Adolf Hitler nem sokkal azután hogy 1933-ban hatalomra került, nagy építkezésbe fogott: a bajorországi Obersalzbergben álló szerény nyaralóját elegáns udvarházzá építtette át – melyet Berghof néven ismert…
A film ritkán – vagy még sose – látott, utólag színessé varázsolt felvételek segítségével a 2. világháború utolsó heteinek eseményeit tárja elénk. Legyen szemtanúja csatáknak, melyek végül békét hoztak…
Az SS – a hírhedt hitleri Védőosztag – jelképééül szolgáló ún. SS-rúnákat egy filléres gondokkal küzdő grafikus, Walter Heck tervezte 1929-ben. A szimbólum azonban sokkal régebbi múltra tekint vissza…
2005-ös piacra dobásakor a Bugatti Veyront minden idők leggyorsabb, legvagányabb és legdrágább szuperutójaként emlegették. Mára azonban a modell világverő pozíciója veszélybe került, így a Bugatti tervezői…
A 21 éves Schuyler egy idilli, középosztálybeliek által lakott kertvárosban nőtt fel, s sokáig ennek megfelelően is élt: jól tanult, versenyszerűen kosárlabdázott, s úgy egyáltalán, egy kedves, mindenki által szeretett fiú volt…
A náci Németország háromszáznál is több tengeralattjáróval próbálta ellenőrzése alatt tartani az atlanti vizeket – sikeresen. Volt azonban egy baj: amikor a legendás U-bootok feljöttek a felszínre, könnyen…
1940. május 10-én egy német hadtest alig 15 perc alatt bevette Belgium legnagyobb és legjobban védhető erődítményét, a híres Fort Eben Emaelt. Vajon minek köszönhető ez a példátlanul gyors győzelem? Amikor Dr…
A népszerű sorozat második évadában a 31 éve praktizáló Dr. Pol elfoglaltabb, mint valaha: az epizódban többek közt szakszerűen ellát egy törött lábú fácánt; összevarrja egy önveszélyesen mohó kutya száját;…
Beköszönt a tikkasztó nyári hőség, és – mint ilyenkor rendesen – égni kezdenek a vonalak Dr. Pol állatklinikáján. Egy nehéz ellés elé néző tehéntől egy házsártos pónilóig hőseinknek problémás kliensek…
Az Egyesült Államok 150 évvel ezelőtt, 1867. március 30-án vásárolta meg Alaszkát Oroszországtól 7,2 millió dollárért. A National Geographic immár 125 éve tudósít a drámai szépségű táj felfedezéséről és…
A láva egy jótékony teremtő erő, melynek a Föld mai arcát köszönhetjük – de egyúttal egy rettegett pusztító elem, mely rendszeresen vulkánkitöréseket, földrengéseket és cunamikat generál. A Nat Geo látványos…
A füves puszták látszólag könnyű és barátságos élőhelyek, a valóság azonban távol áll ettől: évről évre áradások, éhínségek, természetes tüzek és dermesztő fagyok tizedelik az itt élő állatokat – és akkor…
Cesar Millant többek közt egy labradorhoz riasztják, mely az állandó vonyításával és ugatásával félelmet kelt a gyengébb idegzetű látogatókban – köztük a gazdája unokájában, aki már nem is mer a nagyihoz menni…
Cesar Millant többek közt a legendás komikus, Jerry Seinfeld tacskóihoz riasztják, melyekkel komoly probléma van: Jose szünet nélkül ugat, Foxi pedig gyűlöli a gazdáját.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miért nélkülözhetetlen egy jól fűtött üvegház az igazán édes paradicsomok termesztéséhez; és hogy miként lehet tökéletes muffinokat sütni egy 40 méteres alagútkemencében…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet 32 ezer darab finom és tápláló bagelt sütni nyolc óra alatt; és hogy hol és miként készülnek azok az étkek, melyeket a sztyuárdeszek elénk tesznek a repülőgépen…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként könnyíti meg a pékek életét egy jól kitalált almaszeletelőgép; és hogy hogyan lehet lehalászni és konyhakész állapotba hozni 600 ezer szivárványos pisztrángot évente…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miért főzik meg olyan alaposan a zabot, mielőtt a granola alapanyagává válik; és hogy a hő és a nyomás miért kulcsfontosságú faktorok a rizssütemény készítése során…
Bár a neve hallatán a múlt és a piramisok jutnak az eszünkbe, Egyiptom már a jövőre készül – természetesen a hagyományokra és az elődök örökségére építve. A film ezt a régi-új Egyiptomot mutatja be madártávlatól…
Egy fáraó miért építtetett 15 hatalmas erődítményt – melyek azután egyetlen nagyobb csatát se láttak? És Anglia és Németország miként keveredtek egy végtelen fegyverkezése versenybe, egyre nagyobb és erősebb…
A tenger mélyén egy tektonikus szörnyeteg lakik: az elmozduló kőzetlemezek időről időre szökőárakat indítanak útjukra, melyek kialakulásáról és pusztító mechanizmusáról eddig viszonylag keveset tudtunk…
Kína legősibb településeit járva George Young a múltba csöppen: többek közt ellesi a fafaragás fortélyait egy híres mestertől, és harcművészeti leckéket vesz a legendás oroszlántánc elsajátításához.
A füves puszták látszólag könnyű és barátságos élőhelyek, a valóság azonban távol áll ettől: évről évre áradások, éhínségek, természetes tüzek és dermesztő fagyok tizedelik az itt élő állatokat – és akkor…
Gyorsan növekvő energiaigénye és az erőforrások vészes megfogyatkozása következtében az emberiség történelmi válaszúthoz érkezett: Vagy szembenéz a hibáival és fenntarthatóvá teszi az életmódját, vagy előremenekül, és új lakóhely után néz…
Míg Phil Keoghan Peruba utazik, hogy megfejtse a híres Boiling River titkát, Francesca Fiorentini a saját szemével nézi meg a Sziklás-hegységben, hogy miként lesz milliónyi apró hópehelyből egyetlen hatalmas lavina…
A díjnyertes ”MERU” készítői – E. Chai Vasarhelyi dokumentumfilm-rendező és Jimmy Chin fotós-hegymászó – új alkotással jelentkeznek: a FREE SOLO – MÁSZÓKÖTÉL NÉLKÜL Alex Honnold, a világ egyik legjobb…