1945-ben, nem sokkal a 2. világháború vége előtt, egy szinte hihetetlen történet színhelye volt az – akkor még fúvócsöves harcosoktól hemzsegő – borneói esőerdő. A főszereplők: egy kis csoport kelepcébe…
A 2. világháború során több mint hatmillió zsidó vált az esztelen öldöklés áldozatává. 1946-ig azonban csupán egy maréknyi náci került bíróság elé, s ez a túlélők számára kevés volt. Egy csoportjuk elhatározta…
Amikor a Vichy-kormány 1940-ben úgy döntött, hogy kétszáz művészt és értelmiségit letartóztat és átad Németországnak, egy amerikai újságíró háromezer dollárral a zsebében Franciaországba utazott, hogy…
Jamie a négy fal között töltött tél után először tér vissza a terepre erőgépével, s úgy tűnik, az irodai hónapok alatt kijött a gyakorlatból: tőle szokatlan módon nem képes megelőzni egy katasztrófát az országúton…
A nyugati társadalmakban a gyógyítás fejlett technológián és tudományos kutatásokon alapul – máshol viszont a betegségtől szenvedők szerzetesek, vajákosok és látóemberek kezébe teszik le sorsukat. Példának…
A történelem első nagy hatótávolságú rakétáit a nácik tervezték és építették meg titkos kutatólaboratóriumokban és föld alatti hangárokban – megvetve ezzel a ballisztikus rakéták és a későbbi űrverseny…
Hitler – csakúgy, mint sok más területen – a tankok esetében is megalomániás volt: mérnökeivel megépíttette a világ akkori leghatalmasabb tankját, egy 180 tonnás mozgó erődöt. De a Führernek ez nem volt…
A TACA 110-es járata már a New Orleans-i repülőtér közelében jár, amikor váratlanul leáll mindkét hajtóműve, és a gép zuhanni kezd. A pilóták megpróbálják ugyan újraindítani a motorokat, de azok hamar…
Dr. Emily végre visszatér a szülési szabadságról, ám a természet gondoskodik róla, hogy az örömbe üröm is vegyüljön: a heves esőzések miatt kiöntenek a folyók a medrükből Michiganben, embert és állatot egyaránt bajba sodorva…
Beköszönt a nyár Michiganben, ami ebben az évben is sok beteg állatot – köztük sánta kecskéket és harci sérült macskákat – jelent.
Cesart többek közt Nanihoz, egy agresszív pitbullhoz riasztják, mely rendkívül ellenségesen viselkedik minden más kutyával szemben – és amely félő, hogy az őt csillapítani próbáló emberekre is rátámad…
Míg Duane-t egy falu meghibásodott generátorához hívják, Jim megpróbál megfelelni „buldózer-suttogó” becenevének; Tyler pedig bebizonyítja, hogy ő is tud egyet s mást a gépek lelkivilágáról.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy Spanyolországban naponta több mint negyedmillió darab készül a churro nevű tradicionális édességből – de mi az olajban sütött, cukorral vagy fahéjjal megszórt tésztarudacska…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy havonta körülbelül 200 liter vodkát nyel el az egyik híres paradicsomszósz a gyárban; és hogy milyen munka monitoron figyelni, hogy nem csúszik-e hiba a csavart sajtos…
Az izgalmas sorozat az utóbbi évtizedek néhány nagy légibalesetének okait igyekszik felkutatni a fekete dobozok adatai, valamint pilóták és szakértők segítségével. 1986. augusztus 31-én az Aeromexiko egyik…
Az izgalmas sorozat az utóbbi évtizedek néhány nagy légibalesetének okait igyekszik felkutatni a fekete dobozok adatai, valamint pilóták és szakértők segítségével. 1996 áprilisában egy katonai célokra…
Richard és Tracy garázsában egy 1968-as Morris Traveller áll – vagy legalábbis egy fél Morris Traveller… Ugyanis miután megvásárolták a kocsit autóbolond fiuk, Justin 17. születésnapjára, egymás után érték…
A dán Jens az apjától örökölte 1968-as Volvo Amazonját, mely egy igazi családi bútordarab, lévén újkora óta a família birtokában van. A kocsi mégis a garázsban áll, mert gazdája néhány éve szívinfarktust…
Egy mozgólépcső korlátján lecsúszni 90 kilométeres óránkénti sebességgel nagy élmény – a feketeleves azonban az utazás végén vár az emberre. Az ice-bucket challenge egy ártalmatlan, az arcokra világszerte…
Mi van akkor, ha egy terepbiciklis megpróbál felmenni egy sáros lejtőn, de erősebben gyorsít, mint kellene? És akkor, ha egy kerekesszékes akrobata megpróbál kétkerekezni, de a mutatvány közben elveszíti…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni motorral való egykerekezés, óriás mókuskerékben való futás és trambulinon való ugrálás közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni aszfaltszánkózás, lépcsőn lebiciklizés és felemás korláton való tornászás közben.
A TACA 110-es járata már a New Orleans-i repülőtér közelében jár, amikor váratlanul leáll mindkét hajtóműve, és a gép zuhanni kezd. A pilóták megpróbálják ugyan újraindítani a motorokat, de azok hamar…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként készül 9,7 milliárd doboz Activia joghurt a Danone gyáraiban évente; és hogy a kevesebb keverés miért jelent több egészséget, ha bébikekszről van szó.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet a parmezán sajt optimális nedvességtartalmát beállítani; és hogy hogyan lehet évente 600 ezer kalabriai kenyeret ízletes crostinivé feldolgozni.
A Luftwaffét Hitler a semmiből teremtette meg az ellenség haderejének odafentről való megroppantása érdekében. A filmben többek közt ellátogatunk abba az üzembe, amelyben a hírhedt Heinkel HE111-es bombázók…
A Csendes-óceánt keretező tűzgyűrű-övnek találó az elnevezése: a zóna a vulkánok, földrengések és szökőárak hírhedt melegágya, melyek 500 millió ember életét veszélyeztetik a tengerpart mentén. A látványos…
A japán partok előtt talált rejtélyes víz alatti piramisoktól az emberiség fantáziáját évszázadok óta izgató Atlantiszig számos legenda él tengerbe süllyedt ősi civilizációkról. De vajon mi igaz belőlük?…
Grant és Jeff kelet felé tartanak egy gigantikus, 152 vagonból álló üres szerelvénnyel, hogy a hárommillió dollár értékű szénrakomány felpakolása után azonnal visszainduljanak. Célba érésük azonban bizonytalan…