1940. június 14.: Német csapatok masíroznak végig Párizs utcáin, jeléül, hogy Franciaország immár megszállt ország. Az időszak katonai és politikai eseményeit jól ismerjük, azt azonban, hogy milyen volt…
Amikor a Vichy-kormány 1940-ben úgy döntött, hogy kétszáz művészt és értelmiségit letartóztat és átad Németországnak, egy amerikai újságíró háromezer dollárral a zsebében Franciaországba utazott, hogy…
Houstonban Hammer új aspektusából ismeri meg az amerikai polgárháború történetét, amikor beleolvas egy uniós katona a frontról hazaírt leveleibe; Sean megbecsüli egy, a Texasi Köztársaság idejéből ránk…
Tim és Fuzz ezúttal egy Toyota FJ40 terepjárót próbálnak a gyanútlan tulajdonos garázsából elcsenni és titokban két hét alatt újjávarázsolni.
Bár ma a munkanélküliség az egyik legnagyobb réme az embereknek, mégis léteznek olyan undorító állások, melyeket csak a legelszántabbak vállalnak el. A filmben találkozunk egy New York-i mikrobiológussal…
1940. május 10-én egy német hadtest alig 15 perc alatt bevette Belgium legnagyobb és legjobban védhető erődítményét, a híres Fort Eben Emaelt. Vajon minek köszönhető ez a példátlanul gyors győzelem? Amikor Dr…
Korea és lakói évtizedeken át japán megszállás alatt éltek – 1912-ben azonban egy Phenjan közelében fekvő kisvárosban megszületett egy Kim Ir Szen nevű gyermek, aki felnőve nemcsak, hogy szembeszállt…
A visszatekintő epizód három olyan balesetet idéz fel, melyek a pilóták megdöbbentő és elkerülhető hibái miatt következtek be. Többek közt megismerhetjük a LAPA 3142-es járata történetét, mely a Buenos…
Dr. Pol és fia ezúttal is Michigan gazdaságait járják a legkülönbözőbb problémákat orvosolandó: többek közt – nem kis küzdelem árán – vérmintát vesznek egy nyájnyi juhtól, tüdőgyulladást okozó vírus után…
A negyedik rész állati kliensei közül kiemelendő: egy francia bulldog, melyet elütött egy autó; egy búr kecske, mely nem hajlandó enni, s emiatt immár 22 kilót fogyott; egy núbiai kecske, melyet fejberúgott…
Úgy tűnik, Bodie fordítva ül a lovon: elvileg a ranch és az állatok őrzése lenne a feladata, de ő ehelyett sorra mészárolja le a kecskéket, sőt újabban a lovakat is kóstolgatja. Vajon Cesar rendet tud…
A barcelonai Sagrada Família (Szent Család) templom nemcsak a Föld és az Ég, de a múlt és a jövő, a hagyományos és a posztmodern építészet között is hidat képez. A film Európa egyik legkülönlegesebb és…
A filmben többek közt ellátogatunk egy quebec-i tejfeldolgozóba, ahol évente annyi sajtot készítenek, amennyi négy darab 50 méteres uszoda megtöltésére is elegendő lenne; és megtudjuk, hogy hogyan készítik…
Az epizódban többek közt ellátogatunk egy torontói pékségbe, mely hatalmas megrendelést kapott a világ egyik leghíresebb hotelláncától; és megtudjuk, hogy hogyan készül az organikus, hidegen facsart gyümölcslé…
1961. szeptember 18.: Az ENSZ DC-6-osa titkos küldetésben szeli Afrika egét. Célját azonban soha nem éri el, mert – fedélzetén Dag Hammarskjölddel, az ENSZ svéd nemzetiségű főtitkárával – néhány kilométerre…
Az Atlantic Airways olajmunkásokat szállító 670-es járatát a norvégiai Stord-szigeten végzetes baleset éri: a BAe 146-os leszállás közben lesodródik a futópályáról és lecsúszik egy lejtőn. A felcsapó lángok…
Tim és Fuzz ezúttal életük első raliautóját igyekeznek újjávarázsolni, így a munkához egy élő legendát, a Monte Carlo-győztes Paddy Hopkirköt is segítségül hívják. A szebb napokat látott kocsi egy egykori…
Hol és hogyan készülnek a 21. század legkülönlegesebb, leginnovatívabb szerkezetei és járművei? A Nat Geo látványos sorozata erre ad választ, az epizódban a luxus-óceánjárókra fókuszálva.
Ami felmegy, annak előbb-utóbb le is kell jönnie… Az epizódban kitesurf-ösök vétik el a manővert, gátfutók gabalyodnak bele az akadályba és breaktáncosok veszítik el az egyensúlyukat. De látunk még egy…
Különleges sportokért olykor különleges helyekre kell menni… Aki homokszörfözni akar, annak például célszerű egy sivatagot felkeresnie – ám csak az után, hogy elsajátította a tevékenység alapjait, mert…
Egy mozgólépcső korlátján lecsúszni 90 kilométeres óránkénti sebességgel nagy élmény – a feketeleves azonban az utazás végén vár az emberre. Az ice-bucket challenge egy ártalmatlan, az arcokra világszerte…
Mi van akkor, ha egy terepbiciklis megpróbál felmenni egy sáros lejtőn, de erősebben gyorsít, mint kellene? És akkor, ha egy kerekesszékes akrobata megpróbál kétkerekezni, de a mutatvány közben elveszíti…
A visszatekintő epizód három olyan balesetet idéz fel, melyek a pilóták megdöbbentő és elkerülhető hibái miatt következtek be. Többek közt megismerhetjük a LAPA 3142-es járata történetét, mely a Buenos…
A filmben többek közt ellátogatunk egy csokoládégyárba, ahol gyömbérből, lime-ból, kókuszból és kakaóbabból exotikus és ellenállhatatlan trüffelt készítenek; és megtudjuk, hogy egy titkos keleti recept…
Az epizódban többek közt ellátogatunk egy gyermekélelmezési vállalkozáshoz, melynek a szigorú előírások és a válogatós kliensek miatt nagyon oda kell figyelnie a fűszerezésre; és bebocsátást kapunk egy…
A második világháború idején egy brit tiszt felbecsülhetetlen értékű művészeti alkotásokra bukkant egy 900 éves olaszországi kastélyban. Vajon miként kerültek a legnagyobb reneszánsz mesterek munkái…
Hol és hogyan készülnek a 21. század legkülönlegesebb, leginnovatívabb szerkezetei és járművei? A Nat Geo látványos sorozata erre ad választ, az epizódban a német rendőrség által használt páncélozott autókra fókuszálva…
Végéhez közelít a tél, de ez Thord számára egy új kezdetet jelent. Fejébe vette, hogy növeli autómentési hatókörzetét, s ennek érdekében felvásárolja egyik versenytársa cégét. A tárgyalásra magával viszi…
Az 1930-as években az európai nemzetek hatalmas, több száz kilométeres erődrendszerekkel barikádozták el magukat. A két legjelentősebb alkotás a francia Maginot-vonal és német párja, a Siegfried-vonal volt…