Amikor egy bébiszittert holtan találnak, az első nyomok alapján Sam és Dean azt hiszik, egy alakváltóval akadt dolguk. Amikor még egy ember meghal, kiderül, hogy egy halálos átokkal kufárkodó boszorkánnyal kell szembenézniük…
Castle olyan ajánlatot kap, amelyet nem utasíthat vissza. Foggy és Murdock megkérdőjelezik irodájuk jövőjét, de Karen nem adja fel olyan könnyen.
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
A budapesti Salvus zenekar súlyos modern metál alapokra építette fel sokrétű dallamos zenéjét és tartalmas magyar nyelvű szövegeit. 18 év , 4 nagylemez és sok száz koncert van mögöttük. Közönségük szerint…
Az egyik próbateremben bekapcsolva marad egy kamera, ami rögzíti, ahogy Germán és Angie meghitten beszélgetnek. Amikor ezt a nő megtudja, felforgatja a stúdiót, hogy visszaszerezze a felvételt. Pricilla…
Varjú koma fészke meginog a hó súlya alatt, ezért Manócska azonnal a segítségére siet és Tádét Mazsola gondjaira bízza. A kismalac azonnal elhatározza melyik mesét szeretné neki felolvasni, az izgalmasabb részeket még elő is adja…
Vackor a játszótéren összetalálkozik volt óvodatársaival, akikkel beszédbe elegyedik, és Vackor számára hamar kiderül, hogy nem mindenki szeret szembenézni az igazsággal.
A cirkusz tagjai bújócskát játszanak, és bármily furcsa, az oroszlán nem tudja hogy kell azt játszani. Mikor végre rájön mit kell tennie, úgy elbújik, hogy nem találják meg, pedig már mindenki őt keresi…
Misit megvásárolják, és egy kisfiúhoz kerül, de amikor az ugráltatni akarja, megharapja. Büntetésből a padlásra kerül, és akkor elhatározza, hogy kerül, amibe kerül, de ő innen megszökik..
Az Észnégyek saját pavilont rendezhetnek be a Szorgos-szurdokban zajló világkiállításon. Vajon hogyan használják ki ezt a nagyszerű bemutatkozási lehetőséget?
A világkiállítás gálaestjére minden dózer-küldöttség lázasan készül. A gond csak az, hogy műsoraik egyenként is igen hosszúak, nemhogy együttvéve. Vajon hogy lehetne megoldani, hogy mindenki felléphessen…
Egy recepciót kell építeni a kempingbe, aminek Bob és csapata nagy kedvvel lát hozzá. A lelke Markos azonban most is gondoskodik az izgalomról és egy kis felfordulásról.
Dinoszaurusz parkot épít a csapat Bob vezetésével. A gépek félnek a dinóktól és mindenfelől furcsa hangokat hallanak. Még szerencse, hogy Markos olyan bátor!
Tom Thomas nem szereti a tejet, így a reggelire kapott müzlit sem szeretné megenni. A Fikszik egy turmixgép segítségével nagyon finom reggelit készítenek neki a tejből.
A vadlúdcsapat északi fényben gyönyörködik. Akka a különös jelenséghez kapcsolódó hiedelmekről mesél Gorgónak, aki egy félreértés folytán azt hiszi, Akka denevérré változott.
Nils és a csapat egy zenész duóval találkoznak. A hangos, de tehetséges zenekart Akka engedélyével elviszik egy titokzatos buli helyre, ahol Fekete Manó várja a csapatot. Még szerencse, hogy Mártonnak…
Harry legújabb találmánya nagy zűrzavart okoz. Mikor a kisfiú használja, rájön, hogy a segítségével egy párhuzamos világba léphetnek át. Ott rá kell jönniük, hogy bizony a dinó barátok egyáltalán nem barátok…
Jett segítséget kér Paultól és a Rendőrjárőröktől, hogy segítsenek Isabella születésnapját megszervezni egy magányos helyen a Horn-fokon. A buli jól sikerül, de a világítótorony, ahol laknak meghibásodik…
Jett állatorvosi készletet visz egy kisfiúnak, Adikának, aki anyukájának szeretne besegíteni a Serengeti Nemzeti Parkban lévő állatok gondozásában. Találnak is egy beteg elefántot Faridát. Donnie és…
Maja és Vili egy különleges hangyával, Henrivel találkoznak, aki fán lakik, és a csillagászat a kedvenc elfoglaltsága. Szupertitkos búvóhelyét azonban feláldozza a boly biztonsága érdekében.
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Mouk és Camalo nagyon izgatottak, mert részt vehetnek egy török színházi esten, egy karagöz előadáson. Még nem tudják, hogy ez nem egy szokványos bemutató lesz, hiszen a karagöz nem mást, mint a török árnyjáték…
Madagaszkár lenyűgöző hely, Mouk és Camalo éppen itt tartózkodik. Itt viszont olyan élményben van részük, amit először el sem hisznek: bálnát látnak! De hogy kerül bálna a dzsungelba? Ahhoz, hogy válaszokat…
Miles és apukája egy olyan bolygóra látogatnak, ami egyetlen nagy szeméttelepként üzemel. / Miles kisfilmjei alapján a Hegyek népe azt hiszi, hogy Jet Retrográd egy valódi szuperhős. Milesra ezúttal egy igazi hősi feladat vár…
Füles hívja a Zűroldókat, hogy építsenek neki egy új házat, de egyikben sem érzi jól magát. A Zűroldók hamarosan rájönnek, hogy eddig olyan házakat csináltak, amikben ők élnének szívesen... Nyuszi indul…
Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie…
Pán Péter varázsbabot ad Jakenek, amit el kell ültetnie ahhoz, hogy később elvezesse az arany kincshez. A vállalkozó szellemű kis kalózok kincsét azonban Hook kapitány is meg akarja szerezni. Foltos,…
Björn és Bucky elhatározzák, hogy fákat ültetnek a Holdra. Potyautasként csatlakozik hozzájuk Franny és Csirke. És ez mekkora szerencse! Mikor a két kismackó bajba kerül a Holdon, ők lesznek a megmentők…
Franny úgy dönt, hogy mindenkit kicsinosít. Ám nem számol azzal, hogy a divatos, ámde kényelmetlen ruhákban és kiegészítőkben jóformán semmit nem lehet csinálni: se sütni, se szaladni, se tollasozni. Ráadásul…
Fácánkák nagyon várják már a kígyóvonatozást. Mikor elindulnak sok sok állatcsatlakozik ehhez a remek mókához.
Peppa viszi haza az óvodából Teddy mackót. A barátai izgalmas helyekre vitték magukkal a plüsst, így Peppa azon aggódik, hogy nem tud izgalmas kalandot szervezni új játszótársának.
Egy recepciót kell építeni a kempingbe, aminek Bob és csapata nagy kedvvel lát hozzá. A lelke Markos azonban most is gondoskodik az izgalomról és egy kis felfordulásról.
Dinoszaurusz parkot épít a csapat Bob vezetésével. A gépek félnek a dinóktól és mindenfelől furcsa hangokat hallanak. Még szerencse, hogy Markos olyan bátor!
Varjú koma fészke meginog a hó súlya alatt, ezért Manócska azonnal a segítségére siet és Tádét Mazsola gondjaira bízza. A kismalac azonnal elhatározza melyik mesét szeretné neki felolvasni, az izgalmasabb részeket még elő is adja…
Vackor a játszótéren összetalálkozik volt óvodatársaival, akikkel beszédbe elegyedik, és Vackor számára hamar kiderül, hogy nem mindenki szeret szembenézni az igazsággal.
A cirkusz tagjai bújócskát játszanak, és bármily furcsa, az oroszlán nem tudja hogy kell azt játszani. Mikor végre rájön mit kell tennie, úgy elbújik, hogy nem találják meg, pedig már mindenki őt keresi…
Misit megvásárolják, és egy kisfiúhoz kerül, de amikor az ugráltatni akarja, megharapja. Büntetésből a padlásra kerül, és akkor elhatározza, hogy kerül, amibe kerül, de ő innen megszökik..
Kék egér óvatosan kimászik a falusi udvarház tornácán hagyott kosárból. A kosár mellett alvó macskától megrémül, futásnak ered, elesik egy itatóban. A két tyúk észreveszi, tanakodni kezdenek, mi lehet ez? Menekülés közben egy üregbe zuhan…
Az űrmanipulátorok, amelyekben gondolkodó lények vannak, elrabolják Peppét, hogy játékgyűjteményükbe tegyék. Ők még nem tudják, hogy Peppével játszani nem veszélytelen dolog...
Csőrmester a terroristák elharapódzó akciói elleni védekezés céljából gorilla testőröket képeztet ki. Dr. Bubo és Ursula, akik az egészről mit sem tudnak, megelégelik Csőrmester tehetetlenségét az állatrabló…
Hufnágel Pisti megint rászedi őket, ellopja a repülőgépet és Mézgáék Máris szomszéddal egyedül maradnak a sivatagban. A segítség az utolsó pillanatban érkezik. A kórházi ápolást követően egy szívélyes…
Most akciós a kutyasárkány, ezért Alex megveszi Justinnak a régi kutyusuk emlékére. Sárkánynak nevezik el, mert szárnya van és tüzet okádik. Míg a Russo testvérek az iskolában vannak, valaki elviszi Sárkányt…
Miguel elmeséli barátainak hogyan is tanult meg ütni, vagy ahogy ő nevezi dámpizni.
Amíg a Dzsungelbanda tagjai szabadnaposak addig a Bajnokokra bízzák munkájukat. Gilbert felhívja a figyelmüket, hogy ésszel oldják meg a bajt, ne erőszakkal, de Melina-nál ez nem működik, aki újra hatalmas…
Tibus bohóc segít zenét szerezni Ábel és Kornél filmjéhez.
Cilinder ma új barátot szerez. Ki tudja, mi lesz a vége?
Cilinder ma nagyon bánatos, de senki sem tudja az okát.
Mogyorónak van három jegye az esti koncertre, de csak akkor viszi el magával Bobbyt-t és Axel-t, ha kibékülnek egymással. Ez elég kemény feladatnak ígérkezik.
Bobby szülei egy félelmetes rémtörténetet néznek a tévében, és nem engedik meg Bobbynak, hogy ő is nézze. Unalmában így kiszökik a kis faházba Puffal, és egy igen izgalmas játékot találnak ki.
Alvin és Simon szétszórtak a sok elfoglaltságuk miatt, így Dave megtiltja nekik, hogy mással foglalkozzanak az elkövetkezendő héten. Croner néni Theodorra bízza a cicáit, meg a házát, amíg elutazik. Mivel…
Lola féltve őrzött naplója sok bonyodalmat okoz ezen a napon. Először Viktor kezébe kerül, majd beesik a csatornába, ahová Pat és Cicus azonnal követik. Lola azt hiszi, Viktornál van a naplója, ezért elvégzi a fiú helyett a kerti munkát…
Vihar közeleg és a polgármester, valamint Alex kint rekedtek a vízen. Ryder és a kutyik már indulnak is! Utána pedig rögtön Turbó kapitányhoz, aki az őrtoronyba zárta magát. / A kutyik éppen Porter úrnak…
A barátok ma a Szivárvány-tóhoz kirándulnak. Az út a Nyugalomfa-alagúton át vezet, ahol csendben kell maradni. Macy-nek viszont ez nagyon nehezére esik.
Fiona, a légy utál fürdeni és ez sajnos előbb-utóbb érződik is. Ezt pedig a barátai nehezen viselik, így megpróbálják rávenni a tisztálkodásra. Fiona eleinte ellenáll, de hamar rájön, hogy ha nem akarja…
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
A két világutazó éppen Szenegálban van, amikor eljön Mouk szülinapja. Camalo és a többiek arra készülnek, hogy meglepetés bulit szervezzenek az ünnepeltnek. Ez viszont korántsem egyszerű, hiszen Mouk folyamatosan velük van…
A Karácsony - szigeteken nagy az izgalom: rengeteg a vörös rák, akik mindig igyekeznek valahova. Mouk és Camalo kiválasztanak egy - egy példányt, és versenyt rendeznek.
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Bobby és Bill összebarátkozik Lalival, a madárral. Robi ezen megsértődik, mert úgy gondolja Bobbyék az ő barátságára már nem tartanak igényt.
Mozijegyet lehet nyerni, ha valaki lerajzolja magát a kedvenc állatával. De Bobby bajban van, hogy kit is válasszon, Bill-t vagy Karolát.
Anita a barátnőivel az este pizsama-partit tart Újdelhiben.Erre az alkalomra Jett egy különleges társasjátékot visz neki, melynek neve Kígyók és létrák. A játék során sok minden megelevenedik.
Jett Ray nevű fiúnak visz csomagot, aki Palauban, a Csendes-óceán szigetén él. Ray egy tengeri lényes könyvet kap ajándékba, melyben 3D-ben láthatja az állatokat. Nagymamája mesél neki egy különleges manta…
Bloppsburgh bolygón áramszünet van, de a Callisto család megpróbálja megoldani a helyzetet. / Miles, Loretta és Bloger egy csapat építő robotot szállítanak, amire egy tolvajnak is fáj a foga.
A Zűroldók és Füles is nagyon szeretnének a Holdra jutni, ezért készítenek egy űrhajót... Tigris megméri Zsebibabát egy napraforgó mellett, és kiderül, hogy növés helyett zsugorodott. Ám valami itt nem stimmel…
Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie…
Izzy tiszteletbeli sellőlány, akit a sellők arra kérnek, keresse meg Neptun arany szigonyát. A szigony ugyanis a sivatag közepén ven elrejtve. Izzy és barátai nem okoznak csalódást. Pán Péter Sohaországban…
Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik…
Jeanette beveszi Alvint, Simon és Theodore-t egy kísérletbe, hogy eldöntsék, Alvin vajon valóban játékfüggő, Simon tudományfüggő, Theodore pedig édességfüggő-e.
Denver nagyon egyedül érzi magát, így Harry a tudomány segítségével szeretne neki egy kis testvért. Ám a kísérlet rosszul sül el, és Charlotte változik át dinóvá. Látva a kislány viselkedését, Harry rájön, hogy a tudomány bizony nem játék…
A városban verseny zajlik, ahová a kutyik is beneveznek. A versenyt mégsem közülük nyeri meg valaki, hanem Alex, aki a leglassabb. Vajon, mi történhetet? / Porter úr idén is indul a tortasütő versenyen, az őrtorony-tortával…
Dani kutyus szülinapja van. Mindenki kalóznak öltözik, mert egy igazi kalózszülinap lesz.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Andres úgy dönt, hogy befefejezi a blogírást, és inkább a zenekarra koncentrál. Federico letörli a kamera felvételeit, Violetta pedig kimagyarázza Priscilla előtt, hogy mi is volt ez. Jerry rájön, hogy…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Murdock és Foggy a Megtorló bosszújának kereszttüzébe kerül. Karen és Murdock nagyon különböző módon keresik az igazságot.
A hazai pop egyik újonca a Noémo zenekar: magyar nyelvű, tartalmas szövegű számaik igényes hangszereléssel, ötletes zenei megoldásokkal, egyedi, üde hangzással színezik a könnyűzenei palettát. Takács Noémi…