Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
1957-ben, amikor a magyar filmarchívum létrejött, már 56 év telt el az első magyar film, A táncz bemutatója óta. Több mint fél évszázad termését utólag kellett összegyűjteni. Ez idő alatt sok film elkallódott…
Az a hír járja, hogy a gazdag bankár, Torday haldoklik. Az örökségre várva összegyűlik a rokonság. Beállít a volt anyós is, egy hangoskodó asszonyság, a "mámi", aki Torday sohasem látott fiát, Kovács Gazsit hozta haza Amerikából…
Oláh János József Attila díjas költő, író, szerkesztő 1942-ben született Nagyberkiben. 1994 óta a Magyar Napló című irodalmi folyóirat szerkesztője. 1969-ben az Elérhetetlen Föld című antológiával indultak…
Takaró Mihály Könyvjelző című műsora, amely minden héten jelentkezik az M5 csatornán, a magyar kultúra különböző területeire kalauzolja el a nézőket. Témái között szerepel a képzőművészet, a zene, az irodalom és a történelem is…
Báró Jósika Miklós író, újságíró, politikus, a magyar romantikus regény megteremtője. A stúdióban Takaró Mihály irodalomtörténész beszélget meghívott vendégeivel.
A Házsongárdi temető a középkori Kolozsvár várfalaitól délre fekvő Házsongárd nevű domboldalon elterülő temetőkert. A sok évszázados erdélyi magyar kultúra nagyjainak nyugvóhelye és egyben az emlékezések kegyhelye…
A múlt század utolsó negyedében éles határvonal volt a barokk zenét modern hangszereken és-felfogásban, illetve korhű instrumentumokon és a letűnt korok előadói gyakorlatát figyelembe véve játszó muzsikusok között…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
A Tokaj-hegy vidékének szubjektív bemutatása Mercsák László tájvédelmi-körzetvezető gondolatain keresztül.
Egy gazdag házaspár látogat a lelencházba, és kiderül, hogy örökbe akarják fogadni Pollyt. Hetty megijed, hogy elveszíti a barátját, és félti is őt, hogy csak a házaspár halott kislányát kell helyettesítenie…
„Egy amatőr kincskereső 2014-ben fémdetektorral nagy értékű dák kincsre bukkant Marosvásárhely mellett. Ezt a Maros Megyei Tanács több mint 10 000 Euróért vásárolta meg a helyi múzeum részére” – hangzik…
A Buckingham-palotában található Royal Collection Trust rendelkezik a világ legnagyobb Canaletto-gyűjteményével. Jelentős festményeket, rajzokat és metszeteket tartalmaz, amelyeket eredetileg a gyűjtő…
Aki a Magyarország és Horvátország határán kanyargó Drávához érkezik, természetes partszakaszokkal, zátonyszigetekkel tarkított, tiszta vizű folyót lát maga előtt. A Dráva azonban nem csak egy folyó - sok-sok történet hordoz…
Magyar közösségek már csak elvétve élnek a Vág és a Nyitra közti dombvidéken. De emlékeink még itt vannak. Ódon kastélyok, amik éltetik még a régi magyar nemesi birtokosok, az Andrássyak, az Eszterházyak…
Michael Portillo a Devon és Cornwall tengerparti szikláit követő túraösvényen a hatalmas Great Hangman szikla árnyékában kezdi meg, és első napján a Bull Point-i világítótoronyig jut el. Másnap a hajótemetőként…
A hét műtárgya: Ferenczy Károly - Józsefet eladják testvérei. A nagybányai festőiskola egyik vezéralakja. Szakítva az akadémikus festészettel a természetben örökítette meg a napfény hatását, annak játékát a tájon, az arcokon, az alakokon…
A Colosseum Színház varieté műsorán Keats, a bűvész nem akar a híres céllövővel, Jack Carey-vel egy műsorban fellépni, a férfi ugyanis elcsábította a feleségét, a gyönyörű táncosnőt, Silvia Castellánit…
1886-tól Magyarországon 72 vármegyeház szolgálta a rendszert, amiből 50 maradt a mai Magyarország határain kívül, egy került lebontásra közülük. A sorozat ismerteti az egykori királyi közigazgatást, valamint…
Egy csipetnyi a nagyszarvú szürkéből, egy kávéskanálnyi a skótból, most jöhet egy löttyintésnyi korzikai és spanyol viador dns-ke, és végül egy negyed szekvenciányi a chillingham marhából. Rekonstruáljunk…
Honnan erednek és mit jelentenek történelmi keresztneveink? Hogyan hat a legtöbbször hallott szó, a saját nevünk az életünkre? Rímel-e a nevünk jelentése mindarra, ahogyan élünk? A sorozat epizódjai erre…
Jem eljön a lelencházhoz, hogy találkozzon Hettyvel, akinek közben a konyhán kell dolgoznia, így nem biztos, hogy ki tud szökni. Végül sikerül neki, de Eliza meglátja, hogy Gideon és Hetty nélküle találkoznak…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Radnóti Miklós Előhang egy "monodrámához” c. versét Szoták Andrea adja elő.
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
A jazz világnapján a magyar jazz hangjait ünnepeljük egy zenés show keretében, a Budapest Jazz Clubban.
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
2013. február 11.-én XVI. Benedek pápa bejelenti, hogy megromlott egészségi állapota miatt lemond egyházfői tisztségéről. A konklávéra a világ minden tájáról érkeznek bíborosok, köztük Jorge Mario Bergoglio is Argentínából…
A Videla tábornok vezette diktatúra egyre nagyobb méreteket ölt. Alicia Oliveira bírónőt eltávolítják állásából és ellehetetlenítik. Továbbra is rengeteg ember tűnik el nyomtalanul, de olyan is akad, akit…