Válogatott filmsikerek és ritkaságok vasárnap esténként, nem csak ínyenceknek. A filmeket ismert művészekkel vagy a téma neves szakértőivel nézzük végig, sőt, felvezetésképpen az Ő ajánlásukkal indítjuk a mozizást…
Nem minden városi gyerek szeret falun nyaralni. A 10 éves Willard Young például kifejezetten rossz néven veszi, hogy az anyja nyárra leküldi őt vidéki barátaihoz Paradise-ba. A félénk Willardot komolyan…
Válogatott filmsikerek és ritkaságok vasárnap esténként, nem csak ínyenceknek. A filmeket ismert művészekkel vagy a téma neves szakértőivel nézzük végig, sőt, felvezetésképpen az Ő ajánlásukkal indítjuk a mozizást…
A film tiszteleg az idén 100 éve született Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató előtt, aki összegyűjtötte legősibb emlékeink közé tartozó szellemi kincsünket, az archaikus népi imádságokat. Az animáció által…
Mel és Joe döbbenten ébrednek fel egy ágyban, de ennél még súlyosabb, hogy Mel a nagymama halálos ágyánál megfogadja, hogy örökké szeretni fogja Joe-t. Joe komolyan gondolja, hogy megpróbálhatnák együtt…
Joe izgatottan toppan be a házba, hogy megvallja érzéseit Melnek, ám döbbenten kell tapasztalnia, hogy Austin visszatért a színre, sőt időközben újra közös jövőt terveznek Melissával. Joe felmond, Lennox…
Töf-Töf és Robi egy tölcsér fagylaltért cserébe furulyát kap a kígyóbűvölőtől. Ha belefújnak, minden felemelkedik amire ráirányítják.
Beatrix királyné Mátyás távollétében igazságot tesz két vitatkozó között. A király ezért elküldi a palotából, csak egy valamit vihet magával, amit a legjobban szeret. Mátyás másnap kunyhóban ébred, a királyné őt vitte el…
Misi mókust szorult helyzetéből majom pajtása menti meg. Együtt folytatják útjukat, hogy megtalálják a mindig termő fát. Céljuk elérése érdekében még egy cseles fogadást is kötnek.
Gyermeknap az erdőszélén. Róka, Nyuszi egymást ajándékozza meg a másikat formázó léggömbbel ez alkalomból. Berci viszont mindenkinél nagyobb lufit szeretne, ami bizony túl nagyra sikerül és Berci elszáll…
Sen és húga Kim nagy Kelly popsztár rajongó. Sajnos a koncertre nem tudnak elmenni, mert az összes jegyet eladták már. A nagy sorsfordulat, hogy Kelly autója a koncertre tartva, pont a házuk előtt a rizsföldön…
Sam paradicsom madarat szeretne fényképézeni testvérének, Angienek. Lát is egyet, de nem tud jó képet csinálni róla, mert túl messze van. Jett megpróbál elkapni egyet, de túl lassú...
Háromlábú versenyt rendeznek Körmöspálcáson, Normannek pedig feltett szándéka, hogy megnyeri. Társául Mandyt sorsolja ki Steele tűzoltó parancsnok, akire a fiú nem hallgat és minden eszközt latba vet, hogy elsőként érjen célba…
Árvíz van Körmöspálcáson, így Samnek és csapatának rengeteg a dolga. Ezúttal nem a tűzoltóautókkal mennek, hanem Neptunnal a motorcsónakkal. Akadnak viszont önjelölt segítők is, mint például Norman, aki…
Március 17-én az írek Szent Patrick napját ünneplik. Zöld ruhába öltöznek, kalapot tesznek és zöld lóherét tűznek a gomblyukukba. Doki, Pecás, Topi és Morci is erre az alkalomra készülnek, ám a zöld tó…
Sasfogsor hegység lábainál jég hullik az égből. Flavien szerint eljött a világvége. A banda elindul feltérképezni a nem mindennapi eseményt.
Mélina megint megpróbálja becsapni a bandát, így azzal fordul hozzájuk, hogy az unokája a Halálos-ingoványban játszik. Míg ők elmennek, hogy megmentsék Lucast, Mélina Gilbert laborjában ténykedik.
Rottenmeier kisasszony a falu boltjában összefut gyermekkori szerelmével. A kisasszony először letagadja, hogy ismeri Friedrich-et, és amikor nagyapa munkát és szállást ad a fiúnak, a kisasszony vissza akar térni Frankfurtba…
Egy hűvös őszi reggelen, a szél felkap egy csodaszép falevelet, és csak repíti, repíti egyre magasabbra. Kis Mezei Nyuszi a nyomába ered, de elkapni nem tudja. Szomorúan arra gondol, bár tudna repülni…
Rubi számára újdonság, hogy a méh nem ellenség, hanem igenis hasznos állat. Szivárványiában is az a dolga, hogy megtanítsa az ottlakókkal, hogyan élhetnek együtt békében a méhekkel.
Szivárványia népe sok mindennel készül Matri baba születésnapi zsúrjára, az ünnepelt azonban sehogy sem érzi jól magát. Rubi rájön, hogy a játék akkor az igazi, ha a szülinapos apróság méretéhez igazodik…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Cloe űrhajós nyári táborba megy, és nehéz elválnia Keia-tól. Csak az vigasztalja, hogy a kedvenc plüssjátéka vele lesz. Ám Rufus Bob kertjében marad. Így nem kérdés, hogy Bingo, Rolly és ARF Cloe után erednek a táborba…
Elérkezett a koronázás napja, azonban van egy apró bökkenő: Aranyhaj haj visszanőtt, és hosszabb, sőt erősebb, mint valaha. De hamarosan kiderül, hogy nem ez a legnagyobb gond; Lady Caine a trónra tör, és ennek érdekében mindent bevet…
Pete elrabol egy királyi ékszert Londonban. Mickey és barátai éppen itt készülnek versenyezni, az óriás drágakő pedig véletlenül Mickey-hez kerül. / Mickey és a fiúk illemtanleckét kapnak egy igazi angol úrtól…
Hook kapitány nem ismeri a veszélyt, ha zsákmányról van szó. Ám amikor a kalózpiranhákkal kerül szembe, mégis megijed. Csak Jake és barátai segítségében reménykedhet a telhetetlen halacskákkal szemben…
Mont Blanc hegy lábánál az olasz határánál rengeteg szemét halmozódott fel a túl sok tapasztalatlan hegymászó miatt. Meg kell szabadítani a hegyet a szeméttől.
Bing és Sula kertészkedik. A tavasszal elültetett krumplidarabokból sok szép bokor krupli lett. Az egyik krupli úgy néz ki, mintha arca lenne. Bing és Sula játszani kezd vele...
Bing ma Flopnak segít. A szemetszsákot kell kivinni, és mivel esik az eső, Bing felveszi a csizmáját. Ráadásul azt is megtanulja, hogy mi a szelektív szemétgyűjtés.
Kismackó talál egy kiskutyát a bolt előtt, aki hazáig követi őt és nagymamáját. Otthon adnak neki enni, és megtudják, hogy Rockynak hívják. Végül a gazdáját is megtalálják.
Háromlábú versenyt rendeznek Körmöspálcáson, Normannek pedig feltett szándéka, hogy megnyeri. Társául Mandyt sorsolja ki Steele tűzoltó parancsnok, akire a fiú nem hallgat és minden eszközt latba vet, hogy elsőként érjen célba…
Árvíz van Körmöspálcáson, így Samnek és csapatának rengeteg a dolga. Ezúttal nem a tűzoltóautókkal mennek, hanem Neptunnal a motorcsónakkal. Akadnak viszont önjelölt segítők is, mint például Norman, aki…
Töf-Töf és Robi egy tölcsér fagylaltért cserébe furulyát kap a kígyóbűvölőtől. Ha belefújnak, minden felemelkedik amire ráirányítják.
Beatrix királyné Mátyás távollétében igazságot tesz két vitatkozó között. A király ezért elküldi a palotából, csak egy valamit vihet magával, amit a legjobban szeret. Mátyás másnap kunyhóban ébred, a királyné őt vitte el…
Misi mókust szorult helyzetéből majom pajtása menti meg. Együtt folytatják útjukat, hogy megtalálják a mindig termő fát. Céljuk elérése érdekében még egy cseles fogadást is kötnek.
Gyermeknap az erdőszélén. Róka, Nyuszi egymást ajándékozza meg a másikat formázó léggömbbel ez alkalomból. Berci viszont mindenkinél nagyobb lufit szeretne, ami bizony túl nagyra sikerül és Berci elszáll…
A szegény ember lova elhatározza, hogy szerez magának egy társat, hogy ketten húzzák majd a szekeret. Erdei kalandja során farkasbundára tesz szert.
Mikrobit a gyermekek édesanyja gyermeknevelésre programozta be. A gyerekek a háztartási űrrakétával kirándulni indulnak, de a start némi bonyodalommal jár. Mikrobi programozása miatt nem tud segíteni és…
A szesztilalom óta a tiltott nedűket válogatott találékonysággal adják tovább a szeszárusok. Csőrmester és a doki csak tünetileg képesek kezelni a helyzetet, ezért Bubo doktor úgy dönt, kerül, amibe kerül…
Mézgáéknak, de Máris szomszédnak sem marad semmi pénze, ezért muszáj állást és pénzt keresniük, hogy valahogy eltartsák magukat, míg Hufnágel Pisti felől hírt nem kapnak. A sorozatos kudarcok után Hufnágel…
Az új családi fotóhoz kell helyszínt választani Russóéknak. Harper szülei azonban váratlanul beállítanak, és arra kérik lányukat menjen velük egy show meghallgatásra. Harpernek azonban nincs kedve szüleivel…
Koki és Jimmy a Sonora sivatagban rekednek. Avivának és a Kratt testvéreknek az Elf bagoly látására és hallására kell támaszkodniuk, hogy ezen képességek segítségével megtalálják barátaikat a zord élőhelyen…
Rendhagyó ezúttal a Gyerekjáték adása, hiszen Budapesten rendezik meg az Asztalitenisz Világbajnokságot április 21.-28. között. Így ezúttal a Matricák sportrovata is az asztalitenisszel foglalkozik. A…
Bucky ismét elemében van, ezúttal egy olyan szerkezetet talál fel, aminek a segítségével a fantáziánk valósággá válik. Ez sok jóra nem vezet: Franny és Bucky hamarosan tortahegyek, léghajók és rózsaszín nyuszik között találják magukat…
A barátok erdei versenyt rendeznek, ám Bucky túl lusta felkészülni. Helyette inkább a szobájában kuksolva nyomogatja a számítógépes játékokat, míg Björn lelkiismeretesen edz, hogy ő nyerjen. A verseny…
AJ és Láng megnyerik a Fémkerék Kupát, de egy titokzatos rejtély következtében el is tűnik.
Alvinnak megtetszik Mariann, aki a parkban sétáltatja ikeröccseit. Hogy felhívja magára a lány figyelmét, a kis mókus gyerekszerető bébicsősznek adja ki magát. Ráveszi Theodort, hogy öltözzön be kisbabának…
Lola, Kapucni és Pat már nagyon várják a karácsonyt. Sajnos nem telik el úgy nap, hogy ne történe valami katasztrófa játék közben. Vajon így is kapnak ajándékot?
A mocimbik azt a házi feladatot kapják, hogy keressenek maguknak példaképet, és próbálják meg követni őt a mindennapokban is. Ricky elsőként Acél Hengerre gondol, de egy nagy kaland során rájön, igazi…
A Mancs őrjárat a dzsungelben vizsgálja a majmok egészségi állapotát. Amikor visszaindulnak a városba, egy nagy, szőrös majom is velük jön, aki bizony alaposan felforgatja a város életét. A kutyiknak vissza…
Camalo és Mouk éppen egy berber vásárba tartanak, hogy árut cseréljenek, hiszen a cserebere jó dolog. De úgy tűnik, senki nem kíváncsi a csigarajzos kövükre. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy…
A két világutazó éppen Afrikában van, amikor eltűnik Camalo biciklije. Vajon ki, és hová vitte? A válasz elég szokatlan és meglepő, ráadásul a fütyüléssel tudják meg.
Bogi szervezi az őszköszöntő ünnepet, mindenki nagyon izgul, milyen játékok lesznek ezúttal. Ötletekből van bőven: szőlő-szóló, a lomb-amőba, makk célbadobás. Ki kell választani a jó helyszínt, amibe sikeresen…
Hideg szél hozza meg a telet a lilinkók kertjébe. Szirom valami nagyon nagy és roppant furcsa dolgot köt, a többiek pedig kicsúfolják miatta. Mikor rájönnek, miféle hasznos holmit készített barátjuk, elszégyellik…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Villám olyan rosszat álmodik, hogy egész nap elő sem mer bújni a vackából. Barátai aggódnak érte, de hiába próbálják szép szóval előcsalogatni. Nincs más hátra, színházi előadást kell szervezniük.
A gyerekeket néha nehéz rávenni a zöldségevésre, hiába válna egészségükre. Belli tanácstalan, amikor a Barikák nem eszik meg a göröngy babot, amitől világítana a pocakjuk. Rubi rájön, hogyan lehet fogyaszthatóvá…
Kamarás Klára: Csacska macska bálba készül című versét Márton Georgina mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
AJ, LÁng és Zeg egy dinoszaurusz tojást találnak, amit megpróbálnak visszajuttatni a dinófészekbe.
Mióta Clara Dörflibe érkezett, Heidi minden idejét vele tölti, ezért Peter féltékeny lesz a barátságukra. Peter elhívja Heidit a lombházba, hogy itt csak ketten legyenek. Ám Heidi Clarát is magával viszi…
Bob szeretne megtanulni jódlizni, de úgy tűnik ez a tévéből nem sikerül. A svájci alpokra lenne szükség, így Bingo és Rolly oda utaznak, hogy elsőkézből tanulhassanak. / Bob nagyon kíváncsi, hogy mi a szülinapi meglepetése Bonnie-tól…
Egy kislány játék ugróegere elromlik, ezért rábízza Plüssire, hogy javítsa meg Nortont... Dömpinek szülinapi zsúrja lesz, amin a két Jack szeretne zsonglőrködéssel fellépni, ám nagy Jack megsérül, Plüssire…
Goofy megpróbál Donaldnak némi tudatosságot tanítani, hogy így felkészítse a következő versenyre, ahol Pete lesz az ellenfele. / Daisy és Minnie egy panzióba mennek, ahol helyettesítsék a vezetőt, aki egyszemélyben végez minden munkakört…
Cubby, a varázslóinas tévedésből nemcsak Hook kapitányt, de Szakálló mágust is eltünteti. A nagy probléma, hogy kiszabadítani is csak ő tudja a mestert, de ez lehetetlen feladatnak látszik a kis inas számára…
A nagy szobrász, Ghiberti elkészítette Firenze védőszentjének szobrát, mely a város nagyságát dicsőíti. Adolino parancsára a kalózoknak el kell lopniuk, mielőtt a szobrot felavatnák. Furfangos tervet eszel…
A pásztormejnó egy gyönyörű, beszélő madár. Ám amit hall, azt tovább is adja, így nem csoda, ha egy ilyen madarat használnak fel a Medici-kincsek elrablásához. Leo és Lisa megpróbálják visszaszerezni…
Bicikliversenyt rendeznek a városban, melynek Alvin az egyik nagy esélyese. A verseny előtt azonban ellopják a biciklijét, és mint ez kiderül, nincs egyedül ezzel a gonddal. Valaki módszeresen eltüntette a városból a bicikliket…
A Földközi-tenger egyik öblében összeütközött két hajó, az egyik autókat a másik festék konténereket szállított. Meg kell akadályozni, hogy ezek a mérgező anyagok a tengerbe jussanak.
Ricky megígéri, hogy segít Dudinak összerakni álmai papírsárkányát, ám munka közben egyre inkább elszalad vele a ló, s azon kapja magát, hogy a kislány tervei helyett a saját terveit igyekszik megvalósítani…
Kaland-öbölben táncpartit szerveznek, amikor Goodway polgármester észreveszi, hogy denevérek jelentek meg fényes nappal. A Mancs őrjáratnak össze kell terelnie őket, és visszavezetni a barlanghoz, ahol élnek…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Jessica meg van győződve arról, hogy telepatikus képességekkel rendelkezik. Kár, hogy amikor valóban szüksége lenne rá, nem tudja használni. Pedig Liz eltűnt a közeli erdőben, miközben Chaddel randizik…
Miután az iskoali rádió bekapcsolva marad, mindenki hallhatja, hogy Liz milyen fiúra vágyik. Todd úgy gondolja, hogy van esélye, és szeretné felhívni magára a figyelmet. De nemcsak ő a suli többi fiúja is igyekszik meghódítani Lizt…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
A Junior Artisjus-díjas Antares lényegében a semmiből robbant be, amikor 159 indulóból megnyerték 2019-ben Budapesten a Fülesbagoly Tehetségkutató Special könnyűzenei versenyt. Az együttes zenéjének gerincét…
Az egykori népszerű ZUP együttes kéttagúra fogyatkozva született újjá, s folytatja az indie-folkos, akusztikus popos, személyes és egyúttal a mai magyar közállapotokra reflektáló tevékenységüket immár Muzsik és Volkova néven…