Miután megölik Castiel barátját; Benjamint, Castiel, Sam és Dean elindulnak kideríteni ki volt a tettes. Ám közben kiderül, hogy a tettes angyalokon áll bosszút, ezért Samnek és Deannek meg kell mentenie…
A kétségbeesett Dex segítségért folyamodik, Matt nyugtalanító szövetséget köt Nadeem ügynökkel, Karen pedig veszélyes tervet szövöget Fisk provokálására.
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
A Bojtorján együttes 1976-ban alakult, és azokat a dalokat,melyek négy, egymást követő lemezen jelentek meg, ma is nagyon jól ismeri a közönség. A zenekar 1999-ben Új Bojtorján néven alakult újjá, az egykori…
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre…
Priscilla felkeresi Ludmillát, de a lány gyorsan rájön, hogy csak ki akarja használni. Matthias görcsösen próbálja meg rávenni Nicholast, hogy béküljön ki Jade-del. Úgy tűnik, León féltékeny Clement-re…
Menyus rajzát elfújja a szél, ezért kockásfülű nyúl a segítségére siet, hogy még idejében odaérjen a rajzversenyre, de ekkor újabb kihívás elé néznek.
Keresztespók és a Vízipók elhatározzák, hogy öttusázni fognak. Sportolás közben ismerkednek meg a Galacsinhajtóval, akinek a galacsinját először labdának vélik.
Lukrécia és Szerénke úgy akarnak megszabadulni Frakktól, hogy menyasszonyt szereznek neki. Igen ám, csakhogy aki másnak gödröt ás...
Mirr-Murr és Oriza Triznyák végre megérkeztek a Kóbor macskák gyülekezetébe, de lármás jövetelük miatt csak a csatornában kaptak helyet. Téglagyári Megálló nevű kutya megjelenése a gyűlésen zavart okoz…
Olly legújabb hobbija, hogy kagylóhéjakat gyűjt. Még hiányzik a legszebb darab. Suhanc, aki féltékeny Olly gyűjteményére, megtalálja a fényes Aranykagylót. Suzy nem hallgat Csáposra, és kevés üzemanyaggal is elindul a rossz időben…
Garreth az idén is megrendezi a tűzijátékát a vonatállomáson, azonban tanulva az elmúlt évek tapasztalatai alapján, Bronwyn megkéri Charlie-t, hogy ellenőrizze le az édesapját az előkészületek során. Sajnos…
Körmöspálcás vad fickói, Tom és Moose mindig kaphatóak egy kis kalandra, na és egy kis hencegésre. Ezért, amikor Mandy arra panaszkodik, hogy a kertből egy róka lopkodja a dolgokat, rögtön elemükben érzik…
Tom Thomas apukája Afrikába utazik, de őt csak akkor viszi magával, ha feléri a falon lévő térképet anélkül, hogy az ágyára felállna. Simka és Nolik egy vizmértékkel mérik meg Tom Thomas-t, hogy még mennyit kell nőnie hozzá…
Marci és barátai egy piramisban járnak, hogy egyelveszett kincs után kutassanak. A baj csak az, hogy követik őket, akik bizony nem jószándékkal vannak a nyomukban.
A városban levő cirkuszban törvénytelenül befogott állatokat tartanak fogva. Egy orángután kiszabadul, és menekülni próbál. Szerencsére Marci kéznél van, hogy segíthessen neki, anélkül, hogy az állatnak baja lenne…
A tél végén betoppanó idegen – Fürge úr, síbajnok és ródlifenegyerek – Bájocskában rajongást, Múminban féltékenységet ébreszt. Ifjú hősünk szíve hölgyének kegyét visszanyerendő, édesapja kétes értékű segítségével…
A kaptár kis méhecskéi rendkívüli feladatot kapnak, virágpollenből kell galacsint gyúrniuk. A galacsin azonban sehogy sem akar összeállni, ezért Maja és Vili segítséget kérnek egy igazi szakértőktől.
Lingling nyaralni készül, de nincs szíve a legnagyobb zűrzavarban otthagyni Szivárványiát. Rubi szépen egyesével segít megoldani a gondokat, és közben vidámabbnál vidámabb dalok születnek.
Kiki hercegnő kifogy a hupilila bogyóból, amikor több vendég érkezik a hupilila puding próbájára, mint amennyire számított. Rubiék Villámmal és a kutyusokkal elindulnak utánpótlásért. Az út során egyik…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Nancy kutyakiállítást szervez, ahol ő is szeretne Frenchy-vel fellépni. Ám a kutyusa egyáltalán nem akar úgy viselkedni, ahogyan a kislány elvárná, így kölcsönkéri Mrs. Devine igazán jól nevelt kutyusát…
Hód úr hívja a Zűroldókat, mert a télies időben minden fa rághatatlanná vált, ő pedig nagyon éhes. A Zűroldók szerint rengeteg másféle étel van még, de Hód úr ragaszkodik a fához... Tigrisben él a segítésvágy…
Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie…
Jake kardját sohaországi örökfából faragták. Amikor a kard titokzatos körülmények között eltűnik, Jake és barátai azonnal tudják, hogy Sohaországot veszély fenyegeti, ezért elindulnak Sohaország és a kard megmentésére…
Dan le van lombozódva, mert ha dalra fakad, nagyon vékonyka lesz a hangja. Wissperék úgy döntenek, hogy ha Dan énekli a magas hangokat a többiek pedig a mélyeket, akkor szépen szól a nóta...
Richie a strucc, olyan szárnyakat szeretne, mint a flamingóké, hogy repülni tudjon. Wissper Otis-tól kér repülőleckéket, de hamarosan rájönnek, hogy Richie a futásban remekel...
Kismackó megtanulja, hogyan kell egy képeslapot megírni és feladni postán.
Peppa unokatestvérei látogatóba jönnek a családhoz. A kis Alexander baba még kicsi, de Peppának köszönhetően kimondja az első szavát.
Garreth az idén is megrendezi a tűzijátékát a vonatállomáson, azonban tanulva az elmúlt évek tapasztalatai alapján, Bronwyn megkéri Charlie-t, hogy ellenőrizze le az édesapját az előkészületek során. Sajnos…
Körmöspálcás vad fickói, Tom és Moose mindig kaphatóak egy kis kalandra, na és egy kis hencegésre. Ezért, amikor Mandy arra panaszkodik, hogy a kertből egy róka lopkodja a dolgokat, rögtön elemükben érzik…
Menyus rajzát elfújja a szél, ezért kockásfülű nyúl a segítségére siet, hogy még idejében odaérjen a rajzversenyre, de ekkor újabb kihívás elé néznek.
Keresztespók és a Vízipók elhatározzák, hogy öttusázni fognak. Sportolás közben ismerkednek meg a Galacsinhajtóval, akinek a galacsinját először labdának vélik.
Lukrécia és Szerénke úgy akarnak megszabadulni Frakktól, hogy menyasszonyt szereznek neki. Igen ám, csakhogy aki másnak gödröt ás...
Mirr-Murr és Oriza Triznyák végre megérkeztek a Kóbor macskák gyülekezetébe, de lármás jövetelük miatt csak a csatornában kaptak helyet. Téglagyári Megálló nevű kutya megjelenése a gyűlésen zavart okoz…
A király megkérdezi három lányától, hogy melyik szereti a legjobban, mert annak adja a legszebb királyságát. A legkisebb eképp válaszol: annyira szeretem apám, mint az emberek a sót. Erre nagyon megharagszik a király, s elűzi a lányát…
Négy panaszos érkezik a rendőrőrsre. Mindegyiküknek ugyanazt a kutyát adták el, amely rögtön a fizetés után meg is szökött. Marcipán, aki fegyelmezetlenség miatt büntetésben van, minden erejével azon dolgozik, hogy elkapja a csalót…
Lajhár, a Liáni Indázium pedellusa krónikus ambícióhiányban szenved. Dr. Bubo munkaterápiát javasol a páciensnek, de igencsak meggyűlik a baja a motiválással.
Aladár nehezen tűri a folyamatos nevelést és szólongatást, így sietősen távozik Blökivel az űrbe. Az őrült sebesség azonban a Gulliverklit kiragadja a Földi időből, s pár százezer évvel korábban, az őskorban landolnak…
Justin megmentette a VarázsTech-et a műanyag labdáktól, ezért újra nyithat az iskola. Ronald és apja további ördögi terveket eszelnek ki, hogy a gonosz varázslók iskolájává változtathassák a helyet. Meg…
Amikor Martin és Chris egy magányos bébi elefántot találnak, biztonság céljából elviszik a központjukba, amíg megtalálják a mamáját.
Baltazár megmutatja, melyik állat melyiket eszi meg. Egy táplálékhálót is készít.
Björn elmeséli, hogyan gyűjtögetik az északi állatok a téli élelmet. Bucky segíteni akar barátjának egy csodamasinával, de a gép gombaszedésre nem alkalmas. A levelek összetakarítására viszont igen!
Björn egy izgalmas és felfrissítő gyalogtúrára készül, ám Bucky inkább a léghajós megoldást részesíti előnybe. Sajnos a túra napján orkán erejű szél van, így a két kis mackó nagyon messze sodródik az otthonától…
Wendy úgy gondolja Jenny az osztály legnépszerűbb lánya, ettől persze nagyon ideges. Péter azt javasolja neki, hogy higgyen magában. Hook kapitány legújabb ötlete, hogy kifüstöli Pán Pétert a rejtekhelyéről…
Alvin rábeszéli Theodort, hogy végezze el helyette a házi munkát. A biztos hatás kedvéért beígéri Theonak, hogy Walter, a Csiga-ünnep ajándékhozója megjutalmazza majd az ünnepen. Némi nyomás és a rossz…
A Pizzakirály nem szállít időben, mert nincs elég alkalmazottja. Simon segítségül drónokat készít a kiszállításhoz, de elromlik a program és a drónok pizzákkal bombázzák a várost. Még szerencse, hogy…
Halloween estén Lola és két kis segítője édességet gyűjtenek. Pat és Kapucni minden ügyességére szükség van, hogy a három galamb és a rosszcsont szomszéd fiú eszén túl tudjanak járni.
Al gazda véletlen bekergette a malacokat az erdőbe, így a Mancs őrjáratnak kell közbelépni. Ám úgy tűnik, több kutyus is megbetegszik, így a csapat nem teljes. Ijesztő, de izgalmas helyzet állt elő: Jake…
Mouk és Camalo ezúttal egy nagyon hideg helyre látogatnak, mégpedig Kanadába. Lékhorgászatra indulnak, ám közben mindent belepett a hó, így nehéz lesz hazatalálni. Szerencse, hogy a helyiek, hatalmas kőtömböket…
A cicák elmennek a művészeti galériába, hogy a kávézójában finom fánkot egyenek. Amíg elérnek a kávézóba, végignézik a tárlatot is, és kedvet kapnak a festészethez.
A cicák vidékre mennek a nagyihoz, aki megmutatja a kertjét. Süti, Puding és Cuki segítenek neki, és rájönnek, hogy mennyi tennivaló van a növényekkel. Nagyi szerint pedig a szüretelő játék a legjobb játék…
Mindenkinek van valamilyen szép gyűjteménye: Mókusnak a makkok, Kis Mezei Egérnek az őszi falevelek. Érthető, ha Kis Mezei Nyuszi is szeretne egy sajátot. Botokat kezd gyűjteni, de botok helyett teljesen más gyűjteménye lesz a nap végére…
Kis Mezei Egér és Kis Mezei Nyuszi egy madártojást találnak a földön. Vajon honnan eshetett ki? Senki nem tudja, de amíg nem találják meg a mamáját, Kis Kék Madár törődik vele.
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Egy véletlen placcsanás folytán Nari egy fa tetején találja magát, ahonnan tűzoltólétrával kell lehozni, mert vizes szoknyával nem tud repülni. Időközben egy el nem oltott tábortűz miatt lángra kap…
Lingling kétségbeesik, mikor kiderül, hogy elnézte a naptárt. Felkészületlenül éri a tény, hogy perceken belül megérkezik vendégségbe az egész családja. Rubi és barátai megnyitják a Szivárvány Szállót…
Baloghné Molnár Mária: A hős cincér című versét Molnár Levente mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Péterék Sohaországban tüsszentő port szórnak Hook kapitányra és kalózaira. Smee közben elrabolja Csingilinget és a tündérport lerázza róla, amitől Csingiling nagyon rosszul lesz. Indián főnök szerint bizonyos bűvös virágtól születik újjá…
Múminvölgy végveszélyben van: a szomszédos tűzhányó kitöréssel fenyeget. Múmin félti hegyekben kószáló barátját, Vándort, így a keresésére indul. Meg is találja, és csatlakozik hozzá kockázatos kalandjában:…
Itt a Halloween, és Nancy úgy dönt, hogy legújabb mesehősének bőrébe bújik. Ám úgy tűnik, nemcsak ő döntött így, hanem Bree és a többi barátja is. Nancy ezt elég kellemetlennekk érzi, így gyorsan ki kell találni valamit…
Nyuszi Dalmára bízza a kertjét, amíg ő nyaralni megy. Rég volt ilyen jó a termés, Dalmának nem szabad csalódást okoznia neki... Dalma és Fickó Micimackónál alszanak, hogy hallják a csalogány énekét, ám reggel nem találják a fészkében…
Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie…
Jake Sohaország megmentéséért küzd. Talált még tündérport, rendbehozta Cubby térképét, már csak a végzet kardját kell megtalálnia, és ezekkel a tárgyakkal megmentheti Sohaországot. Hajrá Jake!
Egy földönkívüli űrhajó után kutatnak a sivatagban Geroimo Stilton és barátai. A többiekkel ellentétben Trap hisz a repülőcsészealj létezésében, és különválik a csapattól. Nem is sejti, hogy mennyit segít…
Dave valaha egy rockegyüttes tagja volt, de kilépett a bandából. A Sikítozó Hernyók, a régi banda a városban lépnek fel. Alvin és Simon meghívják a tagokat ebédre, hogy felelevenítsék a régi, szép időket…
A városban kirabolnak egy boltot, de az elkövető összecseréli a pénzes hátizsákját Theodor táskájával, amiben ott lapul Cserfes maci. Alvin és Simon egy rendőr segítségével akciót indítanak az aranyos mackó kiszabadítására…
Alex és a nagypapája éppen kirándul, a kisfiú pedig szeretné megszerezni a tűzbiztonsági kitűzőt. A Mancs őrjárat ebben is tud segíteni. Marshall megmutatja, hogyan kell biztonságosan tüzet rakni. / Goodway…
Peppáék hajókázni mennek Ed nagyapó hajóján. Zsémbes nyúszónak visznek egy csomagot, aki egy világítótoronyban él a szigeten.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Maxi minden erejével azon van, hogy együttest faragjon az új diákokból. Úgy tűnik azonban, hogy az ő kevés lesz ehhez. Germán remek hírrel szolgál; Nicholas hajlandó eladni neki a stúdió épületét. Hamarosan…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Matt amúgy is ingatag világa romokban hever, amikor egy megdöbbentő igazságot tud meg. Karen az életéért fut. Nadeem felfedezi, hogy a Fisknek milyen mindenre kiható kapcsolatai vannak.
A HCKRY 2019 nyarán alakult öt zenélni vágyó fiatalból. A közös munka eredményeként jelentette meg 2019 őszén első EP-jét ’Lélektúra’ címmel, amely az akkora már tőlük megszokott blues-os elemekkel átitatott…