Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi…
Dsida Jenő: Krisztus című versét Vékony Anna adja elő.
Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versét Götz Anna adja elő.
Az Odera Európa egyik fontos határfolyója, mely a történelem fontos – és gyakran tragikus – eseményeinek lehetett tanúja. Csehek, lengyelek és németek néztek egymással farkasszemet a szemközti partokról…
Zorkóczy Zenóbia (Zénó) öt év németországi tartózkodás után kisfiával hazatér Romániába, székelyföldi falujába, hogy szülőföldjén folytathassa előadói pályáját. Egyedül utazva, egyéni gyerekelőadásaival…
Arthur visszatér Twickenhambe, hogy megkérje Pat kezét, a lány azonban azzal a hírrel fogadja, hogy eljegyezték egymást Henry Gowannel. Pat szolgálója, Tattycoram egy újabb felindulása után kiviharzik a házból, mondván, örökre elmegy…
Sztankay Ádám nagysikerű blogsorozatán alapuló színháztörténeti műsor, melyben a második világháború előtti és utáni nagy színészlegendáink életének kulisszák mögötti tragédiái, nagy fordulatai tárulnak fel…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
A Történelem és irodalom mindenkinek című műsor szombaton délutánonként jelentkezik az M5-ön. Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró…
A Fülszöveg irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit, legújabb munkáikat és könyvajánlót ad arról, amit olvasni érdemes. Bán János a héten Takaró Mihály irodalomtörténész, költővel beszélget…
A 2006-os tévéostrom után a rendőrség és az igazságszolgáltatás ártatlanul hurcolt meg fiatalokat. Az ő történeteiket gyűjtötte össze Kormos Valéria író, újságíró.
Hetente jelentkező kultúrpolitikai – világnézeti magazin, amelyhez a Kommentár című folyóirat munkatársai szolgáltatják a szellemi muníciót.
Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versét Götz Anna adja elő.
Angol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 hét ismétlése
Számítógépek és okostelefonok uralta világunkban nem árt tisztában lenni az alapfogalmakkal. A sorozat minden korosztály számára érthető módon magyarázza el a használatuk során felmerülő kifejezéseket…
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Plitvice erdősége oly sűrű és titokzatos, hogy egykoron az Ördög kertje nevet viselte. Mára semmit sem vesztett buja, vad, áthatolhatatlannak látszó erdőségéből, ezt az elvarázsolt birodalmat az őselemek teremtették, alakították…
Akrisziosz-nak, Argos királyának nem született fia, ezért elment a Delphoi jósdájába, hogy megtudja a jövőjét. Ott arra figyelmeztették, hogy lánya, Danaé fia egy nap majd megöli őt, ezért lányát egy toronyba záratta…
Médeia nagyhatalmú varázslónő, Kirké unokahúga. Szerencsétlenségére halálosan beleszeret Iaszónba, aki a lány apjának trónját szeretné elfoglalni. Médeia halálos bűnöket is elkövet, hogy segítse szerelmét, aki hálából feleségül veszi…
A Mestersége színész-sorozat mai adásában a sokoldalú, széles mesterségbeli tudással és repertoárral rendelkező Molnár Piroska beszél indulásáról, a sikeres főiskolai évekről és szegedi pályakezdésről…
Uralkodók és uralkodási formák ma. A legidősebb királyi házak bemutatása, alkotmányos királyságok Európában és a nagyvilágban. Ha már nincs király, akkor van valaki helyettük?
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versét Götz Anna adja elő.
Tomi életében eljön a nap, amely mindent megváltoztat. Tanácstalanul indul útjára egyedül, szembesülve az újonnan kapott kerekesszék kihívásaival és nehézségeivel. Bár az emlékek nyomják még a szívét…
Buttler János gróf iskolai szünidőre siet haza, szüleihez és szerelméhez. Útközben megpihennek Dőry báró házában, ahol Jánost fondorlatos módon csapdába ejtik. Hamistanúk jelenlétében erőszakkal összeesketik Dőry báró várandós lányával…
A zuhatagi szakasz célegyenesébe fordulunk, a dunai áttörés leglátványosabb kilométereit evezzük végig. A Nagy Kazán-szoros sziklafalával barlangjával, soha nem látott, szinte félelmetes szépségeket mutat…
Járjuk be együtt Magyarországot! Ma Sopront és környékét ismerhetjük meg, ahol megtanulunk egy igazi poncichter pácos sertéstarját burgonyaköntösben salátakörítéssel készíteni.
Barangolás az Agostyáni Arborétum varázslatos világában.
Swidnicai Anna hercegnőt hidegen fogadják a budai várban. Nagy Lajos visszatér nápolyi hadjáratáról, és bár fivére gyilkosait nem sikerül kézre kerítenie, elhozza kisfiát, Martell Károlyt. A krakkói udvarban…
Áprily Lajos Fiamhoz című versét Pápai Erika adja elő.
A világban sokféle fontos vonal található. Telek- és országhatárok, csővezetékek, utak, vasutak, az energiahálózat vezetékei. Ez a sorozat egy láthatatlan vonalról szól, ami talán az egyik legfontosabb a Földön…
A micéliumos anyagaink egészségesek a bolygó számára, mert csomagolóanyagként használva erősek és tartósak, miközben az előállításuk energiaigénye a töredéke a hagyományos műanyagokénak. Amikor pedig ez…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
2013. február 11-én az egész világ döbbenettel hallgatta, amint XVI. Benedek lemond apostoli megbízatásáról. A római katolikus egyház több mint kétezer éves történetében ő az ötödik pápa, aki él a Codex Iuris Canonici 332…
Déry Tibor azonos című színpadi műve nyomán a szövegkönyvet írta: Vajda Gergely És Horváth Péter. Díszlet – Jelmez – Báb: Orosz Klaudia. Koreográfia: Lakatos János. Rendező: Novák János Vajda Gergely sokáig…
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…