Három évvel Oliver eltűnése után még mindig nincs látványos előrehaladás az ügyben, amikor azonban egy újabb kisfiúnak is nyoma vész Chalons Du Bois-ban, Tony és Emily, akiknek a házassága már romokban…
Sam és Dean egy eltűnt személy ügyében kezdenek nyomozni egy kis városban. A szemtanú elárulja a Winchester fivéreknek, hogy egy kecskefejű ember támadta meg az eltűntként nyilvántartott barátját. A…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Az Einstand gondolata még 2014-ben fogant meg a testvérpár, a Kiscsillagból ismert Erős Márton basszusgitáros-billentyűs, valamint Erős József énekes-gitáros fejében. Akkor még csak korábbi zenekaruk…
Téged is vár Lola kicsi konyhája! Az énekes-műsorvezető hétről hétre osztja meg kedvenc receptjeit a nézőkkel és ismert vendégeivel. A főzés mellett a műsor fontos eleme a beszélgetés is: csajozás-pasizás…
Három szakorvosi hely lesz jövőre a sebészeten, ezért Kelso ugráltatja a jelölteket. Összefognak ellene. Carlára hagyott beteg eltűnik, a Mindenessel keresik. J.D. szerint minden beteg megérdemel egy „extra lépést”…
Carla terhességi tesztje negatív lesz, de Turk egy nagy felfedezést tesz. Keith szakít Elliot-tal. J.D. nyomkövetővel látja el Mindenest.
A gömöri urak a király tiszteletére rendezett lakomán nem hajlandóak a jobbágyok egészségére inni. Mátyás elhatározza, hogy megleckézteti az urakat. Reggel kiküldi őket a szőlőbe kapálni, hadd tudják meg…
Mirr-Murr új barátjával szép macskalányokat látogat meg, hogy meglocsolja őket Húsvét alkalmából...
Irma néni Károly bácsi születésnapjára májpástétomot készít. A két macska szeretné elcsenni, de Frakkot valahogy el kellene távolítani. Kitalálják, hogy élőképet játszanak…
Nünüke ügyetlensége miatt egy szárazföldi tüdős csiga a tóba pottyan. A baj csak az, hogy a víz alatt is élnek csigák, így senki sem sejti, hogy a kis állat nagy bajban van.
Kis Mezei Egér lelkes falevél-gyűjtő. Ezen a szép őszi napon úgy gondolja, hogy még egyszer utoljára szétnéz az erdőben, hátha talál még egy-két különleges falevelet a gyűjteményébe. Kis Mezei Nyuszi elkíséri…
Itt a tavasz, és az új évszakkal együtt új illatok, színek, és no és új hangok is érkeznek. Kis Mezei Nyuszi és Kis Mezei Egér szeretné megfejteni, hogy mi az a titokzatos "dallam", amit hallanak a távolból…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Loopdidoo és Jágó sárkánya fent akadt Anowak háza tetején. Találnak egy felvonót, amivel el is indulnak felfelé, de a szerkezet hirtelen megáll...
Láng és sofőrje, AJ belecsöppennek az izgalmas Szuperverda Világbajnokságba, ahol megismerkednek a szuperverdákkal és a versenyautók világával. Zúzóval a nagyképű verdával már az elején meg kell küzdeniük…
A Tavaszünnep az egyik legnagyobb esemény Firenzében. Ilyenkor a Medicik elkápráztatják a város lakóit. Adolino megbízója az idén tönkre akarja tenni a firenzeiek örömét. Adolino felbérli hát a kalózokat…
A csikóhalak világának felfedezése közben Martin és Chris rájön Donita újabb veszélyes ötletére. Donita ezeket a csodálatos állatokat tengerparti ékszerekké akarja változtatni.
A kaptár terasza árnyékos, ami rendkívül szokatlan. Az oka, a terasz felett pihenő különleges valami, amely eltakarja a napot. Először mindenki fél tőle, de hamarosan kiderül, teljesen ártalmatlan!
Nagymama elviszi Kismackót és Rozi macit a farmra, hogy tojást és tejet vigyenek haza.
Kismackó megkeresi régi játékát, a kis húzós kocsit, de rájön, hogy már kinőtte, így minden játékát Bébi macinak adja.
Larry nagyon fáradtnak érzi magát, ráadásul a beszédét is elfújta a szél, így mindenből elege lesz. Úgy dönt, felmond, mint kincstárnok, ám Apollo szeretné, ha maradna. Ehhez Mickey-t kéri segítségként:…
Petúnia, a kaptár dadusa és Habszegfű, a mézkészítők főnöke soha nem értenek egyet. Emiatt pedig állandó a veszekedés és feszültség. Apollo és Margaréta úgy döntenek, ideje ennek véget vetni. ezért egy…
Mivel a nagyszülei nem engednék, ezért Elena titokban, férfinek álcázva magát elindul egy lovagi tornán. Szeretné megmutatni mire képes, főleg, amikor megtudja, hogy egykor az édesanyját csak csalással tudták legyőzni…
Miles nagyszüleivel a Holdújév ünnepére készülnek a Holdon. / Miles apukájával és nagybátyjával légmotorozni mennek egy bolygóra, de egy hirtelen jött vihar tönkreteszi a motorokat.
Nyuszi csinált egy ugrálógépet és azt kéri Tigristől, hogy mérkőzzön meg vele, melyikük bírja tovább az ugrálást... Tigris Kanga sütijére, Micimackó a mézére vár. A Zűroldófeladat a várakozás meggyorsítása…
Cubby egy palackpostát fog ki a tengerből. A palack Fischer kapitány kincses térképét tartalmazza. A kis kalózok elindulnak kincsvadászatra, de Hook kapitány is követi őket. Kopoltyka, Cubby aranyhala…
Lola meghívta a barátait egy játszódélutánra. Viktor, a szomszéd kisfiú unalmasnak kiálltja ki Lola társasjátékát. Viktor videojátékkal játszik, ám barátok nélkül. Amikor megjönnek Lola barátai, a menő játékkal próbálja áthívni őket…
Lola féltve őrzött naplója sok bonyodalmat okoz ezen a napon. Először Viktor kezébe kerül, majd beesik a csatornába, ahová Pat és Cicus azonnal követik. Lola azt hiszi, Viktornál van a naplója, ezért elvégzi a fiú helyett a kerti munkát…
Anonimusz túl kicsinek érzi magát, de ő is "fel fog nőni".
Björn és Bucky rendkívül érdekes leleteket találnak a tó fenekén, ahol Franny barátságkövét keresik.
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
A gömöri urak a király tiszteletére rendezett lakomán nem hajlandóak a jobbágyok egészségére inni. Mátyás elhatározza, hogy megleckézteti az urakat. Reggel kiküldi őket a szőlőbe kapálni, hadd tudják meg…
Mirr-Murr új barátjával szép macskalányokat látogat meg, hogy meglocsolja őket Húsvét alkalmából...
Irma néni Károly bácsi születésnapjára májpástétomot készít. A két macska szeretné elcsenni, de Frakkot valahogy el kellene távolítani. Kitalálják, hogy élőképet játszanak…
Nünüke ügyetlensége miatt egy szárazföldi tüdős csiga a tóba pottyan. A baj csak az, hogy a víz alatt is élnek csigák, így senki sem sejti, hogy a kis állat nagy bajban van.
Kék egér magányos, no meg a gyomra is korog. Bátortalanul a verebektől kér enni, de kiflicsücsök helyett csőrözést kap és a váratlanul megjelenő macskák elöl is menekülnie kell. Amikor visszamennek Bőrkerággal…
A galamb megmenti a folyóba esett hangya életét, cserébe a hangya is résen van, amikor a galamb bajba kerül...
A bokszmérkőzések eldurvulásának megakadályozása reménytelennek tűnik. Bubo doktor, Ursula nővér aktív közreműködésével, a szellemi játék szépségeire irányítja az elvadult ökölvívók érdeklődését.
A Mézga család cseresznyét szedni indul a telekre. A termés azonban kevés, és tele van kukaccal, a szőlővesszők pedig ki sem hajtottak. Géza be akarja bizonyítani Paulának, hogy kertjükből mintagazdaságot farag…
Maugli a barátaival azt játssza, hogy ki kell találniuk, kit utánoz éppen. Mása, a majmok vezetőse viszont ezt nem nézi jó szemmel, és nem tűri, hogy rajta gúnyolódjanak, ezért foglyul ejti Mauglit.
Kala visszajött, a majmok pedig megtámadták és foglyul ejtették Baluékat. Mauglinak így egyedül kell szembenéznie a vérszomjas fenevaddal.
Egy baleset során egy nyomkövető kerül Cézár egyik tapogatós csápjára. Sammy már találkozott ilyennel és tudja, hogy ez mit jelent. Hamarosan ide vonzza az embereket, ami veszélyt jelent a zátony lakóira…
Albert, a cápa beszorul két szikla közé, de a többiek kihúzzák. Elszomorodik, mert a mérete miatt nem tud a többiekkel játszani. Nagyfejhez fordul, aki elhiteti vele, hogy tud neki segíteni abban, hogy kisebb legyen…
Pocoyo megtanul fényképezni egy kis fényképezőgéppel.
Pato, Elly és Pocoyo egy szép csendéletet festenek.
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük…
Francois és Turbó kapitány a Vulkán- szigeten ragadtak és egy hurrikán éppen feléjük tart. Nem csoda, ha a Rydernek és a Mancs őrjáratnak sietnie kell, mert a szigeten nemcsak a vihar veszélyes. / Goodway…
Babika a varázspaszulytól hatalmasra nő, amit Szivárványia lakói tanácstalanul néznek. Rubi szerencsére megtalálja a módját, hogy gondját viseljék, hiszen a baba az baba, még ha óriási is.
Villám nagyon szomorú, hogy elhagyta Lajhár bácsi csomagját, és keresi a módját, hogy bocsánatot kérhessen tőle. Rubi azt találja ki, hogy barátaikkal együtt bocsánatkérő táncot lejtenek neki.
Jett Tokióba repül Yugihoz, akinek origami papírokat visz. Barátaival együtt szuper hős jelmezt hajtogatnak, és ők lesznek a Papír Hősök. Egy nagy bánatuk van, hogy az egyik barátjuk elköltözött, így nem…
Marokkó csodálatos hely, nem véletlen, hogy Mouk és Camalo meglátogatják ott élő barátjukat, Tarikot. Tarik bácsikája pedig megmutatja nekik a sivatagot, és a lenyűgöző dűnét, mely hangokat ad ki.
Mongólia izgalmas ország, de Mouk és Camalo a vadlovakra kíváncsiak. Szerencséjük van, találkoznak is velük, igaz a találkozó először nem igazán úgy sikerül, ahogyan tervezték.
Wendy elveszít egy fogadást, így két napig dolgoznia kell a kaptár és a kert lakóinak. A lódarázs mindent megtesz, hogy ezt elkerülje, pedig Apollo nagyon szeretné, ha Wendy is megismerné az érzést: másokért tenni…
A kártevők játékra hívják Fionát, de csalással mindenét elszedik. A kis légy nagyon elkeseredik, de Apollo nem hagyja, hogy becsapják. Úgy gondolja, hogy megleckézteti a kártevőket - mégpedig a saját módszereikkel…
Kismackó Rozi macival jelmezt készítenek. Kismackó mindenáron szuperhős szeretne lenni, ezért feltúrja nagyi szekrényét. Kismackó szuperhősként nagyon csúnyán viselkedik.
Kismackó Rozi macinál alszik, ezért szeretne magával vinni valami különleges ajándékot. Anya ad neki egy dobozt, amit Kismackó kincses dobozzá varázsol.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük…
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük…
A Kratt tesók legújabb küldetése a föld egyik legokosabb lényének, a delfinek titkos nyelvének dekódolása lesz.
Negyven év után Avalorban ismét megrendezik a Békefesztivált, aminek egyik csúcspontja az olaball. A játék nagyon nagy népszerűségnek örvend, nem csoda hát, ha mindenki izgatottan készül erre. Kivéve Gabe-et…
Miles és Loretta Skellig Róhoz mennek tanulni, hogy segítsen Lorettának átmenni egy különlegesen fontos vizsgáján. / Szárnyaronok támadnak meg egy TTA karavánt. A Callisto családra vár a feladat, hogy megoldják a problémát…
Nyuszi tortát süt Tarajos sül szülinapjára, amihez szerinte teljes csendre van szükség. Ezért hívja a Zűroldókat, hogy őrizzék meg neki a csendet... Sok a dolguk a Zűroldóknak, ezért Hód úr felajánlja…
Izzy és barátai szörfözni tanulnak, Hook azonban megszerzi a szörfdeszkájukat, majd fogságba ejti a tengeri csikókat. Még szerencse, hogy Jake és a gaz kalóz kölykök keresztülhúzzák Hook számításait.
Benny hatalmas szívességet kér a bandától. Azt szeretné, hogy az anyukája büszke legyen rá, ezért azt mondta neki, hogy beállt bandatagnak. Dzsungelbandának meg kell győznie Benny anyukáját, hogy ez igaz…
Láng és sofőrje, AJ belecsöppennek az izgalmas Szuperverda Világbajnokságba, ahol megismerkednek a szuperverdákkal és a versenyautók világával. Zúzóval a nagyképű verdával már az elején meg kell küzdeniük…
Lisa azt álmodja, hogy a Medici palota nagytermét sűrűn beborítja a hó és senki sincs a mindig vidám helységben. Leo és Lollo tűzifagyűjtés közben a lopakodó kalózokra lesznek figyelmesek. A két kis…
Goodway polgármester és a Mancs őrjárat a dzsungelben látogatják meg Trackert. Ajándékba pedig egy növényt visznek, ami meglepő gyorsasággal nő, nem kis felfordulást okozva ezzel. / Rubble szerelőautóján…
Björn, Bucky és Franny indiánosdit játszanak. Franny kevésbé ügyes, mint a macik, ezért balszerencsésnek tartja magát. Bucky jóvoltából azonban megtanul hiinni magában.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
A 2019. augusztus 20-i ünnepi programsorozat látványos részeként koncertet adott a Póka-Tátrai ReGeneráció, ahol a magyar zenei élet kultikus figurái Baricz Gergőt választották frontembernek. A koncertválogatás…
Kreuzer Béla lóverseny- és szerencsejáték-kedvelő rakodó 1959-ben csalárdmód jelentős nyereményhez jut a "lovin". Este a galerijével szórakozik, de a titkosrendőrség már a nyomában van, még élettársa, Iskiné is elárulja…
Pop - funk - soul tengely körül keringő pszichedelikus felhangok, elektronikával tűzdelt hangszerelés, némi jazzel és hip-hoppal fűszerezve. A magát multidimensional brain-pop jelzővel meghatározó kvartett 2017 tavaszán debütált élőben…