Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egy spanyol történetírót bíz meg életének és tetteinek papírra vetésével. Don Diego azonban nemcsak azt veszi észre, amit a fejedelem szeretne, azt is felkutatja, amit a fejedelem eltitkol…
A párizsi Notre Dame katedrális, a kereszténység ikonikus helye, a francia főváros történelmi középpontjában, az Ile de la Cité-n található. A gótikus főszékesegyház alapjait 1163-ban fektették le III…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Spanyol nyelvtanfolyam kezdőknek
A Felsős című magazin nemcsak a gyerekeknek lehet érdekes, hanem azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy mit tanul manapság egy felsős, és mindazok számára, akik szeretik ismereteiket bővíteni könnyed, szórakoztató formában…
A Felsős című magazin nemcsak a gyerekeknek lehet érdekes, hanem azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy mit tanul manapság egy felsős, és mindazok számára, akik szeretik ismereteiket bővíteni könnyed, szórakoztató formában…
Garai Gábor Bizalom című versét Sunyovszky Sylvia adja elő.
Kortárs magyar dráma a színházban. Nagy elődök és utódaik, akik ugyanazzal küzdenek, hogyan születik a szöveg és hogyan műkődik a színpadon.
A Mesterember ezúttal a vadállat-gondozó életébe nyer bepillantást. Megtudja milyen az igazi medvepuszi, és azt, hogyan lehet motiválni a farkasokat.
A hatrészes ismeretterjesztő sorozat azt mutatja be, hogy az úgynevezett kétpilléres európai agrármodell magyarországi megvalósítása során milyen gyakorlati eredmények születtek az elmúlt tíz évben. A…
Minden út a Római útba torkollik, a Badacsony hegy bazaltsziklái alatt. Több ezer éves kultúra ölelkezik a jelennel, három és fél kilométer hosszan. Mit jelent ma ez az út az ide látogatóknak, és az itt…
Benne: A légy (1980) Stereo 6 év 2'58'' Magyar rajzfilm (Feliratozva a Teletext 555. oldalán) Forgatókönyvíró: Rofusz Ferenc; Operatőr: Bacsó Zoltán; Rendezte: Rofusz Ferenc Rofusz Ferenc rajzfilmrendező…
Chilo tovább kémkedik a keresztények után, és tájékoztatja Tigellinust is. Nero még mindig lánya halálán kesereg, és egyre féltékenyebb Poppeára, akinek gyermekében, Rufiusban valóságos ellenséget lát…
Japán szigetcsoportján található a Föld egyik leghavasabb területe. Itt élnek a hómajmok, akik nemcsak forró fürdőt vesznek a nagy hidegben, de még "búvárkodnak" is az élelem után. Rajtuk kívül számos…
Szelíd farvas vagy szőrös csecsemő? A kutya és ember közötti kommunikáció sajátosságai
Erdei utakon – Reviczky Gáborral címmel látható az M5 csatorna új, tematikus ismeretterjesztő sorozata. A Kossuth Díjas színművész műsorvezető hétről – hétre megismerteti a nézőket a hazai és külhoni…
A Mestersége színész-sorozat mai adásában Greguss Zoltánnal az otthonában beszélgetünk családról, pályáról, első szerepekről, kritikáról, rendezésről, a fiatalkorról vidéken, a háborús évekről és boldogabb időkről egyaránt…
A múlt század végi vidéki Magyarországon, egészen pontosan Rátóton járunk, ahol a városka vezetőinek életébe pillanthatunk bele. Egy gyönyörű nő és egy szobor körül forognak a rátóti honatyák gondolatai, és bonyolódnak a történet szálai…
Kun Miklós gazdagon illusztrált dokumentumfilm sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait. A helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs. És persze mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok…
A Történelem és irodalom mindenkinek című műsor szombaton délutánonként jelentkezik az M5-ön. Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró…
Az OJD – Irodalom és könyv 26 percben 2019-es évadának ötvenkettedik adásában a tavalyi szilveszteri adáshoz hasonlóan ismét akasztják a hóhért. Azaz Orbán János Dénes lesz a műsor vendége. A műsorban…
Műsorvezető: Csőre Gábor Megszólaló: Dr. Nemesi Attila László nyelvész A műsorban a társalgási divatkifejezések érdekességeivel foglalkozunk. Szó lesz az "egy" határozatlan névelő helyes hangsúlyozásáról…
A kisfilmek olyan tanúságtételek, amelyekben egy-egy ember vall saját hitéről, életében történt fordulópont(ok)ról, és annak következményeiről istenkapcsolatában. A szereplők egyrészt olyan hétköznapi…
Ugron Zsolna író a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett építésszel beszélget versekről, zöld városokról, itthonról és otthonról, kompromisszumokról, tanulópénzről és arról, milyen érzés hazajönni egy városba…
Négy bűvész szólal meg az adásban, vagy inkább négy tudós? Vajon, melyik kerekedik felül a beszélgetésben, vagy hogyan olvad egybe ez a kettő, és négy trükköt is láthatunk majd, ahol műsorvezetőnk főszerepet kap…
A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait…
Hugh megkéri Louisa kezét és arra kéri, térjen vele együtt vissza Angliába. Louisa azonban nem akarja elhagyni Korfut és a gyerekeit, így kosarat kell adnia. A féltékenységtől félőrült Vaszilia késsel megszúrja Hugh-t, majd elmenekül…
Arany János Epilógus című versét Szacsvay László adja elő.
Marcus Vinicius és Lygia keresztény módra házasságot kötnek. A hatalmas tűz alkalmat ad Nerónak arra, hogy leszámoljon a keresztényekkel, akiket bűnbaknak állítanak be Róma polgárai előtt. Tömeges letartóztatások…
Niemierza elszökik, hogy kimentse a csehek fogságából Cudka apját. Arunas visszatér az apátságba és fogadalmat tesz. Kázmér és Anna végül kibékülnek miután a királyné felépült a vetélés után. A szakácsnőt kinevezik udvarmesterré…
Segédrendező: Kádár Krisztina. Rendező: Molnár László Az angol Brandon Thomas „Charley nénje” című darabja minden színházi rekordot megdöntött már. Az 1892-es londoni, szilveszteri ősbemutatója óta nem…
A híres emberek emlékét kéz- és lábnyomattal szokták megőrizni. A színész emlékét a szerepei őrzik. De hol van maga az ember a szerepek mögött? Tekintsük olyannak ezeket az öt-hat perces megszólalásokat…
Kéttucatnyi album, hat Grammy-díj, arany- és platinalemezek sora, David Sanborn az elmúlt három és fél évtized egyik legaktívabb és legtermékenyebb jazz-szaxofonosa. A zenei pályáját a chicagói blues bűvkörében…