Válogatott filmsikerek és ritkaságok vasárnap esténként, nem csak ínyenceknek. A filmeket ismert művészekkel vagy a téma neves szakértőivel nézzük végig, sőt, felvezetésképpen az Ő ajánlásukkal indítjuk a mozizást…
Berta édesanyját ápolja, aki 94 évesen az alzheimerrel küzdve már csak a múltjában él. A járókerettel lassan közlekedő asszony pedig valaha igencsak mozgékony volt, életében huszonhétszer költözött. A…
Válogatott filmsikerek és ritkaságok vasárnap esténként, nem csak ínyenceknek. A filmeket ismert művészekkel vagy a téma neves szakértőivel nézzük végig, sőt, felvezetésképpen az Ő ajánlásukkal indítjuk a mozizást…
Bármennyire is nem nézi Mel jó szemmel, Joe és Elena esküvőjénak napja egyre biztosabban közeledik. Amikor egy bevándorlási ügynök is tiszteletét teszi, Mel vállalkozik rá, hogy mint önkormányzati képviselő összeadja a párt…
Joe afeletti kétségbeesésében, hogy talán soha többé nem dolgozhat a pénzügyi szférában, a szomszédokkal kezd új vállalkozásba. Mel válaszul minden áron éreztetni akarja, Joe mennyire fontos a családban…
A Vastalpú Cölöpverő minden földből kiálló tárgyra ráugrik és beletapossa a földbe. Ezzel sok kellemetlenséget okoz másoknak. Madárvédő Golyókapkodó végül is csellel ráveszi, menjen el Bergengóciába állami cölöpverőnek…
A postás csomagot hoz, melyet a legilledelmesebbnek kell kézbesítenie. Igen nehéz azonban a mező állatai között eldönteni, hogy kinek a viselkedése felel meg a követelményeknek, kit illet meg ez a küldemény…
Frakk nagyon szenved a nyári hőségtől, ezért Károly bácsi fürdőmedencét készít neki. Élvezi is a fürdést, egészen addig, amíg a macskák kacsaúsztatónak nem csúfolják a medencét...
A nyugdíjas kalóz papagájával él bárkájában. Nincsenek barátai, pedig vágyik az emberek társaságára, de nem tudja, hogyan kezdje a barátkozást. Hűséges társa egy nap nyomtalanul eltűnik.
A tengerpartokon már több mint kétezer éve használják a világítótornyokat a hajósok tájékoztatására. A kikötői fény sajnos elromlik, Beth és Olly feladata a jelzőfények pótlása. Olly azonban nem veszi…
Mike felesége nővértovábbképzőbe megy, és a házimunka Mike-ra és Wendy-re hárul. Ezt megtudva, Norman édesanyja is szeretné bevonni a házimunkába rosszcsont fiát. Ám Norman ha segít, még akkor is rosszat csinál, tönkreteszi a mosógépet…
Sarah édesanyjával, testvérével és Oroszlánnal, a macskával a városszéli kívánságkúthoz kirándulnak. Sarah nem hisz a varázslatokban, ráadásul Oroszlán eltűnik a zöldben. Mindenütt keresik a cicát, ám…
Csepp, a különleges barát, amikor szükség van rá, beszél és meggyőzi a gyerekeket a helyes dolgokról. Ebben az epizódban arról, hogy hidegben miként kell jól felöltözni, mi a réteges öltözködés lényege…
Adél azt szerette volna, hogy Oszkár legyen Szakács őre, míg Nigel és Terence elmennek nyaralni, de erről már lekésett, mert meg van a két új őr. Míg Szakács alszik ellopják a szarvasgombákat. Kokó és barátai elkezdenek nyomozni…
Légakrobata verseny lesz, ahova Kokóék is beneveznek úgy, hogy nem erősségük a repülés. Mangó segítségével mégis megkapják a legnagyobb küzdők különdíját.
Rottenmeier kisasszony megtalálta Heidi kiscicáit. Büntetésből bezárta Heidit a pincébe, és megparancsolta Sebastiannak, hogy dobja kia a cicákat. Rudi és Clara segítségével Heidi megmenti a cicákat. Heidi…
Egy katicabogár csatlakozik Kis Mezei Nyuszihoz, aki még éjjel is vigyáz rá. A nyuszi viszont túl komolyan veszi a feladatát, és csak a katicabogár érdekeit nézi, így még a barátaival való játékról is lemarad…
Villám nagyon szomorú, hogy elhagyta Lajhár bácsi csomagját, és keresi a módját, hogy bocsánatot kérhessen tőle. Rubi azt találja ki, hogy barátaikkal együtt bocsánatkérő táncot lejtenek neki.
Kiki hercegnő koronájából eltűnik az ékkő. A kis barátok Rubi segítségével kincsvadászatra indulnak, hogy pótolni tudják. A kincsre azonban nem ott lelnek, ahol a legjobban keresték.
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
A kutyusok és Bob a tévében látják, hogy a pillangók elindultak a nagy útra, a meleg éghajlatra. Egy kis társuk azonban leszakad, és az ablakukban pihen meg. A kutyusok segítenek neki, hogy utolérje a családját…
Aranyhajnak elege lesz Cassandra és Eugén állandó veszekedéséből. Összezárja a két barátját abban a reményben, hogy sikerül megbékélniük egymással. Cassandra és Eugén azonban nagy bajba kerülnek, amit együtt kell megoldaniuk…
Minnie és a többiek útra kelnek és közben sokat dalolnak.
Bones nagyapó és Bones kisunoka, Hook kapitány inasa évek múlva találkoznak egymással. Bones nagyapó egy titokzatos kincsről mesél, és Hook kapitány azonnal Keselyű kapitány kincsének kutatására indul…
Bing és barátai a parkban játszanak. Hopiti, Bing kedvenc játéka is velül van, ám Bing elhagyja a kis bábut. Vajon merre lehet?
Bing pikniket tervez a parkban. Mi kell egy jós sikerült piknikhez? Pokróc, szendvicsek, innivaló és még valami, ami nehezen jut Bing eszébe!
Kismackó beteg lesz, így apukája elviszi őt az orvoshoz.
Nyúl asszonynak kis nyulai lesznek. Mindenki nagyon izgatott és nevet próbálnaka kicsiknek találni. Vajon melyik név lesz a befutó?
Mike felesége nővértovábbképzőbe megy, és a házimunka Mike-ra és Wendy-re hárul. Ezt megtudva, Norman édesanyja is szeretné bevonni a házimunkába rosszcsont fiát. Ám Norman ha segít, még akkor is rosszat csinál, tönkreteszi a mosógépet…
Sarah édesanyjával, testvérével és Oroszlánnal, a macskával a városszéli kívánságkúthoz kirándulnak. Sarah nem hisz a varázslatokban, ráadásul Oroszlán eltűnik a zöldben. Mindenütt keresik a cicát, ám…
A Vastalpú Cölöpverő minden földből kiálló tárgyra ráugrik és beletapossa a földbe. Ezzel sok kellemetlenséget okoz másoknak. Madárvédő Golyókapkodó végül is csellel ráveszi, menjen el Bergengóciába állami cölöpverőnek…
A postás csomagot hoz, melyet a legilledelmesebbnek kell kézbesítenie. Igen nehéz azonban a mező állatai között eldönteni, hogy kinek a viselkedése felel meg a követelményeknek, kit illet meg ez a küldemény…
Frakk nagyon szenved a nyári hőségtől, ezért Károly bácsi fürdőmedencét készít neki. Élvezi is a fürdést, egészen addig, amíg a macskák kacsaúsztatónak nem csúfolják a medencét...
A nyugdíjas kalóz papagájával él bárkájában. Nincsenek barátai, pedig vágyik az emberek társaságára, de nem tudja, hogyan kezdje a barátkozást. Hűséges társa egy nap nyomtalanul eltűnik.
A béka, a kolbász és az egér elhatározták, hogy barátok lesznek, együtt fognak lakni, a teendőket beosztják maguk között. Így felváltva végezték a házimunkákat. A kolbász főzött a legjobban, mert a levesbe belefőzte magát is…
A papagájok színházba készülődnek s előtte fölteszik a kávét főni, de megfeledkeznek róla. Mire este hazaérkeznek kellemetlen meglepetés vár rájuk...
Bubo doktort házhoz hívják egy idegileg kimerült pácienshez. A doktor rendhagyó gyógymódot javasol, a beteg nem kis megrökönyödésére.
Kriszta 3 tárgyból bukásra áll, Aladárt pedig kicsapták az iskolából. Géza kihez máshoz fordulhatna segítségért, mint Öcsihez, jövőbeli köbükunokájához, aki a 30. századból fénypostával egy speciális oldatot…
Justin elkezdi a szörnyvadászatot. Az első három lény, amit kimutat a szörnykeresője, vámpírbarátnője és szülei. De sajnos Justin bejelentette már őket a Szörnytanácsnak tévedésből. Gyorsan kell hát cselekedniük…
Amikor Aviva és Koki véletlenül miniatürizálják magukat, és a termeszek elviszik őket, Martinnak és Chrisnek szét kell válniuk, hogy megkeressék őket.
Az M2 Matricák sportos rovata a Gyerekjáték, amely kéthetente látható szombatonként az M2-ön. A célunk az, hogy bemutassunk különböző sportágakat, megértessük szabályait, hogy a gyerekek megismerjenek…
Franny-nek, szülinapja van ezért meghívja a barátait vendégségbe. Björn és Bucky a legjobb ajándékot szeretnék elkészíteni a rókalánynak, és ezért majdnem lemaradnak a köszöntésről. végül ötletes ajándék…
Franny elégedetlen önmagával, nem tartja szépnek magát. Nagyon meglepődik, hogy a barátai szépnek találják, és szobrot mintáznak róla.
Péter szokatlan időben viszi Wendyt és testvéreit Sohaországba, a csillagok szimfóniája miatt. Mivel az egyik kalóz hamisan kezd énekelni a hajón, ezzel megtöri a szférák harmóniáját. A zenekar szétszéled…
Új iskolatársuk személyében Simon remek barátra tesz szert, ami eleinte bántja Alvint. Csakhogy a fiú rájön, hogy Alvin menőnek számít, így Simont lerázva vele próbál barátkozni.
Amikor testvérei lázadozni kezdenek Alvin rendetlensége miatt, a mókus megsértődik és eldönti, hogy saját szobába költözik. Miután bizonyítja, hogy elég érett, Dave átengedi neki a pincét. De vajon tényleg…
Lolának matematika dolgozata lesz, amire sokat tanult, de nagyon izgul. A kabalatollából szeretne erőt meríteni, de a galambok ellopják a szerencsehozót. Pat most is segít!
Luna Petunia egy kislány, aki egy nap új barátokat kap a születésnapjára. Karoo, Bibi és Sammy első pillantásra egyszerű játékoknak tűnnek. Ám valójában ennél sokkal több van bennük. Segítségükkel Luna…
A juharszirup torta az egyik legfinomabb sütemény. Nem csoda, ha Mouk és Camalo mindent megtesz, hogy elkészítsék, de ehhez előbb a hozzávalókat kell beszerezni. A két barát egy juharfa telepre látogat…
A kisállatok tehetségkutató versenyén a Kis Királylány az Arany Rozettát szeretné elnyerni. Neki már csak Cicu maradt, akiben nem biztos, hogy megvan minden, ami a győzelemhez szükséges. Vajon Cicunak…
Markos bűvészkedni szeretne, ezért ma munka helyett inkább trükköket gyakorol. Egy igazi bűvésszel ellentétben nem szórakoztat, hanem inkább nehézséget okoz ezzel a barátainak.
Bob és csapata edzőparkot építenek. Markos, a játékos markológép most is nagy galibát okoz.
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Szivárványia lakói különleges szokásokkal ünneplik az Újévet. Mindenki nagyon várja a hagyományos recept szerint készülő gombócot. Csakhogy a receptből hiányzik egy darab, így kísérletezni kell, hogy elkészülhessen a gombóc…
Kiki hercegnő csodálatos kertet szeretne, de hiába ültet bármit, nem nő benne semmi. Rubi és Szivárványia néhány lakója összefog, hogy igaz, hercegnőhöz méltó kertet varázsoljon Kikinek.
Varró Dániel: Szeszélyeskedő című versét Szilágyi Dorottya mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Michael-nek otthon külön szobába kell aludnia, amit nem szeretne. Sohaországba érve az Elveszett gyerekek felajánlják neki lakjon náluk örökre, ezzel örök fiatal is marad. John és Wendy megijednek, hogy Michael nem fog hazamenni többet…
Heidi segített Clanának lábra állni. Sesemann úr megérkezik és találkozik Heidival. Mikor Rottenmeier kisasszony bepanaszolja Heidit, Sesemann úr fontolóra veszi, hogy hazaküldi a kislányt. Clara megszökik…
Bob szerint Nyafira ráfér a pihenés a két kutyus mellet. Bingo és Rolly viszont azt hiszi, hogy a cicust megbüntetik miattuk. Ezért felkerekednek, hogy megmentsék. Pedig Nyafi erre a legkevésbé sem vágyik…
Eugén egyik barátja érkezik a kastélyba: Lance Strongbow a régi cimbora börtönben töltötte az elmúlt években. Most azért van itt, hogy Eugén segítségét kérje, egy titokzatos kincs megtalálásában.
Mickey és Minnie egy zenei versenyre készülnek, de nem lesz könnyű dolguk, mivel elég erős a mezőny.
Jake szülinapi bulijára mindenki kincset szeretne hozni a házigazdának, ezért kincskeresésre indul két csapat. Bár Hook minden cselt bevet, mégsem győzi le a kalózkákat. Hook kapitány az anyukáját látogatja…
Miközben Zoé és Harvey újabb felfedezéseket tesznek a völgyben, mindenkinek feltűnik, hogy Lassie bizonyos hangoktól ideges lesz, fél és zavart. Vajon mi lehet ennek az oka?
A mókusok és a mókuslányok beneveznek egy környezetvédelmi versenyre egy remek fődíj reményében, csakhogy kemény ellenfélre találnak egy iskolatársuk személyében. Ezért energia spórolásba kezdenek.
Alvinnak megtetszik egy iskolatársuk, Vanessa, ezért hétvégére elvállalja, hogy vigyáz kis kedvencére, egy madárra. Csakhogy a jószág beszél is, ráadásul a lehető legrosszabb megjegyzéseket locsogja el…
Vészhelyzet Nepálban. Emelkedik a hőmérséklet, olvad a hó, lavina fenyegeti a völgyben fekvő falut. Összefogással megállítható a közelgő veszedelem.
A városban mindenki a lekvárfőző versenyre készül, így Goodway polgármester is. Yumi gazda farmjáról szeretne beszerezni a hozzávalókat, ám egy hangyaboly éppen arra készül, hogy elvigye a gyümölcsöket…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
A Wakefield lányok a szokásos évi bulira készülnek. Ám ezúttal csak lányok vesznek részt, amit Jess rendkívül unalmasnak talál, így inkább Bruce-szal és egyetemista barátaival tart. A lány nehezen ismeri…
Enid félreérti Toddot, és azt hiszi, a fiú érdeklődik iránta. A lány randira hívja, amiről Liz is tudomást szerez, és nagyon megharagszik a barátnőjére. Ráaádsul úgy tűnik, a fiú sem tette túl magát Elizabeth-en…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Szikora Róbert az R-GO énekese, frontembere, a Csikidám stílus magyarországi megteremtője. Az R-GO 1982-es megalakulása óta töretlenül az ország egyik legnépszerűbb zenekara. Fergeteges táncparty, zenei…
Szeder, azaz Szeder-Szabó Krisztina dalszerző-gitáros-énekesnő életigenlő, könnyed, de markáns stílusú, akusztikus hangszerelésű, magyar nyelvű dalait francia sanzon, jazz és folk elemek színesítik. Igazi…