1917-et írunk. Az embereknek egyre jobban elegük van a háborúból. A színfalak mögött felkelések szerveződnek, például ahhoz hasonlóak, mint amelyik a cár lemondásához vezetett Oroszországban. A fronton…
A film azt mutatja be, hogy Hitler és a nácik miként készítették fel a német nemzetet az emberi történelem legsúlyosabb népírtására, melyben mintegy hatmillió zsidó vesztette életét.
Francois Duvalier orvosnak tanult, ám élete később éles fordulatot vett, és Haiti véres kezű vudu-diktátora lett belőle. ’Papa Doc’ legfontosabb eszköze a mágián túl az erőszak és a kegyetlenség volt…
Alig 24 órával az után, hogy Jamie Albertába vitte legerősebb, Rotator típusú erőgépét, egy borszállító teherautó két részre szakad Brit Columbiában. A magára maradt Howie miként tud megbirkózni élete…
Az ár még a gazdag Amerikában is fontos tényező a megvásárolandó cikk kiválasztásakor. Olyannyira, hogy a fogyasztók akár a termékek gyanús eredete felett is hajlandóak szemet hunyni. Ilyen körülmények…
A börtönökben minden a hatalomról szól: azok számára is, akik rendelkeznek vele, és azok számára is, akik nem... A gyengéknek így nincs más választásuk, mint meglapulni, és valahogy kimaradni a balhékból…
A több mint 300 ezer négyzetméteres alapterületű John Deere üzem kétezer alkalmazottja, 49 robot hegesztőgépe, nyolc lézeres vágója és 14 kilométernyi szerelősora finoman összehangolt munkával egyetlen…
Az izgalmas sorozat az utóbbi évtizedek néhány nagy légibalesetének okait igyekszik felkutatni a fekete dobozok adatai, valamint pilóták és szakértők segítségével. 1996-ban a Birganair egyik járatának…
A Lamborghini Bologna melletti gyára egy egészen különleges autó szülőhelye: a cég valaha épült leggyorsabb – 340 kilométer per órás végsebességű – modelljeként számon tartott Murcielago SV-é, mely 3,2…
Amikor lecsap a vihar a Scott bázisra, a személyzet minden tudományos tevékenységet felfüggeszt – és a telep tökéletesen elszigetelődik a külvilágtól, lévén a 100 kilométer per órás szélrohamok miatt minden repülőgépjáratot törölni kell…
Mi kell a tailwhip nevű BMX-es trükk tökéletes kivitelezéséhez? Nos, többek közt megfelelő ugrási magasság és jó ritmusérzék. Ha ezek közül az egyik is hiányzik, az eredmény: jobb nem is belegondolni……
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni létramászás, lépcsőn való lesétálás és társunk a hátunkon való cipelése és közben.
Amikor egy faanyagot szállító teherautó rakománya szétszóródik egy forgalmas főúton, Howie-re vár a kritikus helyzet felszámolása. Ez azonban nehéznek ígérkezik, mert kedvenc bikaerős céljárműve épp szervizben…
Dr. Pol és munkatársai többek közt kezelésbe vesznek egy felpuffadt borjat, néhány fekélyes huskykölyköt és egy elhagyott pitbullt.
Dr. Pol és munkatársai többek közt kezelésbe vesznek egy sérves kutyakölyköt, valamint egy tehenet, melynek egyik lába azonnali orvosi beavatkozásra szorul.
A második világháború idején egy brit tiszt felbecsülhetetlen értékű művészeti alkotásokra bukkant egy 900 éves olaszországi kastélyban. Vajon miként kerültek a legnagyobb reneszánsz mesterek munkái…
Amikor Hitler 1940-ben bevonult Párizsba, egy fotográfus egy különleges embert örökített meg az oldalán: Albert Speer építészt, aki a háború után így nyilatkozott kapcsolatukról: „Ha Hitlernek volt barátja, én voltam az”…
Az ötödik részből megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni lovaglás, búvárkodás és fitness labdával való tornázás közben…
A hatodik részből megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni rollerezés, break táncolás és kötélen való himbálózás közben…
A Lamborghini Bologna melletti gyára egy egészen különleges autó szülőhelye: a cég valaha épült leggyorsabb – 340 kilométer per órás végsebességű – modelljeként számon tartott Murcielago SV-é, mely 3,2…
Nancy Wake élete ennél izgalmasabb és veszélyesebb nem is lehetett volna: Új-Zélandon született, de hamar Párizsba költözött, ahol újságíróként dolgozott. Hozzáment egy francia arisztokratához, s a háború…
Amikor a Continental Express Houstonba tartó 2574-es járata eltűnt a radarról, a légiirányítók kétségbeeseten próbáltak kapcsolatba lépni a géppel. Sajnos hiába, mert – mint utóbb kiderült – a járat végzetes…
Az izgalmas sorozat az utóbbi évtizedek néhány nagy légibalesetének okait igyekszik felkutatni a fekete dobozok adatai, valamint pilóták és szakértők segítségével. 1996-ban a Birganair egyik járatának…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni, ha bekötjük a szemünket, kikezdünk egy bokszzsákkal, vagy ha a kelleténél gyorsabban csúszunk le egy vizes csúszdán…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni autótolás, széken állás és egykerekű biciklivel való trükközés közben.
Mára az ember nagyrészt belakta a Földet, de ehhez bátor, félelmet nem ismerő felfedezők kellettek. Olyanok, akik évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt annak ellenére nekiindultak a tengereknek, hegyeknek…
Míg az amerikai hadierők 2. világháborús részvétele közismert az utókor előtt, a tengerentúli katonák első világháborús haditetteiről – egyáltalán európai jelenlétéről – alig tudunk valamit. Pedig 1917-ben…
Minden elveszni látszik az antant hatalmak számára. Az olaszok vereséget szenvednek Caporreténél, a bolsevik Oroszország pedig fokozatosan kivonja magát a háborúból. Az amerikaiak belépése azonban döntő…