Szécsi Margit Szerelem című versét Molnár Piroska adja elő.
Bécs 1806 óta az Osztrák Császárság fővárosa. Bécs egy hatalmas birodalom központja volt, amely Galícia puszta vidékeitől egészen az Adriáig ért, és több mint egy tucat nemzetnek adott otthont. Az Osztrák…
Az állami erdőgazdaságok Budapest szívében mutatták be a vadregényes magyar erdők értékeit és az erdészek izgalmas munkáját. Reviczky Gáborral együtt látogatjuk végig a rendezvény pavilonokat. Látnivaló…
Böjte Csaba, egy ferences rendi szerzetes még a szocializmus idején alapította az első olyan közösségi házát, mely befogadta az árva gyermekeket. Tette ezt úgy, hogy közben szembe szállt a központi hatalommal…
Sárközi György regényének tévéfilm-változata Párizsban Cézár találkozik Kestnerékkel és beleszeret lányukba, Mathildébe. Mednyánszkyné váratlanul Párizsba érkezik, hogy megakadályozza Cézár készülő…
FERENCZ ISTVÁN A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas építész mondja a műsor bevezetőjében: "Amikor az ember egy nap elindul az útjára, otthonról indul. Bármit is kell csinálnia, bárhol is van dolga, otthonról kell elindulnia…
Kun Miklós, a Széchenyi díjas történész gazdagon illusztrált dokumentumfilm-sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait.
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
A műsorban három egyház püspökei beszélgetnek aktuális kérdésekről. Az adás témái: 1. Hogyan élhető meg a szabadság Istenben? 2. Ferenc pápa Iraktól Magyarországig
A Székelyföld egyik különleges tájegysége a Küsmőd-patak völgye, Etéd község vidéke Marosvásárhely és Székelyudvarhely között. Siklód és Énlaka érintetlen népi építészetével világörökségi listára érdemesült…
Sínen átkelni az Alpokon, vasúti összeköttetést építeni hegyen-völgyön át, hogy vonattal el lehessen jutni Bécsből, a Habsburg-Monarchia fővárosából Trieszt kikötőjébe – ez volt az osztrák vasútépítés úttörőinek nagy álma a 19…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
A Történelem és irodalom mindenkinek című műsor szombaton délutánonként jelentkezik az M5-ön. Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró…
Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi…
Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész „szerelmes földrajzának” legkedvesebb helyszínei Tata és Budán az Ördögorom lejtő. „Tata életemnek 12 évét öleli át. Idejártam általános iskolába és gimnáziumba, itt telt a fiatalságom nagy része…
Az Ambrus Zoltán – nagyvárosi polgári életet ábrázoló – novelláiból készült tévéjáték kerettörténetét a Joker Klub kártyavendégeinek esti találkozói adják. Öt novella, melynek szereplői a társaság tagjai…
Gyulai Líviusz szárnyaló képzeletével, ritka mesterségbeli tudásával alkotott műveit – lényéhez hasonlóan – jóra való humor, bölcs irónia és az emberek iránt érzett megbocsátó szeretet hatja át. A filmben rá emlékezünk…
A Concerto Budapest 2020 őszén a Zeneakadémia Nagytermében ünnepi hangversennyel emlékezett Bartók Béla halálának 75. évfordulójára. A koncert második felében, amelyet mai adásunkban műsorra tűzünk, Beethoven op…
„Magyar - lengyel két jó barát” – hirdeti a mondás. A két ország históriája gyakran közös történelem volt. Van egy ma is élő példa, mely ezt a tettekben megnyilvánuló barátságot gyönyörűen szimbolizálja:…
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
Michael Portillo keresztben átutazik Oroszországon a Kaszpi-tengertől Moszkván át Szentpétervárig. Útközben felkeresi többek közt a vidéki birtokot, ahol Tolsztoj a remekműveit írta, a moszkvai Nagyszínházat…
PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK - Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden vasárnap este az M5 műsorán.
Babits Mihály Imádság gyermekhangra című versét Pápai Erika adja elő.
Sárközi György regényének tévéfilm-változata Cézár Londonban minden vagyonáért textilt vásárol és üzlettársával, Farkas Mártonnal együtt Ausztráliába utaznak. A kitűnőnek ígérkező üzleten meggazdagodva…
Hetente jelentkező kultúrpolitikai – világnézeti magazin, amelyhez a Kommentár című folyóirat munkatársai szolgáltatják a szellemi muníciót.
Zoboki Gábor építész kalauzolásában az Operaház titkaiba és újjászületésébe pillanthatnak be a nézők. Magyarország kiemelt kulturális épületét az eredeti – Ybl Miklós tervei szerint 1884-ben hátrahagyott…
Bartók Béla egyfelvonásos operájának és pantomimjének minden premierjét különös érdeklődés kíséri. Mindkét alkotás a férfi és nő kapcsolatának megfejthetetlen rejtelmeit, mélységeit boncolgatja, melyet…