Cameront sikeresen újraélesztik a fűzés után, Kirsten most már tudja, hogy mit érez iránta. Fisher is túléli a támadást. Miután Leslie Turnert megölik a lakásában, Kirstent összefűzik az emlékeivel, hogy megtudják, ki ölte meg…
Andy, Jack és még 18 más jelölt is megpróbálkozik a parancsnokok számára kötelező gyakorlati vizsgával, hogy pályázhassanak a 19-es körzet kapitányi posztjára. A feladatok megoldása szoros helyzeteket…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
A budapesti Stardust melodic-rock/AOR zenekar már bemutatkozó lemezével nagy sikert ért el, ugyanis 2019 elején szerződést kötött az olasz Frontiers kiadóval, amely jelenleg az egyik legjelentősebb nemzetközi…
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre…
Elliot nem tudja elviselni, hogy Dr. Cox fittyet hány rá, s így újra megpróbál beférkőzni az orvos bizalmába. Ezt pedig addig nem tudja elérni, ameddig szembe nem száll vele. Amikor egy nap a kórház vizes…
Carla és Turk végre kimondják egymásnak, hogy "szeretlek", de sajnos a dolog nem úgy sül el, ahogyan azt eltervezték. Ezután pedig még a nemi életük is megtorpan. Turk ezt megpróbálja megbeszélni J. D…
A kertvendéglő pincérének kétbalkezes fiáról Töf-Töf és Robi Torna Clubjában kiderül, hogy bámulatos egyensúlyozó képességgel rendelkezik.
Mosómedve állandó vízhiánnyal küzd a rengeteg mosnivaló miatt. Teknős javaslatára Mekk mestert bízza meg kútásással, aki egyedi öletettel rukkol elő.
Vízipók arra ébred, hogy hideg víz folyik téli lakhelyébe, a csigaházba. A hóolvadástól megáradt víz magával sodorja úszni nem tudó ismerőseit is. A vészhelyzetre bizony mindenki másképp reagál.
A sárkány királylányokat rabol, lovagokkal verekszik, de az idő eljár felette és már senki sem akar harcolni vele. A sárkány egy idő után unatkozni kezd és lemegy a városba ellenfelet keresni...
Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
Rongyi kicsi, ezért sok mindent nem ér el a lakásban. Gyorsan nagyra szeretne nőni, de ez nem sikerül neki. Barátai segítenek, hogy végre Rongyi is nagynak érezze magát!
A Barátság-napján Rosie barátai meglepetés partit szerveznek a kedves kislánynak. Csőrös dolga, hogy elterelje Rosi figyelmét, ám ez nehéz feladatnak ígérkezik!
Lola és Lucy nagy kalandra készülnek, a kertben sátoroznak. A három huncut galamb mindent elkövet, hogy tönkretegye a lányok szórakozását. Pat-nek hála, a tervük nem sikerül!
Al és Bob a nagy krokodil házába tévednek, és megeszik az ebédjét. Mikor hazaér a krokodil éhesen, őket akarja megenni. Míg kitalálják, hogy szökjenek meg, elkezdenek neki mesélni.
Dzsungelbanda az anyák napjára készül, de Dhoom a kígyó hipnotizálja a lakók anyukáit, akik ettől elkezdenek furcsán viselkedni. Egy módon tudják a hipnotizálást megszüntetni, ha régi emlékeket elevenítenek fel nekik…
Heidi véletlenül kihallgat egy beszélgetést Kellerék és Mason között. Rájön, hogy az angolnak köze van a nagyapa házát romba döntő lavinához. Ricoval követik Masont a Fehér oromra, és leleplezik a titkát…
A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot…
A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot…
Wendy, a darázs a pók hálójába szorul. Hélium elindul,hogy megmentse, és nem szeretné, ha Larry és Apollo segítene neki. Wendy-nek azonban más tervei vannak.
Bogáncs és Aggófű őrként dolgoznak a királynői lak előtt, de nem végzik jól a munkájukat, ezért Larry meneszti őket. Apollo segít nekik, hogy találjanak új helyet, de sajnos ott sem válnak be. Ennek fő…
Ma kincsvadászat a program. Vajon ki találja meg közülük?
Díva talál valamit a földön. De vajon mi lehet?
Bob magával viszi a kutyikat a munkahelyére. Még ő maga sem tudja, hogy milyen jól teszi, ugyanis, amikor egy cső felszippantja a kulcsot, amely Bob íróasztal - fiókját nyitja, Bingo és Rolly elindulnak, hogy megkeressék…
Sabrina fiatal kora miatt nem tud még szépen játszani a játékokkal, ezért mindegyik megrongálódik, Dokinak sűrű napja van... Sárki segít Pete biztos úrnak a törvények betartatásában a játékok között…
Donald megment egy borzot, aki hálából mindenhova követi őt hatalmas bűzt árasztva./ Minnie és Daisy ezúttal a Hilda által szervezett természetjáró vizsgán vesznek részt, mellyel a Kis Méhek csapatán segítenek…
A királyi kastélyban egy titokzatos tolvaj jár, aki sorra viszi el az ékszereket. Sajnos Szófia bűvös amulettjét is sikerül ellopnia, így a hercegnő nem tud beszélni az állatokkal. Az elkövetés módja belső…
A Callisto család a galaktikus vásárra látogat. / Loretta egy új találmánnyal indul az ifjú feltalálók versenyén. Gadfly eközben újabb gaztettekre készül.
Makini botját ellpoják a binturongok, mert kíváncsiak rá az őrség miért keresi a tulizát. Az őrségnek minél gyorsabban meg kell találni a botot, mert különben nem találnak oda az Élet Fájához, és nem fognak tudni segíteni Kionon…
Lengyelországban egy halászfalu bajban van, mert a halak száma csökken, ami a megélhetésüket biztosítja. Hőseink rájönnek, hogy a folyó vize felmelegszik egy mellettük lévő hőerőmű miatt, így a víz oxigén szintje csökken…
Wissper, Gertie és Otis segítenek Ferbnek, a sarkiróka kölyöknek megkeresni a családját, mert a nagy hóban nem találja őket...
A majmocskák keresnek valakit, akit kurkászhatnak, ezért Wissper odahívja Herbertet, a lovacskát, akit szépen kicicomáznak...
Miffy és barátai bemutatják egymásnak a kedvenc játékaikat az iskolában. A nap végeztével véletlenül összekeverednek a játékok, így most Miffy Dan krokodilját viszi haza egy napra, hogy vigyázzon rá.
A kertvendéglő pincérének kétbalkezes fiáról Töf-Töf és Robi Torna Clubjában kiderül, hogy bámulatos egyensúlyozó képességgel rendelkezik.
Mosómedve állandó vízhiánnyal küzd a rengeteg mosnivaló miatt. Teknős javaslatára Mekk mestert bízza meg kútásással, aki egyedi öletettel rukkol elő.
Vízipók arra ébred, hogy hideg víz folyik téli lakhelyébe, a csigaházba. A hóolvadástól megáradt víz magával sodorja úszni nem tudó ismerőseit is. A vészhelyzetre bizony mindenki másképp reagál.
A sárkány királylányokat rabol, lovagokkal verekszik, de az idő eljár felette és már senki sem akar harcolni vele. A sárkány egy idő után unatkozni kezd és lemegy a városba ellenfelet keresni...
Kék egér és Csúnya tündér elindul a Tündérvarrónőhöz új ruhát csináltatni. Az erdei tisztáson egy gyönyörű Rózsa sírdogál - fél, hogy egy nyúl meg fogja enni, mert nincsenek tövisei. A tündér azonnal tövisekért…
Mikrobi, Plumpi és Peppe egy bolygóra kirándulnak, ahol hóembert készítenek, jól szórakoznak. A bolygólakók elrabolják Mikrobit, aki hőfejlesztő képességével megolvasztja a havat, hogy megmeneküljön…
Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek…
Nagypapáék produkciójával kezdődik a cirkuszi előadás, akik bohóctréfába ágyazva lerántják a leplet Sima Lajos üzelmeiről. Sima és társai alig tudnak távozni a felbolydult nézőtérről. De Sima Lajos bosszút…
Nagy a hőség, ezért a Russo család strandolni megy. Útközben látnak egy jósgépet, de Jerry megtiltja a gyerekeinek, hogy kipróbálják, mert varázslóknak ezt csak balszerencsét hoz. Persze a fiatalok kipróbálják…
Gróf, Gixer és Fred régi kacatokkal dobálják tele Lina mama kertjét, hogy bosszantsák a Bajszikákat. Ők azonban örülnek a kidobott régiségeknek, mert egy játszótér építéséhez újrahasznosíthatják őket…
Lina mama és a Bajszikák épp karácsonyfát díszítenek, amikor Csillám a Mikulás kis segédje megérkezik a kertjükbe. A szánról lepotyogtak a csomagok, és a Bajszikák segítségére van szükség, hogy a karácsonyi…
Baltazár Állatszépségversenyt rendez barátjának, Kótyavetyének.
Anya éppen az új ruhakollekcióját varrja, amikor el kell szaladnia. A cicák szeretnének segíteni neki befejezni, ezért a próbababán levő kabátnak neki is állnak. A végeredmény azonban nem az, amire számítottak…
A cicák éppen Nagyinál vannak, aki bizony nagyon fitt. Nagyi próbálja az unokáit is rávenni egy kis testmozgásra, ám Süti, Puding és Cuki kissé lusta. Amikor azonban egy játék a fán terem, csak a fitt Nagyi az, aki le tudja szedni…
Jett Pekingbe repül, hogy Mei-nek elvigye az árnybábját az esti fellépésére. Apukája nem tud részt venni lánya szereplésén a gombóckifőzdéjében lévő sok munkája miatt, így Jett és Donnie siet a segítségére…
Jett útja Velencébe vezet Paulhoz, hogy elvigye neki a kért jelmezt. időközben a kisfiú rájött nem küldte szét az esti bulira a meghívókat. Jett és Jerome oldják meg a problémát.
A lilnkók készülnek a csillaghullásra, amikor minden kívánságuk teljesülhet. Opszi szeretné ezt a fontos eseményt Sapival nézni, aki azonban nagyon megfázott. Rézi még Habzsi repülőgépét is beveti, hogy…
A korán reggel ébredező réten Maja két lódarázsra figyel fel, akik Méhviasz bíró reggelijét, a finom mézet szeretnék megszerezni. A kis méhecske figyelmezteti a bírót, aki nem hisz neki ellenben megvádolja szabályszegéssel…
Ma Bonbon felmászik a fára. Vajon milyen magasra jut fel?
Igazi újdonság van a játszótéren. Vajon mi lehet az?
Zúzó létrehoz egy autószívót a parkban található szemét feltakarítására, de a gép még Zúzót is beszippantja.
Keller úr súlyos balesetet szenvedett. Keller asszony szerint nagyapa szándékosan döntötte a fát a férje fejére. Theresa úgy akart bosszút állni, hogy megmérgezte a kecskék vizét, ám a vízből Rico is ivott…
Lackfi János: A lányok dala című versét Martin Berta mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Körmöspálcáson ezen a nyáron is zajlik az élet. Először a világítótorony romlik el, majd Mike a tengerbe zuhan, ruhájában a nehéz szerszámokkal. Ha ez nem volna elég, a cserkészek a hegyekbe mennek kirándulni…
Olvad a hó, lassan nyílnak a virágok, a levegő is egyre langyosabb, és illatokkal teli. Ismeretlen állatok is ellátogtnak a mezőre. Így fordulhat elő, hogy Kis Mezei Nyuszi egy gyönyörű fehér őzikét lát meg véletlenül…
ARF hangja elromlott, még Bob sem tudja megjavítani. Itt bizony Doktor G eszére és szakértelmére lenne szükség, ő azonban egy messzi szigeten lakik. Nos, nincs mese, a kutyik és ARF elindulnak, hogy megkeressék Doktor G-t…
Teo, a kis teknős szégyenlős Ollós előtt, aki az akvárium legmenőbb játéka, de Doki elmondja neki, hogyan legyen magabiztos... Csikicsatáznak a játékok, miközben Zúzó parancsnok megsérül...
Minnie-t meglátogatja gyermekkori barátnője, kivel egy különleges autóversenyen vesznek részt./ Míg Minnie és Daisy élvezik a szabadnapot, addig Goffy, Donald és Mickey boldogan töltik be a segítők szerepét…
A Boglárkák egy lány cserkészcsapat, és Szófia régi tagja a csapatnak. A kis csapat egy erdei túrára készül, és Szófia, ha teljesíti a túrát, megkapja az utolsó Boglárka kitűzőt is a gyűjteményébe, hogy elnyerje a napraforgó érmet…
Hook kapitány ellopja a gaz-kalózkölykök biciklijét. A szellemes-kerekes-szerkezetet azonban visszaszerzik jogos tulajdonosai csakúgy, mint a focilabdát.
Geronimo Stilton lehetőséget kap a polgármesterrel egy különleges interjúra. Fő riválisa, a Napi Patkány riportere, Sipító Patkány azonban csellel, Stiltonnak kiadva magát megelőzi őt, és megcsinálja az interjút…
Nehéz házi feladatot kapnak a suliba a kis mókusok, egy színházi makettet kell készíteni. Alvin azt szeretné, ha Dave segítene neki a munkában, és ezt el is éri. A probléma csak az, hogy tilos a szülők…
A spanyol partoknál a fenékvonóhálós halászat súlyosan rombolja a parti ökoszisztémát. Ártatlan teknősök kerültek halászhálók fogságába, akiket gyorsan ki kell menteni onnan.
A Mocimbik különleges szülinapi bulit készítenek elő Maximnak a klubban, de közben Robina egyik robobotja megszökik. Követi Dudit és közben rosszalkodik, de mindenki azt hiszi, Dudi csinálja a sok bajt…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
J. D. ezúttal a föld felett lebeg tíz centivel a lány miatt, akit megismert. Bár még nem jutottak el a lényegig, de úgy érzi, hogy megéri a lányra várnia. Elliot azonban nem jön ki a fiatal doki új barátnőjével…
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Sodorjon az ár, élj lazán, de a legtöbb tűzoltónak ez nem könnyű szemlélet. Ryan rendőrként vállalkozik egy katasztrófavédelmi gyakorlatra a 19-es körzetben, ahol Jack-kel kell együttműködnie, ami a riválisoknak nem megy könnyen…
A fiatal színészekből verbuválódott Bekvart zenekar dalain tetten érhető az, amit Cseh Tamás képviselt munkássága során: évtizedeken át magunkkal hurcolható szövegek, dúdolható, amolyan utazós fílingű…