A38 Eklektronika néven új sorozat kerül a képernyőre, ami a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával…
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van…
Manu Delago egy 21. században fejlesztett ütőhangszer, a handpan nemzetközi hírű játékosa, olyan ikonikus művészekkel és együttesekkel dolgozik, mint Björk, Ólafur Arnalds, a Cinematic Orchestra vagy Anoushka Shankar…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…
A zenekar műsora Varga Miklós szinte egész pályáját átfogja. Rockoperák dalai mellett egykori zenekarai slágereit és szólópályája legjobb számait hallhatjuk a koncerten. Hallgasd meg a zenekart rendhagyó…
Fáncsira nagy meglepetés vár. A szállodában találkozik papájával, aki még egy jó hírt is tartogat számára. Fáncsi felvételi vizsga nélkül bekerült a Cirkusz-iskolába.
Az öregedő király arra kéri fiát és lányát, házasodjanak meg, hogy legyen kire hagyni a vagyonát. A királyfi és a királylány nem találnak kedvükre valót, ezért édesapjuk elzavarja őket. A királykisasszony…
Frakk csontjai szanaszét hevernek a kertben, de még a házban is, állandó kellemetlenséget okozva mindenkinek. A macskák arra gondolnak, hogy a játékboltban kapható gumicsont talán megoldás lehetne a problémára…
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
Kukori és Kopasznyakú benevezett a Tavaszi Dalversenyre...
Mátyás király álruhában elvegyül a piactér forgatagában. Egy cigányasszony megjósolja, ha lopni nem megy mielőbb, meghal legelső neve napján. Miután másnap Mátyás napra volt hivatalos a főkamaráshoz, éjjel…
Mirr-Murr kalandos útja egy kabátzsebben kezdődött, melyet gazdája cserélt el egy házalóval. Az utazás a vonaton nagyon tetszett a kandúrnak, a bejárónő fogadtatása azonban kevésbé...
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis…
Két strucc válogatás nélkül mindent felfal, ami útjába kerül. Megeszik a bokrot, a fák leveleit, a gyümölcsöket, de a talicska, a kerékpár, sőt még Robi táskája is ínyükre való. Ez így nem mehet tovább, meg kell fékezni a mindenevőket…
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. Bartos Erika népszerű gyerekkönyvéből az Oscar-díjra jelölt M…
Zou legújabb házifeladata a széllel kapcsolatos. Zou szélmalmot, Elzee szélkakast készít, de mikor be szeretnék mutatni a többieknek hogyan működik, nem fúj a szél. Zou-nak erre is támad egy nagyszerű ötlete…
Miközben Nagyapa a városba tart, hogy találkozzon régi barátaival a 21. ezredből, elhagyja az érdemérmét. Még szerencse, hogy Zou pont előtte készített róla grafitmásolatot, így mikor Zeecloze rendőr megtalálja…
A kutyik éppen Jake-nek próbálnak meg bogyót gyűjteni, amikor Everest egy borzzal találkozik. A kis állat ijedtében bűzös folyadékkal spricceli le a kutyát, így nem csoda, ha mindenki próbál tőle távol maradni…
A Mancs őrjárat ezúttal a dzsungelbe látogat, ahol találkoznak Carlosszal, és egy különleges eseményre várnak: egy kígyómama tojásai hamarosan kikelnek. Azért, hogy ne zavarják a kígyót, de jól lássanak mindent, lombházat építenek…
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. Az első részben sok húron pendülünk a citerával - a szegény ember hangszere meghódítja a nagyurak kastélyát…
Mautou szigete körül egy nagy csapat delfin tűnik fel, akik a maguk nyelvén beszélgetnek egymással és főleg Zoom-mal. Ramana és Timeti egy ősi próféciát látnak ebben a jelenségben, Patrick bácsi pedig a tudományhoz fordul magyarázatért…
Yann és barátai rájönnek, hogy Van Krook ezúttal nem akart ártani nekik. Kiszabadítják Clarissát és a nagybátyját, és Patrcik bácsival megerősítve felveszik a harcot Werner és gonosz terve ellen.
Gus édesanyjának, a királynőnek születésnapja van, az icipici lovagocska pedig szeretné meglepni. Mindenkinek tudja, hogy milyen ajándékkal készüljön, csak Gus tanácstalan. Egészen addig, míg Merlin nagyapónál…
A királynő távozik a palotából, hogy a nemrég visszatért unikornis szarváról leszedje egy varázsgyűrűt, Aki ugyanis megérinti azt, megfiatalodik. Így történhet meg, hogy Gus találkozik a gyermekkori édesanyjával…
Kalózka és a Rózsaszín Koponya kiegészülve Dodóval és Muránával útnak indulnak, hogy megszerezzék Omino, a nagy játékmester kincsét. Ehhez azonban egy életnagyságú rejtvényt, egy furfangos társasjátékot kell végig játszaniuk…
A Rózsaszín Koponya legénysége meglepetéssel készül Kalózkának. Szeretnék, ha barátjuk megszerezné az ezredik kincsét. Ennek érdekében megszervezik, hogy Kalózka megtalálja Lóvakaró Szaniszló kincsét a Barrakúda - szigeten…
Maugli két kis elefánttal bújócskázik, amikor egyikük eltűnik. A cél, hogy még Sir Kán előtt megtalálják.
Kiderül, hogy Bagira fél a víztől. Balu és Maugli megpróbálják kigyógyítani a párducot a félelméből.
Alf egy fenyőfát rendelt, amit a farm hátsó udvarán szeretne elültetni. A hatalmas fát Patnek kell kiszállítania Alf kertjébe, ami nehéz feladat, de szerencsére a helikopterrel megoldható.
Szing, a teherszállító kocsi hatalmas volt, és harsogó dudája egész Mókavárosban zengett. A gyerekek féltek tőle, ami Szinget elkeserítette. Raju azt ajánlja neki, hogy énekeljen a dudájával, mert azt szeretik a gyerekek…
Charlie nem szeret tisztálkodni, pedig mindenki ezzel nyaggatja. A mókavárosi gazdaságban azonban egy malacnak megtetszik a koszos riksa, aki ettől elszégyelli magát és megfürdik.
Carlos, a sárga autó külföldről érkezik Mókavárosba, és a három kedves riksa mutatja meg neki a szép kis várost. Carlos cserében táncot, dalt és finom ételeket mutat barátainak. Egyedül Charlie nem örül a kis kocsinak…
Tim véletlenül leönti festékkel Paula kalózkapaját. Nem szeretné, ha Paula megharagudna rá, ezért eldugja a kalapot és másra fogja az eltűnését. Ez nem szép dolog, amire hamarosan Tim is rájön!
Tim, Paula és a barátaik a dzsungelbe mennek táborozni. A dzsungeltúra során mindenki gyűjthet jelvényeket, ha ügyesen megcsinál egy-egy feladatot. Timet azonban elszomorítja, hogy nem mindenben ügyes…
Kipnek szüksége lenne még egy baseball kesztyűre, így elmegy Kóci néni kötödéjébe. Kóci néninek nagyon sok a megrendelése, így Kip úgy dönt, segít neki. / Málna gyönyörű köveket keres a lenyűgöző kőrakásához…
Madame Muúci lakását ragadós, zöld valami szövi be, ami később a város utcáján is megjelenik. A nyúlós ragacstól már senki sincs biztonságban. Vajon mi lehet ez? Tommy és Tallulah szeretné megoldani a rejtélyt…
Egy messzi-messzi galaxisban van egy kedves kis bolygó, Agi Bagi. Ezt a bolygót két törzs, az agingák és a bagingák lakják. Mindkét törzs nagy odafigyeléssel gondozza a helyi növényeket és állatokat, és…
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis…
Leonardo da Vinci kétségkívül a történelem egyik legnagyobb zsenije volt, Marci pedig ennek a kivételes embernek a tanítványa. Amikor Roxit elrabolják, mert Marci nem hajlandó festményt hamisítani, jön…
Senki nem akar Vegi répafagyijából enni, amiért nagyon elkeseredik. Nene kitalálja reklámozni fogja Vegi répafagyiját.
Új részekkel történetekkel térnek vissza Ricky és barátai. Ricky új légszörföt kap, amit Lali „véletlenül” kipróbál, de a kaland nem úgy sül el, ahogy szeretné.
Dave és a mókusok ritka hagyományt teremtettek. Minden év decemberében kiraknak együtt egy óriás puzzle-t. Ebben az évben nagy baj történik, Theodor figyelmetlenségből elveszít egy darabot a kirakósból…
David egy fellépésre viszi a két mókusbandát, és eközben dugóba kerülnek. Mivel David nem engedte meg hogy játékot, enni és innivaló hozzanak magukkal, kénytelenek együtt játszani és elszórakoztatni egymást…
Bármilyen technikai eszköz elromlik, vagy csak nem tudják kezelni, mindenki Simonhoz fordul segítségért. Ám senki nem köszöni azt meg! Kevin példáján okulva, Simon úgy tesz, mintha nem értene semmihez…
Alvin újdonságra vágyik, dobolni szeretne. Rábeszéli Theodort, hogy egy szám erejéig adja át a hangszerét. Ám megszereti a dobot, így Theodornak csak a triangulum marad. Ebből óriási harc lesz a két testvér…
Jo, a tolvaj a bolt páncélszekrényét szeretné kirabolni. Kilesi a titkos kódot és egy fadobozra vési rá, hogy ne felejtse el. A dobozt azonban Tom megvásárolja Beckynek, és Jo az ajándék nyomába ered…
Polly néni alkut köt Tommal. A fiú egy hétig lakhat Huck barátjánál és élvezheti a nomád élet szabadságát, ha rendesen jár iskolába és jól viselkedik. Tom hamarosan megtapasztalja, hogy a Polly néni nyújtotta…
Dr. Bubo pihenőnapot tart a vízparton Ursulával, amikor egy váratlan páciens bukkan fel. A doktort is megtévesztve adja elő panaszait, pedig életmódján nem kíván változtatni.
Egy félhibbant rokon jóslatai nyomán az állatok között ragályosan terjed az öngyilkossági hajlam. Hamarosan kiderül, hogy egy egész maffia áll az ügylet mögött. Dr. Bubo és Csőrmester azonnal akcióba lép…
Aladár és Blöki a Gulliverklivel multi szuper fénysebességre kapcsolnak. Egy hatalmas robbanás, és egy fejtetőre állított, hazugság bolygóra érkeznek. A fordított erők miatt felpotyog, amit leejtenek…
A Mézga család és Máris szomszéd Huffnágel Pisti meghívására Ausztráliába, Sydneybe indulnak. A boldog megérkezésből hamar rémálom lesz. Huffnágel Pistinek ugyanis hűlt helye, ráadásul sikkasztásért körözi…
Amália hercegnő a király harmadik, legkisebb leánya. Apja visszavonulni készül, ezért próbára teszi lányait, hogy melyikükre hagyja birodalmát. A próba során mindegyikőjüknek el kell mondania a királynak, hogy mennyire is szeretik őt…
A múzeumban Mennydörgés kapitány csodálatos kincseit állítják ki, de a legenda szerint a kapitány aranya valahol a városban van elásva. Bobby, Bill és Zacc néni egymással versenyezve szeretnék mihamarabb megtalálni a kincseket…
Ma van Zacc néni születésnapja. Bobby és családja meg szeretnék őt lepni, de ki-ki a maga módján. A végén kiderül, hogy Zacc néni rosszul emlékezett a dátumra.
Tip bújócska közben véletlenül kárt tesz egy pulóverben. A kisegér nagyon megijed, hogy mi lesz ebből, így inkább elbújik. Anyukája azonban elmondja, hogy jobb beismerni valamit, mint eltitkolni.
Tip és barátai kalózost játszanak a patakban. Bár a kisegér eleinte nem örül, hogy az anyukája mentőmellényt ad rá, később belátja, hogy jó, hogy a szülők mindenre gondolnak.
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis…
Maugli vadászni tanítja Tabakit, miután egyedül marad, de a sakál később Sir Kán karmai közé hajtaná a fiút.
A madarak szépségversenyt rendeznek maguk között, és bírónak Mauglit kérik fel. Tabaki pedig jó lehetőséget lát egy madárlakomára.
Theodor a palacsinta receptjét tökéletesíti, és testvérein próbálja ki. Alvinnak már elege van a palacsintából, ezért megvicceli öccsét egy kis büfiporral. Ebből a finomságból azonban az egész iskola kap…
Alvin iskolai teljesítménye a nullával egyenlő. A ravasz kis mókus, hogy mentse magát azt állítja, Dave nem segít neki. Smith néni felhívja Dave-et és ezzel elindul Alvin kálváriája.
Miller néni egy kis kutyára, Kutyira vigyáz, és a szemműtéte alatt a kis mókusok segítségét kéri ehhez a fontos feladathoz. Egy festékes doboz és Kutyi elevensége azonban bonyodalmat okoz, Kutyi bundáját le kell borotválni…
Theodore az iskolában egy kis agyagfigurát készít, akit Lali úrnak nevez el. Ahogy Alvin leírja, egy kis figura, aki jobbá teszi a világot. Theodore azonnal rajongói oldalt indít, aminek sok követője lesz…
Hatalmas hőhullám várható, Kalózka és a legénység pedig elindulnak, hogy a szigetek lakóit figyelmeztessék, maradjanak árnyékban és igyanak sok folyadékot. A Rózsaszín Koponya kalózai is erre készülnek…
Kalózka és a többiek sikeresen kiemelnek egy elsüllyedt hajót a tenger mélyéről. A környéken ott van Dodó is, aki arra számít, hogy egy hatalmas kincs vár rá. Amikor meglátja az általa csúnyának vélt kalózhajót…
A legendás lények kutatója, Sir Lionel Frost óriási felfedezésére készül. A fess kalandor sokévnyi keresés után egy névtelen levél nyomában járva rábukkan az emberiség utolsó bundás ősére, a meglepően okos, roppantul szellemes Mr…
Lola másik kedvencének, a kapucnis cicának, Hoddie-nak a bohókás mindennapjait követhetjük nyomon.
Mindenki eljön, hogy megnézze a lovagi tornét, ahol Gus és Árnyék lovag küzdenek meg egymással. Ám Pippy észreveszi, hogy a lovagocskák a kastély homlokzatán készülnek valamire, és a nyomukba ered.
Árnyék lovag parancsára a lovagocskák takarítani kezdik a vár udvarát. Igen ám, de egy kicsi csótány folyton az útjukban van, és megkeseríti az életüket. A lovagocskák hiába próbálják elkapni, csak a rendetlenség lesz egyre nagyobb…
A kicsi kenguru éjjel eszik, nehogy a perzselő nap megégesse a bőrét. Az ezt követő játék után jól esik visszabújni a mama erszényébe.
Elly kapott egy szép ünneplőcipőt. Annyira szereti, hogy még alváshoz sem hajlandó levenni. A lábát azonban annyira nyomja, hogy már a barátaival sincs kedve játszani. Végül Elly rádöbben, hogy az ünneplőcipő…
A Rímerdő tündérkéje találkozik Jeromossal, aki elmeséli neki Megyeri balszerencsés történetét. Petőfi Sándor: A tintásüveg című versét Pap Jeromos mondja el.
A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával…
A film a kiváló énekes és gitáros, a kilencszeres Grammy-díjas José Feliciano hatvanéves pályafutását követi nyomon a Puerto Ricó-i Larestől a New York-i spanyol Harlemen át a világhírig. A szegény sorból…
A Szaffi zenekar Erdélyi Zsófia budapesti énekes-dalszerző szólóprojektjéből alakult formáció, mely 2022 őszétől dolgozik együtt jelenlegi felállásban. A Szaffi szöveg- és hangzáscentrikus zenéjének célja…