Egy férfi, akit három hollywoodi csillag meggyilkolásával gyanúsítanak, saját nyomozásba kezd. Segítségre van szüksége, ezért a nyomában lévő két nyomozót is bevonja, hogy egy olyan összeesküvést leplezzen…
Először csak játékbomba fröcsköli be kék festékkel a New York-i busz utasait, a következő viszont már valóban a levegőbe repül. Azután egy elegáns színház robban fel, majd egy iskola következik, végül…
A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Timothy Dalton) feladata, hogy kiderítse ki a felelős több Brit titkos ügynök meggyilkolásáért, majd végezzen a tettesekkel. A Britek egyik informátora…
Billy Ray Valentine kisstílű szélhámos a gettóból, Lewis Winthorpe III pedig a Wall Street-i Duke Testvérek cég tehetős befektetési tanácsadója. A Duke testvérek fogadást kötnek, hogy a született vesztes…
Hangosabbak, görögebbek és ragaszkodóbbak már nem is lehetnének, Ian és Toula lánya, Paris nagy bánatára. A pályaválasztás előtt álló lányt egyetlen cél vezérli: minél távolabb akar kerülni túlbuzgó pereputtyától…
Jack-et felkeresi egy egyetemi tanárnő, hogy a segítségét kérje egy elrejtett kincs felkutatásában. Elutaznak Indiába, ahol megtalálják a gyémántot, amely elvezeti őket Dubai egy temploma alatt álló pincébe…
2029, Los Angeles, John Connor (Jason Clarke), az emberi ellenállás vezetőjének parancsára, egy Colorado-i különleges egység elpusztítja a Skynet-et. Ám John a múltja miatt tudja, hogy ezzel még a diadal messze nem az övék…
Ezúttal nem a hazáért, nem a királyért kockáztatja életét a 007-es ügynök - a bosszúvágy hajtja. Miután legjobb barátjának, Felix Leiternek egy kegyetlen drogbáró megölette fiatal feleségét és Felix is…
A naiv és jószívű, ám kissé hóbortos Deuce Bigalow –t bizonyos körülmények arra kényszerítik, hogy Európába utazzon, és Amszterdamban meglátogassa T.J. nevű barátját, aki nem sokkal odaérkezése után gyilkossági ügybe keveredik…
200 évvel a FIORINA „FURY” 161-en történtek után. Az AURIGA-n, az Egyesült Rendszerek hadseregének orvosi kutató űrhajó tudósai Ripley hadnagy (Sigourney Weaver) vérét felhasználva, nem csak Ripley-t…
Egy távoli galaxis felé tartó űrhajó mintegy félszáz utassal a fedélzetén kényszerleszállást hajt végre egy ismeretlen bolygón. A tragédiát maroknyian élik csak túl, köztük Riddick is (Vin Diesel), az elítélt gyilkos…