Ady Endre Hajh, gyerekek című versét Menszátor Héresz Attila adja elő.
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
A 16 részes rövidfilm sorozat azokat a praktikus túlélési módszereket, agyafúrt fogásokat, trükkös megoldásokat, viselkedési formákat mutatja be, amelyeket az állatok már ősidők óta alkalmaznak és használnak…
A Kaszói vérebes után-keresések titkait kutattuk a tizenegyedik epizódban. Reviczky Gábornak itt is akadt segítője, aki segített neki a vadászélet eme titokzatos tudományának megértésében. Miért és hogyan…
Egy tudományos kutatás folyik a dél-keleti perui Amazóniában található Tambopata-Candamo régióban az arapapagájokról. Ez a dokumentumfilm ezt a kutatást és a biológusok mindennapos munkáját mutatja be…
Daniel a Temzén evez, amikor észreveszi, hogy valaki fuldoklik a vízben. Megmenti a biztos haláltól Mirah Lapidoth-ot, a fiatal zsidó lányt. Elviszi a barátjához, Meyrickhez, és megígéri neki, hogy felkutatja…
2017 október 21-én, a csodálatosan felújított Pesti Vigadóban adott koncertet Illényi Katica. Az előadást nagy nemzetközi érdeklődés előzte meg és teltház előtt zajlott. Érkeztek vendégek Ausztráliából…

Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
Kucsera Tamás Gergely mondja a műsor bevezetőjében, a visegrádi Gizella major melletti löszfal tetején állva: "Nagy öröm számomra, hogy a Szabó Zoltán művéról elnevezett, az író szellemiségét hűen hordozó…
Kun Miklós gazdagon illusztrált dokumentumfilm sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait. A helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs. És persze mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok…
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Ady Endre Hajh, gyerekek című versét Menszátor Héresz Attila adja elő.
Ökumenikus közéleti műsor. Három egyház püspökei beszélgetnek mindenkit érintő, vallási vagy aktuális kérdésekről. Mai adásunk témái: 1. A diaszpóra megtartása hitben és magyarságban 2…
Kunszentmiklós főteréről a kiskunsági város utcáiban azzal a szándékkal indulunk el, hogy megtaláljuk azt, ami egyedi lehet, ami új és üde vagy ami ódon és olyan minőséget képvisel, hogy azt átörökítésre…
Joaquin Galvez azért járja a világot, hogy rátaláljon a legjobb borokra és a mögöttük álló emberekre. Nem hagyja magát megvezetni csillogó címkék és hangzatos nevek által. Sok éven át oktatott és segédkezett különböző borászatoknál…
Jamie Oliver azonnal reagált a világjárvány miatt megváltozott helyzetre, amikor sokan kénytelenek otthon maradni. Új sorozatában olyan rugalmas recepteket mutat, amelyekben egymással helyettesíthetők…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Ki tud többet a különböző szakmákról? Az Ismerd meg! vetélkedőjében a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola és az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulói mérik össze tudásukat…
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Mi voltál előző életedben? Raksányi Gellért esetében a válasz egyértelmű. Ráadásul legszívesebben mindig valamiféle kedves-morgós rajzfilmfigurának látnánk, ha egy csöpögős világból gyakran harapós modora ki nem józanítana…
A társaság a bíró születésnapját ünnepli. Minden ismerőse egyik folyamatban lévő ügyéről érdeklődik, melyben új nyomozást rendelt el. Ebben a helyzetben a bíró feleségének ajándékozott ékszer ajándék csupán…
A portréfilmből a magyar harsonások fejedelmeként számontartott, a hazai és nemzetközi szinten is egyaránt elismert harsonaművész munkásságát ismerhetjük meg.
"A különleges hangverseny a híres énekművész-tanárt, a Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló művész Kertesi Ingridet mutatja be, valamint kiemelkedő tehetségű, fiatal tanítványát, Subedi Annát, akit a közönség…
Az egészségünk megőrzése az egyik legfontosabb az életünkben. Ebben segítünk nézőinknek naponta jelentkező, szakemberek által bemutatott tornáinkkal. 10 perc mozgás az egészségünkért és a helyes tartásért!
Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi…
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
A hollandiai Maastricht főterét elözönlik a britek, az év utolsó koncertje alkalmával. André Rieu különleges zenei csemegéket tartogat a közönségnek és a nézőknek is a képernyők előtt.
Egy embernek sikerült megszöknie a recski munkatáborból és nyugatra eljutnia. Ő Michnay Gyula volt becenevén Jules. Ő volt az, aki először tudatta a világgal, hogy a kommunista rezsim munkatábort tart fenn Magyarországon…
Kosztolányi Dezső Lánc, lánc, eszterlánc című versét Petrik Andrea adja elő.
Daniel, miközben Mirah családja után kutat, megismerkedik egy különös viselkedésű, tüzes tekintetű, titokzatos idegennel: Mordecaijal. Mordecai megérzi, hogy Daniel is az övéihez tartozik, így - mivel…
A 175 éves Bécsi Filharmonikus zenekar nem mindennapi zenei élményre hívta meg a közönséget 2017 májusában a Schönbrunni kastély barokk pompát idéző parkjába. A gyönyörű környezet, a hangulatfények,…
Túrmezei Erzsébet Ha nem teszek semmit sem című versét Györgyi Anna adja elő.