Petőfi Sándor A virágok című versét Hüvösvölgyi Ildikó adja elő.
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Rendezte: Gyökössy Zsolt. Rendezőasszisztens: Ullmann Krisztina. Dramaturg: Bártfay Rita. Díszlet- és jelmeztervező: Berg Glória A Gyökössy Zsolt, színházi– és televíziós rendező által írt kamaradarab…
Dezső úr és Rezső úr új operettet írnak, amihez hősöket keresnek. Különböző stílust képviselnek, ezért folyton vitatkoznak a történet alakulásán és a karaktereken. Egy fiú és egy lány csapat lakáskiutalást kap…
A Kója-hegy Osakától 50 kilométerre délnyugatra található, és 1000 méteres hegyek veszik körül. A Kója-szan Kongobudzsi templomot egy Kúkai nevű szerzetes alapította 816-ban. A Kongobudzsi kolostor 2015-ben…
Novák Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus 90 éves, ez alkalomból köszöntjük Őt a vele készült Nagyok interjúval.
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Petőfi Sándor A virágok című versét Hüvösvölgyi Ildikó adja elő.
Hogyan lehet egy verset ritmizálni? Megtudhatjátok a harmadik osztályosok Sulikalandjából. Tartsatok velünk!
A negyedikes diákokkal a helyes kerékpárhasználatról beszélgetünk. Velünk tartotok?
Hitler ki akarta harcolni Németország vezető szerepét Európában. A németajkú területek megszerzésével és egyéb keleti hódítások révén egy erős Német Birodalmat akart létrehozni. Erről és ennek következményeiről tanulunk a mai adásban…
A következő magyarórát továbbra is Madách Imre Az ember tragédiája című művével folytatjuk, részletesen elemezve a különböző színek történéseit, eszméit.
Egy középkorú, megbecsült román orvosnak egyetlen igazi életcélja van, hogy 18 éves lányát az érettségi után külföldre tudja küldeni taníttatni. A kis erdélyi városban dolgozó doktor vágya beteljesülni…
Egy többsejtű lény sejtjeinek össze kell hangolnia a működését, amihez a sejteknek kommunikálniuk kell. Ennek legősibb és legegyszerűbb módja a kémiai jelátvivő anyagokkal, vagyis hormonokkal történő információcsere…
A mai alkalommal befejezzük a szövegszerkesztés témakörét. Az óra elején átvesszük az eddig tanultakat: a szövegszerkesztés logikáját, menetét, alkalmazását. Ezt követően belevágunk egy gyakorlati feladatba…
Bemutatjuk István államszervező tevékenységét, az alábbi szempontokra téünk ki: o A fejedelmi és a királyi hatalom megszerzése, külkapcsolatok o A közigazgatás és az egyház megszervezése o A törvényekből…
A XVI. századnak a Mohács utáni történetében valódi hősökkel találkozhatunk: Kőszegről mindenkinek beugrik Jurisics Miklós, Egerről Dobó István, Szigetvárról Zrínyi Miklós neve. De vajon mi az igazság…
Angol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 hét ismétlése
Angol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 hét ismétlése
Mela egyre nagyobb lendülettel lát neki a különböző főzetek készítéséhez. Az üzlet ígéretesnek tűnik, Dobruszka azonban rákvörös lesz a kencéjétől. Adelhaidot féltékenység mardossa, ezért mind Idzivel…
Petőfi Sándor A virágok című versét Hüvösvölgyi Ildikó adja elő.
Vigh András 40 éves belsőépítész, elvált. Külföldi sikerei ellenére elégedetlen a munkájával, környezetével, és legfőképp saját magával. Nem találja a helyét sehol, társtalan, depressziós. Végül - visszatérő…
Ezen az expedíción utoljára indul el a távirányítású Quest tengeralattjáró, hogy 2000 m mélyre merülve a tengerfeneket tanulmányozza. Ez az utolsó lehetőség minták felhozatalára. A kutatók most is olyan…
Beszélgetés Szokolay Sándor Kossuth-díjas magyar zeneszerző, egyetemi tanár életéről, zenei munkásságáról, életviteleiről, filozófiájáról, hitéről.
A Német Lovagrend levelét Spitek és Jura tanácsosok különbözőképen értékelik. Spytek azonnali választ sürget, nehogy a Lovagrend vezetői meggondolják magukat, míg Jura türelemre int. Adelhaid és Kunad…
Füst Milán Végrendelet feleségemnek című versét Szabó Sipos Barnabás adja elő.
Karol Wojtyla belső körét nagy gonddal építette ki, akik segítették munkájában, mint Angelo Sodano, aki 15 évig volt II. János Pál államtitkára. Erős kötelékű volt a Kalkuttai Teréz anyához és más elhivatott emberekhez fűződő barátsága is…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Rofusz Ferenc rajzfilmrendező filmje, mely több más díj mellett 1981-ben megkapta a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat.
A XX. század egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője, Szokolay Sándor 85. születési évfordulóján rendezett hangversenyen műveinek avatott tolmácsolója, Kocsis Zoltán vezényletével szólal meg három meghatározó…