A műsor az idén 20 éves A38 Hajót és a rajta fellépő legendás zenekarokat mutatja be, hogyan lett a kőszállító uszályból Budapest megkerülhetetlen kulturális központja. A kétrészes film első részében…
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
A Before the Last Breath zenekart a kirobbanó energia és a kompromisszummentes metálzene jellemzi, amelyben fellelhetők a doom, a sludge és a death metal stílusjegyei is. A formáció a hazai underground…
Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…
A Bolba Éva Trió “Transcript” című műsorát első alkalommal Esztergomban láthatta és hallhatta a közönség 2021. nyarán. A műsor egyedisége egy folyamat eredménye, mely arra hivatott, hogy közönség elé tárja…
Képtelen történetek egy olyan gyerek elbeszéléséből, aki mikor megszületett már hat hetes volt, így nem csoda, ha élete is csupa lehetetlen és humoros történetek sorozata.
A légpuskás gyerekek pokollá teszik a madarak életét. Pom-Pom mesél a Madárvédő Golyókapkodóról, aki megvédi a madarakat...
Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában. Mesélő: Csányi Sándor.
Jóska, az asztalos olyan pikulát készített, amely magától zenélt. Csodájára járt a falu népe. Egy idegen vándor azt tanácsolta Jóskának, szedjen belépődíjat a zenehallgatásért. Na akkor láttak csak csudát!
Mirr-Murr találkozik az egerekkel, akik épp egy gramofont hallgatnak. A macska is csatlakozna hozzájuk, de az egerek szétszélednek, mert azt hiszik, el akarja kapni őket...
Olyan sok mókát kell elrontani Játékvárosban, hogy a Koboldok rendelnek egy Koboldduplázót. Hasonmásaikkal járják a várost, hogy elrontsák mindenki szórakozását. Ám Karatty az új Fortélyra kezd hallgatni…
Tim ügyesen megjavítja a hibás dolgokat, ám igazából arra büszke, hogy gyors is. Ezért Villámkezűnek mondja magát, ám utóbb kiderül, a gyors munka nem mindig jó.
Billy, a kis oroszlán fellép egy műsorban, ahol táncolnia kell. Billy azonban nem bízik önmagában, ezért Ling mama és barátai segítségével próbál megfelelni a feladatnak!
Franklin egy szép képeslap hatására elhatározza, hogy ő is postás lesz. Először Kócsag úrtól, a postástól tanulja a szakmát, majd osztálytársai leveleit kézbesíti. Ám Hód levele már az első nap eltűnik…
Kuta Tóbiás és Tudor Kukac kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére. Azt a feladatot kell megoldaniuk, hogyan lehet minél messzebbre repíteni egy ping-pong labdát egy kis házi katapult vagy hajítógép segítségével…
Firenzében farsangi maszkabált rendeznek. Bianca úrnő és Lisa ruháját valakik ellopják a szabótól, ami gyanút kelt Leóban és kis barátaiban. Ezért elhatározzák, elmennek a bálba és megakadályozzák, hogy bárki tönkre tegye a mulatságot…
Egy trevisoi szokást átvéve Firenze közepén felállítják a Hölgyek Kastélyát, melybe csak hölgyek léphetnek be. A Kék kalóz és emberei ezt a nagyszerű mulattságot akarják tönkretenni egy görögdinnye-bombával…
"A nyelvtant meg kell tanulni, de nem kell magadat elunni!" Ez a sorozat a zene és rímek segítségével teszi könyebbé a magyar nyelvtan tanulását.
Pipp és Polli találnak egy lufit, amivel mind a ketten szívesen játszanak. Hamarosan azonban vitatkozni kezdenek, hogy kinél van többet a léggömb. Egészen addig, amíg a lufi ki nem pukkan.
Rosie és Will versenyeznek a nagy versenypályán, ám eközben Űrhippo eltűnik. Rosie és barátai az egész erdőben keresik Will kedvenc állatát.
Rongyi, az ász-nyuszinyomozó szeretné megoldani a rejtélyes földkupacok ügyét. Ezért ahogy egy könyvben olvasta, nyomozni kezd!
Charley annyira belefeledkezik a játékba, hogy az iskolában hagyja Mimót, a kismackóját. A leghosszabb éjszaka vár rá.
Osztályfényképezés lesz, de egy kisebb baleset miatt Charley nadrágjára festékfolt kerül. Támad egy zseniális ötlete...
A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot…
Ebben az adásban Márton Anna világbajnoki bronzérmes kardozó tanítja meg a gyerekeket a vívás alapjaira. Anna elmeséli, hogyan kezdte a vívást, mit jelent neki a sport, hogyan lehet összeegyeztetni a sportot…
Frici és Edi indiánost játszanak, amikor összetalálkoznak Bettivel, az elefántlánnyal. Edi civakodni kezd Bettivel, aki sértődötten elmegy, pedig Frici örülne, ha a szép elefántlány is velük játszana. Végül Frici bánatosan elindul hazafelé…
Dédi szerint az ő korában minden másabb volt, senki sem rohant sehova, több idő jutott mindenre és mindenki kedves volt a másikhoz. Zou elhatározza, hogy bebizonyítják Dédinek a mostani kor is ugyanolyan jó, mint a régebbi…
Zou barátai és családja segít megkeresni Ms. Zolli unökaöcsének a teknősbékáját, Teknőcöt. Miután mindent átkutatnak, Zou egy olyan helyen találja meg, amire senki nem is gondolt volna.
Két fiatal, bátor farkas kalandjai hegyen-völgyön.
Két fiatal, bátor farkas kalandjai hegyen-völgyön.
Tapuna egy régi titkot őriz, mely tönkretette a családját. Ezért Auru soha nem lehet főnök. Timeti és Yann elhatározzák, hogy segítenek Aurunak tisztára mosni családja becsületét. A küldetés azonban nem…
Kókusz Kokó egy kis tűzokádó sárkány, aki nap mint nap újabb és újabb kalandokba keveredik. A Sárkányok szigetén a tűzokádó sárkányok mellett, felfaló sárkányok is élnek, akik határtalan falánkságukról ismertek…
Tattoo elrontja a sütemény tésztáját, amit az osztály készít, miután a tojássárgája helyett az egész tojást beleteszi a lisztbe. Uhu néninek erről eszébejut egy mese, egy kalózról, aki egy értékes tojásra vigyázott…
Uhu néninek ki kell mennie a teremből egy telefonhívás miatt, addig Alaba professzor vigyázz az osztályra. Tattoo úgy gondolja, hogy most van egy kis szabadideje. Mikor Uhu néni visszamegy a terembe, és…
Terry szarvas koncertje a szeleshegyieknek sok pénzébe kerülne, így kitalálják, hogy bolhapiacot tartanak. Mindenki elad valamit és vesz is. Ezalól csak Roslyn kivétel, aki nem hajlandó ebben részt venni…
Martin polgármester bajszát elfújja a szél. Egész Szeleshegy azt keresi, de vajon ki találja meg?
Theodornak nincs hobbija, szenvedélye, ezért ő otthon unatkozik, amíg mások játszanak, szórakoznak. Ezért a szomszéd néni javaslatára hobbit keres magának. Ám ez nem is olyan egyszerű!
Jeanette mindent elront, lever, tönkretesz. Az egyébként ügyes kislánnyal mostanában sok baj van. Vajon mi ennek az oka?
Ez az (elsősorban gyerekeknek szánt, de a felnőttek számára is élvezetes) sorozat azokat a nagy találmányokat ismerteti, amelyek megváltoztatták bolygónk életét. Kezdve az időszámítás előtti csodálatos…
Pocoyo és Pato egy discoban találják magukat, ahol Elly a DJ. Pato nagyon érzi a zenét, ami Ellynek nagyon tetszik. Pocoyo azonban cseppet sincs lenyűgözve. Megmutathatja hát, hogy ő mit tud. Csodálatos…
Kuta Tóbiás és Tudor Kukac kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére. Azt a feladatot kell megoldaniuk, hogyan lehet minél messzebbre repíteni egy ping-pong labdát egy kis házi katapult vagy hajítógép segítségével…
Ebben az adásban Márton Anna világbajnoki bronzérmes kardozó tanítja meg a gyerekeket a vívás alapjaira. Anna elmeséli, hogyan kezdte a vívást, mit jelent neki a sport, hogyan lehet összeegyeztetni a sportot…
Harry és a dinóbarátok éppen órára gyűjtenek különleges növényeket, amikor egy veszélyes virágra bukkanak. A növény virágpora hipnotizálja a kisebb állatokat, ezúttal azonban a gyerekek lélegzik be. Miss…
Leo, az ifjú vadőr és a testvére Linda minden epizódban különböző állatokkal ismerkednek meg, akiket mindig visszajuttatnak az élőhelyükre, vagy a családjukhoz. Ebben a segítségükre van Vili vadőr és Harcos, a kiskutya is…

Az Akadémia diákjai egy ismeretlen applikációt töltenek le a drónjaikat, mely hamarosan tönkre teszi az összes szerkezetet. Ernesto tudja, ki áll e mögött, és azt is, hogyan lehetne legyőzni. Andrew,…
Jo kirabolja Floyd kocsmáját, amibe akaratlanul Tom is belekeveredik. Ezek után a tolvaj megzsarolja a fiút, és hallgatásáért cserébe további együttműködést vár el. Tom, hogy kikerüljön ebből a csapdából…
A Tintagelek megint nem bírnak magukkal, és megpróbálják ellopni az Excaliburt. Ám egy varázsszőnyegnek köszönhetően ők is és a kard is a Másik Világba kerülnek. Arthurnak és a többieknek nemcsak a kardot…
Axelnek és a csapatának meg kell mentenie Sarge-ot egy egyéni küldetésből...
Miután Mildred ellopja a Kívánságcsillagot, boszorkánnyá változtatja Julie-t. Az édesanyja eleinte furcsállja a dolgot, de gyorsn hozzászokik. Ethel mindenáron szeretné megtudni, ki lopta el a csillagot, és Julie-re gyanakszik…
Ethel nagyon szeretné kirúgatni Mildredet és Julie-t. A tanárnő és a kislány egyre nehezebben találják meg a közös hangot. Ráadásul Mildred is kezdi belátni, hogy talán hiba volt anyját boszivá varázsolnia…
Tartsatok velünk egy kedves, és barátságos, vidám napsütötte erdőbe! Itt lakik Rókus, a róka és Rézi, a nyúl. Ők ketten igazán jó és elválaszthatatlan barátok. Rókus szereti a finom ételeket, a gondtalan…
Yakari megfázik az esőben és elveszti a hangját. Nincs türelme pihenni, ezért betegen elmegy egy mókusnak segíteni az erdő másik végére. Ám hang nélkül nem tud beszélni az állatokkal, de szerencsére totemállata jó tanáccsal látja el…
Lola Pat segítségével óriási epret nevelt. Pat tiszteletére szeretne tortát csinálni a gyümölcsből, ám a finomságra a dróton ülő galamboknak és a szomszéd kutyának is fáj a foguk. Pat elhatározza, mindenáron…
Lucy-nak édesanyja megtiltja, hogy még több kóborállatot hozzon a lakásba. Ám három galamb mégis bejut a házba, sőt, Pat az, aki kiszorul!
Az öreg molnár meghal, és csekély vagyonát szétosztja a három fia között. A legnagyobb a malmot kapja, a középső a szamarat, Hans, a legkisebb pedig a család macskáját, Minkust, a kandúrt. Szegény Hans…
Kuta Tóbiás és Tudor Kukac kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére. Azt a feladatot kell megoldaniuk, hogyan lehet minél messzebbre repíteni egy ping-pong labdát egy kis házi katapult vagy hajítógép segítségével…
Rozi, a kislány Zafír nevű kék paripájával él egy alföldi tanyán, amit végeláthatatlan rózsaszín füves mező ölel körbe. Egy nap levelet sodor Rozi ölébe a szél: meghívót kap messze élő barátjától, Fannartól…
Wilson és barátai középfokú vihartréningen vesznek részt. A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek. Kokó, Wilson, Brúnó…
Dédi szerint az ő korában minden másabb volt, senki sem rohant sehova, több idő jutott mindenre és mindenki kedves volt a másikhoz. Zou elhatározza, hogy bebizonyítják Dédinek a mostani kor is ugyanolyan jó, mint a régebbi…
Zou barátai és családja segít megkeresni Ms. Zolli unökaöcsének a teknősbékáját, Teknőcöt. Miután mindent átkutatnak, Zou egy olyan helyen találja meg, amire senki nem is gondolt volna.
Tapuna egy régi titkot őriz, mely tönkretette a családját. Ezért Auru soha nem lehet főnök. Timeti és Yann elhatározzák, hogy segítenek Aurunak tisztára mosni családja becsületét. A küldetés azonban nem…
Kókusz Kokó egy kis tűzokádó sárkány, aki nap mint nap újabb és újabb kalandokba keveredik. A Sárkányok szigetén a tűzokádó sárkányok mellett, felfaló sárkányok is élnek, akik határtalan falánkságukról ismertek…
Tattoo elrontja a sütemény tésztáját, amit az osztály készít, miután a tojássárgája helyett az egész tojást beleteszi a lisztbe. Uhu néninek erről eszébejut egy mese, egy kalózról, aki egy értékes tojásra vigyázott…
Uhu néninek ki kell mennie a teremből egy telefonhívás miatt, addig Alaba professzor vigyázz az osztályra. Tattoo úgy gondolja, hogy most van egy kis szabadideje. Mikor Uhu néni visszamegy a terembe, és…
Terry szarvas koncertje a szeleshegyieknek sok pénzébe kerülne, így kitalálják, hogy bolhapiacot tartanak. Mindenki elad valamit és vesz is. Ezalól csak Roslyn kivétel, aki nem hajlandó ebben részt venni…
Martin polgármester bajszát elfújja a szél. Egész Szeleshegy azt keresi, de vajon ki találja meg?
Theodornak nincs hobbija, szenvedélye, ezért ő otthon unatkozik, amíg mások játszanak, szórakoznak. Ezért a szomszéd néni javaslatára hobbit keres magának. Ám ez nem is olyan egyszerű!
Jeanette mindent elront, lever, tönkretesz. Az egyébként ügyes kislánnyal mostanában sok baj van. Vajon mi ennek az oka?
Kistigris és Kismackó kincsvadászatra indulnak, miután találtak egy kincstérképet. Csatlakozik hozzájuk Nyuszkó Gyuszkó is. De nemcsak ők hárman vágynak a kincsre, hanem Macskopó, a mesterdetektív, és Zsémbes Dénes a morgós kutya is…
Tom Thomas régi ébresztőórája tönkremegy. Papus és Nolik megpróbálják megjavítani, de egy régi óra is kell hozzá.
A körmöspálcási zöldségkiállításra Hanna és barátai egy óriás tökkel neveznek, de a kiállítási tárgyat nem sikerül a épségben leszállítaniuk. Meg kell elégedniük azzal, hogy James épségben van, hála Sam közreműködésének…
Kuta Tóbiás és Tudor Kukac kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére. Azt a feladatot kell megoldaniuk, hogyan lehet minél messzebbre repíteni egy ping-pong labdát egy kis házi katapult vagy hajítógép segítségével…
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. Ebben a részben élesben hallhatjuk az éles hangú trombita hangját.
A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat…
Minden készen áll az éves sütiversenyre. Doris krémes tortáját várja mindenki a legjobban, de szörnyen sikerül. Summer és Todd segít Dorisnak kideríteni miért rosszak a tojások és miért gyengélkednek a tyúkok…
Tejünnep van a tanyán. Summer, Todd, Pico és Betty a tehénistállók felé veszik az irányt, ahol Molly megmutatja nekik, hogyan kell elkészíteni a fő termékeket: sajtot és fagylaltot. Megpróbálják követni…
A Magas és mély egy olyan zenés portréműsor, ahol művészetével és cselekedeteivel kiemelkedőt alkotó, példamutató zenészek számolnak be mélységekről és magasságokról. Mindezt az egyén motivációját, célját…
Az „Adom a dalod” adásaiban két ismert előadó és egy népszerű dal kapja a főszerepet, ahol hétről hétre új oldalukról mutatkoznak be a zenészek és új köntösbe bújtatjuk a dalaikat is! Minden adásban végig…
Szombaton minden a buliról szól. A műsorban koncertekről, fesztiválokról jelentkeznek riportereink, de extra tartalmakkal és izgalmas popkulturális témákkal is készülünk Nektek. Kövessetek bennünket…
A Szia Anya zenekar neve nem egy jól átgondolt ötletelés eredménye, hanem teljesen véletlenül alakult így! Egy társaságban, amikor kérdezték tőlük, hogy mi a zenekar neve, éppen megcsörrent a gitáros telefonja…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
A Metha által vezetett idén 20 éves Be Massive az ország egyik legismertebb elektronikus zenei party sorozata, melyet az állandó megújulás és a maximális minőségre való törekvés jellemez. A mottó a kezdetek…