Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Ady Endre Hajh, gyerekek című versét Menszátor Héresz Attila adja elő.
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Cakó Fernc Ab ovo című gyurma és homokanimációja 1988-ban, Cannes-ban BEST SHORT díjat kapott, emellett az alkotást több nemzetközi filmfesztiválon is fődíjjal jutalmazták. A világhírű magyar animációs…
A világhírű magyar animátornak, Cakó Ferencnek ez, az 1982-ben készült homok-gyurmafilmje hozta meg az első jelentős nemzetközi sikert. 1983-ban a film az animációs filmek legjelentősebb fesztiválján, Annecey-ban Fipresci-díjat kapott…
Ha külföldről jött barátainknak mutatjuk Budapestet és legszebb épületeit, csakhamar rádöbbenünk, hogy majd mindegyik az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült. 52 perces dokumentumfilmünk Budapest világvárossá…
Nemzetközi kémbanda egy zeneműkiadó impresszárióinak álcázza tagjait, hogy megszerezze egy fontos lézertanulmány tervrajzait, melyek Tokaji, az Operettszínház számlaellenőrének belégjei közé kerültek…
A Fülszöveg irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit, legújabb munkáikat és könyvajánlót ad arról, amit olvasni érdemes. Bán János a héten Benyák Zoltánnal beszélget. A…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Ady Endre Hajh, gyerekek című versét Menszátor Héresz Attila adja elő.
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
A Korán számtalanszor utal az Ószövetségre és egyéb keresztény szövegekre. Különösen az apokrif evangéliumokra. De honnan tudta mindezt Mohamed? Volt neki egy vagy akár több segítője, ahogy arra a Korán…
Az utóbbi időkben egyre több róka merészkedik a városok közelébe, ahol élelmet és menedéket találhatnak. Egy felmérés szerint az Egyesült Királyságban már több rókát látni a városok környékén, mint a vidéki területeken…
A mai Mestersége színész portré vendége a közelmúltban elhunyt Fülöp Zsigmond. A színész, akiben – bármily hihetetlen – sohasem munkált megelégedés saját művészi alkotómunkája tekintetében, számtalan emlékezetes…
Szorzás és osztás az élet különböző területein.
Pelka a csehek fogságában megegyezik Butrymmal, hogy az hírt visz a Wawelba. Aldona kérdőre vonja Hedviget Egle miatt. Ligeza egy alternatív erődtervet ajánl a királynak a régi tanácstagok ellenében. Egle Arunas védelmét kéri Aldonának…
Ady Endre Hajh, gyerekek című versét Menszátor Héresz Attila adja elő.
Florian "Nemesifjú” Neussban, ami azt jelenti, hogy az ottani Lövészegylet legfiatalabb egységének a tagja. Saját királyuk van, de idén ő szeretné elnyerni ezt a címet. A Nemesifjak a Lövészegylet Királyának…
Edvinnek nevelőanyja, Marie-Louise Stázi grófnőt szánja jövendőbelijéül, nem törődve azzal, hogy ő az Orfeum Csárdáskirálynőjét, Szilviát imádja. A pompás eljegyzésen váratlanul megjelenik Szilvia és Bóni…
A kortárs magyar irodalomban, az utóbbi évtizedben több olyan alkotó (költő és író) is felbukkant, akik karakteres XXI. századi műveikkel eredeti módon képesek gazdagítani az írott nemzeti kulturális hagyományt…
Sorsanalízis néven új mélylélektani iskolát teremtő Szondi Lipót pszichiáter1919-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Az Apponyi Klinika orvosaként, endokrinológiai szakembereként dolgozott…
Egy futár Pelka halálhírét hozza a királynak, aki mégis tovább keresteti a lovagot. Machna megpróbál Kázmér bizalmába férkőzni és kompromittálni a királynét. Egle találkozik a szakácsnővel, és kideríti…
Petőfi Sándor: Csokonai című versét Szabó Sipos Barnabás adja elő.
Vajon Mohamed új vallást akart alapítani? Mitől Ábrahám vallása az iszlám? Miért helyezte magát Mohamed Jézus után a próféták hosszú sorában? Ezért szerepel együtt Jézus és Mohamed neve a jeruzsálemi Sziklamecset…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
A Kassai Thália Színház előadása Rendezte: Beke Sándor. Dramaturg: Pásztó András. Díszlettervező: Horesnyi Balázs. Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet. Szcenika: Illés Balázs Dr. Kádár Péter professzor minden tekintetben sikeres…