Néhány fiatal megpróbál kifosztani egy könnyű prédának tűnő házat, mely egy idős házaspáré. Amikor azonban a tulajdonosok hazaérnek, az események nem várt fordulatot vesznek, ugyanis a két öreg olyan titkokat…
Quinn miután barátai unszolására letölti a népszerű Halálod appját, döbbenten látja, a telefonja kijelzője szerint már csak 2 napja van hátra. Miközben a visszaszámlálón peregnek a percek, és a rémült…
Chris Gardner mindent elkövet, hogy a családja boldogan és biztonságban éljen. Ám a szerencse valahogy sosem szegődik mellé. Bár fáradhatatlanul próbál meggazdagodni, mégis egyre szegényebbek lesznek, végül pedig a felesége is elhagyja…
Larry, az egykori éjjeliőr immár a New York-i Természettudományi Múzeum operatív éjszakai igazgatója. Az nem újdonság számára, hogy sötétedés után a kiállítási darabok életre kelnek, ám az utóbbi időben mintha furcsán viselkednének…
A léhűtő Valentín (Eugenio Derbez) élete egyik pillanatról a másikra megváltozik, amikor exbarátnője, Julie (Jessica Lindsey) megjelenik Mexikóban, és a kezébe nyomja újszülött kislányát, majd szó nélkül távozik…
Charles Addams egykori rajzfilmfigurái elevenednek meg a filmvásznon! Addams-ék boldogan élnek régi villájukban, különböznek mindenkitől, és ők az egyetlenek, akiket ez egy cseppet sem zavar. Zavartalan…
A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond-nak (Roger Moore), úgy tűnik most a saját élete miatt kell legfőképp aggódnia. Miután Scaramanga (Christopher Lee), a hírhedt aranypisztolyos bérgyilkos szeretne végezni vele…
Előbb vagy utóbb mindenki találkozik a maga Joe Black-jével... Bill Parrish gazdag és befolyásos üzletember, pazar körülmények között él két szerető lányával a közelében, s néhai felesége emlékével a szívében…
Hatalmas erejű robbanás rázza meg Manhattan egyik negyedét. A baleset következtében a Manhattan-t New Yersey-vel összekötő alagút mindkét vége beszakad. A bent rekedt emberekre nemcsak a bezártság tehetetlenül…
Cole az instagram királya, ő a legmenőbb vlogger, akinek minden videóját tízmilliók követik élőben. Minél extrémebb a műsor, annál több a követő, nála pedig nincs határ, bármilyen őrült kihívásban benne van…
A legtöbb család számára a költözés maga az újrakezdés. Ám Creed-éknek ez lehet a kezdet vége. Egy olyan hely szomszédságába költöztek, melyet gyermekek építettek összetört álmokból. Ez a Kedvencek temetője…