Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
A Miticej zenekart a Kelet-Európában élő zenei műfajok inspirálják. Az őket körülvevő közeg végtelen zenei változatossága találkozik zenéjükben a fanyar humorú szövegekkel, így teremtve meg az együttes sajátos arculatát…
Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét…
A Junior Artisjus-díjas Antares lényegében a semmiből robbant be, amikor 159 indulóból megnyerték 2019-ben Budapesten a Fülesbagoly Tehetségkutató Special könnyűzenei versenyt. Az együttes zenéjének gerincét…
Tóbiás megpróbál egy utcai fülkéből telefonálni, de ez hosszas kísérletezés után sem sikerül neki.
Az jégeső utáni megfagyott esőcseppekkel remekül labdáznak a pókok. Kár, hogy olyan sérülékenyek és hamar elolvadnak. Vízipók a víz alól olyan remek labdát hoz fel a játékhoz, amely Keresztespók szerint még a teniszezést is bírni fogja…
Kutyus megtanítja cicust a tömegközlekedési eszközökön való helyes utazásra.
Beatrix királyné Mátyás távollétében igazságot tesz két vitatkozó között. A király ezért elküldi a palotából, csak egy valamit vihet magával, amit a legjobban szeret. Mátyás másnap kunyhóban ébred, a királyné őt vitte el…
A mackó ház közelében lévő patak vize hirtelen elapad. A bocsok vízkutatókká lesznek és kiderítik a kiszáradás okát.
Milo és barátai Stevienek segítenek a fodrászatban.
Louie, az ügyes kis nyuszi mindent lerajzol. Egyszerű vonalakkal, szép színekkel elevenedik meg az őt körülvevő világ, amit a gyerekek is követni tudnak a képernyők előtt.
Kokó a mesterével vészhelyzetek megoldását gyakorolja és megtanulja a legfontosabb szabályt, hogy ilyen esetekben nyugodt maradjon. A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz…
A tengerpartokon már több mint kétezer éve használják a világítótornyokat a hajósok tájékoztatására. A kikötői fény sajnos elromlik, Beth és Olly feladata a jelzőfények pótlása. Olly azonban nem veszi…
A kis krokodil azt próbálja bebizonyítani Badou-nak, hogy az emberek csak azért kedvesek hozzá, mert a király unokája. Badou viszont úgy véli, azért, mert ő is kedves mindenkivel... Szelesztina királynő…
Az iskolába nem szabad bevinni játékot. Charley barátjától az igazgató úr el is veszi a távirányítós autóját. Egy mód van rá, hogy visszakaphassa...
Általános tartalom: Egy hóbortos fiatal tudós, Kuta Tóbiás (Jerger Balázs) nem hétköznapi padlásán játszódik a sorozat. Tóbiáshoz nagyon sok, természettudományos témakörökhöz kapcsolódó kérdés érkezik a gyerekektől…
Furunkulusz megoldást keres a római légiósok tisztasági gondjainak megoldására. Homeopatix erre is gyárt illatvizet, de ehhez le kellene tarolni a környék összes fagyöngyét. Elriasztó illatkotyvasztásba…
Kezdődik a nyári vakáció. Alvin terjedelmes listát ír azon nyári tevékenységekről, melyekre feltétlenül sort kell keríteni, hogy értelmesen töltse el a szünidőt. Csakhogy egész nyáron el sem lehet rángatni a videó játék mellől…
Egy vándorló madár lezuhan az égből, és úgy tűnik, nagyon beütötte a fejét, mert fogalma sincs hova tartozik. Éppen ezért meg van győződve arról, hogy ő is koala. Jacko és Blinky megpróbálják bebizonyítani neki, hogy valójában madár…
Míg Chris és Martin az esőerdő összetett kapcsolatait tanulmányozzák, addig Ínyenc el akarja készíteni az esőerdő ragut.
Ha rendőrt látunk integetni a kereszteződésben, akkor nem visszaköszönni kell, hanem megtanulni és odafigyelni, hogy mit mutat. A rendőr jelenléte ugyanis mindent - táblát, útfestést és lámpát is - felülír…
Tikkasztó nyári nap van, persze, hogy mindenki vágyik egy kis hűsítő csobbanásra. Ám a medencében nincs víz, márpedig ez nem maradhat így! A városi víztoronyba kell eljutni a kutyiknak, ha szeretnék megoldani a problémát…
Ricky és a Mocimbik nem bánnak elég óvatosan Maxim elektromágnesével, ezért aztán hamarosan fémtárgyak hada veszi üldözőbe őket.
Ricky egy időkapszulába teszi a kedvenc labdáját, aztán szeretné visszaszerezni. Lali azonban nem emlékszik, hová temette el.
Csillámot azzal vádolja Spiderus a pók, hogy megette Mantisz mester házának a kérgét. Ezt a hírt el is terjeszti Napsugár réten./ Izimizi nagyon fél a sötétben. Fülelő sétára megy mamájával, hogy ne féljen többet az éjszakai hangoktól…
Josephine mindenáron táncolni akar megtanulni a sajtboltban, de így veszélybe sodorja magát és barátait. Frankfurt néni egy egércsapdát tesz ki, hogy el fogja őket. Trappista vállalja, hogy feláldozza…
Lord Godfred arany szállítmánya számára áthaladási engedélyt és védelmet kér Richard királytól, amit János király kihagyhatatlan lehetőségnek tekint. Richárd Robint bízza meg a szállítmány védelmével…
János herceg különleges zsoldosokat bérel fel az adók beszedésére, akikkel elsőre még Robin és barátai sem bírnak el. Kénytelenek összefogni Livvel, a viking Harald leányával, aki ellenségként tekint Robinra…
Yann és barátai egy hajótöröttet találnak egy kis szigeten. Szeretnék megmenteni, de a szigetlakó nem akar velük tartani, sőt, elüldözi őket. Patrick bácsi és egy teknős segítségével azonban visszatalál az emberek közé…
A tupapauk éjszakája egy táncos ünnep Maotou-n, amit a Szent Kürt hangja nyit meg. Valaki azonban elrabolta a sziget kürtjét, így nem tudják megtartani az ünnepet. Yann, Timeti és Auru elindulnak, hogy visszaszerezzék a kürtöt…
A léghajó Afrikában landol, és a csapat nagyon várja, hogy milyen különleges törzzsel kerülnek kapcsolatba. Útjuk során egy zsiráffal találkoznak, akire azt hiszik először, hogy egy patás leopárd. Zsiró…
Tim egy szellemmajom-történettel ijesztgeti barátait. Ezután rejtélyes dolgok történnek, egymás után tűnnek el a tárgyak és a finomságok. Vajon ki áll az eltűnések mögött?
Tóbiás megpróbál egy utcai fülkéből telefonálni, de ez hosszas kísérletezés után sem sikerül neki.
Az jégeső utáni megfagyott esőcseppekkel remekül labdáznak a pókok. Kár, hogy olyan sérülékenyek és hamar elolvadnak. Vízipók a víz alól olyan remek labdát hoz fel a játékhoz, amely Keresztespók szerint még a teniszezést is bírni fogja…
Beatrix királyné Mátyás távollétében igazságot tesz két vitatkozó között. A király ezért elküldi a palotából, csak egy valamit vihet magával, amit a legjobban szeret. Mátyás másnap kunyhóban ébred, a királyné őt vitte el…
A mackó ház közelében lévő patak vize hirtelen elapad. A bocsok vízkutatókká lesznek és kiderítik a kiszáradás okát.
A magabiztos Kolos úgy gondolja, hogy úszva könnyedén eljut Nagypapa hajójára, ám nem számít a tenger erejére. Ezzel szemben Nagypapa békésen üldögél a parton és vár valamire. A kisfiú így ismerkedik meg…
November 4-dike az amerikai hoppik ünnepe, amikor minden amerikai töltött pulykát eszik. Doki és barátai is egy finom pulykával készülnek az ünnepre, ám amíg a pulyka sül, egy fantasztikus utazást tesznek…
Sardine tudni akarja, miért forognak a bolygók. Hőseink felfedezik, hogy a Gravitációs Vonzás zenekar perdíti táncra a bolygókat, a Zenith-nél. Ám a zenekar tagjai egyszer csak eltűnnek...
A Szuperizom rettenetesen unatkozik, ezért Kroki doki azt javasolja neki, hogy támadjanak meg egy bolygót, csak a szórakozás kedvéért. Természetesen az Oyapoc bolygót választják, ahol épp Sardine, Louie és a bácsikájuk piknikeznek…
A vizsga után egyértelmű, hogy az évfolyamelső - mindenki meglepetésére - Maud. Mildred is maradhat, próbaidőre, de bizonyítania kell, hogy ehhez elég ügyes. Az elsős kis boszik cicát választhatnak,…
Sadie nagyon szeretne elmenni a sulibuliba Sammel együtt. Ám mielőtt elhívhatná a fiút, Val megelőzi. Cserébe Sadie életre kelti az egyik szuperhős babáját, és vele megy bulizni. Csak arra nem számít…
Sadie nagyon szeretné elhívni randira Samet, de túl bátortalan. Ezért egy szerelmi bájitalt kever, bár Gilbert figyelmezteti, hogy nem lesz jó vége. Így is történik; amikor az iskolai ebéd szószába belekerül…
Treflinka kap egy új cipőt apukájától, de szomorú, mert az nem varázscipő.
Treflik család nagyon boldog együtt, de néha jó az egyedüllét is.
Biciklizni jó, de vajon kinek köszönhetjük ezt a remek találmányt. Nos, erre nem is olyan egyszerű válaszolni, hiszen a kerékpár sok-sok év alatt alakult azzá, amit mi már jól ismerünk.
Budapest egyik kerületében mindent a gyerekek irányítanak. Vajon igaz ez a történet? A film a Gyermekvasút munkáját mutatja be.
Haha, Hehe, Hihi, Hoho és Huhu, az öt kis szőrmók a gyerekek legjobb barátja szeretne lenni, de miket és hol kell ahhoz megtanulniuk? A Szőrmók oviban, ahol a világ minden tájáról, minden nap más-más kisfiú…
Mindenki izgatottan készül a város új szobrának leleplezésére. Csak maga a művész kétségbeesett, mert nincs ihlete, mit is készítsen. A feladat nem egyszerű, a boldogságról kellene szobrot faragnia, de…
Dibi varázslata megint nem sikerül valami jól. Ezúttal Ninót tünteti el, aki a kezdeti meglepődés után, kifejezetten élvezi, hogy megviccelheti a barátait. A városka lakói pedig nem igazán értik, hogy mi is történik velük…
A csapat a doveri fehér sziklákhoz érkezik, hogy támogassák Kyant a La Manche-csatorna átúszásban. Ám a part előtt pár méterrel hatalmas por- vagyis később kiderül, kréta felhőbe keverednek. Glitch megint mesterkedik valamiben…
Kismackó hazafele talál egy kidobott játék oroszlánt, Leót. Anyukája segít neki megvarrni és rendbehozni a plüsst. Végén még a gazdája is meg lesz.
Kismackó szeretne Maci pajtira hasonlítani, mert szerinte nagy és ügyes. Elmegy vele és Méz pajtival az erdőbe sátrat építeni, de a végén rájön nem is rossz néha kicsinek lenni.
Az iskolában a gyerekek a dinoszauruszokról tanulnak. A tanító elmondja az ámuló diákoknak, hogy a faluban őskori kövületeket talált. Megindul hát a nagy dinóvadászat, ami Postás Pat képzeletét is megragadja…
Gertie-t bosszantja, hogy Otis sokat alszik, mert ilyenkor unatkozik. Wissper és Monty kitalálják, hogy Otis rokonai helyettesítsék időnként Otist...
Szörnyű dugó és rettenetes káosz áll be Kockavár közlekedésében, az eltűnt jelzőbóják miatt. Természetesen Noddy-ra vár a feladat, hogy tisztázza a bajok okát.
Spéci kiállítja Bigyó-gyűjteményét, ami olyan nagy sikert arat, hogy mindenki arra vágyik. Hamarosan elcsenik a műhelyből, így Noddy-ra vár a feladat, hogy kinyomozza, ki volt a tettes.
Holly és Rongyi iskolába szeretne járni, de még nem elég idősek hozzá. Will és Rosie ezért órkat szervez a két kis kíváncsinak.
Zou csapatának kabalája eltűnik, ám anélkül nem lehet elindulni a kosárlabda versenyen, ami délután lesz. Apránként, lépésről-lépésre Zou és barátai megfejtik, hol lehet a kabala, és mi történt vele.
Zou a családjával tájfutóversenyre megy. A versenyzőknek a parkban, egy különleges pályán egy térkép és egy iránytű segítségével kell eligazodniuk és minél hamarabb célba érniük. Zou és Nagyapa egész jól…
Vesztergom Andrea: Kistestvérem született című versét Fehér Petra Krisztina mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Tiggy finom lila pudingjának senki nem tud ellenállni. Csak egy baj van vele: gyorsan elfogy. Dibi ezért varázslatot hajt végre, ám szokás szerint ez sem tökéletes.... Kissé sok lesz a pudingból. Túl sok!
Nyunyu nagyon szeretné megmutatni hegedűtudományát, de úgy tűnik, sajnos senki nem kíváncsi rá. Az ok nagyon egyszerű: a kis nyuszi rendkívül hamisan játszik, így Dibi szeretne neki segíteni. A varázslatával…
Ciklona hall egy dallamot, ami régi gazdáját idézi meg, ezért az ismeretlen nyomába szegődik. Nem sejti, hogy csak érdek vezérli az álgazdát, aki csak a szaglását akarja használni. Azt szeretné, hogy találja…
Kakofonix, a lázadó lutéciai énekes visszatér egy koncertre. Ám a hamis hangokból a gallok hamar rájönnek, hogy egy álénekes, köpönyegforgatóbújt régi hősük köntösébe. Az igazi elbújt az erdőben és a rómaiaknak…
Zsombi segítségével megismerhetjük a fekvőrendőrt, és azt is, hogy mi célt szolgál.
Goodway polgármester szokásos évi tojáskereső versenyére készül, amikor megsérül. Így a Mancs őrjáratra vár a feladat, hogy megtegyék a szükséges előkészületeket. Ám egyszer csak hiba csúszik a jól kitalált tervbe…
Feltűnik a városban egy szellem-moci. Ricky és a Mocimbik feladata, hogy elkapják és lefüleljék a csíntalan kísértetet.
Maxim azt hiszi egy repülő csészealjat látott, pedig az csak Robina drónja volt. Maxim, Berreg őrmester és a mocimbik szeretnék lefotózni az idegenek űrhajóját, ezért üldözni kezdik az űrlényeket...
Csillám, Csöpi,Izimizi és Ugribugri találkoznak Szvitivel a cuki csótány lánnyal, akit a szél elfújt a városból Napsugár rétre./Csöpi úgy gondolja, hogy a kívánsága miatt egy csillag leesett az égről…
Pierre a kikötő hőse szeretne lenni, így bajba sodorja a rágcsálókat, hogy azután megmenthesse őket. Mikor a Muszklétások erre rájönnek, elzavarják őt.
A rossz kezekbe kerülő romlott kenyér egykettőre elrontott varázslathoz vezet, amit aztán Robin és barátai nem győznek helyrehozni. A gyermekdeddé vált Király semmit sem vesz komolyan, naphosszat csak…
Mikor János megszervezi saját elrablását, még nem számol azzal, hogy Robin a viking Haralddal érkezik a megmentésére. A szokatlan harcmodor kissé összekuszálja a szálakat, és meglepő fordulatokhoz vezet mindenki számára…
A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás. A negyedik…
Ebben az epizódban a H, Á és a Z betű írását mutatják be humoros dallal kísérve. Az írás, a betűvetés tudományát könnyen és játszva tanító animációs sorozat kicsiknek.
Simon elkészít egy helyes kis robotot és úgy dönt, hogy érzelmi intelligenciát is táplál belé. Ezért leülteti a számítógép elé és tévé műsorokkal szórakoztatja, hogy abból tanulja a helyes viselkedést…
Glitch New Yorkban színházba menne, de nem tudja hol leparkolni a Grimbázist. Kitalálja, hogy a Centrál Park a legmegfelelőbb hely erre, és épít oda egy nagy parkolóházat.
Patonak új telefonja van, de annyira el van vele foglalva, hogy még a barátaival sem akar játszani. Pocoyo és Elly együtt próbálják rávenni Patot, hogy tegye le a telefont.
A barátok meghívót kapnak egy jelmezbálra, ahol a legötletesebb jelmezt díjjal jutalmazzák. Vajon ki nyeri el a díjat?
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
Az „Adom a dalod” adásaiban két ismert előadó és egy népszerű dal kapja a főszerepet, ahol hétről hétre új oldalukról mutatkoznak be a zenészek és új köntösbe bújtatjuk a dalaikat is! Minden adásban végig…
Az egyik legígéretesebb jazzből építkező kísérleti zenekar Magyarországon ma a Deus Ex Quartet, melyben meglepő természetességgel keverednek különböző komoly- és népzenei elemek az improvizatív jazz stílusvilágával…
Miután megnyerték a Cseh Tamás Program támogatását elkészült az első lemezük, melynek idén októberben volt a bemutatója, bejárták az országot, készítettek egy klipet és a nyár végén egy egyhetes romániai…
Az Elektrip a Petőfi rádió Elektrik műsorának hanganyagaira és az MTVA archívumának gazdag képi felvételeire épülő audiovizuális utazás. A műsor a széles tömegek által kedvelt, minőségi, előremutató zenei…