Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal. Téglás Zoli az Ignite frontembereként ismerik főként, de 2019-től újra száz százalékon, új lemezzel megy tovább saját…
A Fókatelep zenekar 2007-ben alakult. A Korai Öröm és colorStar zenészeiből álló zenekartörzs, és Oláh Annamária sokoldalú tehetségének a találkozása új minőséget hozott létre - rock alapokon nyugvó, sajátos…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
Vackor, a szeleburdi kölyökmackó bajba kerül, mert az órán sugdolózik Zachár Zsófival.
Menyus a sportversenyen nem jeleskedik semmilyen sportágban, mielőtt végképp nevetség tárgyává válna, a kockásfülű nyúl a segítségére siet.
Kutyus elmagyarázza, hogy kell megközelíteni a járdasziget nélküli villamosmegállót.
Mindenki szenved az elviselhetetlen hőségtől. A hideget és meleget egyaránt lehelő űrlény a segítségnyújtás mellett, derűs pillanatokat, váratlan és meglepő eseményeket is előidéz tudományával.
Picur folyton sóhajtozást hall egy pincéből. Kiderül, hogy egy magányos, elfelejtett szamovár búslakodik ott. Picurék beszervezik hozzá az egereket mindennapi teázásra és a szamovár már nem érzi magát fölöslegesnek…
A Kis Királylány állatorvos akar lenni, de mint kiderül, az állatok gondozása nem is olyan egyszerű feladat. Ráadásul az állatok szemlátomást nem is kérnek a gyógymódjaiból.
Willson, a hójárőr segít a barátainak kiszabadulni a lavina alól. A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek. Kokó, Wilson…
Ezen a napon nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is játszanak. Az apukák Vakond úr segítségével a vasútmodellekhez terepasztalt építenek. Franklin és Hód pedig átváltoznak szuperhősökké. Ezen a délután…
A Kuglik megmutatják Noddynak a kagylógyűjteményüket, és Noddy a partra viszik őket, hogy még többet találjanak. Eközben Jumbo és Rugós Egér a sellők kunyhóját dekorálja, de Jumbo véletlenül eltolja a tetőt…
Noddy táncestet szervez, és Tecával mindenkit meghívnak. Az összes városlakónak van kedvenc tánca, de Noddynak fogalma sincs, hozzá melyik áll a legközelebb. Amikor Teca zenegépe elromlik, rögtönzött zenekart kell verbuválnia…
Helen a mai órán rímelni tanítja a kis diákokat. A rímek faragása azonban nem megy mindenkinek olyan könnyedén, Leny például, míg másokon könnyen gúnyolódik nem talál rímet a nevére és emiatt elszomorodik…
Ma mindenki fest valamit Helen sulijában. Pixi robot és Sir Richard is sárkányt festenek, ami miatt össze is vesznek. Helen azonban megtalálja a módját, hogy kibékítse őket.
Kip egy vödröt talált a kincsestár ládikójában. Málna pitebüféjében nagy hasznát veszik a vödörnek. / Kip a szivacs tulajdonságaival fog megismerkedni.
A kutyik Turbó kapitánnyal igyekeznek dinócsont ásatásra. Amikor visszaérnek, akkor derül ki, hogy egy szárnyas gyík fészket rakott az őrtorony tetején, de egy tojás kiesett a fészekből. A mama azonban…
Elly megbízta Pocoyot, hogy vigyázzon az építőkockákból készült várára, azonban Pocoyo nem tud ellenállni a kísértésnek és hozzáér. Természetesen leborul. Vajon mivel sikerül kiengesztelni Ellyt?
Pocoyo és barátai különböző láb- és mancsnyomokat vizsgálnak. Amikor egy hatalmas nyomra bukkannak megijednek, amíg észre nem veszik, hogy valaki közülük különös lábbelit visel.
Louie, az ügyes kis nyuszi mindent lerajzol. Egyszerű vonalakkal, szép színekkel elevenedik meg az őt körülvevő világ, amit a gyerekek is követni tudnak a képernyők előtt.
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek.
Bucky és Björn egy papírsárkányt készítenek, ami sajnos röptetés közben fennakad egy fán. Mivel nem sikerül onnan lehozniuk, egy nagyszerű ötlettel állnak elő: egy nagyobb és egy szebb sárkányt építenek!
Pilar és barátai már nagyon várják Jettet a repülőtéren, hogy meghozza nekik a csomagjukat. A gyerekek mindenáron repülni szeretnének, de Jett nem utasszállító. Gyorsan megoldást kell találnia, hogy a gyerekek kívánsága teljesülhessen…
Dirk és testvére egy állathatározót rendel, hogy az eltűnt játékaik nyomába eredjenek. Jett így Dél-Afrikába repül, és ha már ott van segít is a keresésben. Vajon melyik állat vihette el a játékokat?
Elérkezett a Hálaadás napja, a kávézó pedig izgatottan készül erre. Kijelölnek egy falat, ahol mindenki felírhatja, hogy miért is hálás. Rebarbara először nem érti, hogy ez az ünnep mire is jó, de amikor…
A hód szállását tönkreteszi a vihar és az ár. Nestor, a kis hód egy varázslatos szigetre vágyik, ahol nincs ár és vihar. Nils megígéri, hogy a csapat elviszi őt a tavi szigetre, de Nestor nem jó útitárs…
Nils rendszeresen ellentmond Akkának, ezért büntetésből ő szerzi be a vacsorát Gorgóval. A kis társulás egy nagy kupac málnát talál, és megeszik. Szerencsétlenségükre egy rozsomák bogyóit viszik el, és…
John-nak koncertje lesz, így nem akar elrepülni Sohaországba, hogy tudjon még gyakorolni. Péter megígéri neki, ha elrepül velük, akkor hatalmas inspirációban lesz része. Hook kapitány és kalózai újabb…
Gróf, Gixer és Fred mindig készen állnak, ha csínytevésről van szó. A Bajszikák ezt megelégelve kihívják őket egy farkincás labdajátékra. Vajon melyik csapat lesz a jobb?
A Bajszikák találnak egy titokzatos műanyag dinoszauruszt a kertben, amivel mit sem sejtve játszani kezdenek. Mikor a dinó mindenféle csínytevést eszel ki ellenük, a Bajszikák és Edison gyanakodni kezdenek…
A mókuslányok zenés videója felrobbantja a netet. Alvin szeretné, ha nekik több nézőjük lenne, ezért új anyagot készítenek. Ám a zenés bemutatkozás nem arat sikert, így átnyergelnek egy másik műfajba…
A Dagaracki fivérek új filmjét játsszák a mozik, ám Simon betegsége miatt a mókusfiúk nem mehetnek el megnézni. Ekkor, a csalódott Alvinnak jó ötlete támad...
A rég nem látott Kim néni érkezik a hegyre, egy pumát hoz, hogy messzi a várostól, a vadonba elengedje. A landoláskor azonban balesetet szenved, és a puma kiszabadul a ketrecéből. Még szerencse, hogy Lassie…
Körmöspálcás sziklafigyelői hegyi túrára mennek. Lili és Sarah útközben egy kis bárányt találnak, így lemaradnak a csoporttól. Ráadásul eltévednek, és a veszélyes sziklapárkányon kötnek ki. Itt már csak…
Körmöspálcáson megrendezik a kisállatok versenyét. Csibész és Oroszlán párharcától azonban tüzet fog még a halas kávézó is, így Sam és csapata segítségére szorul a város.
Szikrát a Sivatagi Harcos puszta szerelőként csúfolja. Szikra, hogy ebbizonyítsa, hogy ez nem így van a gondatlanul a sivatagba megy, ahol elsüllyed a homokban, és nem tud kijönni. A hír eljut az egész városban, ahol mindenki nevet rajta…
Maurice és El Papó a nagy veszekedésük közepette egy lakatlan szigetre esnek. Itt csak az mentheti meg őket, ha a köztük lévő ellentétet félreteszik és összefognak a bajban.
Benny hatalmas szívességet kér a bandától. Azt szeretné, hogy az anyukája büszke legyen rá, ezért azt mondta neki, hogy beállt bandatagnak. Dzsungelbandának meg kell győznie Benny anyukáját, hogy ez igaz…
Leesik a hó, és Miffy egy kismadarat talál kint a kertben. Szeretne gondoskodni róla a nagy hidegben, ezért egy kis kenyérmorzsával behívja a házba a madárkát. A madarak azonban nem a házba valóak, így…
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek.
József Attila: Altató című versét Gregosits Péter mondja el.
Pityke a komputerteremből kamerán keresztül ellenőrzést tart egy cirkuszban. Kiszúrja, hogy a perecárus egy hírhedt tolvaj. Marcipán és Csusza segítségével akcióba lép.
Amikor Mr. Hammond fehérfejű rétisas tolla megsérül, Andy Alaszkába indul, hogy keressen egy másikat. Útközben találkozik egy lazacot halászó barnamedvével is.
Markus egy csúcsminőségű koreai karaoke szett értékesítésével akar meggazdagodni, de a bemutató termék gyorsan elromlik, pedig tetemes mennyiséget rendelt belőle. Robbe alig várja, hogy gipszelt lábbal végre videójátékozhasson…
A diákok izgatottan készülnek a pályaválasztó napra, amit ezúttal az anyukák tartanak. Enid még boldogabb, mint a többiek, és nagyon várja, hogy az édesanyja is eljöjjön. Érthető csalódottsággal veszi tudomásul, hogy Mrs…
Gortimer és barátai a Rendes utcában laknak, ahol néha különös dolgok történnek. Ms. Hudspith fiatalkorában híres modell volt. A sikereiért és aztán a balsorsáért is egy békát okol, ami szépséges ifjú…
Tiggy finom lila pudingjának senki nem tud ellenállni. Csak egy baj van vele: gyorsan elfogy. Dibi ezért varázslatot hajt végre, ám szokás szerint ez sem tökéletes.... Kissé sok lesz a pudingból. Túl sok!
János Nagyapó el van keseredve, mert a tűzfű aratás éjszakája lesz, de a terményt ellepik a bogarak, így félő idén nem lesz mit betakarítani. Persze Kokónak és barátainak, mint mindig, most is van egy nagyszerű ötletük rá…
Szakácsnak tűzfűre van szüksége az új ételének elkészítéséhez. Mivel a tűzokádóknak van csak ilyen és nem adnak belőle, így egy kis cselhez kell folyamodnia, hogy megszerezze a hőn áhított alapanyagot…
Galambbegyet egy boszorkány fondorlattal megszerzi szüleitől, és folyton az országutakat róva, mindenki elől elrejtve tartja a leányt. A kislány semmit sem tud igazi szüleiről, és anyjaként szereti a boszorkányt, mindenben szót fogad neki…
A tanárnő váratlan feltűnése pánikot kelt a strandon. A gyerekek előbb azért tesznek meg mindent, hogy elűzzék; aztán meg azért, hogy visszacsalogassák. Hogy ki érti ezt? Aki megnézi ezt az epizódot!
A gyerekek általában szeretik az állatokat. A fejtetű is állat. De azért óvakodjunk az elhamarkodott következtetésektől!
Pilar és barátai már nagyon várják Jettet a repülőtéren, hogy meghozza nekik a csomagjukat. A gyerekek mindenáron repülni szeretnének, de Jett nem utasszállító. Gyorsan megoldást kell találnia, hogy a gyerekek kívánsága teljesülhessen…
Dirk és testvére egy állathatározót rendel, hogy az eltűnt játékaik nyomába eredjenek. Jett így Dél-Afrikába repül, és ha már ott van segít is a keresésben. Vajon melyik állat vihette el a játékokat?
A hód szállását tönkreteszi a vihar és az ár. Nestor, a kis hód egy varázslatos szigetre vágyik, ahol nincs ár és vihar. Nils megígéri, hogy a csapat elviszi őt a tavi szigetre, de Nestor nem jó útitárs…
Nils rendszeresen ellentmond Akkának, ezért büntetésből ő szerzi be a vacsorát Gorgóval. A kis társulás egy nagy kupac málnát talál, és megeszik. Szerencsétlenségükre egy rozsomák bogyóit viszik el, és…
John-nak koncertje lesz, így nem akar elrepülni Sohaországba, hogy tudjon még gyakorolni. Péter megígéri neki, ha elrepül velük, akkor hatalmas inspirációban lesz része. Hook kapitány és kalózai újabb…
Gróf, Gixer és Fred mindig készen állnak, ha csínytevésről van szó. A Bajszikák ezt megelégelve kihívják őket egy farkincás labdajátékra. Vajon melyik csapat lesz a jobb?
A Bajszikák találnak egy titokzatos műanyag dinoszauruszt a kertben, amivel mit sem sejtve játszani kezdenek. Mikor a dinó mindenféle csínytevést eszel ki ellenük, a Bajszikák és Edison gyanakodni kezdenek…
A mókuslányok zenés videója felrobbantja a netet. Alvin szeretné, ha nekik több nézőjük lenne, ezért új anyagot készítenek. Ám a zenés bemutatkozás nem arat sikert, így átnyergelnek egy másik műfajba…
A Dagaracki fivérek új filmjét játsszák a mozik, ám Simon betegsége miatt a mókusfiúk nem mehetnek el megnézni. Ekkor, a csalódott Alvinnak jó ötlete támad...
A számítástechnika jövőjéről szól ez az epizód.
A 11 éves Rocca a nagymamájához költözik Hamburgba. A különleges lány nemcsak 180 utast ment meg egy bajba jutott repülőn, hanem miután a városba kerül, a maga sajátos módszereivel küzd a hajléktalanok…
Ismerkedjetek meg hét barát: Polly Pocket, Shani, Lea, Lila, Crissy, Kerstie és Rick különleges kalandjaival. Az animációs sorozat a Polly Pocket-es játékbabákról készült.
Nemes Nagy Ágnes: Pisti gondolkodik című versét Stichleutner Róbert mondja el.
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. Bartos Erika népszerű gyerekkönyvéből az Oscar-díjra jelölt M…
Az öltözködésével mindenki kommunikál valamit. Néha a fellépőruha csak egy show elem, de van, hogy kész jellemrajz. Mit és miért vesznek fel a magyar művészek? A színpadi, vagy a hétköznapi megjelenés…
Képzelj el egy műsort ahol minden üzenőfalak leghangosabb kommenthuszárjai mérhetik össze erejüket a legnagyobb trollokkal és a legéberebb nyelvtan nácikkal... Ez vajon lehetséges?! Nem-nem az, viszont…
Válogatott filmsikerek és ritkaságok vasárnap esténként, nem csak ínyenceknek. A filmeket ismert művészekkel nézzük végig, sőt, felvezetésképpen az Ő ajánlásukkal indítjuk a mozizást. A film után pedig…
A rocktörténet egyik első supergroupja volt a Bad Company, amelynek tagjai korábban sikeres együttesekből álltak össze. Bombasztikus rock hangzásával a Bad Company a hetvenes évek elejének egyik meghatározó…
Benne: 21.05 Az én kivételes gyermekeim (Mes enfants ne sont pas comme les autres, 2002) Stereo 12 év 81'55'' Francia filmdráma (Feliratozva a teletext 222. oldalán) Színlap és tartalom: 21.05 Magyar…
Egy Isten háta mögötti, poros kis faluba költözik Dia, a divattervező. A helyi Női Egylet kupaktanácsot tart annak érdekében, nehogy a csinos nő elhódítsa a férjeiket. A jövevény hatására a hagyománytisztelő…
Az Elektrip a Petőfi rádió Elektrik műsorának hanganyagaira és az MTVA archívumának gazdag képi felvételeire épülő audiovizuális utazás. A műsor a széles tömegek által kedvelt, minőségi, előremutató zenei…