Karinthy Frigyes Almafa című versét Pálfai Péter adja elő.
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
A zeneszerző, hamburgi opera-igazgató korában mutatta be II. szimfóniáját, 1895-ben. A címben szereplő Feltámadás nem a húsvét jól ismert eseménye, hanem Klopstock egyik ódájának címe. Az a hit nyilvánul…
Déryné, az öregedő színésznő három napját mutatja be a film. Már ismeri a színészmesterség minden csínját-bínját, de mire ide eljutott, kiöregedett a fiatalabb női szerepekből. A közönség egyre inkább…
A Velež-hegy Bosznia-Hercegovina déli részén, a Szlovéniától Albániáig húzódó Dinári hegység tagja. Délről nézve lehetetlen nem észrevenni a Mostartól Nevesinjéig magasodó csúcsait, ez a szakasz a hegység legkedveltebb része…
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Karinthy Frigyes Almafa című versét Pálfai Péter adja elő.
Szórakoztató és egyben hasznos játék a találós kérdés, hiszen gyorsan kell frappáns válaszokkal előállni. Erre teszünk kísérletet a harmadikos diákok sulikalandjaiban. Tartsatok velünk!
Az etika tantárgy egyik fontos témáját, a felelősség kérdését járjuk körbe a negyedik osztályosokkal. Velünk tartotok?
A Felsős című magazin nemcsak a gyerekeknek lehet érdekes, hanem azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy mit tanul manapság egy felsős, és mindazok számára, akik szeretik ismereteiket bővíteni könnyed, szórakoztató formában…
A szó elszáll, az írás megmarad - szokták mondani arra utalva, hogy a szóbeli szövegek kevésbé bizonyító erejűek, mint az írásbeliek. Nyilván van ebben valami, de azért nem ez a teljes igazság. Mai óránkon…
Algebrai sorozatunk e heti adásában alábbi témákkal foglalkoztunk: "ALGEBRA ÉS SZÁMELMÉLET" - százalékszámítás, életkoros, helyiértékes példák.
A táplálkozás jelentősége tulajdonképpen energia a szervezet szabályozott rendezettségének fenntartásához. Az egészséges táplálkozás kiegyensúlyozott és változatos és nem utolsó sorban mérsékletes. Mindenkinek…
Mai óra anyaga • Mágneses alapjelenségek (pólusok, kh, megosztás) • Mágneses mező jellemzése és szemléltetése Erőhatások mágneses mezőben Mágneses alapjelenségek
Bemutatjuk a középkori angol és francia rendiség kialakulását! Az alábbi szempontokra térünk ki: • az angol és francia királyság helyzete; • a rendiség kialakulásának főbb mozzanatai; • a rendi berendezkedés…
Furcsa, megható, és felemelő jelenségekben bővelkedik a "Magyarország története" sorozatnak a szabadságharc leverése utáni időszakról tudósító 29. része. Tudták, hogy a legnagyobb magyar, Széchenyi István…
Angol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 hét ismétlése
Angol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 hét ismétlése
Spanyol nyelvtanfolyam kezdőknek
Spanyol nyelvtanfolyam kezdőknek
Spanyol nyelvtanfolyam kezdőknek
Számítógépek és okostelefonok uralta világunkban nem árt tisztában lenni az alapfogalmakkal. A sorozat minden korosztály számára érthető módon magyarázza el a használatuk során felmerülő kifejezéseket…
Jagnát Katarzyna Szczecinbe akarja küldeni Erzsébethez, hogy elválassza Karltól. Sziléziában a hadjárat jól halad, viszont a fogságba esett Jan Jura kiszabadítása még hátravan. Bolko öccse közvetítésével sikerül kiszabadítani a foglyokat…
Karinthy Frigyes Almafa című versét Pálfai Péter adja elő.
Mint a mesében, az öregasszonynak (Dajka Margit) három fia van. A legidősebb, Fecó (Lőte Attila) dolgos, a legkisebb, Cinege (Cs. Németh Lajos) kicsit forrófejű, de ügyes és tehetséges. Jumbó (Sztankay…
Ebből a részből kiderül, hogy a légi irányítók munkáját beszédfelismerő szoftver kifejlesztésével lehetné könnyebbé tenni, hogy a gumiabroncsokat miként teszik egyre ellenállóbbá, hogy mik segíthetnek…
A dokumentumfilm kortanúk, valamint Dr. Béres József és Béres Klára személyes vallomásain és id. Béres József, a Béres csepp feltalálójának visszaemlékezésein keresztül idézi fel a kutató kihívásokkal…
Bolko és Ágnes Kázmér meghívására a Wawelba érkezik, hogy együtt ünnepeljék a Karácsonyt. A hercegi pár nagyon boldogtalan az őket ért kettős csapás miatt. Habsburg Ágnes elveszítette magzatát, és Bolko öccse is meghalt…
Ady Endre: Ha szeretlek című versét Tenki Dalma adja elő.
Láthatatlan hálózat veszi körül Földünket, benne a ma élő legkiterjedtebb és legrégebbi organizmusokkal, amelyek minden földi élet hátterében állnak. A gombáknak köszönhető ugyanis, hogy az élet meghódíthatta…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
A magyar ismeretterjesztés élő legendája, Dr Juhász Árpád geológus saját expedíciós élményeit osztja meg a sorozat kapcsán.
Steve Backshall és társai a világ egyik utolsó érintetlen őserdejébe indulnak felfedezőútra a Guyanai-masszívum rengetegében. Egy táblahegy sziklapereméről ereszkednek alá, hogy felfedezzék a völgyben rejtőző elveszett világot…
A 11 éves Cyril Catoul igazi kiskamasz, finoman fogalmazva, apja szerint viszont rossz gyerek: makacs, agresszív és felelőtlen. Apja megelégelve a fiú viselkedését, bedugja őt egy otthonba, és egy másik városba költözik…
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…