A brit Clean Bandit elsöprő sikert aratott azzal, hogy a klasszikus zenét és a dance-popot egy ritmus-központú, mégis kifinomult hangzással ötvözte - gyakran magasan jegyzett vendégénekesekkel. Első slágerüket…
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
A műsor az idén 20 éves A38 Hajót és a rajta fellépő legendás zenekarokat mutatja be, hogyan lett a kőszállító uszályból Budapest megkerülhetetlen kulturális központja. A kétrészes film második részében…
Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…
Négy harsona és egy-szál-lélekének találkozásából született határtalan egység. Színpadon Szirtes Edina Mókus és a Four Bones Quartet.
Az öregedő király arra kéri fiát és lányát, házasodjanak meg, hogy legyen kire hagyni a vagyonát. A királyfi és a királylány nem találnak kedvükre valót, ezért édesapjuk elzavarja őket. A királykisasszony…
A Festéktüsszentő folyton tüsszög, ezért minden repül a közeléből. Egyik sétája alkalmával a festéket is kitüsszenti a tégelyből. Innen jön az ötlet: tüsszentse a festéket a házakra és a kerítésekre. Később…
János király hasznos munkát szeretett volna végezni, mint bármely alattvalója. Sok mesterséggel próbálkozott, mígnem Varjúdombon találkozott Nyúl apóval, akivel kigondolták, hogy mi lenne a testreszabott feladat a királynak…
Mirr-Murr nagyon rendetlennek tartja a lakást és ráveszi az egereket, a legyet és a kakukkot, hogy takarítsanak ki. Előbb nem szívesen látnak munkához, de amikor ragyog a lakás, akkor a jól végzett munka örömével tekintenek szét…
Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
Louie, az ügyes kis nyuszi mindent lerajzol. Egyszerű vonalakkal, szép színekkel elevenedik meg az őt körülvevő világ, amit a gyerekek is követni tudnak a képernyők előtt.
Az év egyik eseménye Játékországban a Cserebere-kocsi akció. Az idén azonban Meseerdőben sok minden eltűnik a kocsiról, Noddy szerencsére azonnal nyomozni kezd!
Jean és Laurent de Brunhoff folytatásos meseregényének animációs filmváltozata. Jean és Laurent de Brunhoff könyve az elefántkirály Babarról és családjáról először 1933-ban jelent meg. Azóta már sokadig…
Kuta Tóbiás és Tudor Kukac kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére. Egyszerű, otthon is megtalálható dolgokból kell összeeszkábálniuk egy hangszert a jelentkezőknek. A kihívásra háromfős csapatokban…
Jett Marokkóba repül, hogy Alinak elvigye a rendelt hószánját. Egy kis probléma akad, hogy ott csak homok van. Jett, Donni és Dizzy segítségével csinálnak havat.
Glitch a thaiföldi Majom-öbölben egy hotelt akar létesíteni, mikor is az ott lévő majmok megkutyulják a Grimo-Fagyót, és mindent lefagyasztanak.
A csapat a Cheddar-szorosba látogat, Angliába. Glitch nagymester is, mert a kedvenc sajtja, de egy galiba következtében mindent eláraszt az általa készített sajt fondüvel.
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. Ebben a részben élesben hallhatjuk az éles hangú trombita hangját.
A Rozmaring kunyhó pillanataiból készült rövid összeállítás.
Alvin rábeszéli Theodort, hogy vegye meg neki a vadiúj gördeszkát. Igen ám, de egy édességes stand útját állja, és mire odaér, elfogynak a gördeszkák. Theodornak el kellene mondani az igazat a többieknek…
Dave szerint a mókusok számítógép-függők lettek, de amikor őt is bevezetik a játékba, nem tudja abbahagyni...
Alvin azt gondolja, hogy a szomszéd néni egy gyémántrabló, ezért mindent megtesz, hogy bebizonyítsa az igazát. Persze, félreérti a helyzetet...
Perdigan fondorlatos módon befolyása alá vonja az éppen sárkányalakban békésen pihenő Derkét. Robin és barátai számára nem kérdés, hogy rossz szándék vezérli a közismert gazembert. Rajta tartják a szemüket…
Marian könnyen dühbe gurul, és ez nagyban hátráltatja őt a varázslásban. Egy vita hevében megint olyan varázslatot csinál, amit aztán nem tud visszavonni. Robin és barátai kell, hogy lélekjelenlétükkel…
A nyár végén Heidi és Clara házitanítót kapnak. Heidinak, aki eddig gondtalanul élt a hegyekben, nehezen megy a tanulás, Becker úr pedig szigorú tanár. Clara segít Heidinek tanulni, ám ez sem elég. Így…
Rachelnek anyukája rendelt egy játékmackót az elveszett helyére. Rachel az igazit, Lizit szeretné, így Astra Szárnyaló elrepíti őt Álomországba, hogy megtudja hol hagyta el Lizi mackót.
Yeojun nevű kisfiú gyerekkarkötőt rendel beépített nyomkövetővel, hogy Yeowoon nevű kistestvérére tudjon vigyázni, míg apukája a munkájával van elfoglalva. Ám Yeowoon egyszer csak eltűnik...
Monasterio parancsnoknak remek ötlete támad; ahhoz, hogy elkapja Zorrot, minden fiatal férfit börtönbe zárat. Úgy hiszi, ha szép lassan, egyesével elengedi őket, rájön, hogy ki rejtőzik az álarc mögött…
Mrs. Molson egy új találmányt árul a boltjában, a biciklit. Szerinte ez a jövő lova, és mindenki el van ájulva tőle, kivéve Lucky-t, akinek nem megy a pedálozás. No és Joannie-t, aki viszont a szoknyája miatt nem tudja használni…
Felügyelő érkezik Üres Szurdokba, és mindent ellenőriz, aminek az a tétje, hogy idén is bekerül-e a város az útikönyvekbe. Bár mindenki nagyon igyekszik, hogy Üres Szurdok jól teljesítsen, de nem lehet minden tökéletes…
Ricky a szülei számára érkező mentő-csúszdát összetéveszti saját meglepetés-ajándékával, komoly akadályt gördítve ezzel a mentőmotor-házaspár munkája elé.
A Dzsungelbanda egy különleges szupercsapat, mely az őserdő különböző állatainak problémáit és rejtélyeit igyekszik megoldani. Tagjai: Maurice, a pingvin; Junior, az aranyhal; Miguel, a gorilla; Batricia…
Marci hajótöröttként megérkezik egy szigetre, ahol találkozik Péntekkel. A férfit éppen a törzsfőnök lánya elől menekül, mert feleségül kellene vennie. marci segít neki kikecmeregni ebből a helyzetből…
Az öregedő király arra kéri fiát és lányát, házasodjanak meg, hogy legyen kire hagyni a vagyonát. A királyfi és a királylány nem találnak kedvükre valót, ezért édesapjuk elzavarja őket. A királykisasszony…
A Festéktüsszentő folyton tüsszög, ezért minden repül a közeléből. Egyik sétája alkalmával a festéket is kitüsszenti a tégelyből. Innen jön az ötlet: tüsszentse a festéket a házakra és a kerítésekre. Később…
János király hasznos munkát szeretett volna végezni, mint bármely alattvalója. Sok mesterséggel próbálkozott, mígnem Varjúdombon találkozott Nyúl apóval, akivel kigondolták, hogy mi lenne a testreszabott feladat a királynak…
Mirr-Murr nagyon rendetlennek tartja a lakást és ráveszi az egereket, a legyet és a kakukkot, hogy takarítsanak ki. Előbb nem szívesen látnak munkához, de amikor ragyog a lakás, akkor a jól végzett munka örömével tekintenek szét…
Kuta Tóbiás és Tudor Kukac kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére. Egyszerű, otthon is megtalálható dolgokból kell összeeszkábálniuk egy hangszert a jelentkezőknek. A kihívásra háromfős csapatokban…
Réges-régen egy laboratóriumban súlyos baleset történt. Így lett Csocsómalacból Szupermalac, Pati patkányból pedig Űrpatkány. Galaxison belüli és kívüli kalandjaikat meséli el ez a sorozat. Fáraó meséje…
A sorozat Oscar mozgalmas és izgalmas kalandjait követi nyomon, ami tele van akciókkal, humorral és érzelmekkel. A fiatal pingvin elindul felfedezni azt a helyet ahol él. Útja során sokat tanul magáról, társairól, valamint a környezetéről…
Most a Galápagos-szigetekre tartanak Brekiék, ami tele van madarakkal. A rovarvilág is szépen képviselteti magát. Palackfa, fregattmadár, piroslábú szula, kormorán, lávasirály, pinty, pingvin, flamingó…
Tizedest elviszi a Sintér, mert azt hiszi, hogy egy veszett borz. Bobby és Bill elindul kiszabadítani.
Sadie szerint az útvesztő őrzőjére ráfér egy kis pihenés. Így Teepee és Lulu átveszik a helyét, míg a szörny egy fiú képében az emberek világában nézz szét. Sadie azonban hamarosan belátja, hogy mindenkinek…
Mintha Sadie rémálma válna valóra: minden diák, beleértve Lulut és Teepee-t is gondolkodás nélkül rajong Valért. Bár a varázslólánynak sikerül ezen úrrá lenni, de ahogy az egyik diák álma befejeződik, valaki másé elkezdődik…
Tráff talál az erdőben egy nyakláncot, amit azonnal a nyakába is akaszt. Musi-Musiék rájönnek, hogy a nyaklánc nem másé, mint Sztármusié. Sztármusi éktelen haragra gerjed, hogy amíg ő sárfürdőzött, valaki elvette a nyakláncát…
Csepp nagyon boldog, mert megpillant eg villámkérget, amit szívesen elvinne a kéreggyűjteményébe. A villámkéreg attól különleges, hogy miután a villám belecsap egy fába, gyönyörű mintákat hagy a fa kérgén…
Tibus bohóc a Miskolci Art Classic Csengettyűzenekarhoz látogat.
Anya és Apa úgy döntenek, itt az ideje rendbe hozni a palást, hogy legyen a házban egy új szoba. A cicák nagyon örülnek ennek, és szeretnének segíteni. Tatarozni, felújítani azonban korántsem olyan könnyű…
Hősszív bejelenti, hogy a Howlingtont bezárják, mivel a titkos társadalmuk már nem titkos, és a holdkő nem került elő. Minden farkasnak haza kell térnie, és el kell rejtőznie. Batty visszamegy az utcára…
Ez a nap egy régi bécsi hagyományról szól, amikor a gyerekek bőségesen megetetik a környék kóbor kutyáit. Ezek az állatik alig várják a finom falatokat, ám van köztük egy, akitől mindenki megijed. Spartacus…
Ma egy kisfiút, Artúrt ismerjük meg, aki Angliában él. Nyolcéves, és a világon a legkedvesebb dolga a rejtélyek felfedése. A rejtélyek megoldásához a legfontosabb a nyomok keresése. Néhány dolog, például…
Postás Pat felesége elutazik, a kulcs pedig a házban maradt, ezért Pat és fia nem tudnak bemenni a házukba. Az ablak szerencsére nyitva maradt. Pötyi ugatásával jelzi gazdájának, hogy éhes. A postamesternő…
Lencsi a „Megannyi gurulvári mosoly" óriásplakátját csinálja, mikor egy váratlan hiba miatt fel kell függesztenie a fényképezést. Büdi és Markosz felajánlja neki, hogy segítenek a fotók elkészítésében…
Helen jojózni tanítja kis diákjait, de közben többen elálmosodnak és lepihennek. A többiek viszont tovább játszanának, de hangoskodással zavarják az alvókat.
Bartley nem tud elaludni, pedig mostanában nagyon szépeket álmodik. Apolloval elindulnak, hogy kinyomozzák, vajon mi lehet az oka az álmatlanságának, és ki lehet az, akit álmaiban lát.
A Tönkben lakó kártevők szerint minden dolognak, legyen az pollen vagy nektár, amit a birtokukon megy át, a fele megilleti. Apollo és Bartley viszont szeretné, ha a méhek kemény munkájának a gyümölcsét Szfinx és társai nem vámoltatnák meg…
A Howlington gyerekek, Scarlet és a nagymamája segítségét kérik, hogy bejuthassanak a farkasvadászok főhadiszállására és visszaszerezzék a végzet-kövét. Muszáj megtalálniuk, mert aki a holdkövet egyesíti…
Darwin az egyik legismertebb tudós a történelemben. De vajon miről vált ismerté, és hogyan jött rá az elméletére?
Orgoványi Anikó: Ma jó voltam című versét Osztoics Míra mondja el.
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők:…
Szuszi azt álmodja, hogy az iskola elpusztul. A lányok kiderítik, hogy a Vasorrú valóban ezt tervezi. Ráadásul a tanári kar elutazik, ezért nem varázsolhatnak. Halhatatlan tanár úr és a többiek azonban…
Maugli megsértődik, mert Balu azt mondja Bonyának, hogy ő a legjobb tanítványa. Később emiatt kisebb bonyodalom keletkezik, amiből persze Sir Kán se maradhat ki.
Maugli és a barátai egy nagy húskészletet halmoztak fel, ám Tabaki felfedezi a rejtekhelyüket és így veszélybe kerül az összegyűjtött táplálék.
Az új házitanító úgy dönt, hogy egy hónap alatt megtanítja Heidit írni és olvasni a különleges módszerével. Ám nem jár sikerrel. Mikor Clara nagymamája bekukkant az órára, rájön, hogy milyen rideg és kegyetlen…
Megérkezik a Szalonba Martha néni ikertestvére, és ezzel jó nagy kavarodás támad. A két nővér nme jön ki jól egymással, amit Lucky nehezen visel, ezért a többiekkel együtt megpróbálja megbékíteni őket…
Elérkezett a havi nagymosás napja, így mindenki indul Zao bácsihoz. A mosoda azonban zárva és senki nem kapja meg a ruháját. Nem csoda, Zao bácsinál elfogyott a kávé, márpedig a napi kávéja nélkül nem indulhat a nap…
Kuta Tóbiás és Tudor Kukac kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére. Egyszerű, otthon is megtalálható dolgokból kell összeeszkábálniuk egy hangszert a jelentkezőknek. A kihívásra háromfős csapatokban…
A Rozmaring kunyhó pillanataiból készült rövid összeállítás.
Santiago egy filmkészítő felszerelést rendel, hogy elkészítse első filmjét. Nem is akármilyen témája lesz, hisz az ufókról fog filmet forgatni. Ebben tudta nélkül nagy segítségére lesz Aranyfiú, Jett és Astra…
Greetu egy hófehér ruhát rendel magának, melyet egy szülinapi buliba szeretne felvenni. A bulihoz át kell menni a főtéren, ahol most tartják a Holi-fesztivált, mikoris rengeteg színes port szórnak ki a levegőbe…
Jett, Paul és a Tökmagok Korának segítenek költözni, miután Oliver turbó biciklije elszabadul magától, és hatalmas galibát okoz.
Tiny összebarátkozik Totorral, aminek se a velociraptor nővére, Cror nem örül, sem Trey. Pedig úgy tűnik, hogy Totor egész kedves is tud lenni, így a többiek is elfogadják. Cror és Trey ezt nem nézhetik…
A Magyar Rádió Gyermekkórusáról szóló sorozatban megismerjük a kórustagok munkáját és életét. Elkísérjük őket egészen a színpadig, az évadzáró koncertig. Az első epizódban találkozunk Dinyés Soma bácsival…
Az ifjú és lelkes munkagépek Markó vezetésével rendbe raknak egy elhanyagolt tengeröblöt. A közelben megfeneklett hajóroncsról kiderül, hogy delfineknek ad otthont. Mitévők lesznek most hőseink, akiknek…
Sissi és Ferenc nyugtalan, miután a hercegnő apja nem akarja áldását adni az eljegyzésre. Vajon sikerül meggyőzni Maxot? Zsófia eközben újabb gonosz tervet eszel ki, hogy megszégyenítse fia szerelmét…
Alvinék folyton veszekszenek, ezért Dave egy kis nyugalmat kér, hogy befejezhessen egy dalt. Addig is míg ő elkészül, megkéri a mókusokat, hogy tegyenek rendet a szobájukban...
A suliba diákelnök-választás van. Simon indul a választáson, hogy legyőzze a másik jelöltet, a pökhendi, dicsőségmániás Cartert. Mint utóbb kiderül, nemcsak Carterrel kell megküzdenie!
Dave a családi kirándulást tervezi. A három kis mókus közül az választhatja meg az idei célt, aki a leghosszabb pálcát húzza. Az idén Simon a szerencsés, de Alvin mindent elkövet, hogy az ő akarata érvényesüljön…
Kuta Tóbiás és Tudor Kukac kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére. Egyszerű, otthon is megtalálható dolgokból kell összeeszkábálniuk egy hangszert a jelentkezőknek. A kihívásra háromfős csapatokban…
Tipnek rosszkedve van, és úgy tűnik, ez másokra is hatással van. A kisegér úgy véli, ideje orvoshoz menni, a doktor bácsinak pedig van egy receptje a rosszkedvre.
Tipnek semmi kedve kimozdulni, mert kint hideg van, és egyébként sem szereti a telet. Nagypapi és Nagymami viszont megmutatja a tél szépségeit, és azt, hogy mennyi mindent köszönhetünk Tél úrnak.
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők:…
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
Hétköznapi Zenészünk AKC Misi (polgári nevén Vellinger Mihály), aki lassan 10 éve építgeti zenei karrierjét. Először egy kiadós reggeli közben mutatja be a szakácstudományát, aztán elkísérjük a reptérre…
A kolozsvári Márton Lóránd producer és DJ zenéje „természetes mozgás egy szintetikus világban”, amelyet gyakran akusztikus elemek, gitárhangok és az őt körülvevő „zaj” egészítenek ki. Hangzásának egyszerre…
Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét…
A Magas és mély egy olyan zenés portréműsor, ahol művészetével és cselekedeteivel kiemelkedőt alkotó, példamutató zenészek számolnak be mélységekről és magasságokról. Mindezt az egyén motivációját, célját…
A műsor az idén 20 éves A38 Hajót és a rajta fellépő legendás zenekarokat mutatja be, hogyan lett a kőszállító uszályból Budapest megkerülhetetlen kulturális központja. A kétrészes film második részében…