Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
A klasszikus, dögös rock, avagy a színtiszta rock’n’roll érzés megidézői, a mai indie, stoner és egyéb ütős gitárhangzás-irányzatokkal való keverői az a magyar zenekar, amely Amerikát is szinte simán levette a lábáról…
Bérczesi Róbert 2000-ben alapította a zenekart, amely már ebben az évben megjelent a Sziget fesztiválon, illetve kihozta első, Hiperkarma című lemezét, amelyet azóta is generációs jelzővel illetnek. A…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal. Az Akusztik műsor legnépszerűbb feldolgozásai.
Kukori nem szereti a házimunkát, s hogy elkerülje, műmenyéttel tréningezik nap mint nap. Kotkoda alaposan megleckézteti baráti segítséggel, kicseréli a menyétet egy igazira...
A macskák torkoskodnak és lustálkodnak, és sajnos már az egerek számára is nyilvánvaló, hogy melyik házban nem fogják őket háborgatni…
Havasi Attila verse.
A Főkukac vasárnap lévén, nem hajlandó dolgozni. A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász különféle trükk és furfang segítségével próbál új csali után nézni, ami nem is olyan könnyű, sőt viszontagságos...
Bing és Pando Sullánál vendégeskednek. A teadélutánon Sulla és Bing összevesznek, és Bing meglöki Sullát, ami csúnya dolog. Vajon mit lehet ilyenkor tenni?
A virágfesztiválon valami történik Kiki kiskutyájával, ezért Rubi felcsap állatorvosnak, hogy megállapítsa, mi a baj, és megmentse a kutyust is, meg a fesztivált is.
Egy kisfiú szeretne játszani a fiókákkal, de mikor a patakhoz érnek nem mer átkelni rajta. A kis fácánok bátorítják őt.
Mölang a szeretetteljes nyuszi és Piu Piu a bátortalan kiscsibe barátsága egyedülálló. Kalandjaik során számtalan váratlan helyzetbe kerülnek, de minden pillanatot csodaként, örömmel élnek meg.
Lilla egy tévés vetélkedő résztvevője lesz. Polgármester asszony javaslatára, a műsort az egész város egy hatalmas kivetítőn nézi, amit Leo és Colos építenek. Ám Colosnak máshoz van kedve, amivel sok bajt okoz…
Rugóvárosban Tél-fesztivált rendeznek, amihez Bob és csapata egy sífelvonót épít. Bob nem örül a feladatnak, nem szereti a telet, inkább a tengerparton napozna. Vagy mégsem?
Franklin nagyon szeret játszani, de a házi munkában nem jeleskedik, inkább mindent halogat. A felhalmozott tennivalók egyre csak szaporodnak, de szerencsére Medve segít kis barátjának. Franklin gyömbéres…
Ma kincsvadászat a program. Vajon ki találja meg közülük?
Yakari törzsét messzire elkerülik a bölények, így nem tudnak élelmet gyűjteni a következő télre. A törzs férfi tagjai elindulnak a bölények keresésére, és Yakari is szeretné kivenni a részét ebből a munkából…
Bajkeverő, a kétbalkezes mosómedve mindent tönkretesz és elront, ezért szomszédai elüldözik a folyó mellől. Yakari megsajnálja a kis állatot, és Nagy Sas tanácsára másik nevet ad neki, így a mosómedve…
Alvin rábeszéli Theodort, hogy végezze el helyette a házi munkát. A biztos hatás kedvéért beígéri Theonak, hogy Walter, a Csiga-ünnep ajándékhozója megjutalmazza majd az ünnepen. Némi nyomás és a rossz…
Balu szomorú, mert nem tud jól énekelni, így elvonul. Maugli és Bagira utána ered megkeresni őt. Tabaki rájön, hogy Balu a barlangba ment, ahol gyakorolja az éneklést és szól Sir Kán-nak.
Heidi azt remélte, a város legmagasabb pontjáról viszontláthatja a csodás hegyeket. Kiszökik hát a házból a harangtoronyhoz, de rájön, onnan sem látja a hegyeket. A hegyeket ugyan nem látja, de új barátot…
Egy kis kacsacsőrű emlőskölyök arról álmodik, milyen is vadászni. Amikor felébred, boldogan látja, hogy as fészkében van a föld alatt a testvéreivel együtt.
Ryder telefonhívást kap Ugatóburgból, ahol egy sétáló páncélt láttak. A Mancs őrjárat tudja, hogy szellemek nem léteznek, de akkor mi vagy ki zavarja a hercegnő álmát. A kutyik sietnek a helyszínre, bár…
Sir Kán és a sakál ismét Mauglit próbálja elkapni, aki viszont egy nagy farönkön egy vízesés felé sodródik. Balu persze ismét a segítségére siet.
Mauglit sarokba szorítja Sir Kán, így kénytelen egy vízesés mögé elbújnia. Segélykérő üzenetét Darzi, a kis madár viszi el Baluéknak, akik rögtön a megmentésére sietnek.
Nené hazatér és boldogan újságolja, hogy szerelmes. Sissi nagyon boldog, hogy újra látja a nővérét, ám sokáig nem örülhet, mert a távolban tüzet pillantanak meg. Miksa herceg lóra pattan, hogy a földművesekkel együtt eloltsák a lángokat…
Egy sebesült galamb Brownék nappalijában köt ki. Paddington gondosan ápolja, amíg meggyógyul, ám akkor rájön: egy kedves barátot nagyon nehéz elengedni.
Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik…
Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
A Mediciek népszavazást rendeznek, ahol a polgárok elmondhatják a véleményüket a Mediciek kormányzásáról. Ám Adollino megbízásából a kalózok megpróbálják sikertelenné tenni a szavazás eredményét, mégpedig…
Brúnó ebben az epizódban megtanulja, hogyan dolgozik a postakocsi. A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek. Kokó, Wilson…
Kismackó kap nagymamájától egy buborékfújót, de nem tudja használni. Mindenki biztatja őt, hogy ne adja fel, egyszer csak sikerülni fog.
Kukori nem szereti a házimunkát, s hogy elkerülje, műmenyéttel tréningezik nap mint nap. Kotkoda alaposan megleckézteti baráti segítséggel, kicseréli a menyétet egy igazira...
A macskák torkoskodnak és lustálkodnak, és sajnos már az egerek számára is nyilvánvaló, hogy melyik házban nem fogják őket háborgatni…
A Főkukac vasárnap lévén, nem hajlandó dolgozni. A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász különféle trükk és furfang segítségével próbál új csali után nézni, ami nem is olyan könnyű, sőt viszontagságos...
Kázmérhoz egy esős napon különleges vendég érkezik, szokatlan módon, egy eddig ismeretlen helyről. Szokatlan módon, mert a kályhából mászik elő, és ismeretlen helyről, Másvárosból, ahol Kázmér még sosem járt és nem is hallott róla…
A Lengemesék sorozat második, a Nyár a Nádtengeren c. évadjában a lengék nyári kalandjait élhetjük át. A végtelenül hullámzó Nádtengeren zajlik az élet. A nádas zöldbőrű őrzői, a lengék nádirigóháton cirkálva…
Sima Lajosék kacsavadászatra indulnak, a gyerekek ismét betörnek Simáékhoz, és folytatják a másolást. Ám Sima egy jól irányzott lövéssel kilövi... a gumicsónakot. Elázik a mobiltelefon, így Jancsi ismét nem tud telefonálni…
Taréjos egyik tüskéje felszakítja Mazskos hátát, amiből el kezd szivárogni a zselé. Axel lemegy a műhelybe Andrew bácsi szupererős ragasztójáért, de addig dobozba zárják Maszkost.
Medverián eltűnik a házból. Axel az udvaron talál rá a paradicsom szedése közben, de Medverián igen furcsán viselkedik, úgy tűnik mintha összeállt volna Orángutankkal...
Amikor Nikils megtudja, hogy a szemétszoba tele van, beleegyezik abba, hogy szakembert hívjon ennek a megoldására.Azonban a szakember nem ér rá,de elmondja az igazgatónak, hogy a megérkezéséig nem szabad több szemetet a kukába dobnia…
A Maia, Joseph és Kevin alkotta rockegyüttes pácba kerül, mikor Kevin kilép a csapatból. Ha Maia nem találj gyorsan helyettesítőt, próbáikat és koncertjeiket le kell mondaniuk. Vince önként jelentkezik, de Mayának nem tetszik az ötlet…
Treflik és Treflinka bárányhimlősek, és unatkoznak otthon. Mindenki könyvet visz nekik, de ők nem szeretnek olvasni. Kis Bácsi egy kis trükkel megszeretteti a könyvet velük.
Zavar a rendszerben? Willre számíthatsz, ő mindent megszerel... vagy nem.
Nene reggel rálép Meggájver alvókájára és összetöri. Egész nap lelkiismeretfurdalása van, így barátról barátra jár, hátha valaki meg tudja javítani, de csak egyre rosszabb lesz a végeredmény.
Mölang a szeretetteljes nyuszi és Piu Piu a bátortalan kiscsibe barátsága egyedülálló. Kalandjaik során számtalan váratlan helyzetbe kerülnek, de minden pillanatot csodaként, örömmel élnek meg.
A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot…
A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot…
Nika egy káprázatos kőzettartó dobozt rendel a Szárnyalóktól. Mikor megérkezik a csomag, rájön 3 kőzetet nem tud beszerezni, mert az egyik a Holdon, a másik a Marson, a harmadik a Szaturnuszon van. Jették…
Nika egy káprázatos kőzettartó dobozt rendel a Szárnyalóktól. Mikor megérkezik a csomag, rájön 3 kőzetet nem tud beszerezni, mert az egyik a Holdon, a másik a Marson, a harmadik a Szaturnuszon van. Jették…
A Go Jetters épp Párizsba megy, hogy megnézzék és minden érdekességet megtudjanak az Eiffel tornyról, mikor észreveszik, hogy az ledőlt. Rájönnek, hogy ez Glitch nagymester műve, akinek a főhadiszállásán…
A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás. A harmadik…
Ebben az epizódban a H, Á és a Z betű írását mutatják be humoros dallal kísérve. Az írás, a betűvetés tudományát könnyen és játszva tanító animációs sorozat kicsiknek.
Postás Pat azt javasolja, hogy szervezzenek tekebajnokságot a falu mezején. Mindenki lelkesen részt vesz a versenyen, de nem tudnak megegyezni, hogy kinek ki legyen a párja és ez sok bonyodalmat okoz.
Minden állat alszik, mert Malcolm nem ébresztette fel őket. Peggy szívesen átvenné a feladatot, csak nem tud elég hangosan kukorékolni. Wissper Ellington segítségét kéri, aki túl hangos és megijednek tőle az állatok…
Meglepetések napja van Álomfán, a csicsik különböző ajándékokkal kedveskednek egymásnak. Stampy megharagszik egy félreértés miatt Artusra, akinek hőssé kellene válnia ahhoz, hogy Stampy bizalmát visszanyerje…
Akrobatika bemutató lesz, aminek a főszereplője Hanae lenne, de megsérül a lába. Hanae, hogy mégis részt tudjon venni az eseményen elmegy a Rejtelmes hegységhez, hogy szerezzen magának egy pattogó gyöngyöt…
Pilleszárny lovagjai kalandjaikból hazatérve ajándékkal kedveskednek a királynőjüknek. Ügyetlen lovag azonban megfeledkezett az ajándékról, így Noddy és barátai segítenek neki különleges meglepetést készíteni…
A tündérnagyi látogatóba jön, és Bianka szeretne neki szivárványtortát sütni felhőmázzal. Ám amikor kicsúszik a kezéből az irányítás, varázslattal próbálja kikeverni a tésztát. Ám mindig kapkod és siet, amivel csak újabb hibákat követ el…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Avelinóapukája egy felfedező ruhát rendel fia számára, hogy együtt elmenjenek az amazóniai esőerdőbe. Meg szeretné mutatni a fiának, hogy a való élet sokkal szebb, mint a videójáték. Mikor egy hatalmas…
Sziüán szülei rendezik a családtagoknak a kínai újévi partit. Sziüán egy különleges sárkánytánccal is készül. Mikor a szárazföldi, tengeri és légi forgalmi dugó gondot okoz a családtagoknak, akik így nem…
Szivárvány a törzsi ünnepre különleges finomságot főz, amit a szokás szerint cseresznyével kell ízesíteni. Ám a korán érő cseresznyét a dühös hollók őrzik, akik nem szívesen adnak senkinek a gyümölcsből…
Bölényszem végre egy saját bátorságtollat akar szerezni, ezért a törzs leglustább emberének példája nyomán elmegy kőszáli kecskét keresni. A feladat azonban nagyon veszélyes!
A struccmama szeretettel tisztogatja a kicsinye tollait, majd elaltatja. Ez nem is olyan egyszerű.
Porter úr drónokat alkalmaz, hogy gyorsítsa a házhoz szállítást. Ám amikor a távirányítót is elviszik, minden a feje tetejére áll. Porter úr kénytelen a Mancs őrjárat segítségét kérni, hogy szerezzék vissza…
Maugli egy kincset talál a folyóban, egy nagy arany nyakéket. Hamarosan mindenki ezt szeretné hordani, de a csecsebecse csak bajt hoz rájuk.
Sir Kánék elrabolnak két farkaskölyköt, de csak azért, hogy tőrbe csalják Mauglit, aki a kölykök keresésére indul barátaival.
Ludwig miközben lábadozik, rádöbben, hogy többet érez barátságnál Sissi iránt. Ám érzéseit titkolnia kell az uralkodó miatt. Ferenc ugyanis Possenhofenbe érkezik von Tollet bárónővel és a lányával Ilary-val…
Paddington segít Judy-nak a házi feladat elkészítésében. Először Judy-t kicsit zavarja a kotnyeles mackó, de később rájön, nagy segítség egy perui maci, aki mindent tud az országról.
Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik…
Kölyök egy kaktuszvirággal szeretné meglepni Joanniet a szülinapján. Ám Lizzie lecsap a virágra, azt gondolván, hogy Lucky neki szánta. A félreértés meglehetősen kellemetlen helyzetet teremt. Vajon hogyan…
Híres fotós érkezik Üres Szurdokba, hogy megörökítse a vadnyugati életet. Lucky szerint ehhez leginkább az apacsok törzse alkalmas. Ők azonban attól félnek, hogy a fotó ellopja a lelküket. Végül a fotó…
A Pizzakirály nem szállít időben, mert nincs elég alkalmazottja. Simon segítségül drónokat készít a kiszállításhoz, de elromlik a program és a drónok pizzákkal bombázzák a várost. Még szerencse, hogy…
Ubercorn épp a gízai piramisokról tart előadást a Go Jetters-nek. Kairóba érve észreveszik, hogy az egyik piramis eltűnt. Glitch nagymesternek épp egy gúla test kellett, hogy be tudja fejezni a játékát…
Cuki, Puding és Süti megkéri Apu, hogy olvasson nekik mesét. Megegyezni azonban nem tudnak, hogy mit, mert mindenki mást szeret. Apu ezért azt javasolja, hogy mindenki írjon magának egy mesét.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre…
“Imádjuk az egyszerű, zsigeri tánczenét – de unjuk, ha mindig ugyanolyan. Szeretjük, ha komplexek a számok – de egy buliban bulizni kell és nem gondolkodni. A Kinetic Erotic-kal a középutat keressük…
Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét…
Az Elektrip a Petőfi rádió Elektrik műsorának hanganyagaira és az MTVA archívumának gazdag képi felvételeire épülő audiovizuális utazás. A műsor a széles tömegek által kedvelt, minőségi, előremutató zenei…