Madách Tragédiája 1862-ben született. Arany János gondozásának köszönhetően, aki rögtön nyomda alá rendezte, nyomtatásra is került. Az első kiadást a Kisfaludy Társaság tagjai kapták meg köteles példányként…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
A Hazajáró a bal parti csodák után ezúttal a jobb parton folytatja dunakanyari barangolását. A legszebb kilátópontokat, a jól és kevésbé ismert turisztikai látnivalókat keressük fel, miközben továbbra…
Operatőr: Nagy István. Rendező: T. Nagy Imre Pásztor Pétert – saját bevallása szerint – szüleinek féltő szeretete, a családi tűzhely melege kísérte, védte eddigi pályafutása során. A neves építészről…
A Történelem és irodalom mindenkinek című műsor szombaton délutánonként jelentkezik az M5-ön. Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Magyar Művészeti Akadémia, 2014 Kerényi József (1939-2016) kiemelkedő szerepet töltött be Kecskemét városfejlesztési koncepciójának a környezet organikus egységét figyelembe vevő, s az egyes épületek…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
A Hazajáró a bal parti csodák után ezúttal a jobb parton folytatja dunakanyari barangolását. A legszebb kilátópontokat, a jól és kevésbé ismert turisztikai látnivalókat keressük fel, miközben továbbra…
Csoóri Sándor Menekülés a magányból Havas Judit adta elő.
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Az Alpok. Földünk egyik utolsó természeti édenkertje. Főként a Magas-Tauern érintetlen hegyvidéke. A felhők mögött ott a Grossvenediger. Nagytestvére Ausztria legmagasabb csúcsa, a Grossglockner. E hegyvidéki…
Eredeti hang digitálisan Ami madártávlatból egy nagyvárosnak tűnik, valójában 68 mini-város és önkormányzat, amelyek mind nagy jelentőséget tulajdonítanak függetlenségüknek. Málta nagy kikötője hatalmas, természetes mélyvízi kikötő…
A sorozat alkotói segítségével útra kelhetünk, és országokat, ötleteket és embereket összekötő történetekre lelhetünk.
Eredeti hang digitálisan Sidi Bou Said, Tunézia. Egy kék-fehér színekbe öltözött kis falu, közel a fővároshoz, Tuniszhoz. A domboldalon fényűző villa terül el, ami a komolyzene és a népzene barátainak…
Niemierza és lovagjai tovább keresik Jolentát. Grot álláspontja kerekedik felül a királyi tanácsban, miszerint háborút kell indítani a Lovagrend ellen. Algirdas támogatásáról biztosítja Kázmért háború esetén…
A Kincsesládánkban Vajdaság térségeit, településeit mutatjuk be szokatlan szemszögből. A műsor egyik érdekessége, hogy nem tartalmaz narrációs részeket. Az epizódok szinte már a terepi forgatás során teljes egészében elkészülnek…
Gaál Béla filmjét a Filmarchívum felújította. Az Intézet dolgozóinak fáradságos munkája nyomán szép, élvezhető kópia keletkezett. A szultáni kincstárnok árváját cselédsorban tartják a gazdag komáromi…
Az egészségünk megőrzése az egyik legfontosabb az életünkben. Ebben segítünk nézőinknek naponta jelentkező, szakemberek által bemutatott tornáinkkal. 10 perc mozgás az egészségünkért és a helyes tartásért!
3000 km, 510 település és két világlátott fővárosi fiatalember, Harsányi Csaba és Bruckner Gyuri, akik egy 1959-es oldalkocsis Pannoniával most úgy mutatják be Magyarországot, ahogy még senki sem látta…
Egy kézzel faragott bicska, még az 1800-as évek végéről, egy szikladarab és Az ember tragédiájának több mint száz évvel ezelőtt kiadott példánya… Mi – pontosabban ki- köti össze ezeket a tárgyakat? Nem…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
A sorozat alkotói segítségével útra kelhetünk, és országokat, ötleteket és embereket összekötő történetekre lelhetünk.
A Galápagos-szigeteken manapság is születnek felfedezések, amik újabb és újabb részleteket derítenek fel erről az életbevágóan fontos folyamatról. És rávilágítottak, hogy az emberek épp olyan fontos evolúciós…
Eredeti hang digitálisan Itália:egy ország ahol rejtett, láthatatlan vonalak osztják fel a múltat, a jelent és a jövőt. Rejtettek, mint az ősi utak, amelyeken ma is járunk. Rejtettek, mint a lábnyomok…
Algirdas és Kázmér megegyeznek, hogy nézeteltéréseiket félretéve, vállvetve fognak harcolni a Lovagrend ellen. Jolenta bolyongásai tovább folytatódnak, miközben a Polgármester a komédiásokat vádolja meg a nemes kisasszony elrablásával…
Karinthy Frigyes A halottaskocsi című versét Szabó Sipos Barnabás adja elő.
Észak-Európa nagy részét az év legnagyobb részében hó és jég borítja. Ez a bolygó legszívósabb teremtményeinek otthona. A világ legnagyobb ragadozójától, a jegesmedvétől kezdve, a legkisebb szárazföldi…
Rendező: Babarczy László Johanna: „A magad dolgának élni az olyan, mint a magad testének élni, kényedre-kedvedre mulatni, vagyis a legrövidebb útja, hogy torkig lakjon az ember, belebetegedjen az ember ebbe az egészbe…
Karinthy Frigyes A halottaskocsi c. versét Szabó Sipos Barnabás adja elő.
Gaál Béla filmjét a Filmarchívum felújította. Az Intézet dolgozóinak fáradságos munkája nyomán szép, élvezhető kópia keletkezett. A szultáni kincstárnok árváját cselédsorban tartják a gazdag komáromi…