Sebő Ferenc zenetörténeti sorozatában hagyományos népi hangszerekkel ismerteti meg a nézőket, melynek hatodik részében a hangszerpótló zenéket mutatja be vendégei segítségével.
Magyarország, az 50-es évek. János politikai okokból börtönben ül, Luca, hűséges felesége képtelen ezt megmondani férje haldokló anyjának. Elhiteti a öregasszonnyal, hogy fia Amerikában dolgozik, filmet rendez…
A BTK Archeogenomikai Intézet bemutatása - A magyar őstörténeti kutatások aktuális eredményeinek bemutatása - Nemessányi Sámuel Nemzetközi Hegedűkészítő Verseny - Trianon100 - Az időutazás filozófiája
A korszak zsenije, a világ valaha élt legnagyobb zongoraművésze, Fischer Annie. 10 éves korában debütált, két évvel később pedig már Zürichben lépett fel, majd egész életében elvarázsolta a közönségét…
Calderón doktor megoperálja Silva őrnagyot, aki bekerül a vöröskeresztes kórházba. De Pedro és az ezredükből odakerült többi katona, nyíltan kimondják, hogy áruló. Pedro, aki Juliával együtt úgy tudja…
A Fülszöveg irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit, legújabb munkáikat és könyvajánlót ad arról, amit olvasni érdemes. Bán János a héten Holló-Vaskó Péter műfordító, íróval beszélget…
PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK - Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel.
Tóth Árpád Lóverseny-dal című versét Epres Attila adja elő.
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi…
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Történészek és régészek segítségével egy kis történelmi betekintőt kaphatunk Szent István király államalapításáról és uralkodásáról.
Részletek Kurucz Ágnes fordításban "Szent István király intelmei Imre herceghez" című műből.
Lajos magyar király meglátogatja Kázmért a Wawelban, hogy közösen tervezzék meg országaik jövőjét, és hogy támogatókat szerezzen magának a lengyel udvarban.. A háború elkerülhetetlen a litvánokkal, a két…
Kázmér és Lajos király a rutén hadműveleteket tervezik a litvánok ellen. Karl látása visszatér. Az egész udvart baljós sejtelmek hatják át a hadjárattal kapcsolatban. Pelka megtudja az igazat felesége és a király románcáról…
Az Országos Kéktúra Bajától Tokajig tartó szakaszán vándorolnak végig a film alkotói. Ezen az úton már nem tudott végig menni Rockenbauer Pál legendás csapata, mert sajnos közbeszólt a halál. De Bayerék…
Sorozatunk a Hungarikumok sorát gyarapító természeti, ipari, kulturális vagy éppen gasztronómiai különlegességeket mutat be. Mohácson a böjti időszak kezdetét megelőző néhány napon keresztül zajlik a Busójárás…
Az állatvilág megfigyelése és filmezése nem könnyű dolog. Persze, ha beépített kémek látják el a feladatot, az egészen más. Élethű, mozgó, hangokat kiadó szerkezetek férkőznek az állatok bizalmába, hogy…
A Wight-szigeten sokan folytatnak a mai napig tradicionális brit életmódot. Sarah lovakat tenyészt, és ő az egyetlen helyi induló, amikor a szigeten megrendezik az első nemzetközi lóversenyt. Linda a hajdani…
"A zongora legnagyobb poétája - így nevezik Fryderyk Chopint világszerte, és méltán. Szlávos lelkülete, mely kompozícióiban oly elragadóan nyilatkozik meg, gyakran hajlik a mélabúra. Ám az előtte soha…
Karinthy Ferenc Házszentelő című drámája szolgál irodalmi alapul az 1970-es évek társadalomrajzának, amelyben egy gyilkosság tárul föl egy újságírónő magánnyomozása során. A kisváros gazdasági és politikai…
Miniportré a Kaszás Attila-díj 2022-es jelöltjéről, Harsányi Attiláról, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjáról.
A közmédia Szabadság tér ’56 című műsora hétről hétre arra vállalkozik, hogy megidézze, milyen út vezetett az I. világháború kitörésétől a Tanácsköztársaságon, Trianonon, majd a II. világháborún, s…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Małgorzatát a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, ráadásul Pelka miatt is aggódik. Megtudja, hogy Cudkával is megesett, hogy letért a helyes útról. Niemierza és Pelka rossz táborba téved, és Kiestutis kegyetlen…
Egle jóslata beteljesült. Niemierza és Pelka holteste megérkezik a Lublini várba, ahol az amúgy is beteg király szinte eszét veszti bánatában. Lajos követeli a támadás megindítását, tisztában van vele…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK - Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel.
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Dél-Európa több mint 3500 kilométer hosszan nyúlik el Portugáliától egészen Ciprus szigetéig. a nyári hőmérsékletek gyakran meghaladják a 35 fokot. Az élet alaposan próbára teszi a növény- és állatvilágot…
Noszty Feri (Mécs Károly) váltót hamisít, ami bocsánatos bűn az ő köreiben. A család, hogy kifizesse az adóságot és a fiú becsületét megmentse, az egyetlen vagyonát teszi pénzzé, Vilmát, Feri húgát adják férjhez egy vagyonos emberhez…
Miniportré a Kaszás Attila-díj 2022-es jelöltjéről, Ötvös Andrásról, akit a 6Szín terjesztett fel az elismerésre.
XV. Lajos uralkodása alatt Fanfant (Gerarde Philipe), a megrögzött szoknypecért arra kényszerítik, hogy vegye el feleségül utolsó áldozatát. De amíg a násznépre várakozik, Adeline cigánylány (valójában…
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Történészek és régészek segítségével egy kis történelmi betekintőt kaphatunk Szent István király államalapításáról és uralkodásáról.