Egy fiatal nő, Lisa Keller meghal drog túladagolás következtében. Kirstennek meg kell küzdenie a kábítószer hatásaival, míg Lisa emlékeiben van, hogy megtudja, mi miatt is halt meg a nő. Fisher nyomozó…
Andrew a letartóztatástól való félelmében arra kéri Luke-ot, hogy igazoljon neki alibit. Laura azonban így sem adja fel egykönnyen, a kettejük közti összetűzés pedig erőszakos fejleményeket ígér.
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Az Anima Sound System a honi elektronikus tánczenei színtér egyik irányadó alakulata. Prieger Zsolték állandóan változó produkciójának különlegességét a zene színes szövete, a stílusok keveredése adja:…
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre…
A rendőrség ismét nyomoz Devon szüleinek a halála miatt. Arra gyanakszanak, hogy a tűz nem véletlen volt, és a fiú az ügy első számú gyanúsítottja. Devon Lizhez fordul segítségért, aki mindent megpróbál…
Devon rájön, hogy ki ölte meg a szüleit, Liz pedig saját magát sodorja bajba. Amikor a lány Samhez fordul segítségért, az ügyvéd elrabolja. Szerencsére Todd követi a barátnőjét, hamarosan pedig Jessica is odaér…
Az egyre veszélyesebben száguldó űrlénytől számtalan kísérlet után, saját féktelen robogását kihasználva, sikerül megszabadulnia Töf-Töfnek.
Fáncsi és mamája a tengerhez utaznak nyaralni. Fóka Félix úszóleckét ad Fáncsinak, aki cserébe járni tanítja őt.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, és annak három fia. Mikor felnevelkedtek, apjuk szolgálni küldte őket. A fiúk elindultak, és a legkisebb fiú, Marci egy békához állt be fát vágni…
Tinti egy lóversenyen beöltözik zsokénak, de őt lovagolják meg, első lesz és kap egy koszorút.
Sir Salty, Aisha halacskája magányos, így egy kastélyt tesz neki be az akváriumba. De sajnos az ötlete nem válik be, a hal továbbra is szomorú. Úgy döntenek Jettel, hogy elviszik a korallzátonyhoz és elengedik társaihoz…
Shanna és családjának egy hajón kellene reggae zenét játszani, de a hangszereiket a buszon felejtetik a kikötőbe menet. Addig próbálnak hangszer után kutatni, míg a hajó indulását lekésik. Vajon, hogy…
Garreth az idén is megrendezi a tűzijátékát a vonatállomáson, azonban tanulva az elmúlt évek tapasztalatai alapján, Bronwyn megkéri Charlie-t, hogy ellenőrizze le az édesapját az előkészületek során. Sajnos…
Körmöspálcás vad fickói, Tom és Moose mindig kaphatóak egy kis kalandra, na és egy kis hencegésre. Ezért, amikor Mandy arra panaszkodik, hogy a kertből egy róka lopkodja a dolgokat, rögtön elemükben érzik…
Henri úr az osztály hernyója, akire egész hétvégén Lola vigyáz. A falánk állatka azonban egy pillanat alatt eltűnik, de kiderül, hogy csak bebábozódott. Pat mindent elkövet, hogy vigyázzon a gubóra.
Marla azt kéri a bandától, hogy védjék meg a legmagasabbat, legöregebbet, legnagyobbat. De vajon mit és kitől?
Edmond hód bácsikái egyszer csak eltűntek. A szálak Igorhoz és Vladimirhez vezetnek.
Nagyapa, akit megviselt egy korábbi baleset, nem tudott segíteni Heidin egy veszélyes helyzetben, mert elájult. Ez az eset rádöbbentette az öreget, hogy el kell mennie Frankfurtba egy specialistához. Heidi…
Újabb nagy adag hó esett az éjszaka, ráadásul a télben sok különleges dolog van. Kis Mezei Nyuszi megpróbálja felfedezni ezeket, mint például a jégcsapok csilingelése, a lábnyomokat, vagy éppen a magyalbogyó…
Lalabell nagy történet mesélő, de előfordul, hogy éppen nincs, aki meghallgassa. Írni-olvasni nem tud még, ezért ilyenkor aggódik, hogy elfelejti a meséit. Rubi gondol egyet, és képeskönyvben rajzolja…
Őzike eltűnik, ezért Rubi csapatot szervez a keresésére. Nyomról-nyomra, szemtanúról-szemtanúra járnak, míg aztán igazán érdekes felfedezést tesznek.
A mai napon varázsló lesz a mi Cilinderünkből. Ki tudja, hova vezet ez?
Mai mese egy nyusziról szól, aki elszökik messzire, és ki tudja, hova jut a végén.
A kutyik összefognak, és Keia-val és Nyafival ők lesznek a Fantasztikus Négyes. Amikor Habcsók segítséget kér, lehetőségük van bebizonyítani, milyen bátrak és talpraesettek. / Bob az idén a nyaralását önkéntes munkával tölti…
Plüssi élete első pizsamapartijára megy, de csak kettő plüssjátékot vihet magával, ezért honvágyitisze lesz... A plüssök megijednek Ritától, a gepárdtól, mert azt hiszik, hogy azért pöttyös, mert beteg…
Ezúttal Mickey és barátai házi kedvenceikkel együtt ülnek a volán mögé, hogy egy újabb versenyen száguldjanak. / Minnie és Daisy Pluto kutyusra vigyáznak, hogy ezzel Mickey-nek segítsenek. Figaro macska ennek azonban nem igazán örül…
Szófia első varázslás órája balul sül el. Miközben osztálytársai egymás után varázsolják a szebbnél szebb rubinokat, Szófia csak krumplit és paradicsomot tud varázsolni. Ám szorgalma elnyeri méltó jutalmát…
Vészhelyzet Rómában! A savas eső a Colosseum tönkretételét eredményezheti. Vajon sikerül hőseinknek megmenteni a híres ókori épületet?
Oscar, az orángután nem szereti a hosszúra nyúlt karjait. Wissper elviszi az őserdőbe, ahol megment egy makikölyköt és rájön, hogy milyen hasznos tud lenni a hosszú karja...
Sam, a fóka táncolni szeretne a Sarki bálon. Wissper szerint a Turbó-Tigris tánc a neki való, ezért Stripes segítségét kéri, de aztán rájönnek, hogy neki a vízi tánc való...
Miffy gokartozni megy Röfivel. Találkoznak Dannel, a lekonyuló fülű nyuszival. Miközben felmásznak a dombra leesik a hó, így ha gokartozni nem is, de szánkózni még tudnak.
Garreth az idén is megrendezi a tűzijátékát a vonatállomáson, azonban tanulva az elmúlt évek tapasztalatai alapján, Bronwyn megkéri Charlie-t, hogy ellenőrizze le az édesapját az előkészületek során. Sajnos…
Körmöspálcás vad fickói, Tom és Moose mindig kaphatóak egy kis kalandra, na és egy kis hencegésre. Ezért, amikor Mandy arra panaszkodik, hogy a kertből egy róka lopkodja a dolgokat, rögtön elemükben érzik…
Az egyre veszélyesebben száguldó űrlénytől számtalan kísérlet után, saját féktelen robogását kihasználva, sikerül megszabadulnia Töf-Töfnek.
Fáncsi és mamája a tengerhez utaznak nyaralni. Fóka Félix úszóleckét ad Fáncsinak, aki cserébe járni tanítja őt.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, és annak három fia. Mikor felnevelkedtek, apjuk szolgálni küldte őket. A fiúk elindultak, és a legkisebb fiú, Marci egy békához állt be fát vágni…
Tinti egy lóversenyen beöltözik zsokénak, de őt lovagolják meg, első lesz és kap egy koszorút.
Kék egér óvatosan kimászik a falusi udvarház tornácán hagyott kosárból. A kosár mellett alvó macskától megrémül, futásnak ered, elesik egy itatóban. A két tyúk észreveszi, tanakodni kezdenek, mi lehet ez? Menekülés közben egy üregbe zuhan…
Mikrobit a gyermekek édesanyja gyermeknevelésre programozta be. A gyerekek a háztartási űrrakétával kirándulni indulnak, de a start némi bonyodalommal jár. Mikrobi programozása miatt nem tud segíteni és…
Nagy Károly öröksége immáron sokadszorra trónkövetelők harcterévé vált. Provence-i Hugó is az itáliai birodalmat szerette volna, így a magyar hadsereget a német királyra küldte. A csapatok elérték Szentgallen…
Sima Lajos a polgármestert maga mellé édesgetve ráveszi a falu lakóit, hogy áldásukat adják az évszázad csalásához. A nagypapa meséin felbuzdulva Kata, Marci és Karcsi elhatározzák, hogy megkeresik a környékbeli…
Justin osztályában bemutató nap van. A fiú új diákot kap Rosie személyében, aki borzalmasan varázsol. De az iskola adja meg Justinnak az esélyt arra, hogy újra visszakerülhessen a varázslóversenyre, ezért…
Pilu szeret detektíveset játszani, és már nagyon vágyik egy igazi rejtélyre, amit kinyomozhat. Mikor Flóra virágja eltűnik, a Bajszikák segítségét kéri. Pilu álma pedig végre valóra válik ezzel a feladattal…
A Bajszikáknak a kincskereső játékban olyan tárgyakat kell megkeresniük, amiket Gombóc lerajzol nekik. Ám a feladat ezúttal túlságosan nehéznek bizonyul és már-már úgy tűnik, hogy a kis barátok nem tudják…
Minden állatban van valami furcsa. Baltazár a Veszprémi Álltakertben szétnézett és néhány állatot jobban megvizsgált, akikről érdekes dolgokat mesél.
Anyu és Apu a házassági évfordulójukat ünneplik, ez alkalomból pedig étterembe mennek. Süti, Cuki és Puding szeretnék emlékezetessé tenni az estét, ezért sok mindent kitalálnak. Ám a dolgok nem úgy sülnek el, ahogyan tervezték…
Apu egy téli kalandparkba viszi a cicákat, ahol remekül érzik magukat. Nem is akarnak hazamenni, pedig már ebédidő van. Addig könyörögnek, míg Apu beleegyezik és maradnak. Így azonban éhesen és fáradtan…
Mouk és Camalo éppen a tengeren hajóznak, amikor a csónak léket kap. Egy szigetre kötnek ki, hogy felfedezzék és közben a csónakot is helyrehozzák. Sok-sok terv és elképzelés után közös erővel sikerül megjavítani…
Mouk és Camalo ezúttal Peruban vannak, ahol Camalo festeni szeretne. Ám amikor a hegytetőre érnek, meglepődve látják, hogy egyáltalán nem olyan színes a környezet, mint várták. Kivéve egy hegycsúcsót…
Szirom nem nagyon szereti a telet, ilyenkor virágokat sem lehet bűvölni, nem találja a helyét. Ellenben Lilóék élvezik a szánkózást, Poci a befőttet. Rózi ilyenkor is talál virágot, a magyalt és a hóvirágot…
Poci és zenekara egy nem túl bonyolult szövegű, ám annál hangosabb dalt gyakorol, de mindenhonnan elküldik őket a csendkedvelő kertlakók. A kisdomb tövében élő hervadó virágokat viszont talán épp az ő zenéjük gyógyítja majd meg…
Ma van Díva születésnapja. Vajon eszébe jut valakinek?
Anonimusz játszani kezd, de ki tudja, milyen bajba kerülhet?
Szivárványiában versenyautók jelennek meg, akik eleinte csak összevissza száguldoznak a maguk kedvére. Rubi megbeszéli velük, hogy rendezzenek inkább hivatalos versenyt, és felcsap autószerelőnek, hogy…
Szivárványia népe nagyban készül a nyári koncertre. Bellit nagyon zavarja, hogy nem tud rendesen részt venni a próbákon, mert folyton a barikákra kell figyelnie. Rubi, Csoki és Lalbell felvállalja, hogy…
Láng füstszagot érez a műhelyben, de nem esik kétségbe, nyugodtan kivezeti barátait onnan. Bátorságáért a tűzoltóparancsnok csillagot adományoz neki, de még hármat össze kell gyűjtenie neki, hogy igazi tűzoltó lehessen…
A nagyapa egészségével kapcsolatot rossz hírek beárnyékolták a frankfurti boldog viszontlátást. Nincs sok ideje a két barátnőnek. Rudy segítségével megkeresik Fridát, egy utcai árust, akin ugyanolyan műtétet végeztek, és meggyógyult…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Norman, Wendy, James és Sarah ufóvadászatra mennek a körmöspálcási erdőbe, majd Körmöspálcás-szigetre is. Nem csak a gyerekeket ragadta magával az UFO-mánia, de még a felnőttek is hisznek a híres UFO-vadásznak…
A mezőn nagy esemény közeleg, a karácsony. A kis állatok úgy döntenek, hogy együtt ünneplik, és fát állítanak, együtt vacsoráznak. Ám a díszkeresés közben eltévednek, és nem találnak vissza a szüleikhez…
Apák napja van, és Chloe nagyon várja az apukáját haza, hogy együtt menjenek az apák napi bálra. A kislány nagyon boldog, de repülő, amivel az apukája jönne, elromlik. A kutyik nem nézhetik tétlenül, hogy Chloe ilyen szomorú…
Lolóból tévésztár lesz, állandóan magát nézi a tévében és nem foglalkozik a többiekkel... Rudi kutya elviszi Barackvirágot, Alma babáját, amitől ázott kutyaszőrszaga lesz, egy fürdésre van szüksége...
Mickey és Donald moriba mennek, így Goofy egyedül marad a műhelyben, hogy kedvenc tévésorozatát nézze. / Minnie és Daisy egy kis cserkészcsapattal mennek kirándulni, ám mintha egy szörny is settenkedne…
Az Aranyszárny cirkusz, a világ legnagyobb cirkusza érkezik a királyi fővárosba.James azonban összetöri az új ablakot a trónterembe, és attól tart, a király nem engedi el a cirkuszba. Szeretne mindent…
Adellino gazdája sok-sok pénzért hamis végrendeletet csináltat, amivel a Medici családot ki akarja túrni az otthonából. A hamis végrendelet azért is veszélyes, mert a család sosem találta meg az eredetit…
Firenzében régi szokás, hogy télen a Medici család feje körbekocsizik a város főterén. Az ünnepségen a polgárok is jelen vannak, és nem vallhat szégyent a város vezetője. Ezen a télen a Kék kalóz és emberei…
Dave golfozni megy, így a kis mókusok egyedül maradnak. Theodort pedig a szomszéd néni véletlenül postára adja, Simon és Alvin próbálják megmenteni. De mit csináltak a mókusok a szomszédban?
Vészhelyzet a Szaharában! Valami miatt kiszáradnak az oázisok és nagy bajba kerülnek az emberek és állatok, akik az itteni víztározókra számítanak. A homokviharok óriási veszedelmet jelentenek.
A Mocimbik járőrözni mennek Berreg őrmesterrel, de Ricky szerint nem elég izgalmas a kaland. Egyszer csak azonban mintha Pufferbrumm professzor búvóhelyét pillantaná meg egy elhagyatott garázsban…
Trackernek furcsa álma van:Humdinger polgármester kisbabává változik. Csak egy aranykókusz változtathatja vissza. Humdinger még babaként is képes sok problémát okozni. / Mindenki izgatottan várja Alex…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Liz féltékeny, mert úgy látja Renata még mindig érdeklődik Todd iránt. Jessica viszont egyre jobban vonzódik Devonhoz, bár ezt szeretné titkolni. A lány közben megkörnyékezi egy gyanús alak, aki azt hazudja…
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Egy csapatnyi tűzoltó heroikus küzdelmét követhetjük nyomon a Seattle-ben működő 19-es számú tűzoltóságon – a parancsnoktól egészen az újoncokig –, amint életüket és emberi kapcsolataikat is kockára teszik munka közben és azon túl is…
Jónás Vera énekes, dalszerző, gitáros a hazai könnyűzene egyedi színfoltja – kellemes zenéjével és karakterével mindig újat alkot. Személyes hangvételű dalai akusztikus alapokra épülnek, melyeket némi élő elektronikával fűszerez…