Washington Irving regénye alapján!A Hudson keleti partvidékének tágas völgyei egyikében húzódik meg az a titokzatos, eldugott, csendes kis szurdok, melyet Álmosvölgynek hívnak. Mesebeli, varázslatos táj…
Török és Kakas, a veterán nyomozópáros közel 30 éve már, hogy együtt takarítja a New York-i utcák szennyét. A két kopó számtalan szörnyűbbnél szörnyűbb bűntettet göngyölített már fel, s amikor egy ismeretlen…
A sikeres Dr. Dolittle egy nap döbbenten veszi észre, hogy gyermekkori adottsága hirtelen visszatért: ért az állatok nyelvén. Kezdetben határozottan bosszantja az ügy, hiszen fontos ember, egy négytagú…
Négy évvel ezelőtt a közönség láthatta, amint Greg Beckur egyetlen hétvége leforgása alatt elveszti poggyászát, felgyújtja a kertet, kicsit elveti a sulykot vízi röplabdázás közben, befest egy macskát…
Ben elmúlt harminc, jó a humora, rendes állása és kedves mosolya van. Lindsey barátnői szerint azonban túl tökéletes ahhoz, hogy igaz lehessen. Ám a lány nagyon vágyik már a boldogságra. Kezdetben úgy tűnik, neki volt igaza…
A szuperkémek nem az égből pottyannak le, hanem a tojásból bújnak elő. Íme, a nemzetközi kémvilág legtitkosabb, legizgalmasabb és legviccesebb madarai: Kapitány, Kowalski, Rico és Közlegény. A győzhetetlen…
A Volt egyszer egy képregény átfogó képet ad a magyar képregénykultúráról, érintve a képregény történetét a kezdetektől napjainkig, fókuszba helyezve a magyar képregény fejlődését. Filmünk elkalauzolja…
Mire vágyik egy apa? Természetesen arra, hogy a lánya menjen férjhez valami rendes, megbízható férfihoz. Mire vágyik egy görög apa? Természetesen arra, hogy a lánya menjen hozzá egy görög férfihoz, aki lehetőleg még rendes is…
Olive és Clay közösen nevelik kutyájukat, Wesley-t, ám a pár kapcsolata fordulóponthoz érkezik, mikor úgy döntenek, hogy külön folytatják útjukat. A páros között elindul a gazdaszerepért vívott harc, mert…
Mindenki sírt a röhögéstől, amikor végre nyugdíjba vonult. Ám otthon sem várja örök békesség: felesége mindenáron gyereket akar, pedig Frank Drebin, mióta leadta pisztolyát, nem érzi férfinak magát. Ám…
Washington lakói szürreális és sokkoló látványra ébrednek. Egy reggel ejtőernyősök szállnak alá az égből, akik arra készülnek, hogy megszállják az országot, és az első célpont a főváros. Mire a város magához…
Trautman ezredes az afganisztáni háborúban az oroszok elleni tevékenysége miatt fogságba esik. Rambo kapja azt a veszélyes és minden eddiginél lehetetlenebbnek tűnő feladatot, hogy a front mögé kerülve…
Matthieu egy fiatal és tehetséges feketedoboz-elemző, aki próbálja megfejteni egy vadonatúj repülőgép halállal végződő lezuhanásának okát. Ám amikor a hatóságok lezárják az ügyet, Matthieu nem tudja annyiban…