David Grann azonos című regénye alapján készült. A középpontban a brit felfedező, Percival Fawcett áll, aki az 1920-as években tűnt el, miközben az elveszett várost kereste az Amazonas-nál.
A nagy bűnhöz is elég egy kis ember! Calvin elköveti az évszázad bűnügyét, pedig a legtöbb rendőrnek még csak a gumibotjáig sem ér fel. Ördögi ravaszsággal elrabol ugyanis egy szuperbiztonsági rendszerekkel védett hatalmas gyémántot…
New Yorknak segítségre van szüksége. A bűn a Fürge Láb klán képében rátelepedett a metropoliszra és a vezetőjük, a titokzatos Zúzó mindenkit a kezében tart, legyen az tisztviselő, rendőr vagy politikus…
Végre kiderül, miért dühösek a madarak! Hisz eredetileg Madár-szigeten csupa kedves, boldog és a repüléssel nem is kísérletező szárnyas élte világát. A nagyszerű társaságból viszont valahogy mindig kilógott…
Ian Fleming könyve alapján!A brit titkosszolgálat ügynökét, James Bond-ot Jamaicára küldik, hogy a szervezet telepített emberének eltűnése ügyében nyomozzon. Noha érkezését követően többször is megpróbálják…
Ian Fleming könyve alapján!Bond-ot Isztambulba küldik azzal a megbízással, hogy a szovjet követségről lopjon el egy dekódert. Ezúttal nem a világ a tét. Csupán egy szovjet technikai csoda, egy kódfejtő…
Vándorcirkusz érkezik a kisvárosba. Zajlik az előadás, miközben odakint Cat Stevens alól kilövik a lovát. Finch, a város ura és az emberei meg akarják ölni Cat-et, aki meg is sebesül, de a cirkusz tulajdonosának…
Johanna Pasquali alapjaiban különbözik a rendőr kollégáitól. Csinos teremtés, de alkalmatlan a feladatok ellátására. Ennek ellenére a fejébe veszi, hogy ő lesz az első nő, aki bekerül a rendőrség Froissand ügynök vezette elit kommandójába…
Kate Macer-t (Emily Blunt), a tapasztalt FBI különleges ügynököt kérik fel egy szörnyű és tragikus rajtaütést követően, hogy csatlakozzon egy titokzatos és feltehetően a CIA irányítása alá tartozó csoporthoz…