A francia La Maison Tellier (A vörös-lámpás ház) nevű együttest 2004-ben alapította meg két testvér, Raoul és Helmut Tellier azzal a szándékkal, hogy az amerikai country-zene és a francia népzene elemeit sajátos módon egyesítsék…
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
A New Model Army zenéje a legfontosabb láncszem a régi punk rock, valamint a post punk és a goth zenék között, ami amúgy nem más, mint pörgős, vidám dalok összessége, amelyek mindig alkalmasak egy jó bulira…
Az A38 Hajó tematikus koncertműsorában korábban már bemutatásra került a hazai jazz színtér, ezúttal pedig a külföldi előadók fellépéseibe nyerhetnek betekintést. Igazán nemzetközi válogatás a mai: belga…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán. A Budapest Gipsy Swing a jazz történetének legpezsgőbb, európai…
Mekk Elek molnárként szeretne karriert csinálni, ezért szélmalmot épít a dombtetőn. Első megrendelője a fukar Hörcsög Ödön, aki nagy nehezen szánta el magát egy zsák rozs megőröltetésére.
Vízkereszt napján felkeresik Mátyást hívei és ajándékkal kedveskednek neki. Galeotto Marzio csak a tollát tudja felajánlani neki, de Mátyás szerint ez a legmaradandóbb ajándék.
Kutyus a kerékpáros közlekedésre vonatkozó tilalmi jelzőtáblákat ismerteti meg Cicussal.
A zenészek üldözőbe veszik a nagybőgőt, de helyette mindig Tóbiást fogják el. Végül Tóbiás, mint nagybőgő lép fel este a koncerten.
Töf-Töf az elromlott telefon pótlására varázscsövével az űrből hív segítséget. Az űrből érkező azonban nemcsak telefonálásra alkalmas tárgy, hanem érző, önálló cselekedetre is alkalmas, aki sírni, nevetni, sőt megbetegedni is tud…
A bogyókás pitenapon Noddy és barátai áfonyát szednek az erdőben, amiket Keljfel úr egy csodás pitébe süt bele. Ám Karatty és barátja megpróbálják tönkretenni ezt a szép napot.
Milo és barátai Leonardnak segítenek a szupermarketben, míg ő elmegy ebédelni.
Milo és barátai segítenek Shona-nak Mable királynő portréját elkészíteni a kiállítás megnyitójára.
Amikor Bianka osztálya azt a feladatot kapja, hogy mutassa be a hobbiját, Bianka már alig várja, hogy még többet megtudjon a világűrről. Varázsol magának egy űrhajót és Bobbal bejárja a Tejutat. Ahogy…
Nyuszómuszó, a plüss nyuszi, a főszereplője annak a történetnek, amely egy piacon játszódik, és két testvér kalandjait meséli el.
Kip a kincsesládikóban megtalálja Paszternák kapitány rég elveszett kürtjét. Mikor Tüsivel és Málnával a Limb-lomb sziget levelei után erednek a tengeren át, egy titokzatos szigeten rekednek. Ott megtalálják…
A kaptár kis méhecskéi rendkívüli feladatot kapnak, virágpollenből kell galacsint gyúrniuk. A galacsin azonban sehogy sem akar összeállni, ezért Maja és Vili segítséget kérnek egy igazi szakértőktől.
Maja és Vili egy éhes békapár közelébe kerülnek, de szerencsére hamar rászoktatják őket a vegetariánus étrendre.
Mókaváros polgármestere rövid időre elhagyja a várost, ezért helyettest keres. Nagy a versengés, amit végül Rafi, a taxi nyer.
Tina, a rózsaszín riksa nagyon büszke szépségére, és miután az újságba is bekerül, már barátai is unják Tina hencegését. Ám egy nap új riksa lány érkezik a városba, és a gyönyörű zöld Nanda sikere féltékennyé teszi Tinát…
A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot…
Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek
PöttömMag Tilda dédnagynénikéje, Emily, elismerten jó cukrász. Egy látogatás alkalmával versenyeznek egymással, hogy ki süt finomabb sajttortát. Tilda egy régi családi recept alapján készíti el a sajátját…
Zou nagyon szeretne bekerülni a Zebra Rekordok Könyvébe, de még ki kell találnia milyen rekordot is döntsön meg.
Zinnia lehívja Zou-t a tengerpartra játszani és úszni. Zou nem megy vele, mondván meg kell csinálnia a házifeldatát, pedig valójában csak szégyelli, hogy nem tud úszni
Dínók nyomában: Magyarosaurus Melyik gyerek ne szeretné a dinoszauruszokat? Így van ezzel főhősünk, Marci is, aki bár fiatal kora ellenére rengeteg információt tud az őshüllőkről, mindig tanul valami különlegességet…
Pamacs mindenkit krokettezni hív, és elmagyarázza a szabályokat. Robi, aki mindig csal, szeretne csatlakozni a játékhoz, de nem tartja be a szabályokat. Az erdei állatok egy kis furfanggal ugyan, de elérik…
Uhu elindul a Bagolymagazin által meghirdetett rajzpályázaton, ahol a csillagokat kell lerajzolni. Ám elmegy az önbizalma és visszalép. Rézi mégis benevezi, de arra kéri Rókust, hogy ne mondja el senkinek…
Maeva ünnepi vacsorát készít a falusiaknak, ám egy titkos hozzávalót is belefőz, ami mindenkinél kiütést okoz. Másnap az egész falu vakarózik, csak Yann és Marina nem, mivel ők nem ettek az ételből. Így…
Egy különleges pingvinfélét talál Marina a tengerben, ami Dél-Afrikában honos. A kislány Aglaglának nevezi el a kedves állatot, és játszani kezd vele, eközben Patrick bácsi és Yann az állatcsempészek után nyomoznak…
Elérkezett a Hálaadás napja, a kávézó pedig izgatottan készül erre. Kijelölnek egy falat, ahol mindenki felírhatja, hogy miért is hálás. Rebarbara először nem érti, hogy ez az ünnep mire is jó, de amikor…
Pipacs főzőtanfolyamain bárki megtanulhat főzni. Rebarbara fogadást köt, hogy Ripsznek és Ropsznak még ő sem tudja átadni a tudást. A tét:ha Rebarbarának igaza van, Pipacs onnantól kezdve a másik kávézóban dolgozik…
A városban éjszakánként titokzatos graffitis vandálkodik. Simon megfigyelőrendszer segítségével akarja leleplezni, ám megdöbbentő felfedezést tesz.
Theodore négylevelű lóherét talál és ettől kezdve mintha folyton mindenben szerencséje lenne. Ugyanakkor Alvinnak pechsorozata lesz, aminek minden áron szeretne véget vetni.
A Parkot erős földrengés rázza meg, mely több helyen eltorlaszolja az utakat. Samantha ezt az alkalmat választja, hogy édesapja ártatlanságát bebizonyítsa, akit régen egy értékes aranyszobor ellopásával vádoltak meg…
Pocoyo egy különös ajtót talál. Amikor kinyitja a felhők felett találja magát. Alig hisz a szemének, ezért izgatottan Patot hívja, hogy megmutassa neki is. Most azonban víz alatti világ tárul eléjük. Patot…
Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek
Denver szeretne gyorsan több almát, így beáll Harry klónozó gépe alá. Ez nem bizonyul jó ötletnek, hiszen a gép nemcsak az almát, hanem Denvert is lemásolja. Így fordulhat elő, hogy több dinó is rohangál az utcákon…
Múminmama hazavágyik Múmin-völgybe. Különös, varázsos módot talál a hazajutásra, ám útja végén csapdába esik. Vajon sikerül-e visszatérnie családjához, a való világba?
A diákok épp filmet néznek, mikor a konyhában megjelenik egy új játékkulcs, a T-Rex tojás. Jacob, a felügyelő látja meg először és magával is viszi, így Matsnek és Sarinak először vissza kell szerezniük…
Hobbs néni dadust keres a macskája mellé míg ő görkorcsolyázni tanul. Csak egy jelentkező felel meg az elvárásainak, még pedig Gofri. / Gofri lesz Evie osztályának hivatalos olvasó segédje.
A birodalomban egy mendemonda kap szárnyra az éneklő kőoszlopokról. Guinevere és Garwain szeretnének utánajárni ennek, ezért az oszlopok közelében sátort állítanak, és ott töltik az éjszakát. Ám a két…
A nép és a vár lakói is éheznek, ebben a helyzetben pedig a király arra gyanakszik, hogy meglopták őket. Amikor egy szekét kigördül a várból, Gawain a nyomába ered. A fiút hamarosan felfedezik, ráadásul barátai is gúzsba kötve végzik…
Will ki akarja deríteni, mi történt vele teliholdkor a Mako-szigeten. Bella felajánlja, hogy segít neki megtalálni a barlang bejáratát, miközben szemmel tarthatja őt. A többiek titokban követik őket szigetre…
Cleo pályázik a delfinidomár állásra, nem számolva azzal a kockázattal, hogy lefröcskölődik. Laurie, a vezető idomár felveszik próbaidőre a lányt, de kiderül, hogy nehezen megy neki a delfin tanítása…
Andy a palackorrú delfinek után kutatva az Atlanti-óceán felé indul, Florida partjaihoz.
Janó Manó és Zizzencs a szárazföldön folytatják útjukat, a sivatagon keresztül. Itt találkoznak Ugrabugra Bertalannal, az ugróegérrel, akinek városát Vagdal Vágszúr, a skorpió fenyegeti.
Tom katonai játékot talál ki a barátainak: ő a főparancsnok, és a katonáknak engedelmeskedni kell neki. Megparancsolja a kadétoknak, hogy foglalják el a faházat, de ahogy közelednek, gyanús zajokat hallanak…
Tom és Lili alaposan kitakarítják a szobájukat, mindent kicsinosítanak, mert a kényes Sophie náluk alszik. A pizsmaparti fergeteges buli lesz, amíg André be nem ront a szobába, hogy ideje lefeküdni. Tom…
Egy napon Geránia hercegnője, Izabella a tiltott tóban fürdött, s megismerkedett az ellenséges ország trónörökösével, begóniai Richárddal. Másnap lánykérést tartottak a királyi udvarban, de a dölyfös hercegkisasszony…
Maczelka Barnabás története alapján íródott a forgatókönyv egy olyan testvérpárról, akik sokszor piszkálják egymást azért, mert az egyikük fél az állatoktól.
Zou nagyon szeretne bekerülni a Zebra Rekordok Könyvébe, de még ki kell találnia milyen rekordot is döntsön meg.
Zinnia lehívja Zou-t a tengerpartra játszani és úszni. Zou nem megy vele, mondván meg kell csinálnia a házifeldatát, pedig valójában csak szégyelli, hogy nem tud úszni
Maeva ünnepi vacsorát készít a falusiaknak, ám egy titkos hozzávalót is belefőz, ami mindenkinél kiütést okoz. Másnap az egész falu vakarózik, csak Yann és Marina nem, mivel ők nem ettek az ételből. Így…
Egy különleges pingvinfélét talál Marina a tengerben, ami Dél-Afrikában honos. A kislány Aglaglának nevezi el a kedves állatot, és játszani kezd vele, eközben Patrick bácsi és Yann az állatcsempészek után nyomoznak…
Elérkezett a Hálaadás napja, a kávézó pedig izgatottan készül erre. Kijelölnek egy falat, ahol mindenki felírhatja, hogy miért is hálás. Rebarbara először nem érti, hogy ez az ünnep mire is jó, de amikor…
Pipacs főzőtanfolyamain bárki megtanulhat főzni. Rebarbara fogadást köt, hogy Ripsznek és Ropsznak még ő sem tudja átadni a tudást. A tét:ha Rebarbarának igaza van, Pipacs onnantól kezdve a másik kávézóban dolgozik…
A városban éjszakánként titokzatos graffitis vandálkodik. Simon megfigyelőrendszer segítségével akarja leleplezni, ám megdöbbentő felfedezést tesz.
Theodore négylevelű lóherét talál és ettől kezdve mintha folyton mindenben szerencséje lenne. Ugyanakkor Alvinnak pechsorozata lesz, aminek minden áron szeretne véget vetni.
Szegény Nene! Úgy gondolta, hogy ez a nap is olyan lesz, mint a többi, egy kellemes piknikkel és egy nagy szundival a kényelmes nyugágyában. De mindent fenekestül felfordít egy hatalmas széllökés és a fára felrepülő alga chipses zacskó…
Harry édesapja tanácsára egy világhírű bűvésznél, Teslánál tanulja a mesterséget, amikor Tesla régi ellensége kihasználva a fiatalember hiszékenységét és tudásvágyát, majdnem tönkreteszi a new york-i szabadságszobrot…
Yakari és Szivárvány a fák és a sziklák között versenyeznek, de egy repülő mókus keresztezi az útjukat, ráadsul megsérül a téli maggyűjtés közben. Egy puma megtámadja a sérült állatot, de szerencsére Yakari…
A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat…
A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat…
Három testvér kalandját meséli el a történet, akik a Vidámparkban eltévednek és meseországba csöppennek, ahol találkoznak a Tündérkirálynővel.
A Magas és mély egy olyan zenés portréműsor, ahol művészetével és cselekedeteivel kiemelkedőt alkotó, példamutató zenészek számolnak be mélységekről és magasságokról. Mindezt az egyén motivációját, célját…
Az „Adom a dalod” adásaiban két ismert előadó és egy népszerű dal kapja a főszerepet, ahol hétről hétre új oldalukról mutatkoznak be a zenészek és új köntösbe bújtatjuk a dalaikat is! Minden adásban végig…
Szombaton minden a buliról szól. A műsorban koncertekről, fesztiválokról jelentkeznek riportereink, de extra tartalmakkal és izgalmas popkulturális témákkal is készülünk Nektek. Kövessetek bennünket…
Népi korszakok találkozása autentikus formában a Széchenyi Könyvtárban! A Sebő Együttes repertoárjában a régi stílusú kelet-európai parasztzene mellett énekelt versek is szerepelnek, amelyeket korhű hangszereken…
A négytagú budai zenekar tagjainak legnagyobb célkitűzése, hogy főállású zenészek lehessenek, 2016. óta erre törekednek. A 30Y, a Queen és a Led Zeppelin nagy hatással volt rájuk, szerzeményeiket többször…
Az Elektrip a Petőfi rádió Elektrik műsorának hanganyagaira és az MTVA archívumának gazdag képi felvételeire épülő audiovizuális utazás. A műsor a széles tömegek által kedvelt, minőségi, előremutató zenei…