Nani elutazik két napra, és meghagyja, hogy takarítsák ki a lakást. Kész szerencse, hogy találkoznak 010-val, akinek specialitása a takarítás. A baj csak az, hogy olyanokat is eltakarít, amit nem kellene…
Micimackó egy szélvihar miatt Plüssifalváig repül léggömbjével, de nem tud leszállni. Plüssi és barátai a segítségére indulnak, és egészen a Százholdas Pagonyig követik őt. Sajnos a földet érésnél Micimackó…
Tarajos sül elvesztette a szemüvegét, és nem lát semmit, ezért hívja a Zűroldókat. Furcsa nekik, hogy nem lát, de a többi érzéke mennyire kifinomult... Nyuszi és Teknős összevitatkoznak, mert nem jutnak dűlőre egy régi ügyben…
Hook Nelli dadája meglátogatja a zsémbes kapitányt és rendbeteszi a hajóját, a Halálfejest. Nelli dadát azonban elrabolja egy tengeri szörny, így Jake-nek és Smee úrnak kell segíteniük visszaszerezni…
Jo és társa kifejlesztették a Tűzoltókutya 2000 robotkutyát, csak az a baj, hogy a robot nem ismeri fel az embert. Továbbfejlesztik a robotot, de az eredmény továbbra is lehangoló. Norman Oryce természetesen…
Dörfliben a vásár napján valaki ellopja Mason úr hátizsákját. Peter és Heidi rájön, hogy egy éhező olasz fiú, Rico vitte el. Nagyapa segítségével ráveszik a fiút, hogy adja vissza a hátizsákot. Henry Mason…
Dave elutazik, Alvin hathatós közben járására pedig a kijelölt bébicsősz, Miller néni nem megy át. Így a Alvin és Theodore szabadon garázdálkodhatnak a lakásban, miután gondoskodnak az aggodalmaskodó Simonról…
A városban verseny zajlik, ahová a kutyik is beneveznek. A versenyt mégsem közülük nyeri meg valaki, hanem Alex, aki a leglassabb. Vajon, mi történhetet? / Porter úr idén is indul a tortasütő versenyen, az őrtorony-tortával…
Anonimusz bánatos, mert ősz van és a fákról lehullanak a falevelek.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
Turk hízni kezd, ezért Carla szemrehányást tesz neki. Ám amikor a fiú inkább minden este Dr. Cox-szal edz, minthogy Carla-val legyen, a lány rájön, hogy teljesen mindegy, hogy Turk hogyan néz ki. J. D…
Jordan bátyja jelenik meg a kórházban, miután egy szögbelövővel átlőtte a kezét. Láthatólag jól kijönnek Perry-vel, s később még J. D.-vel is összehaverkodnak. Utóbbi azonban szörnyen érzi magát mostanság…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Dean és Sam egy váratlan szövetségesre talál, aki megváltoztatja mindannyiuk életét. Közben a mennyet támadás éri egy sötét erő részéről, amelynek elhárítása óriási áldozatot kíván Castieltől.
A zenekar a Debreceni Jazzfesztiválon mutatkozott be. Repertoárjukat saját szerzemények alkotják. A formáció minden tagja játszik a sajátján kívül más hangszeren vagy épp hangszereken is. Ezen tudásukat…
Sajkowskiék abban reménykednek, hogy sikerül kijutniuk a gettóból, kérvényt adnak be. Miután pénzt kap a németektől, Karol elköltözik Wandától, és volt feleségének is ad belőle. Helena rájön, hogy Karol belerángatta valamibe a lányát…