Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Tóth Árpád Láng című versét Csőre Gábor adja elő.
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Lukácsy György filmkritikus gondolatai A lecke című bolgár filmről.
100 éve történt! 1921 nyár végén váratlan és meglepően sikeres felkelés tört ki Nyugat-Magyarországon a trianoni döntés miatt. Elérték, amit máshol nem sikerült, a népszavazást. Így Sopron, a leghűségesebb…
A bányatelepen nincs iskola, de felfogadnak egy új tanítót, és Nagy Gábor tanító lelkesen fog a szervezéshez. Laskó főmérnök azzal az ürüggyel, hogy nem él a telepen az iskola megnyitásához szükséges harminc…
Trianoni versösszeállítás József Attila, Babits Mihály, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső műveiből.
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik, benne 19.30-kor az M5 Híradóval. A műsort izgalmas kulturális aktivitások bemutatásával kezdjük és a nap legfontosabb kulturális eseményeinek értékelésével zárjuk…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Tóth Árpád Láng című versét Csőre Gábor adja elő.
Kraljevica öreg utcáin Zrínyi Péterrel és Frangepán Ferenccel találkozhat az időutazó… Komoly férfiak. Ők, csakúgy, mint Senj szülöttje, Jurisics Miklós… S aki elég erős, még a pokolba is bekukkanthat…
A mai adásban bepillantást nyerhetünk a bálnák és a delfinek varázslatos világába. Megismerhetjük a szaporodási időszakban a tengerekben zengő bálna éneket, a bálnák vándorlási útvonalát, és a játékos, intelligens delfineket is…
Európa legészakibb csücskében, a sarkvidék határán bűvöli el szépségével az arra járókat a Tana-folyó. A Finnország és Norvégia határát is kijelölő vízfolyás azonban inkább összeköti, mintsem szétválasztja a két partján élő embereket…
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
Kun Miklós, a Széchenyi-díjas történész gazdagon illusztrált dokumentumfilm-sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait.
Michael Portillo Németország nyugati felét szeli át a Fekete-erdőtől Hannoverig. Útközben felkeresi a heidelbergi vár mellett a frankfurti tőzsdét és a göttingeni egyetemet is, amelynek szélcsatornáját maga is kipróbálja…
A Kossuth-díjas színművész műsorvezető hétről–hétre megismerteti a nézőket a hazai és külhoni erdőkkel vagy az azok környékén zajló legfontosabb eseményekkel. Közelebb kerülhetünk az erdészek, vadászok, természetvédők életéhez…
Gabija és a polgármester még mindig nem tudnak dűlőre jutni az esküvőt illetően. Megérkeznek a Wawelbe a tatárok, akikben Kázmér szövetségest keres. Kázmér továbbra sem tud lemondani Małgorzatáról, bár közben ostorozza magát…
Tóth Árpád Láng című versét Csőre Gábor adja elő.
A színművész megkapó őszinteséggel vezet végig bennünket hosszú – megpróbáltatásokkal, eltiltásokkal, kalandokkal tarkított – pályáján, mely a harmincas évek elején kezdődött. Meleg hangon idézi fel szűkebb…
A francia kispolgár szülők férjhez akarják adni hírbe keveredett lányukat Marokkóban. A házassághoz hozományt várnak, de ők adni nem akarnak. A lány elintézi, hogy a gazdag marokkói a lábai elé boruljon…
Kun Miklós, a Széchenyi-díjas történész gazdagon illusztrált dokumentumfilm-sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait.
A Történelem és irodalom mindenkinek című műsor szombaton délutánonként jelentkezik az M5-ön. Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró…
A Fülszöveg irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit, legújabb munkáikat és könyvajánlót ad arról, amit olvasni érdemes. Bán János a héten Zalán Tibor drámaíró, költővel beszélget…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
2015-ben forgattunk az Eiffel Műhelyházról és most elérkezett az idő, hogy megnézzük mi lett a tervekből és folytassuk a történetet.
SALAMIN FERENC Ybl-díjas építész mondja a műsor bevezetőjében: "Tokaj-Hegyaljára jöttünk e kiránduláson. Harmincöt éve dolgozom, tevékenykedem e vidéken, és ma már inkább érzem magam hegyaljainak, mint budapestinek…
Emberközeli történet a Tisza és Kárpátalja hulladékproblémájáról és arról miként küzd a két főszereplő és az önkéntesek az emberi felelőtlenség ellen. Folyóink szennyezettsége és a probléma megoldása egyre…
Karinthy Frigyes Struggle of life című versét Szalma Noémi adja elő.
A Dorrit család diadalmenetben vonul ki a Marshalsea adósok börtönéből. Arthur elszorult szívvel néz utánuk, mivel Mr. Dorrit közölte vele, hogy a múltat és mindenkit, akinek ahhoz köze van, maga mögött akar hagyni…
Sztankay Ádám nagysikerű blogsorozatán alapuló színháztörténeti műsor, melyben a második világháború előtti és utáni nagy színészlegendáink életének kulisszák mögötti tragédiái, nagy fordulatai tárulnak fel…
A magyar könnyűzene ikonikus alakjának bibliai témájú, Európa-szerte ismert alkotását a magyar zenés színpadok sztárjai adják elő a Müpában. Sokszoros versenygyőztesek, mint Miksch Adrienn, a kiváló drámai…
A Zeneakadémia Jazz itt! sorozatában adott koncertet 2019 májusában a Rafael Mário Trio és Gyémánt Bálint. Rafael Mário a magyar jazz fiatal generációjának egyik nagy reménysége, kimagasló tehetségű zongorista…