A történet egy magyar alföldi kisvárosban játszódik. Csikorgó, igazi hideg van - hó nélkül. Több százan állnak a főtéren felállított cirkuszi sátor körül, hogy végre megláthassák az attrakciót, egy bálna kitömött tetemét…
Egy fővárosi általános iskolába a rendőrségnek időről-időre bombariadó miatt kell kivonulnia. Rózner százados megelégeli a kerületiek tehetetlenségét, és felkéri Simont, hogy vesse bele magát az ügybe…
A vértanúhalált halt - öt éve boldoggá avatott - Brenner János atya megölésének körülményeit máig homály fedi. A 26 éves káplán halálát harminckét késszúrás okozta 1957. december 14-éről 15-ére virradó…
A Kishamis, vagy másik nevén az ”Öreg Hölgy” a Balaton legöregebb vitorlás hajója. Építtetője és első tulajdonosa Széchenyi Emil több jelentős hazai és külföldi vitorlásversenyen kormányozta győzelemre…
A tévéfilm egy hétköznapi ember küzdelmét ábrázolja a diktatúrával szemben. Főhőse Kovács úr, aki hisz a kommunista eszmékben, de a hatalom rámért megpróbáltatásai során rájön, hogy az eszme és képviselői nem hisznek benne…
Három lány különböző indíttatásból elhatározza, hogy bajban élő emberek segítésére szánja az életét. Tanulmányokat folytatnak, hogy sikeresek lehessenek. A közös pont a Wesley János Főiskola. 5 év kalandos…
A magyar színházi világ 19. századi nagy változásai idején az öregedő Déryné válságba jut: folytassa-e színészi pályáját, vagy vonuljon vissza? Bár tehetsége teljében van, úgy érzi, az új, divatos áramlatok a pálya szélére sodorják…
Simon a fiatal történész 11 év után látogat haza nevelőanyjához, Lina nénihez, aki egy Balaton melletti faluban él. Váratlanul éri amit lát, Lina néni keservesen éli mindennapjait, férje halála óta csöndes szomorúságban…
Az MMA Fotó- és Filmművészeti Tagozatán belül működő Szőts István Mozgókép Műhely 2012-től szervezi 52 perces portréfilmek és In memoriam összeállítások készítését művészekről, az MMA akadémikusairól, illetve néhai tagjairól…
Krónika a 20. századról egy derűs, mindig mosolygó 101 éves hölgy történetén keresztül bájjal, humorral, a hús-vér emberek valódiságával és a régvoltak hétköznapi drámáival. Kapocs a szüleinkhez, nagyszüleinkhez…
Kiképzés közben Géczi rátolat Karádi őrmester szolgálataiért kapott motorjára, így az egész szakasz próbál pénzt előteremteni, hogy meg tudják venni újra a robogót. Urbán ötlete egy saját lap, melynek…
Dokumentum-játékfilm egy lakásproblémával küzdő, munkás házaspár életéről, emberi kapcsolatairól és a család felbomlásáról. Irén, a fiatal munkásasszony a szoba-konyhás, peremkerületi lakásban él kislányával…
Magyarország a II. világháború idején. A pesti vagányokat régi haverjuk, Zoli beszervezi az ellenállási mozgalomba. Amikor a fiúk lebuknak, Zoli hazautazik Bécsből, hogy segítsen kiszabadítani őket.
A film két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre elharapózóbb bűnözés ellen. Hamarosan…
Simon az egyik legsikeresebb nyomozását folytatja. Egy hazatelepülő bizalmas állami funkcióba került volt rendőr ügyében nyomoz, aki Simon édesapjának volt az évfolyamtársa a Rendőrakadémián. A tizenkét végzett rendőrből már csak egy él…