Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
A 2016-ban feltűnt, és a Tolsztoj-karakterről elnevezett Platon Karataev, profin és ízlésesen ültette át hazai terepre az angolszász új-indiefolkot. Hangzásvilágukat azonban idővel elkezdték kibővíteni…
Válogatott filmsikerek és ritkaságok vasárnap esténként, nem csak ínyenceknek. A filmeket ismert művészekkel nézzük végig, sőt, felvezetésképpen az Ő ajánlásukkal indítjuk a mozizást. A film után pedig…
Lehet színésznő, nővér, gyerekorvos, virágárus, pék, tanár, munkanélküli vagy akár maga a köztársasági elnök. Lehet jóindulatú, ügyetlen, túlterhelt, zsarnoki, kényeztető, szerető, törékeny, fegyelmezett vagy őrült…
Benne: 21.05 Az én kivételes gyermekeim (Mes enfants ne sont pas comme les autres, 2002) Stereo 12 év 81'55'' Francia filmdráma (Feliratozva a teletext 222. oldalán) Színlap és tartalom: 21.05 Magyar…
Az "Álmodozás és összefonódás" című szerb filmetűd két művészeti ág eredményeként jött létre. A képzőművészet - azon belül az iparművészet -, és a zongora. Tizennégy kárpit kiválasztásán alapul, amelyeket…
Itt a december! Télapó és csapata, a messzi északon élők készülnek a karácsonyra. Vajon hogy zajlik ez a készülődés? Milyen az élet a messzi Északon? Erről mesél ez a rövid, humoros kis sorozat 24 napon keresztül…
Ismeretlen tettesek ellopják Hugót, a portás papagáját. A magányos öregúr belebetegszik társa eltűnésébe, hisz Hugóval harminc éve el együtt. Kollégái segítségével keresik az egész városban. Stankót rábeszéli…
Picur folyton sóhajtozást hall egy pincéből. Kiderül, hogy egy magányos, elfelejtett szamovár búslakodik ott. Picurék beszervezik hozzá az egereket mindennapi teázásra és a szamovár már nem érzi magát fölöslegesnek…
Irma néniék otthonában minden a két macska, Lukrécia és Szerénke körül forog. Károly bácsi elhatározza, hogy móresre tanítja őket. Váratlan és lelkes szövetségesre talál ebben Frakkban, a vizslában, akit…
Vízkereszt napján felkeresik Mátyást hívei és ajándékkal kedveskednek neki. Galeotto Marzio csak a tollát tudja felajánlani neki, de Mátyás szerint ez a legmaradandóbb ajándék.
Ugrifüles és erdei barátai az irigységtől még játszani sem tudnak. A harkály kineveti őket, s elhíresztelik milyen ostobák. Ekkor a három barát elhatározza, hogy zenekart alakítanak, mivel egyiküknek cintányért…
Különleges vendég érkezik a kaptárba, ám a bejárat piszkos, és a méhek nem tudják megtisztítani. Szerencsére Ben, a ganajtúró bogár segítségükre siet.
Majának és Vilinek meggyűlik a baja Szurival és Zümivel, a két darázzsal, mikor Maja Csuszit, a meztelen csigát szeretné megmenteni.
Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
Olaszországban földcsuszamlás volt és emiatt három gyerek bentragadt a híres Neptun barlangban. Ki kell szabadítani a gyerekeket, és meg kell akadályozni, hogy a makulák tovább rombolják a barlang ásványait…
Mikor fájuk megbetegszik, Robin és barátai a füvesasszonyhoz fordulnak segítségért, aki térkép alapján tájékozódik az erdőben. Egykettőre János herceg tudomására jut, hogy létezik egy térkép, amely többek…
Varázslatos kő kerül elő a várudvaron álló kút mélyéről, melynek különlegessége, hogy magához vonzza a sárkányokat a szélrózsa minden irányából. Derke nagyon készül rá, hogy végre viszont láthatja családját…
Mikulásfalva lakói úgy döntenek, hogy a gyerekek örömére megtartják a hógolyócsatát, annak ellenére, hogy Nikolas nem került elő. Vendel tovább ármánykodik, és Nikolas nevében levelet ír, amiben a Mikulás…
Simon online oktatásba kapcsolódik be. Éjjel-nappal tanul az alvásról, de nem alszik. Ebből később óriási káosz lesz!
Zord földönkívüliek keresnek új bolygót maguknak és úgy tűnik számukra a Föld éppen megfelelő lesz. Szerencsére Marci, mint a galaxis védelmezője képes megakadályozni, hogy elfoglalják az otthonunkat…
Jett Hollandiába repül Willemhez, festőecseteket visz. Willem egy nagy falat szeretne lefesteni, de egyedül nem megy neki, és mivel nemrég költözött ide, még barátai sincsenek. Jett lesz a barátja és segít lefesteni a falat is…
Az ikerfiúk Tomás és Manuel születésnapi partit tart egyszerre, de mivel mást szeretnek így az egyik űrbulit, a másik lovas bulit szervez. Ezáltal a barátok egész délután ide-oda rohangálnak a testvérek között…
Ludwig professzor új játszóháza, a Lebegő Kupola igazán nagy élmény Mickey-nek és barátainak. Aki csak belép ide, rögtön a levegőben találja magát és lehetőség van lebegő mikkenlasztizni. Az nyer, aki…
Skubinak, a diavetítőnek, szemvizsgálatra van szüksége, mert rosszul lát, de Plüssi tudja mit kell tennie... Nikkel Niki Plüssi malacperselye, aki nagyon válogatós, nem fogad el minden pénzt, ráadásul…
Szokatlan módon Lilo és Mertle együtt töltik a napot. Ebben van némi szerepe a 251-es kísérletnek is, aki kibékíti azokat, akik között egyébként nincs összhang. A két kislány találkozik egy igazi kalózzal, aki egy kincses térképet ad nekik…
A Boglárkák egy lány cserkészcsapat, és Szófia régi tagja a csapatnak. A kis csapat egy erdei túrára készül, és Szófia, ha teljesíti a túrát, megkapja az utolsó Boglárka kitűzőt is a gyűjteményébe, hogy elnyerje a napraforgó érmet…
Eljött Karácsony estéje, megérkezett a Mikulás is, de útközben elhagyta Bob ajándékát. Ez így nem maradhat, ezért a kutyusok a Mikulással együtt útra kelnek, hogy megkeressék. / Bob hivatalos a szomszád…
Ormi Zsebiéknél tölti az éjszakát, de honvágya van, ezért Zsebi odahívja a Zűroldókat... Nyuszi azt olvasta, hogy a medvék átalusszák a telet, ezért azt gondolja, hogy Micimackónak is ezt kellene tennie…
A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás. A gubák…
Árvíz van Körmöspálcáson, így Samnek és csapatának rengeteg a dolga. Ezúttal nem a tűzoltóautókkal mennek, hanem Neptunnal a motorcsónakkal. Akadnak viszont önjelölt segítők is, mint például Norman, aki…
Helen és kis diákjai egy játszóházat építenek, de April hercegnő folyton akadékoskodik, és ugráltatja a többieket. Hamarosan kiderül, hogy nem is közös házat építenek, hanem csak a hercegnő saját kastélyát…
Mai mese Hüvelyk Matyiról és az óriás kalandjáról szól.
Picur folyton sóhajtozást hall egy pincéből. Kiderül, hogy egy magányos, elfelejtett szamovár búslakodik ott. Picurék beszervezik hozzá az egereket mindennapi teázásra és a szamovár már nem érzi magát fölöslegesnek…
Irma néniék otthonában minden a két macska, Lukrécia és Szerénke körül forog. Károly bácsi elhatározza, hogy móresre tanítja őket. Váratlan és lelkes szövetségesre talál ebben Frakkban, a vizslában, akit…
Vízkereszt napján felkeresik Mátyást hívei és ajándékkal kedveskednek neki. Galeotto Marzio csak a tollát tudja felajánlani neki, de Mátyás szerint ez a legmaradandóbb ajándék.
Ugrifüles és erdei barátai az irigységtől még játszani sem tudnak. A harkály kineveti őket, s elhíresztelik milyen ostobák. Ekkor a három barát elhatározza, hogy zenekart alakítanak, mivel egyiküknek cintányért…
Kék egér, mint a hörcsög rabszolgája szakadatlanul körbejárva forgatja a malomkövet. A csiga és a béka látja, hogy csak azért nem esik össze, mert az istráng takarja. A béka segítségért megy, a csiga vigasztalja, nemsokára szabad lesz…
Egyszer élt egy halász kettecskén a feleségével, de szomorúak voltak, mert nem volt gyermekük. Az öreg, amint éjszaka halászott a Tiszán, a víz egy kis koporsót hozott, benne egy csecsemővel. Nagyon megörvendett…
Az ökör indul a vetélkedőn, ahol kiderül, hogy mekkora marha. Bubo doktor segíteni akar rajta, ezért álmában betanítja neki a következő vetélkedő válaszait.
Mézgáék és persze Máris szomszéd egy teherhajóval a napfényes Florida helyett a Déli-sarkon kötnek ki. Egy norvég kutatócsoport befogadja őket, de élelemről maguknak kell gondoskodniuk. Az ám, nem is…
Miss Hardbroom a Varázserdőbe küldi a másodikosokat, hogy onnan szerezzék be a varázsláshoz szükséges növényeket. Ethel szerint nem jó ötlet bemenni, ám Mildred nem fél. Azonban a lányokat mintha valami…
Villám gondozásba veszi Szikrát, de egy unalmas edzéstervet készít neki, ahol csak a tolatást kell gyakorolnia. Mikor Szikra megtudja, hogy másnap lesz az Égi ösvény verseny, titokban elindul Légzsákkal és a futammotorral a helyszínre…
Harry nagyon mérges, és meg szeretné ismerni a majdnem legyőzőjét Szikrát. Az edzőpályán Szikrával elkezdenek erőt fitogtatni. Szikra a Villámmal való edzés során hibát hibára halmoz, mert nem az ügyességre…
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek
A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot…
A gyerekek csodás gyöngyökre lelnek a padláson. Lily elhatározza, hogy nyakláncot készít belőle anyának. Ám a gyöngyök másnapra eltűnnek, vagyis indulhat a nyomozás! Nehezítő körülmény, hogy Cynthia is bekapcsolódott…
Milo éppen az erdőben játszik, amikor kísérteties hangot hall. Hiába nyugtatja Alfréd, hogy kísértetek nem léteznek, Milot nehéz megnyugtatni. Alfrédra vár a feladat, hogy kiderítse, mi adja ki ezt a különös hangot…
Hattie egy kis változatosságra vágyik az étkezésben, de nem éri el a fán lévő leveleket. Wissper hívja Dant, hogy szedjen neki leveleket, majd kitalálnak egy okos megoldást...
Frostini újabb meglepetés fagylaltot kreált, de az új gépek már az ő tudása nélkül dolgoznak. Ott hagyja a fagylaltgyárat és más munkát keres. Több mindent kirpóbál, de mégis a fagylalt az igazi!
Badou szeretne megtanulni korcsolyázni, de Szelesztinavárosban a nagy meleg miatt nincs jég. Csiku kitalálja, hogyan gyárthatnának jegpályát maguknak. De a jégfagyasztó miatt sokan panaszkodnak Babarnak…
Norman már megint nem bír magával! Nyílt nap van a tűzoltóállomáson, de a fiúnak nem tetszenek az állomás biztonsági szabályai, így a saját feje után megy. Persze, hogy viszi magával a szelídebb James-t…
Jerome Thaiföldre utazik Nayanhoz, egy medencét visz neki, amiben Boonying a kis elefánt fog fürödni. Jerome le szeretné zuhanyozni a kis elefántot, az megijed és elszalad.
Jett egy órarendet visz Hy Mi-nek Koreába, akinek nagyon sok dolga van egyhéten. Jett egy napját megnézve, elkíséri őt mindehova. Délután az étterembe mennek, ahova apukája családi vacsorát ígért nekik…
Romhányi József: Nyúliskola című versét Schmidt Antónia mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Milo már majdnem elsüllyed a lápon, amikor Alfréd és Camille megmentik, ám a cipője a mélyben ragad. A barátok botokkal próbálják meg kihalászni, de sikertelenül. Helyette mindenféle egyéb dologra bukkannak…
Göcsörterdőben mindenki tüsszög, így Alfréd, Camille és Milo kénytelen maszkot tenni. Vajon milyen titokzatos betegség lehet ez, amit mindenki elkapott? Egy biztos, a levegőben bizony a megszokottnál több…
Csak Pilnek sikerül a szomorú Selmát rábeszélnie, hogy még maradjon, együtt kell megtalálniuk Nikolast, mert csak ő ismeri az utat a kinti világba. Vendel végre eléri, hogy felavassák új Mikulásnak, ám…
A kislányok egyik nagy kedvence, az örök klasszikus, Hamupipőke meséje elevenedik meg ebben a Minnie - különkiadásban. Minnie álmában, mint Minnie-pipőke, keresztanyja segítségével, aki gyönyörű hercegnővé…
Dani játékkutyája, Findo, furcsán viselkedik, nem hozza vissza a csontot, ezért Doki megvizsgálja, a többiek pedig állatorvosi asszisztensként viselkednek... A Siker-Ikerpár akrobatapáros egy különleges…
Lilo nagyon jól kijön új barátnőjével, Victoriával, sőt mindent elmond neki Stitch-ről és a többi űrlényről. A kislány viszont retteg az új űrlénytől, a 277-es kísérlettől, akinek a fő feladata, hogy egy…
A hercegnők kertészkedést tanulnak. Na persze nem úgy általában, hanem bűbájos kertészkedést táncoló százszorszépekkel és éneklő napraforgókkal. A tanárnő azonban nem az, akinek mondja magát. A gonosz…
Peck szomorú, mert az öszvére Clementine, nagyon lassú és így nem tud vele nagy dolgokat véghezvinni. Elgondolkozik azon, hogy elcseréli egy gyors lóra... Cili seriff lenyűgöző lasszó trükköket mutat…
Tinka és Lasse nagyon elfoglaltak, de megnézik Astrid, Iben és a nagyi Lucia felvonulását. Mikor visszatérnek Falkhojbe, Lasse ötletére bemennek Storm házába újabb nyomok után kutatni. Fileas koronázása…
Theodor nagyon szomorú, mert a banánja egy nap alatt megbarnult és tönkrement. Simon segíteni szeretne tesójának, ezért feltalál egy frissítő-fiatalító gépet. A banánt sikerül frissíteni, de a működés…
Rugóvárosban Kék-szalag strandot építenek, aminek különösen tisztának,és a gyerekek számára is biztonságosnak kell lennie. Ám Muki a nagy izgalomban az utolsó pillanatban kiszórja a szemetet. Szerencsére…
Rita bánatos. A szép virágja, amit Bonbonnal együtt ültettek, elhervadt. Bonbon minden elképzelhetőt megtesz, hogy felvidítsa. Még nem tudja, hogy néha egyszerűen csak el kell fogadnunk a szomorúságot ahhoz, hogy idővel aztán elmúljon…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Hagyománymanó meséjében Luca napjáról és annak hagyományairól
Itt a december! Télapó és csapata, a messzi északon élők készülnek a karácsonyra. Vajon hogy zajlik ez a készülődés? Milyen az élet a messzi Északon? Erről mesél ez a rövid, humoros kis sorozat 24 napon keresztül…
A nyílt óceán olyan, mintha tengeri sivatag lenne, mérete hatalmas és alig találni benne táplálékot. Az itt élő állatok számára bámulatos kitartás és erőfeszítés szükséges a megélhetéshez. Az ámbráscetek…
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
Az öltözködésével mindenki kommunikál valamit. Néha a fellépőruha csak egy show elem, de van, hogy kész jellemrajz. Mit és miért vesznek fel a magyar művészek? A színpadi, vagy a hétköznapi megjelenés…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal. Az M2 Petőfi TV-n, az A38 hajó színpadán a Cimbaliband.
Red Roosters 2021.12.13 A Red Roosters 2017-ben alapított, főként az 1950-es évek rockabilly, rhythm and blues, és rock and roll zenéjét játszó együttes. Megjelenésükkel, hangzásvilágukkal, és színpadi…