Spanyol együttes, zenéjüket ’Rumba&Roll’- ként definiálták. Ez valahol a rumba, a funke és flamenco egy olyan különös kavalkádja, hol még maguknak a tagoknak is nagyon kell koncentrálni olykor, hogy ne vesszenek el benne…
DJ Bootsie a magyar hip-hop színtér egyik alakítója és aktív szereplője. 1996-ban DMC-t nyert, rap együttese volt (Az Árral szemben), melyben kezdetek óta a zenei alapokat készítette, emellett felkérésre…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal.
Az „Adom a dalod” adásaiban két ismert előadó és egy népszerű dal kapja a főszerepet, ahol hétről hétre új oldalukról mutatkoznak be a zenészek és új köntösbe bújtatjuk a dalaikat is! Minden adásban végig…
Kutyus megmagyarázza Cicusnak a fékút, a féktávolság fogalmát és hogy a járműveket mindig az útviszonyoknak megfelelően kell vezetni.
Vízipók a telet egy üres csigaházba húzódva vészelte át. Tavasszal előbújva megismerkedik a környéken lakókkal, akik számára hamar kiderül, hogy milyen pók is ő.
Kiss Judit Ágnes verse.
A Torna Clubba érkező kislánynak a kötélen átugráló macska csinál kedvet a sportoláshoz. Egy-két sikertelen kísérlet után a macska közreműködésével nemcsak a magasugrást, hanem a rúddal repülést is megtanulja…
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, és annak egy világszép lánya, aki eladósorba cseperedett. A király kihirdette, hogy lányát ahhoz adja férjhez, aki elkapja azt a csodaalmát, amit a lánya a kastély erkélyéről dob le…
Walter nagy-nagybácsi gokartversenyre biztatja a várnépet. A Kis Királylány lelkesen veti magát a kalandba, míg aztán meg nem látja, mivel versenyeznek a többiek.
Kokó cserbenhagyja a barátait egy rövid időre, de hamar rájön, hogy ezt rosszul tette. A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek…
Franklin és barátai különös háromszögeket vesznek észre az erdőben fákon, köveken. A kis nyomozó csapat azonnal a rejtély nyomába ered, és nem csak megfejtik azt, de nyomozni szerető társakra találnak…
Fortély és Karatty tönkre akarják tenni a játékvárosi versenyt, ezért Robit egy kitalált problémával a házukba csalják. Ám ez nem jó ötlet, Robi azonnal rendezkedni és takarítani kezd, ami jobban zavarja…
A kuglik valami különleges meglepetést szeretnének Anyák napjára az anyukájuknak adni. Noddy segít nekik megszervezni és elkészíteni az ünnepet.
Helen és kis diákjai ma kimennek az erdőbe, hogy közelebbről is megismerkedjenek az ott élő állítokkal. Az állatokat azonban nem olyan könnyű tetten érni.
Eltűnik Sir Richard lándzsája, Marty azonban nem akar segíteni keresni, mert eközben kis labdákkal van elfoglalva, amiket nem nagyon akar megosztani másokkal. Ráadásul el is tűnnek a labdák, így szegény kis Marty nagyon nyűgös lesz…
Ubor bá, a teknős nem tud elaludni, így Kip és Tüsi Bogárvárba mennek, hogy segítsenek neki. Mindenféle dologgal próbálkoznak, hogy elaltassák Ubor bát. Végül a Kip által talált dobozból bábszínházat csinálnak…
Valami rejtélyes dolog történik Turbó kapitány hajóján. Minden eltűnik, ami ehető, így nem csoda, ha a kapitány a kutyikhoz fordul. / Egy kis delfin elindul az öbölből, és felfelé úszik a folyón. Ez viszont…
Pocoyo szuperhőst játszik és mindenkinek segíteni szeretne.
Pocoyo és barátai kempingezni mennek.
Louie, az ügyes kis nyuszi mindent lerajzol. Egyszerű vonalakkal, szép színekkel elevenedik meg az őt körülvevő világ, amit a gyerekek is követni tudnak a képernyők előtt.
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek
Björn és Bucky vidáman cseresznyéznek a fán, ám Franny nem éri el még az alsó ágakat sem. Két barátja segíteni szeretne neki, ezért lázas munkába kezdenek, létrát vagy valami mást szeretnének építeni…
Trevor és barátai egy táncos előadásra készülnek, de toborozni kellene nézőket. Jett felturbózza magát és kiplakátolja New Yorkot. Annyi ember gyűlik össze, hogy nem férnek be a kis színházba. Megoldásként…
Koko gyorsaságával kérkedik a pályán, nem csoda, hogy rajta veszt és végül a javítóban köt ki. A kis vonat azonban nem tanul a hibájából és újra száguldozni kezd, de a régebbi baleset félősé teszi.
A kávézó ezúttal muffinokat süt, és a lányok megállapodnak, hogy az lesz a főnök egy napig, aki megtalálja a különleges szerencsemuffint. Rebarbara nagyon szeretné átvenni Babi kávézójának a vezetését…
Kravak, a Fekete Manó madara segítségre szorul és Akka úgy dönt, a csapat segít neki. Nils tiltakozik, de Akka nem hallgat rá. A varjú egy lóheremezőre viszi a ludakat, akiket egyre jobban megnyer magának Kravak…
A vadlúd csapat végre megérkezik Lappföldre. A ludak fészket raknak és Nils feleslegesnek érzi magát. Amikor Fekete Manó utoléri a csapatot Nils megmenti barátait és rájö, közéjük tartozik...
Londonban májusban el kezd esni a hó. Wendyék nagyon mérgesek, mert nem tudnak elmenni a vidámparkba. Péter elviszi őket Sohaországba, ahol mindig süt a nap. Közben Hook kapitány egy újabb gonosz tervet sző…
Piluval senki nem ér rá játszani, ezért elmegy a játékcicájával a parkba fagyizni. Mikor hazaindul, véletlenül egy másik babakocsit tol el, így ki kell derítenie ki a keservesen síró kiscica mamája.
A Bajszikák egy nagyszabású műsorra készülnek, ahol minden cicának lehetőséget adnak, hogy megmutathassa mit tud. Még a rosszcsont macskák is csatlakoznak, akik bajkeverésből a végén, igazi parádét varázsolnak…
Alvin kémkedik Simon után, aki időgépet épít. Simon rájön a turpisságra, és eltűnik a szobából. Alvin azt hiszi, az időgép tüntetette el az öccsét, ezért riasztja a barátait, és indul a Simon-kereső program!
Derek és barátai egész délután telefonon ugratják Alvint és testvéreit. A három kis mókus úgy dönt, hogy visszaadja a kölcsönt, de tévedésből egy nyugdíjazott titkosügynököt zaklatnak...
Zoé és Harvey a sípályán egy új fiúval, Drew-val ismerkednek meg. Bár a környéken lavinaveszély van, Drew ráveszi új barátait, hogy letérjenek a pályáról. Később kiderül, ez nem volt jó ötlet!
Norman kutyát szeretne, ezért anyukája próbára teszi, elég érett-e már ehhez a felelősségteljes feladathoz. Kölcsönkérik Lady Pufi Tappancsot, és Norman dolga, hogy egy napig vigyázzon rá. Norman elviszi…
Mrs. Chen szervezésében buszos történelmi kirándulásra mennek a gyerekek. A busz azonban elromlik, és Mrs. Chen fék nélkül kénytelen irányítani a száguldó járgányt. Szerencsére Sam és a tűzoltók ezzel…
A Csillagfény Műhely jubileumi ünnepsége előtt Szikra megkéri Légcsavart, hogy hozza el a ajándékokat a vendégeknek, de figyelmezteti barátját, hogy törékeny holmikat fog szállítani. Légcsavar összetöri az út során az ajándékokat…
Maurice szabadnapos, így Batricia és Gilbert indul mentésre. Egy veterán házaspár kér segítséget tőlük, akik nem emlékeznek hova is tették a régen összegyűjtött kincseiket.
Nosferapace, a gonosz keselyű meg szeretné leckéztetni a Dzsungelbandát, így Al-nek és Bob-nak ad egy banános rovarkosárkát ajándékba, amiről viszont nem tudják, hogy fel fog robbani. Hazafele többször…
Miffy, Röfi és Melanie kempingeznek este Röfi kertjében. A sátor éjszaka mindenféle hangokat hallanak,de kiderül, hogy csak Szimat az. A sátrazást végül a házban folytatják.
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek
Vesztergom Andrea: Nagy kislányok titkai című versét Neumann Lara mondja el.
Vízipók a vízicsigák kedvenc időtöltésével ismerkedik, amikor egy szerencsétlen véletlen miatt Fülescsiga elveszti kedvenc játékát. A nyomok a tegzeslegyek házához vezetnek.
Baleset történt a fúrótoronyban: olaj ömlik Norvégia partjai előtt a tengerbe, szennyezve a vizet, pusztulással fenyegetve a halakat és a madarakat.
Szörnyű eset történt a Csendes-óceánban Ausztrália parjainál: egy bálna beszorult egy vízbe dobott drótketrecbe és segítségére siető bálnatársai is beszorulhatnak.
Axel drónjának szárnya eltörik, így a csapatnak más módot kell találnia arra, hogy megállítsa Galádot és csatlósait, akik repülőkkel légi támadást készülnek végrehajtani a ligetben.
Axelnek össze kell állnia Medveriánnal, azért hogy megakadályozza Galádot abban, hogy Luka kitömött medvegyűjteményét legyőzhetetlen hadsereggé alakítsa át.
Miután Esmeralda kénytelen az Alapítókőhöz fordulni, hogy visszanyerje az erejét, a kő megfagy. A lányok nem tudják mire vélni, ami történik, ám az iskolában lassan általános a felfordulás. A varázslatok…
A Rendes utcai barátok vízimentő tanfolyamon vesznek rész, és Gortimernek egyszer csak rémálmai kezdenek lenni arról, hogy vízbe fullad. Ranger és Mel igyekeznek segíteni, hogy megfejtsék az álom jelentését…
Pepe polgármester mindenkit meghív egy ebédre a városházára. Tiggy-re vár a feladat, hogy elkészítse a finom fogásokat, már csak az a kérdés, hogy visz el ennyi mindent? Dibi lebegtető varázslata jó ötletnek…
Ismerkedjetek meg hét barát: Polly Pocket, Shani, Lea, Lila, Crissy, Kerstie és Rick különleges kalandjaival. Az animációs sorozat a Polly Pocket-es játékbabákról készült.
A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás. A gubák…
Az I betűt a legkönnyebb leírni, de vajon hogy sikerül az U vagy az F? Az írás, a betűvetés tudományát könnyen és játszva tanító animációs sorozat kicsiknek.
Hófehérke, a gyönyörű, szép királylány, akinek bőre fehér mint a hó, haja fekete mint az ében, szája piros mint a vér, új mostohát kap. Édesapja, az öreg király megházasodik, az új feleség azonban féltékeny a szép királykisasszonyra…
Előfordult már veled, hogy szándékod a visszájára fordult? Jót akartál, mégis zokon vették? Akarod tudni, hogyan oldódhatnak meg hasonló helyzetek? Akkor ne hagyd ki ezt az epizódot!
Zazie testvérre vágyik, és minden megoldás érdekli. A dolog azonban még így sem egyszerű…
Trevor és barátai egy táncos előadásra készülnek, de toborozni kellene nézőket. Jett felturbózza magát és kiplakátolja New Yorkot. Annyi ember gyűlik össze, hogy nem férnek be a kis színházba. Megoldásként…
Koko gyorsaságával kérkedik a pályán, nem csoda, hogy rajta veszt és végül a javítóban köt ki. A kis vonat azonban nem tanul a hibájából és újra száguldozni kezd, de a régebbi baleset félősé teszi.
Kravak, a Fekete Manó madara segítségre szorul és Akka úgy dönt, a csapat segít neki. Nils tiltakozik, de Akka nem hallgat rá. A varjú egy lóheremezőre viszi a ludakat, akiket egyre jobban megnyer magának Kravak…
A vadlúd csapat végre megérkezik Lappföldre. A ludak fészket raknak és Nils feleslegesnek érzi magát. Amikor Fekete Manó utoléri a csapatot Nils megmenti barátait és rájö, közéjük tartozik...
Londonban májusban el kezd esni a hó. Wendyék nagyon mérgesek, mert nem tudnak elmenni a vidámparkba. Péter elviszi őket Sohaországba, ahol mindig süt a nap. Közben Hook kapitány egy újabb gonosz tervet sző…
Piluval senki nem ér rá játszani, ezért elmegy a játékcicájával a parkba fagyizni. Mikor hazaindul, véletlenül egy másik babakocsit tol el, így ki kell derítenie ki a keservesen síró kiscica mamája.
A Bajszikák egy nagyszabású műsorra készülnek, ahol minden cicának lehetőséget adnak, hogy megmutathassa mit tud. Még a rosszcsont macskák is csatlakoznak, akik bajkeverésből a végén, igazi parádét varázsolnak…
Alvin kémkedik Simon után, aki időgépet épít. Simon rájön a turpisságra, és eltűnik a szobából. Alvin azt hiszi, az időgép tüntetette el az öccsét, ezért riasztja a barátait, és indul a Simon-kereső program!
Derek és barátai egész délután telefonon ugratják Alvint és testvéreit. A három kis mókus úgy dönt, hogy visszaadja a kölcsönt, de tévedésből egy nyugdíjazott titkosügynököt zaklatnak...
Sally, az özvegy mesekönyv-író és illusztrátor a kutyájával, Buddy-val él egy kisvárosban. Közeleg a karácsony, és az új könyve leadási határideje, amikor egy vihar lecsap a házára, Buddy ijedtében megszökik…
Az újra és újra visszatérő hírekről, a "visszhangszobáról" mesél ez az epizód.
Patkáron egy doboz fogságába ejti a Muszklétásokat, arra számítva, hogy elviszik őket a raktárból egy hajóra, és így megszabadul tőlük. Ám a kikötő összes patkánya és egere azon van, hogy a Muszklétásokat kiszabadítsa…
Ismerkedjetek meg hét barát: Polly Pocket, Shani, Lea, Lila, Crissy, Kerstie és Rick különleges kalandjaival. Az animációs sorozat a Polly Pocket-es játékbabákról készült.
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. Bartos Erika népszerű gyerekkönyvéből az Oscar-díjra jelölt M…
Az öltözködésével mindenki kommunikál valamit. Néha a fellépőruha csak egy show elem, de van, hogy kész jellemrajz. Mit és miért vesznek fel a magyar művészek? A színpadi, vagy a hétköznapi megjelenés…
Képzelj el egy műsort ahol minden üzenőfalak leghangosabb kommenthuszárjai mérhetik össze erejüket a legnagyobb trollokkal és a legéberebb nyelvtan nácikkal... Ez vajon lehetséges?! Nem-nem az, viszont…
Válogatott filmsikerek és ritkaságok vasárnap esténként, nem csak ínyenceknek. A filmeket ismert művészekkel nézzük végig, sőt, felvezetésképpen az Ő ajánlásukkal indítjuk a mozizást. A film után pedig…
Penny szerelme férje iránt már kihűlt. Phil csendes, zárkózott férfi. Gyermekeik pályája egyelőre sikertelen, Rachel egy kórházban takarít, Rory munkanélküli. Örömtelen családi életükbe akkor áll be gyökeres…
Benne: 21.05 Az én kivételes gyermekeim (Mes enfants ne sont pas comme les autres, 2002) Stereo 12 év 81'55'' Francia filmdráma (Feliratozva a teletext 222. oldalán) Színlap és tartalom: 21.05 Magyar…
Az Elektrip a Petőfi rádió Elektrik műsorának hanganyagaira és az MTVA archívumának gazdag képi felvételeire épülő audiovizuális utazás. A műsor a széles tömegek által kedvelt, minőségi, előremutató zenei…