Thomas Harris regénye alapján!Will Graham, a kiváló nyomozó azért hagyta ott az FBI-t, mert majdnem az életébe került elkapni Dr. Hannibal Lecter-t, a zseniális őrültet. Most, évek múltán azonban, amikor…
Különös látvány tárul az ébredező kapitány szeme elé: szorgos kezek bontják a hajóját. A sportvilágban egykor Bombázóként közismert ökölvívóbajnok kénytelen partra szállni, ahol megmenti a mitugrász Jerry-t…
Antoine-t, a sikeres HR vezetőt már nem sok választja el attól, hogy előléptessék. A rafinált üzletember arra viszont nem számít, hogy pont az imádott felesége fogja a legnagyobb próbatétel elé állítani:…
Jack-et felkeresi egy egyetemi tanárnő, hogy a segítségét kérje egy elrejtett kincs felkutatásában. Elutaznak Indiába, ahol megtalálják a gyémántot, amely elvezeti őket Dubai egy temploma alatt álló pincébe…
Húsz év telt el Dumb és Dumber feltűnése óta, ám a két hős ez idő alatt egy cseppet sem változott - legalábbis, ami az agyi kapacitásukat illeti. Dumb katatón állapotban, egy szanatóriumban múlatja…
Deloris Van Cartier (Whoopi Goldberg), a legvirgoncabb egykori apáca, polgári foglalkozását tekintve bárénekesnő nem felejtette el az apácákkal töltött mulatságos napokat. Visszahívják, hogy segítsen egy…
Winston Groom novellája alapján!A Georgiai Savannah városka árnyas buszmegállójában különös mesemondó üldögél… Forrest Gump mindent látott és mindent átélt, de nem mindent értett. Ő ugyanis nem éppen a legfényesebb elme…
Évezredekkel azután, hogy a civilizációt elpusztította egy kataklizmikus esemény, az emberiség alkalmazkodott a körülményekhez, és új életmódot fejlesztett ki. Hatalmas mozgó városok róják a föld felszínét…
Egy bizonytalan világban kevés olyan megbízható tényező akad, mint a Brit Titkosszolgálat. A szervezet világszerte jó hírnévnek örvend profi ügynökei és csúcstechnikájú eszköztára révén, nemzetközi hírszerző…
Faith új életét készül kezdeni, elmenekülve barátja elől, aki évek óta bántalmazza őt. Egy bárban találkozik Lolával, akivel szinte rögtön összebarátkoznak. A nő félve, hogy ex barátja rátalál odaköltözik Lolához, aki egy farmon él…
Quinn miután barátai unszolására letölti a népszerű Halálod appját, döbbenten látja, a telefonja kijelzője szerint már csak 2 napja van hátra. Miközben a visszaszámlálón peregnek a percek, és a rémült…