A Metha által vezetett idén 20 éves Be Massive az ország egyik legismertebb elektronikus zenei party sorozata, melyet az állandó megújulás és a maximális minőségre való törekvés jellemez. A mottó a kezdetek…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal.
Oláh Gergő, a világ egyik legjobb jazzgitárosával, Balogh Rolanddal és fékezhetetlen társaival egyszerre hozza el New Orleans patinás hangulatát, a legjobb slágereket és a legeredetibb roma népzene tiszta dallamait…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal.
Az „Adom a dalod” adásaiban két ismert előadó és egy népszerű dal kapja a főszerepet, ahol hétről hétre új oldalukról mutatkoznak be a zenészek és új köntösbe bújtatjuk a dalaikat is! Minden adásban végig…
Az állandóan Robi és Töf-Töf körül repkedő, kellemetlenkedő darazsat, az űrből segítségül hívott hosszúkezű sem tudja megfogni.
Kriszta jelmezbálba indul, amikor észreveszi, hogy valaki ugyanolyan jelmezt visel, mint ő. Már éppen kétségbe esne, amikor kockásfülű nyúl segítségére siet.
Mirr-Murr az egerekkel téli hangulatot csinál, hogy elűzze a pingvin bánatát...
Gombóc Artúr nyert egy üveg pezsgőt és lehűti, hogy a szülinapján meglepje vele barátait. Amikor felbontják, a dugó huhogni kezd a hidegtől és annyit huhog, hogy mindenki azt hiszi, kísértet jár a városban…
A munkások vasúti jelzőket javítanak – azaz csak javítanának, ha meglennének a szerszámaik. Ám mindennek lába kelt. De ki és miért tüntethette el őket? Ennek kiderítése Noddyra vár!
Mindenki Chip új videó játékával, a réparádéval akar játszani, a játékot azonban váratlan áramszünet zavarja meg. Noddy rájön, hogy az áramszünet nem a véletlen műve, s persze azt is kinyomozza, ki a felelős…
Ma havazik a faluban. Ez egy csodálatos alkalom Danielnek és Elainának játszani, de hogyan öltözzenek fel, hogy ne fázzanak?
Katerina cica balerina szoknyába öltözve érkezett az iskolába. Ez a ruha tökéletes a tánchoz. De ha festésről vagy barátokkal való játékról van szó, a szoknya már nem a megfelelő viselet.
Bign szeret pitypangot fújni, ezért eggyel meglepi Sulát is. A kis elefántlány örömmel megöleli és ezzel összenyomja a pitypangot. Még szerencse, hogy Flop megvigasztalja őket!
Bing segít Flopnak a kimosott ruhákat teregetni a kertben. Ebben a felnőtt elfoglaltságban Hoppity is segít.
Bing és barátai felfedezős játékot játszanak. A szivárvány színeit kell megtalálniuk a természetben. Irány a természet!
Steve, George és Ted felkészülten indulnak el a cserkész sétára. George bingózni is megtanul, amit a túrán is felhasznál. George szereti felfedezni a várost Marcóval. A régészekkel találkoznak és megismerik…
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők:…
Hazánkban 5 nagy patás él vadon: muflon, gímszarvas, dámszarvas, őz, vaddisznó. Róluk mesél Baltazár.
Letíciát elárasztották a galambok, amik ellen Furunkulusz hadjáratot indít két repülő sas képében. Akrobatix és Pszihedelix épp a gall galamb veterán találkozóra érkeznek, ám a régi sérelmek helyett fel…
Karmola megmenekül a katakomba-bandától, főként mert Bajszakuszának halat szerez. Ám Vitamina is a karmaik közé kerül, ezért Oktondisz csodaitalával Idefix is felveszi a harcot a félelmetes bandával, persze…
Lucky-nak Dopey-val és Billyvel kellene közös házi feladatot csinálni, de utóbbi kettő úgy gondolja, eredményesebb lenne, ha Kölyök egyedül csinálná. Lucky nehezen kezd neki, de végül rájön, hogyan tudná…
A gyerekek komoly feladatot kapnak Pencil tanárnőtől: felfedezőnapot kell tartani, valamiről, amiről nem sokat tudnak. Lucky, Dopey és Lizzie végül az indiánoknál kötnek ki, és jó kis ízelőt kapnak Kicsi Kaktusz életéből…
Paddington, a kis medve arra vágyik, hogy hős legyen. Egy tűzoltó autónak köszönhetően, ez a vágya hamar teljesül!
Paddington, a kis medve madárijesztőt készít, hogy sikeresen újra füvesítse a Brown család kertjét. A madarak mellett Curry úr is megijed a különleges Madárijesztőtől, akivel Paddington végül összebarátkozik…
A kis dinók éppen hazafelé indulnak, amikor egy hasadék kerül az utukba. Mazu és a többiek különböző megoldásokkal próbálkoznak, hogy átjussanak rajta, ám Bill eléggé fél. Így nem lesz könnyű, főleg, hogy Giganto is közeledik…
A szóbeszéd szerint a közeli barlangban egy félelmetes dinoszaurusz tartja rettegésben az oda betévedőket. Nem csoda, hogy a kis dinók szeretnék elkerülni, ám amikor Giganto közeledik, kénytelen itt menedéket keresni…
Váratlanul mindenki lebegni kezd, így a Mancs őrjáratnak nemcsak magukra kell figyelni, hanem Al gazda állatait is be kell fogni. A lebegő sugarakat pedig az őrjárat régi barátaik, az űrlények hajója lövi ki…
Peppa és barátai iskolai feladatként azt kapták, hogy készítsenek egy képzeletbeli kastélyt.
Panda és Mókus rendőrtiszt ellátogat az iskolába, hogy megtanítsa Peppát és barátait a biztonságos kerékpározásra.
Mama malac miután befejezte első könyvének megírását, elhatározta, hogy felolvassa az iskolában a gyerekeknek, de váratlan dolog történt.
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Zigmund és Zoroaster új feladatot ad a gyerekeknek, olyasvalamit kell készíteniük, ami a családjukra emlékezteti őket. Zou nagyapa kedvenc bábuját, Zouk-ot csinálja meg.
Senki nem ér rá Zou-val játszani, mert mindenkinek van valami elfoglaltsága. Mikor apa becipeli a konyhába az új mosógépet, Zou-nak eszébe jut, hogy kitalálhatna valami játékot a mosógép kartondobozából…
Zigmund és Zoroaster a művészeti órájukat ezúttal a tengerparton tartják meg. Zou nem tudja mit is fessen, ráadásként egy éhes szarka folyamatosan piszkálja. Egyszer csak eldönti, hogy lefesti a szarkát…
Mirr-Murr az egerekkel téli hangulatot csinál, hogy elűzze a pingvin bánatát...
Gombóc Artúr nyert egy üveg pezsgőt és lehűti, hogy a szülinapján meglepje vele barátait. Amikor felbontják, a dugó huhogni kezd a hidegtől és annyit huhog, hogy mindenki azt hiszi, kísértet jár a városban…
A két jó barát arra kíváncsi, milyen lehet a Föld másik oldalán élni? Hogy ezt megtudják, ásnak egy alagútat.
"A nyelvtant meg kell tanulni, de nem kell magadat elunni!" Ez a sorozat a zene és rímek segítségével teszi könnyebbé a magyar nyelvtan tanulását.
Geppetto papa a bömbölő babák részére egy különleges bölcsőt tesztel, amit Pinokkión próbál ki. Közben megjelenik a boltban Tündér, aki elvállalja a baba szerepét, át is varázsolja magát csecsemőnek. Mivel…
Freeda egy Robival ajándékozza meg Gepettot, ami mindent elkészít neki, és lesi a kívánságát. Geppetto és Tücsök annyira élvezi ezt, hogy Pinokkiót és Freedat kizárják a boltból. Halomra rendelik maguknak…
Geronimo és barátai Egyiptomba mennek, a sivatagi országban, ahol a város múzeumából sorra tűnnek el a fáraók feltárt kincsei. Geronimo a rejtélyes eset nyomába indul…
Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik…
Nagyapa nem akarja, hogy Henry Mason feljelentse Rico-t a rendőrségen, ezért beleegyezik, hogy elkíséri az angolt a Fehér Oromra. A mászás során azonban nagyapa egy hasadék mélyére zuhan. Heidi nem akarja elfogadni, hogy nincs többé…
Rico, a befogadott olasz kisfiút azzal vádolják a falubeliek, hogy rühes, és kiközösítik. Szerencsére Heidi bebizonyítja, hogy Rico kiütéseit egy növény okozta. A gyerekek így részt vehetnek a kecsketej…
Sissi és a család Bécsbe utazik, hogy találkozzon a kor nagy tudósával, Darwinnal. Mindenki izgatott, főleg Ferenc, bár ő egész más miatt. Szeretné kideríteni, hogy mi az oka, hogy nem emlékszik Sissire és az érzéseire…
Miss Cackle megérkezik a Mágiatanács elé, ahol nemcsak az igazgatónő, hanem az iskola sorsáról is döntenek. Mildred, Enid és Maud úgy érzik, nem hagyhatják magára szeretett vezetőjüket. Eközben az iskola…
Rikky nem áll a társa mellett a verseny napján, mert nem bírja elviselni Sophie-t. A lány mindenáron szeretné meghódítani Zane-t, de a fiú Rikkiért rajong. Egy félreértés azonban közéjük áll. Willi egy…
Zane kinevezi Sophie-t a kávézó főnökének. A túlbuzgó lány sok újítást bevezet, például sok növénnyel kész őserdőt varázsol a helységből. Még a színpad is zöldben pompázik, így amikor Bella allergiás lesz…
Egy Grönladon élő lány, Akaja jégtömb készítőt rendel a Szárnyalóktól, hogy színes iglut készítsen magának játszótérrel. Mikor elkészülnek vele egy gleccserről leszakad egy jégtömb, ami az iglut veszélyezteti…
Nuno egy palackot rendelt a hajómakettjének, hogy meg tudja védeni azt kis testvérétől. Bucky miniatűre változtatja magukat, és miközben a hajót szerelik a palackan, Nuno kistestvére lelöki őket az asztalról…
Nyuszómuszó, a plüss nyuszi, a főszereplője annak a történetnek, amely egy piacon játszódik, és két testvér kalandjait meséli el.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark oskoláját bemutató film gyerekeknek.
Az ifjú Robin Hood izgalmas kalandokba keveredik miközben a szegényeket védelmezi a gonosz János hercegtől, különböző banditáktól és szélhámosoktól.
Az ifjú Robin Hood izgalmas kalandokba keveredik miközben a szegényeket védelmezi a gonosz János hercegtől, különböző banditáktól és szélhámosoktól.
Az ifjú Robin Hood izgalmas kalandokba keveredik miközben a szegényeket védelmezi a gonosz János hercegtől, különböző banditáktól és szélhámosoktól.
Kanóc, Pinokkió és Freeda ismerőse le szeretné győzni a híres Omegatront a videójátékban. Billy, aki Kanóc ellen játszik folyamatosan csal a játék alatt, így Pinokkió és Freeda közbelép.
Tündér Pinokkióra és Freedara bízza a kutyáját Medorot. Medoro azonban kifut a boltból és eltűnik. A két jó barát utána ered, hogy megkeressék őt, ám hirtelen egy kislány játékbabái lesznek. Pálcika azaz…
A barátok egy elveszett tojást találnak, és feltett szándékuk, hogy megkeresik az anyukáját. Rocky ennek egyáltalán nem örül, ő inkább játszani szeretne. De minél több időt tölt az ismeretlen tojással…
Mazu és a többiek csúszdának használják Ayatit, a jószívű dinót és remekül szórakoznak. Ám az este közeledtével Ayatinak vissza kellene térnie a dzsungelbe, de nem tud talpra állni. A dinókölyköknek gyorsan…
Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik…
Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik…
A Brown gyerekek a barátaikkal együtt klubbot alapítanak. A klubnak már vannak szabályai, klubháza, de még nincs neve. Paddington nagyon boldog, hogy végre ő is tagja egy klubnak!
Paddington Bird nénivel és a Brown gyerekekkel bújócskázik. Bird néni azonban úgy elbújik, hogy estig sem találják meg. A medvék szaglása végül mégis segít a kereső csapatnak.
Sissi Bad Ischlben ébred, de nem emlékszik, hogy került oda és mi történt közte és Ferenc között? Johann és Ida nagymama segít neki megkeresni a kérdéseket, miközben Ferenc elindul, hogy megkeresse a menyasszonyát…
Suri egy nagy és erős hintát rendel Kualalumpurból kedvenc majomjának Tannak. Tan Jetten megnyomja a szuperszerkó gombját, amitől Tan óriási lesz.
Jett körömvirág alakú macskatápot visz Daniellának Mexikóba Halottak Napjára. A mexikói hagyomány szerint szeretteink körömvirágszirmokat követve hazatérhetnek. Daniella cicáját, Sanchezt szeretné újra látni…
Egy hatalmas grizzly tartja rettegésben a várost. A felnőttek úgy döntenek, hogy elfogják a jószágot, ám a gyerekek inkább megmenteni szeretnék. Lucky és barátai összefognak, hogy hazavezessék a medvét…
Tombolahúzást rendeznek Üres Szurdokban. Billy és az ikrek természetesen az arany mellszoborra vetnek szemet, amit gondosan őriznek Mrs. Molson raktárjában. Úgy tűnik, a fődíj biztonságban van, de már…
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők:…
Dínók nyomában: Fogazatok Melyik gyerek ne szeretné a dinoszauruszokat? Így van ezzel főhősünk, Marci is, aki bár fiatal kora ellenére rengeteg információt tud az őshüllőkről, mindig tanul valami különlegességet…
Dínók nyomában: Ajkaceratops Melyik gyerek ne szeretné a dinoszauruszokat? Így van ezzel főhősünk, Marci is, aki bár fiatal kora ellenére rengeteg információt tud az őshüllőkről, mindig tanul valami különlegességet…
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
Az öltözködésével mindenki kommunikál valamit. Néha a fellépőruha csak egy show elem, de van, hogy kész jellemrajz. Mit és miért vesznek fel a magyar művészek? A színpadi, vagy a hétköznapi megjelenés…
Lackfi Dorottya 2020-ban indította útjára szólóprojektjét, aZorka néven. Versszerű szövegek, melankólikus és tapadós dallamok jellemzik szerzeményeit, melyek az alterpop műfajba repítenek magukkal. Eleinte…
Miközben az előző gyilkosságok körül is felsejlenek az összefüggések, Crome és Poirot Doncasterbe utaznak, ami a következő állomás A.B.C. listáján. Crome úgy véli Poirot levele alapján, hogy a következő…
Brenka (Dárdai Blanka) sokszínű fiatal tehetség: az ország a 2019-es X-Faktorban ismerte meg, ahol Dallos Bogi mentoráltjaként a legjobb 8-ban végzett. 2020 végén kezdte el önálló zenei pályafutását, első…