Jonathan Shale, a volt CIA-ügynök helyettes tanár lesz, amikor a helyi gimnáziumban tanító barátnőjének, Jane-nek egy bandatag eltöri a lábát. Az exkommandós keményebb fába vágta a fejszéjét, mint gondolná…
A film igaz történetet dolgoz fel!Tiffany Rubin egy dél-koreai férfihez ment feleségül, de a házassága tönkrement. A szülők a gyermekelhelyezésen vitatkoztak, mígnem az apa elrabolta a hétéves Kobe-t…
Larry, az egykori éjjeliőr immár a New York-i Természettudományi Múzeum operatív éjszakai igazgatója. Az nem újdonság számára, hogy sötétedés után a kiállítási darabok életre kelnek, ám az utóbbi időben mintha furcsán viselkednének…
A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Pierce Brosnan) feladata, hogy kiderítse ki a felelős azokért a merényletekért, amit Mr. King és a vállalata ellen követnek el. Mr. Bond nyomozása során…
Most visszatér a minden lében kanál, gigantikus nagyi, azaz újabb megpróbáltatás vár Malcolm Turner FBI-ügynökre. Ezúttal egy látszólag hétköznapi családba kell beépülnie, hogy elhárítson egy, a nemzet…
Joan (Kathleen Turner) elvállalja, hogy megírja egy afrikai ország uralkodójának, Omar arab sejknek (Spiros Focás) az életrajzát. A helyszínen kiderül, hogy a sejk ellenszenves zsarnok, aki egy különös…
10 tél telt el a majominfluenza járvány kitörése óta. Caesar (Andy Serkis), azóta is a majmok vezére, gyermekei vannak és megteremtette azt az otthont, San Francisco mellett található erdőben. Ahol a majmok békében élhetnek…
Spencer egy kormánynak dolgozó bérgyilkos szuperkém, akire egy európai küldetésen rátalál az igaz szerelem egy gyönyörű, okos és éppen szakítás után lévő nő, Jen Kornfeldt személyében. A románcból házasság…
Csodálatos a jövő. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan lefagyasztva…
Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül…
A Japánban élő Casey nindzsucu mester. Éjszaka a közeli üzletbe megy csokoládét venni állapotos felesége számára. Hazaérve feleségét holtan találja. A nyomok alapján Casey biztos abban, hogy nindzsák követték el a gyilkosságot…