Anna Lotterud, ismertebb nevén Anna of the North, norvégiai származású énekes- dalszerző. Első lemeze 2017-ben jelent meg ’Lovers’ néven, majd 2019-ben követte a második, melynek a ’Dream Girl’ nevet adta…
A Blahalouisiana a 60-as évek és a modern amerikai dalszerzők által inspirált, blues-os, country-s elemeket alkalmazó székesfehérvári rockzenekar. Koncertjeikre az oldott, popos hangulat jellemző, dalaik angol és magyar nyelven íródnak…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…

Az „Adom a dalod” adásaiban két ismert előadó és egy népszerű dal kapja a főszerepet, ahol hétről hétre új oldalukról mutatkoznak be a zenészek és új köntösbe bújtatjuk a dalaikat is! Minden adásban végig…
Sebaj Tóbiás beleesik egy telefonkábelek számára készített gödörbe. Mikor sikerül kikapaszkodnia látja, hogy mások is arra tartanak, és a balesetek megakadályozás érdekében hősiesen visszabújik a gödörbe…
Vízipók arra ébred, hogy hideg víz folyik téli lakhelyébe, a csigaházba. A hóolvadástól megáradt víz magával sodorja úszni nem tudó ismerőseit is. A vészhelyzetre bizony mindenki másképp reagál.
Kukorelly Endre verse.
A gömöri urak a király tiszteletére rendezett lakomán nem hajlandóak a jobbágyok egészségére inni. Mátyás elhatározza, hogy megleckézteti az urakat. Reggel kiküldi őket a szőlőbe kapálni, hadd tudják meg…
A maci bocsok kirándulni mennek és rájönnek, hogy a virág helye ott van az erdőben, nekik az is éppen elég, ha fényképen viszik haza őket.
Greendale város lakói kiállítást rendeznek szeretett városukról. Pat édesapjának sapkáját és postás táskáját is kiállítják, hisz ő volt Greendale régi postása. Eközben Pat egy különleges küldeményt, egy…
A kis csapat minden tagja tűzoltó szeretne lenni, ezért nagy izgalommal várják a kirándulást a tűzoltó állomáson. Franklin és Medve megígérik egymásnak, hogy nem csinálnak semmit a másik nélkül, ezért mindketten korán mennek másnap…
A Kis Mezei Nyuszi és a Kis Mezei egér elindulnak, hogy virágot szedjenenk a réten, és egy-egy csokrot átadjanak a barátaiknak. Ám hiába figyelmezteti őket mindenki, kissé túlzásba esnek. Így nem csoda…
Itt a tavasz, és minden új életre kelt. Nyílnak a virágok, a fészekben pedig megjelennek a fiókák. Kis Mezei Nyuszi és barátai meglátogatják Kék Madár családját, és tanúi lesznek annak, hogyan tanulnak meg repülni és fedezik fel a világot…
Helen megtanítja a többieknek, hogyan kell egy virágot átültetni. Eközben sokat tanulnak a növényekről. Sir Richard vállalja, hogy védőfalat épít a virágnak, de közben magát is bezárja.
Helen sulijában éppen kalózosat játszanak a diákok. Két csapatra oszlanak, csinálnak kalózhajót, már csak egy kincs hiányzik. April hercegnő koronája tökéletes lenne, de a hercegnő nem szeretné azt odaadni a többieknek…
Kip az új evezőlapát és Málna segítségével fogja Ubor bát a beszorult kövek közül kiszedni. De vajon hogyan és mire lesz még hasznos az evezőlapát?/ Kipp elviszi hintázni a Bújjbújjkákat, de elfújja őket a szél egy nagy fal tetejére…
Valaki furcsa dolgokat művel, amire nehéz magyarázatot adni. A kutyikat az éjszaka közepén riasztja Ryder, hogy kiderítsék, ki vagy mi állhat a furcsa események mögött. / A városka előadásra készül, a díszletet pedig Turbó kapitány építi…
Pocoyo új barátra lel, amikor egy kis hernyóval találkozik.
Pocoyo játszani szeretne a barátaival, de azok úgy tűnik eltűntek valamerre.
Louie, az ügyes kis nyuszi mindent lerajzol. Egyszerű vonalakkal, szép színekkel elevenedik meg az őt körülvevő világ, amit a gyerekek is követni tudnak a képernyők előtt.
Matematikai oktató sorozat gyerekeknek.
Az iskola tetője tönkremegy, de nincs pénz megcsináltatni. A gyerekek kitalálják csináljanak iskolai zsúrt, ahova a szülőket meghívják.
Mtambo éjszakai szafarit szervez, és vononctársait viszi az első túrára. Mindegyik vononc valami különleges felszerelést kap, például éjjellátó szemüveget vagy világító festéket. A félős Koko zölden világít…
Új mozdony érkezik Chuggingtonba, Rosa, a San Locomota-i csodagép, aki mindenkinek segít egy-két jó tanáccsal. Változatosságra vágyott, ezért jött Chuggingtonba, de az elképzelései nem váltak valóra. Mielőtt…
Ha valami bajt csinálunk, azt mondjuk, hogy hupszi. Néha olyan sokszor, hogy már észre sem vesszük, és utána egyik ügyetlenkedés és bosszúság jön a másik után. Hupszimanó pedig ilyenkor érzi magát elemében…
Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
Michael folyamatosan viccelődik, és farkast kiállt. Mikor Sienna ellopja a Sohaország Nagykönyvét senki nem hisz már neki. Sienna elviszi Hook kapitánynak a lopott holmit, aki életre kelti az abban található szörnyeket…
Gróf golftudásával henceg, és benevez a városi golfversenyre. Lampo szeretné legyőzni Grófot, ám ez csak álarcban és csellel sikerülhet. Barátai segítenek neki.
Pilunak mozog a foga, és a közeli mentőben Mimi ellátja a kis cicust, csakúgy, mint a többi kutyust és cicát a környéken.
A mókusok úgy érzik, hogy pótpapájuk túlságosan rájuk telepszik, ezért, hogy lélegzethez jussanak, randit szerveznek neki.
Eltörik Simon szemüvege, így kénytelen a régiben menni suliba, ahol az iskola legundokabb diákjai kipécézik maguknak. Az eszes mókus igyekszik felülkerekedni, ám végül rájön, hogy többségben az erő.
Zoé és Harvey különválnak az erdőben. Zoé Lassie-re és a megérzéseire hagyatkozik, míg Harvey a térképet részesíti előnyben. Vajon melyikük éri el a célt előbb?
Miközben Sam a gyerekekkel tűzbiztonsági kirándulásra megy, a tűzoltóságon nagy változás lesz. Edzést tartanak a tűzoltóknak, és a csapat lesérül. Természetesen Sam sem tétlenkedhet a kiránduláson, erről Norman gondoskodik…
Az iskolások kirándulni mennek, hogy megcsodálják a sarki fényt. Garrett parancsnok azonban leesik a mozdonyról, így a vonat vezető nélkül robog a hideg télben. Még szerencse, hogy Sam és a tűzoltók időben érkeznek…
Edzés után Harry felfedezi, hogy megsérült a motorja, és tévesen azt feltételezi, hogy Szikra tette ezt szándékosan. Kerék segítségével Szikra rájön, hogy a tettes Vulkán volt. Vasborda seriff úgy véli…
A Dzsungelbanda egy különleges szupercsapat, mely az őserdő különböző állatainak problémáit és rejtélyeit igyekszik megoldani. Tagjai: Maurice, a pingvin; Junior, az aranyhal; Miguel, a gorilla; Batricia…

Miffynek új esernyője van és szinte el sem akarja engedni, annyira tetszik neki. Így viszont egy csomó mindent nem tud rendesen csinálni, hiszen az egyik kezében mindig ott az ernyő.
Matematikai oktató sorozat gyerekeknek.
Juhász Magda: Hová lett az ellenőrző című versét Fehér Petra Krisztina mondja el.
Élescsiga tönkretette Vízipók házát, aki csak a kis barátaira való tekintettel bocsátja meg nekik a nagy bűnét.
A rendkívüli nagy hideggel küzdő Moszkvában egy baleset miatt óriási közlekedési dugó keletkezett. A káosz miatt csapdába esett autók nem állíthatják le a motort, mert a jeges hideg miatt megfagynának…
Olaszországban valami elzárt egy vízgyűjtő árkot, és a folyó eláraszt egy közeli falut.
Axel megtanul kidobós játékot játszani annak érdekében, hogy megállítsa Galád és Cukorsó hercegnő harcát, hogy ki a jobb gazember, valamint Zoe és Cleo közötti vitát is leállítsa, hogy ki a jobb edző!
Hónapok óta tartó napi Luchador edzés után Axelnek kell kiállnia a hívatlan versenyzők, Galád és Dynamo ellen, mivel Maszkos megsérül. Győznie kell mindenképp, mert a bajnoki cím díja nem más, mint Axel karpántja…
Miután Mildred ellopja a Kívánságcsillagot, boszorkánnyá változtatja Julie-t. Az édesanyja eleinte furcsállja a dolgot, de gyorsn hozzászokik. Ethel mindenáron szeretné megtudni, ki lopta el a csillagot, és Julie-re gyanakszik…
Gortimer karján a gipszet mindenki aláírja az osztályból, de talál egy aláírást, amiről nem tudja, hogy kitől van. Gortimer a titokzatos Abigail nyomába ered, miközben Mel és Ranger igyekeznek kettesben…
A városban tehetségkutató versenyt rendeznek, ahol többen is fellépnek különböző előadásokkal. Tomi is szeretné megmutatni énektudását, ám zavarba jön, ha mások nézik. Dibinek van egy jó ötlete, hogyan győzhetné le a félelmét…
A csokoládét a legtöbbünk szereti, de vajon miből készül és hogyan. Mi a különbség az egyes csokoládéfajták között? Ezen a napon erre a kérdésre kapjuk meg a választ.
A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás. Napraforgó bábelőadást szervez a gubáknak…
Danyiil Harmsz: Mi lehet ez? című versét Solt Petra mondja el.
Ismerkedjetek meg hét barát: Polly Pocket, Shani, Lea, Lila, Crissy, Kerstie és Rick különleges kalandjaival. Az animációs sorozat a Polly Pocket-es játékbabákról készült.
Ismerkedjetek meg hét barát: Polly Pocket, Shani, Lea, Lila, Crissy, Kerstie és Rick különleges kalandjaival. Az animációs sorozat a Polly Pocket-es játékbabákról készült.
A szépséges, de szívtelen és arrogáns hercegnő egy dologra vágyik csak: a csengő-bongó fácskára, ami csak a szerető szíveknek szólal meg. A herceg beleszeret a hercegnőbe és elindul a fáért. Ahhoz, hogy…
Mik azok a csatlakoztatott eszközök?
Segíteni igazi öröm! Megeshet, hogy mi csak apróságot adunk, de aki kapja, egy világgal lesz gazdagabb…
A szülők eszén túljárni nem könnyű. És – legalább utólag – mindig kiderül, hogy nem is érdemes…
Mtambo éjszakai szafarit szervez, és vononctársait viszi az első túrára. Mindegyik vononc valami különleges felszerelést kap, például éjjellátó szemüveget vagy világító festéket. A félős Koko zölden világít…
Új mozdony érkezik Chuggingtonba, Rosa, a San Locomota-i csodagép, aki mindenkinek segít egy-két jó tanáccsal. Változatosságra vágyott, ezért jött Chuggingtonba, de az elképzelései nem váltak valóra. Mielőtt…
Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
Sherlock a híres magánynyomozó jak és hűséges társa Hermione különféle bűnügyeket oldanak meg az állatkertben.
Michael folyamatosan viccelődik, és farkast kiállt. Mikor Sienna ellopja a Sohaország Nagykönyvét senki nem hisz már neki. Sienna elviszi Hook kapitánynak a lopott holmit, aki életre kelti az abban található szörnyeket…
Gróf golftudásával henceg, és benevez a városi golfversenyre. Lampo szeretné legyőzni Grófot, ám ez csak álarcban és csellel sikerülhet. Barátai segítenek neki.
Pilunak mozog a foga, és a közeli mentőben Mimi ellátja a kis cicust, csakúgy, mint a többi kutyust és cicát a környéken.
A mókusok úgy érzik, hogy pótpapájuk túlságosan rájuk telepszik, ezért, hogy lélegzethez jussanak, randit szerveznek neki.
Eltörik Simon szemüvege, így kénytelen a régiben menni suliba, ahol az iskola legundokabb diákjai kipécézik maguknak. Az eszes mókus igyekszik felülkerekedni, ám végül rájön, hogy többségben az erő.
A majomkenyérfa alatt egy idős férfi mesél a gyerekeknek. Maki, a tízéves, a rabszolgakereskedők kezéből megszökött kisfiú és Zarafa, az elárvult zsiráf barátságának történetét. A zsiráfot az egyiptomi…
A dalhívó kristály összetört, amitől a fénylő gyümölcsök zenélnek. A Kristályfónia barlangból tudnak egy újat szerezni, hogy a gyerekek álma ne kerüljön veszélybe.
Szivárvány a törzsi ünnepre különleges finomságot főz, amit a szokás szerint cseresznyével kell ízesíteni. Ám a korán érő cseresznyét a dühös hollók őrzik, akik nem szívesen adnak senkinek a gyümölcsből…
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. Bartos Erika népszerű gyerekkönyvéből az Oscar-díjra jelölt M…
Az öltözködésével mindenki kommunikál valamit. Néha a fellépőruha csak egy show elem, de van, hogy kész jellemrajz. Mit és miért vesznek fel a magyar művészek? A színpadi, vagy a hétköznapi megjelenés…
Képzelj el egy műsort ahol minden üzenőfalak leghangosabb kommenthuszárjai mérhetik össze erejüket a legnagyobb trollokkal és a legéberebb nyelvtan nácikkal... Ez vajon lehetséges?! Nem-nem az, viszont…
Válogatott filmsikerek és ritkaságok vasárnap esténként, nem csak ínyenceknek. A filmeket ismert művészekkel nézzük végig, sőt, felvezetésképpen az Ő ajánlásukkal indítjuk a mozizást. A film után pedig…
Egy női komikus felemelkedése és tündöklése a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, Észak-Anglia iparvidékén. Margaretnek problémás, erőszakos gyermekkora volt. Nem mintha felnőttként jobb élete lenne…
Benne: 21.05 Az én kivételes gyermekeim (Mes enfants ne sont pas comme les autres, 2002) Stereo 12 év 81'55'' Francia filmdráma (Feliratozva a teletext 222. oldalán) Színlap és tartalom: 21.05 Magyar…
Lauretta egy túlsúlyos és végtelenül félénk pénztáros lány, akinek életét a munkáján kívül édesanyja mániái határozzák meg. Ha nem a hipermarket bogaras vevőivel bajlódik, otthon segít hipochonder anyjának…
Az Elektrip a Petőfi rádió Elektrik műsorának hanganyagaira és az MTVA archívumának gazdag képi felvételeire épülő audiovizuális utazás. A műsor a széles tömegek által kedvelt, minőségi, előremutató zenei…